Idegborzolóan kezdődött, de a legkönnyedebb túra lett idén márciusban a Kőris-hegyi mászásunk a három fiúval. Úgy indult, hogy csak a legkisebbel megyek egy közepesen nehéz, mégis látványos csúcsra, ami nincs nagyon messze Budapesttől.

1 / 11

Gondosan kiválasztottam egy hatévesnek nem túl hosszú, nem túl meredek, de mégis látványos útvonalat a Bakonyban. A 709 méter magas Kőris-hegy, az oldalában a jól hangzó Ördög-likkal ideálisnak látszott, terveim szerint Borzavár-Szépalmapuszta irányából megközelítve. Az külön mellette szólt, hogy egyszersmind a Bakony csúcsa is.

Szombat este, a cucc összerakása közben bejelentkezett a túrára 9 és 13 éves fiam is, végül nagyanyjuk is csatlakozott a csapathoz. A fiúk este az udvaron vízzel teli lufik egymásra hajigálásával készültek az útra. Csurom vizesek lettek, de volt váltás ruha másnapra, nem idegeskedtem, edzett vagyok én már ehhez.

Másnap reggel már pakoltam be a kocsiba, amikor hangos kiáltozás ütötte meg a fülem. Vili, mit csináltál?, kiabálta a két nagyobbik fiú. Vili, másnéven Hegyi Főnök indulás előtt egy perccel ugyanis fizikai kísérletbe kezdett: kipróbálta, hogy elbírja-e a súlyát a vízzel töltött lufi. Nem bírta el, kipukkadt. Hegyi Főnök, azaz innentől kezdve Vizes Gatya tökig beázott.

Összegereblyéztem valami használható száraz ruhát (az előző estivel már a 2. váltás!), és éppen öltöztettem Vilit, amikor az udvarról, a kismedence felől újfent kiáltozás hallatszott. Próbáltam derűsen az események elé nézni, de amikor megláttam középső fiamat szintén teljesen átázva, éles pendülést hallottam a fülem mögül és azon vettem észre magam, hogy véreres szemekkel gőzfelhőt fújok az orrlikamból. Kiderült, hogy egy labdát akart kipiszkálni a vízből, de egyensúlyát vesztette, és belecsobbant a 30 centis medencébe.

Végül minden vizes gyerek átöltözött, útnak indulhattunk. A fiúk látták, hogy türelmem határán járok, végig egy pisszenést sem hallattak a kocsiban. Zircnél már lehiggadtam, Borzavárnál, majd pár kilométerrel odébb, a szépalmapusztai parkolóban pedig egyenesen jó kedvem volt már. Lehetett is, mert verőfényes nap lett, ami márciusban azért nem mindig jön be.

A Kőris-hegyre négy úton lehet felmenni: nyugat felől fut be a csúcsra a Bakonybélből vagy az Odvaskőtől induló turistaút, ezt nem akartam, mert a vége műúton, műút mellett megy. Észak felől messze volt a megfelelő parkolóhely. Keletről Szépalmapuszta és az Ördög-lik irányából érkezik a turistaút, ebből az elsőt az oda-, a másodikat a visszaútnak szántam.

2 / 11

A parkolóból néhány száz méteren keresztül murvás úton, majd széles ösvényen sétáltunk a hegy lábánál fekvő Kuruc-rét felé a kék jelzés mentén. Már az út elején jól látszott a Kőris-hegy, a csúcsán bimbózó fehér gömbbel.

3 / 11

Az ösvény a Kuruc-rét és Kisszépalmapuszta elhagyása után kezdett először lassan, majd egyre meredekebben emelkedni. Nagymama ekkor úgy gondolta, hogy az egyik pihenőhelyen megvár minket. Továbbmentünk, de amikor a fiúk is lepihentek egy kicsit, újból felbukkant. Mint mondta, nem akart lenn unatkozni, inkább ő is feljön. Végül elég hamar felértünk mind az öten a tetőre.

4 / 11

A kopár fák ágai között már messziről látszott a Vajda Péter kilátó favázas szerkezete és mellette a polgári légtérellenőrző radarállomás gigantikus fehér focilabdája. A csúcson elég sokan voltak túrázók a márciusi hűvös idő ellenére. Kíváncsian hágtunk fel az 1920-ban épített, majd 1962-ben felújított Vajda Péter kilátó falépcsőin, hiszen az interneten elérhető források csodás panorámát helyeztek kilátásba: a környékbeli csúcsokat, a Balaton víztükrét, sőt a 150 kilométerre levő Schneeberget is látni lehet tiszta időben.

5 / 11

Ebből nekünk a környékbeli csúcsok jutottak mindösszesen.

6 / 11

Nagyon jól szemügyre vehettük viszont a radarállomás gömbjét is. (MZ/X jelentkezz!)

7 / 11

A legértékelhetőbb látványt kelet felé, kiindulópontunk irányába élvezhettük (lévén arra sütött a nap).

8 / 11

A fiúknak elcsorgattam azt a megrendítő információt, hogy a hegy a rajta levő kőriserdőről kapta a nevét. Miután ez nem izgatta fel őket, a fent süvítő szélre utalva elregéltem, hogy 1987-ben súlyos (és sokáig eltitkolt) helikopter-katasztrófa történt itt: egy szovjet tábornokokkal tömött, Tökölről felszálló MI-9-es nekicsapódott a hegy oldalának. A gépen mindenki meghalt, a személyzeten kívül a déli hadseregtörzs főnöke, a szovjet vezérkari főnök helyettese és más három magas beosztású vezérkari főtiszt. Ez már rögtön érdekelte őket.

9 / 11

Lemászva bekajáltunk a kilátó aljában, majd nekiindultunk a kék barlang jelzésen az Ördög-lik felé.
A körülbelül 80 méterre levő Ördög-lik izgalmas neve felkorbácsolta a várakozásokat, mert a solymári Ördöglyuk nagyon bejött a fiúknak. De miután meglátták a függőleges, kútszerű barlangnyílást, hamar lehiggadtak.

10 / 11

Hegyi Főnököt kivéve, aki hosszasan duzzogott a csalódás miatt.

Az Ördög-lik völgye lefelé meredekebb és sziklásabb volt, mint a felfelé utunk, ezért azt hiszem jól választottam meg az irányt. A hegy lábánál becsatlakoztunk egy műútra, arról pedig rátértünk újból a kék jelzésre, ami egyenesen a kocsiig vitt minket.

Konklúzió: először is, az összes túra előtt szögeljük be a kerti kismedencét, ha idegrángás nélkül akarunk elindulni. Onnantól kezdve egyszerű: a Szépalmapuszta - Kőris-hegy könnyed, látványos, egynapos túra, 280 méternyi szintemelkedéssel, 8,5 km hosszú, kényelmesen (nagymamatempóban) 3-4 órányi úttal. A hegycsúcs jól látszik kezdettől fogva, a kilátás a tetején (a bazinagy focilabdát leszámítva) szép.

Időgép: Na de mi is történt 1987-ben?

A Szép kilátás poszt hozzászólói hívták fel a figyelmet arra, hogy az 1987-es helikopterbalesetet nem titkolták sokáig, megjelent a hír a szovjet és a magyar sajtóban is kb. két héttel az eset után. Azzal az "apró" eltéréssel, hogy a helyszín a Bakony helyett az URAL hegység volt. Komoly találgatásokra adott volna okot, hogy mit kerestek ilyen magas beosztású szovjet katonai vezetők a Bakonyban. A hivatalos (szovjet-magyar) álláspont az volt abban az időben, hogy Magyarországon nincsenek atomtöltetű robbanófejek, különösen a Bakonyban, Tótvázsony mellett. Azóta kiderült, hogy bizony voltak. A tábornokok pedig nagy valószínűséggel oda tartottak, vagy onnan érkeztek.

Mint az Index tavalyi helyszíni riportjából kiderült, a tótvázsonyi volt szovjet katonai laktanya földalatti raktárába meredek lépcső vezet le. Atomtámadás esetére a bunkerben oxigénfejlesztő, víz- és szennyvíztároló rendszer volt, ezek a rendszerek természetesen ma már nem működnek. Ugyan hivatalosan sosem jelentették ki, hogy itt valóban atomtöltetek voltak, a rendszerváltás után kiderült, hogy Magyarországon tartottak ilyeneket a megszálló oroszok, ez a sárga-fekete csíkos jelzésekkel ellátott raktár pedig megfelelhetett erre a célra.

11 / 11

Fotó: HM HIM Hadtörténelmi Levéltár

Az egyik tárolóhelyiségben még most is ott hevernek a fémkampók, amikkel a töltetek ládáit rögzítették. A kétszintes átrakodócsarnok alsó szintjén lévő négy teremben tárolták az atomfejeket. Látszik, hogy gyorsan kellett kipakolni, erről árulkodnak az egyik elhagyott gumikesztyűn kívül az itt is földre hányt berendezések.

Az atomraktár padlóján két sorban helyezték el azokat a görgős dobozokat, amelyekben a robbanófejeket tárolták. Az emeléshez mindig ugyanoda, a csigasor alá kellett állítani őket, ezért a ládák körvonalait a padlóra festették. A konténerek eszerint 150×250 cm hosszúak lehettek. Minden sorban hét, azaz minden tárolóban 14, tehát 56 darab ilyen konténer volt a raktárban, vagyis a két bunkerben (K-1 és K-2) együtt 112 lehetett.

A poszt a Szép kilátás! bloggal együttműködésben készült.