Az Egertől Miskolcig húzódó Bükkalja területét több száz méteres vastagságban piroklasztikus (vulkáni törmelékes) kőzetek építik fel (pl. riolittufa, dácittufa), amelyek a nagy miocén kori vulkáni működés során keletkeztek (kb. 21–12 millió év között). A heves robbanásos vulkáni működések során hatalmas térfogatú anyag került a felszínre, amely a légkörből hullott vissza a felszínre vagy a vulkáni felépítmények oldalain hömpölygött le (ún. ártufaként), s vált később kőzetté. Ezek a különféle mértékben összesült és az eróziós folyamatoknak eltérő módon ellenálló vulkáni tufák vesznek részt a Bükkalja felépítésében is, amelyeken izgalmas, egyedi természetes (pl. kaptárkövek, szurdokok) és mesterséges (pl. barlanglakások, tufaistállók, betyárbújók) formakincs alakult ki. A könnyen faragható tufák teremtették meg az alapját a terület évezredes kőkultúrájának: nincs még egy olyan vidék Magyarországon, ahol ember és kőzet ilyen szoros kölcsönhatásban él(t) egymással hosszú időn keresztül!

1 / 3

Fotó: Veres Zsolt

A fent nevezett jól faragható vulkáni tufákba vájták egykori hajlékaikat Tibolddaróc térségében is, amelyek közül egy viszonylag jobb állapotban lévő látható a képeken is. Az első barlanglakások elkészítéséről nincs pontos írásos feljegyzés, de valószínűleg már a középkorban „épülhettek” ilyen szerény hajlékok. A település szegény zsellér lakossága azért kényszerülhetett annak idején barlanglakásokba, mert a terület földesurai sajnálták a kevés megművelhető földtől „elvenni” megmunkálóinak házhelyét. Egy másik elmélet szerint a zsellérek „saját akaratukból” hagyták el házhelyeiket és a földesúri terhek elől menekültek el saját készítésű „fecskefészkeikbe”.

2 / 3

Fotó: Veres Zsolt

Tibolddaróc volt a legtöbb barlanglakással rendelkező bükkaljai település, amelyekben 1930-ban a település lakosságának 60%-a lakott (ez 215 barlanglakást jelentett, 1463 fővel). Érdekesen alakultak ebben az időben a település statisztikai adatai, hisz a lakosság folyamatosan nőtt, de ezzel párhuzamosan a lakóházak száma viszont csökkent, természetesen a barlanglakásoknak köszönhetően! Az általában több nemzedéknek is helyet adó egészségtelen „odúk” felszámolása a Horthy-korszakban kezdődött el. Az új lakóházakból álló falurészek felépülése miatt 1970-ig 29-re csökkent a lakók száma, az utolsó „barlanglakó” egy idős bácsi volt 1986-ig.

3 / 3

Fotó: Veres Zsolt

Napjainkban az egykori barlanglakások borospincékként funkcionálnak vagy épp turisztikai célokat szolgálnak. Sok közülük már az enyészeté lett, amelyet nagyban elősegített az ördögcérnával való beültetésük vagy az egykori berobbantásuk is. Eredeti állapotában berendezett barlanglakás Cserépváralján és Szomolyán tekinthető meg, míg Noszvaj határában egy napjainkban művésztelepként funkcionáló barlanglakás-együttesbe nyerhetünk betekintést.

Forrás: www.akovekmeselnek.hu