Barlangnapok a Pilis mélyén
A Barlangnapot minden év nyarán más-más barlangjáró vagy barlangkutató csoport, ill. egyesület szervezi. Az ideit, a 60-ikat immár második alkalommal az Ariadne Karszt- és Barlangkutató Egyesület rendezte meg június 23. és 26. között Klastrompusztán, a szirtek alatt. Mi sem hagyhattuk ki.
14 barlangtúra közül lehet választani - lapozgatom a 60. Barlangnap Ariadne-barlangrendszer ismertető füzetét -, próbálom értelmezni, de még a megérkezés hevében vagyok, a társasági hangulat elvisz. 3 nehéz, 6 közepesen nehéz és 5 könnyű, gyerekekkel, kezdőkkel is járható túra a választék. Bőséges.
Lent már készülődnek a barlangba indulók, overallos emberek az utcán, zsákokkal a hátakon... A barlangok felé egy viszonylag rövid (1,5 km-es), de folyamatosan emelkedő út vezet, egy nyeregpontnál viszont elágaznak az ösvények, ez a nyeregpont a találkozóhely, a túravezetők innen indítják a kis csapatokat egyik-másik barlangba. A kaptató igazából innen jön, bármelyik barlangot is válasszuk a Csévi-szirteken, köves, meredek emelkedőn érhetjük el őket.
A látogatható barlangok közül az Ajándék-barlang fekszik a legmagasabban. Nagyjából ebben a magasságban építették ki a kötélpálya indítóállomását is. Óvatosan kell haladni a hegyen, a meredek lejtőkön könnyen megmozdul lábunk alatt a talaj, legördülhetnek kisebb-nagyobb kövek is. Ennélfogva a sisak használata kötelező. A Csévi-szirtek törésekkel szabdalt dachsteini mészköve rejti a régmúlt időkben felfedezett és a több mint 25 éves kutatás eredményeként feltárt Ariadne-barlangrendszert, melynek 15300 m-es összhossza, magyarországi viszonylatban a harmadik leghosszabb barlanggá avanzsálta a Pál-völgyi- és a Baradla-Domica-barlangrendszer nyomában.
Bőven van időm még a barlangig, úgyhogy körbenézek a regisztrációs sátornál, megnézem az első induló csapatot a Marcel Loubens kupán. Olyanok, mint a mutatványosok. A kötélpályán kell extrém feladatokat megoldaniuk, ami leginkább szórakoztató, nekünk biztosan. És ez csak az első pontjuk. A regisztrációs sátorba, ha a fákon át is, de beszűrődik a fény, ebben a kissé sejtelmes mozgófényben nézem a kiállított képeket, a barlangos gyerekrajzpályázat válogatott képeit, pár hete már láttam a megnyitón őket, de most is fel-felkacagok és meglepődök egyszerre, micsoda alkotások, és micsoda fantázia van mögöttük!
Újabb és újabb barlangászok jönnek családosan, kérdezem a szervezőket, már bőven 200 felett van a regisztrálók száma. 10-11 óra lehet, és bár a folyamatos ciripelő hang mögé elsőre tücsköket képzelünk, valójában kabócákat hallunk. Olyan tökéletesen beleilleszkedik a forró tájba: a fákkal övezett füves, tikkadt placc a távoli mészkősziklákkal, ebben az időben tökéletes kis mediterráneum nekik. De jó ez, szinte pattog a levegőben a szikrázó napsütés.
Készülődni kell, átszervezem magam a Legény-felfedező túrára, és nekiindulok az emelkedőnek. Víz, víz! A fenti kútnál megállok tölteni. A találkozási pontnál nagy a nyüzsgés, aztán szép lassan szétszéledünk, barlangonként. A Legényben akkor jártam, mikor még nem volt összekötve sem a Leánnyal, sem a többi barlanggal. Jelzett turistaút visz a bejáratáig, a 420 m tengerszint feletti impozáns szádáig. A szárazságban peregnek a kövek alattunk és felettünk, az Ajándék-barlang és az Ariadne-barlang felől. Mint egy homokórában a szemek, mi pedig pergünk velük, és dunsztosodunk az üvegben.
A Legény-barlang 100 éve ismert terme, a Középső-terem az első megállónk. Dia végig mosolyogva mesél a barlangról, és olyan dinamikával, hogy szinte életre kel az utóbbi száz év. A nagynyomású mosásnak hála, gyönyörűen kirajzolódnak a felületek, és eredeti pompájukban láthatjuk a cseppkőlefolyásokat, például a denevér guanótól elszíneződött Vörös-termi falakon. Kifelé megpróbálkozom egy szűk átjáróval, de olyan lomhának érzem a testem a kulcshelyen, hogy inkább visszafordulok, és kikerülöm. Szerencsére ritka az ilyen pillanat. A bejáratnál megcsap a kinti meleg, a szádában átöltözünk, bár sokan maradnak egy újabb túrára, vagy átmennek a következőre. Nekem mennem kell újra felfedezni a tájat, kicsit még a kinti teret szeretném fürkészni.
A táborban összeverődünk páran, ebédelünk, és egy kora délutáni Ariadné-barlang túrára indulunk, újra fel a találkozási pontra, az elosztóba. Az Ariadné-barlang bejárata egészen magasan van a Csévi-szirteken, magasabban már csak a Bivak- és az Ajándék-barlang fekszik. A barlangrendszer is erről, a 2005-ben felfedezett barlangról kapta a nevét. Ebben a szárazságban a megközelítése nem éppen a legkívánatosabb, de mindenképpen megéri. Óvatosan közlekedünk, elhaladunk a Vacska-, a Rejtekút-bejáratok mellett, és a sziklaéleken fel-le cikázva a panorámás bejárathoz érünk. Látjuk a Nagy-Getét, a gerecsei vonulatokat. Peti, a vezetőnk, mindenre felhívja a figyelmünk, nem is igen kalandozhatunk, a védett képződmények között nagyon figyelünk.
Ez a barlang, bár nem ajándék a neve, mégis, nekem annak tűnik, óriási élmény a hegyi tejjel borított falakat látni. Mindig elbűvöl a montmilch, a karbonátnak ez a furcsa kiválása, egyszerre cseppfolyós és szilárd, és makulátlanul hófehér. A látnivalóktól alig bírunk haladni. A farkasfogak kimeríthetetlen tárházának tűnik a barlang egyik oldaljárati fala, de az állóvizekből kivált barlangi gyöngyök, vagy a kalcitlemezek is órákig itt fognának bennünket. Menni kell, a kis csapat újra a felszínen, újra a Gete a távolban, újra az alig mozgó levegő. Lefelé picit talán fürgébben haladunk, bár a porzó talajon a kiguruló kis köveken újfent óvatosan mozgunk. Rettentő jó ez a kontraszt, a barlangi és a kinti világé. A csend, a színek, a harmónia, minden létező, minden forma, társulás, minden lélegzet más, abban és ebben a világban, vagy éppen ebben és abban a világban. És mindkettőben saját magam vagyok, saját magam aspektusai.
A késő délutánban még tart a verseny is, a csapatok eredményeibe bepillantottunk még lefelé jövet a hegyről: a "teljes barlangászfelszerelésben való futás egy meredek emelkedőn" számban hárman, négyen is brillíroznak! Sokan már a táborban, de akadnak még, akik a kötélpályára várakoznak, sőt, most indulnak felfelé, a standhoz. Kapjuk magunkat, és elindulunk a Kémény-sziklához, a fogadóállomásra, megnézni a beérkezőket. Mire felérünk a csúcsra, éppen elindul a pályán egy barlangászfiú. Végignézzük, ahogy a kötélpálya hasánál a fákhoz ér, kis küzdelem után továbbindul, de már vissza is megy, kiemelni a beakaszkodott kötelet az ágak közül. Gyorsan felér a sziklaperemre, látszik a mosolyából, hogy tetszett neki, és nem fáradt el a pályán, még a mászós részén sem.
A varjúhájjal borított sziklafalról nézem a készülődő naplementét. Összecuccolunk, elindulunk lefelé. Márk saruja szétment, úgyhogy mezítláb indul neki a sziklás, köves talajon. Pár száz méter után én is leveszem a cipőmet. Ennél jobbat nem is tehetnék. Rajtam ugyan nincs 20 kg-os bag, se semennyi, így valószínűleg nem nyomja úgy a talpam a kőzet, vagy a szúrós mindenség, de kiváló dolog hagyni, hogy természetesen érintkezzen a láb a természettel. Lent már elkészült a vacsora, nekünk is jut még, de talán a birspálinka jobban esik most.
Estig gyorsan eltelik az idő. A barlangászok között mindenképp nagyhírű Adrenalin Band játszik majd. A zenekar barlangászokból áll, csakúgy, mint a másik híresség, a Speleo Band, ezért sem meglepő, ha a dalokba barlangászszövegeket csempésznek. Aki először csatlakozik ismeretlenül egy ilyen barlangnapra, és egy ilyen koncertbe cseppen, frenetikus élmény éri. Akárcsak minket. Kiváltképp, amikor késő este megszólal a Csőszpuszta, a doboknál SzabóZével. Ekkor már tudom, ez egy rítus, egy rituálé, nem más. Többször hallottam, de ilyen dobokkal még sosem. A Szirtekig felhallatszik, a barlangokig, és tovább. Az estéből a reggelbe pár óra, vagy annyi sem kell, hogy átíveljen. A kávézó kora reggeltől tele, az utcán a bagek pedig szorgosan haladnak ma is felfelé. A hajnali eső éppen annyira felfrissítette a tájat, hogy minden lépés a talajon puha kényelem lett, a tegnapi meredek emelkedőt a szirtekre most könnyedebben küzdi le a láb.
A kötélpálya indítóállomásáig megyek egy tandemcsigával és egy kulacs vízzel. A nap égeti a sziklákat, még inkább kifehéríti őket, át is fordítom a tekintetem az alattunk elterülő zöld erdőre. Valaki már úton van a pályán, valaki most készülődik. Lassan, olyan igazi vasárnapi ebéd utáni pillanatban telnek ezek a percek. A csigát, amit hoztam, a következő induló felszereli, Gergő és Tamás segítenek, és lassan elindul a kötélen. Kezdetben ereszteni kell fentről, majd egy bizonyos pont után ő ereszti magát a pályán, végül egy csúszás után eléri azt a helyet, ahol vagy átküzdi magát a fakoronán, vagy leereszkedik a köves, meredek talajra.
A standban állva, látni, ahogy a kötélpálya íves vonalán egyre apróbb lesz az ereszkedő, végül eltűnik a fák között. Várok még a csendben, a kitett sziklaperemen, nézem a hatalmas zöldet alattam, aztán nekiiramodok, eszembe jutnak a többiek, a hazaút. Éppen jókor érkezem meg, kapom magam, sátrat bontok, csomagolok, és hazafelé vesszük az irányt, mint jöttünk, csak most a délutáni forróságban ismételjük magunkat, visszafelé. Hogy ki nyert a versenyen, bevillan, hogy nem is tudom. Mindenesetre, aki eljött erre a pár napra, bizonyosan tudom, óriási dolgot nyert.
A Barlangnapot minden év nyarán más-más barlangjáró vagy barlangkutató csoport, ill. egyesület szervezi. A 60. Barlangnapot immár második alkalommal az Ariadne Karszt- és Barlangkutató Egyesület rendezte meg június 23. és 26. között Klastrompusztán.
Szöveg és fotó: Szlatki Gabriella és Szabó Zoltán
Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!
Örményország keleten innen, nyugaton túl
„És aludni mikor fogtok?” – kérdezte Hovhannes a taxiban, aki maga sem emlékszik, hogy ő mikor aludt utoljára. Hajnali érkezésünk miatt a kérdés jogos, de aludni majd csak este fogunk, messzire kell még eljutnunk aznap. Jerevánt elhagyva kopár dombok szegélyezik az utat, markánsan más a táj, mint nálunk. Furcsán kacskaringóznak a feliratok, próbáljuk kisilabizálni az elsuhanó örmény betűket, mindhiába. Majd felbukkan a Szeván-tó kéken csillogó vize, már ránézni is frissítő.
→ TovábbEgy nap az Országos Kéktúrán, Tapolcától Tördemicig
Az alábbi túraleírásból kiderül, milyen élmény egyedül felfedezni a legismertebb túraútvonalunk egyik legkülönlegesebb szakaszát a Balaton-melléki tanúhegyeket is megmászva. Egy rövid spoilerezés: a Kéken sosincs egyedül az ember.
→ TovábbDolomitok – a túrázók paradicsoma
Most már ősz van, de még élénken él bennem a sikeres nyári magashegyi túra élménye, a világ legszebb magashegységének szépsége, a Dolomitok túráinak varázsa. A leglátványosabb túránkat osztom most meg veletek.
→ Tovább