Úgy indult, hogy Gabi már egy ideje meg szerette volna nézni a gyöngyösi rokonok új babáját, és semmi kifogása nem volt ellene, hogy összekössük a gyereknézőt egy jó karácsony utáni levezető túrával. Ha már Gyöngyös, akkor természetesen a Mátra. Dél körül értünk fel Galyatetőre, ahol az egyik parkolóban hagytuk a kocsit. Kicsit kavarogtunk, míg feltaláltunk a Péter-hegyese kilátóhoz, viszont szerencsénkre egész jó volt az idő, aránylag jó képeket tudtam lőni. (A képen Mátraalmás, távolban pedig a Karancs és a Medves.)

1 / 24

Amúgy nem csoda, hogy elkavarodtunk, a Galyatető környékével kapcsolatban elég nagy zűrzavar a fejemben. Először is: Galyatető nem hegy, nem is település. Akkor mi? Így, egybeírva csak egy városrész, pontosabban jóval odébb fekvő Mátraszentimre településrésze. Nevét a közeli Galya-tető hegycsúcsról kapta, ami a Mátra (és az ország) 3. legmagasabb pontja, és mint ilyen, azt gondolnánk, hogy nyilván ott van a kilátó is.

2 / 24

De nem, a jellegzetes galyatetői kőkilátó nem a Galya-tetőn van, hanem 300 méterre keletebbre, a Mátra 4. legmagasabb csúcsán, a 960 méter magas Péter-hegyesén. Ezen igazodjon ki valaki!

3 / 24

A tetején vasketreccel megáldott Péter-hegyese kilátó jövőre lesz 80 éves. 1934-ben épült, öt évvel megelőzve a galyatetői Nagyszálló átadását, amitől egyébként 200 méterre északra áll.

4 / 24

Mindkét épületet abból a sötétbarna kőből rakták ki, ami annyira jellemző itt a Mátra tetején. A kilátás 180 fokos, főleg a Mátrától északra fekvő területeken lehet legeltetni a szemet, de azért látni a Kékest is. A kilátónál döntöttünk úgy, hogy onnan dél, dél-keletnek vesszük az irányt, és lemegyünk a Csór-réti víztározóhoz a Nyírjes-bérc alatti völgyben.

A tónál felmászunk a Csór-hegyre, annak a tetején az egykori Kós Károly kilátónál visszafordulunk, és a Mátrabérc-túra vonalán, a gerincen ülő csúcsokon áthágva visszacsorgunk Galyatetőre.

5 / 24

Az első pár száz méteren még úgy tűnt, hogy marad a ragyogó idő, a Kékes felett mosolygott az ég.

6 / 24

Nem sokkal később dél felől megérkeztek a decemberi felhők, szinte fájt, ahogy a tévétorony tűje beleszúrt a fehér paplanba.

7 / 24

Bosszúból befordultunk a jeges úton az erdőbe. A völgyben nem sok érdekes történt, ezért jobb híján folyamatosan azon feszültem, hogy sötétben és sűrű hóesésben fogunk botorkálni az út végén, örülhetünk, ha nem tévesztjük el az utat. Gabi viszont lecseszett, hogy semmi értelme idegeskedni, a Mátrában nem lehet eltévedni. Ezzel úgy jól el is voltunk a Nyírjesi erdészházig, amihez már egészen közel volt a víztározó.

Meglepetésünkre a mesterséges tavat a vízművek erős kerítése védte. Azt gondoltuk, hogy körbejárjuk, valahol biztos be lehet látni, de a Kisagyagos-folyásnál hiányzott a drót, és be tudtunk sétálni. Lementünk a partig, ahol a maga decemberi zordságában elénk tárult a befagyott víztározó. Igen különös hangulatot árasztott.

8 / 24

Érdekes, hogy később, amikor rákerestem a víztározóra, egy terepsegway-es oldalon a "titkok és rejtélyek túrájaként" aposztrofálták az ide vezető utat, ami "igen kevés látogató kiváltsága lehet". Igencsak megtisztelve érezhettük tehát magunkat, mint kiváltságos látogatók.

9 / 24

A Csórréti-víztározó Magyarország legmagasabban fekvő, ivóvízellátást szolgáló víztározója és egyben víztisztítóműve. 534 méter magasan van, 1977-ben épült meg, és hét közeli község vízellátását szolgálja. Öt állandó patak táplálja az 1,1 millió köbméteres tározót. (Forrás: Szép kilátás! kisokos)

10 / 24

A tározót a Kisagyagos mentén hagytuk el, innen indult a kapaszkodónk a 738 méteres Csór-hegyre.

11 / 24

A víztározónál megalapozott zord hangulatban nem volt nagy öröm látni a 2001-ben kidöntött, egykori Kós Károly kilátó földön fetrengő fahulláját a Csór-hegy tetején...

12 / 24

...és sivár, kör alakú betonalapját, ami leginkább egy titkos UFO-leszállóhelyre emlékeztetett. Magyarország legkérészéletűbb kilátójával kapcsolatban csak homályos infók találhatók a neten, állítólag csak tíz évig állt, majd balesetveszély miatt lezárták, aztán le is bontották. Megkérdeztem levélben az illetékes Bükki Nemzeti Parkot, hogy esetleg visszaépítik-e, vagy ott marad fekve örök mementónak, de nem kaptam még választ. Frissítés: a BNP passzolt: érdeklődjek a vagyonkezelő Egererdő Zrt-nél, most őket keresem.

13 / 24

Ahogy ráfordultunk a visszafelé vezető gerincútra, mintha elfújták volna minden bajomat. A hegygerincen haladó ösvények valahogy mindig így hatnak rám, pláne, ha az út lefelé vezet.

14 / 24

Közeledett az este, a fák között ködfoltok jelentek meg.

15 / 24

Itt a kék kereszt jelzés mentén haladtunk. Az egyik fa még külön drukkolt is nekünk.

16 / 24

A gerincen egymás után sorjáztak a csúcsok. Elsőnek a Vércverés (699 m) bukkant fel.

17 / 24

A csúcsok közötti nyeregbe besütött a nap.

18 / 24

Aztán jött a Nagy-Lápafő (679 m).

19 / 24

A fák közül néha előbukkant Parádsasvár.

20 / 24

A nap úgy gondolta, hogy nem világít már sokáig nekünk.

21 / 24

Közeledtünk Galyatetőhöz, az újabb lejtő után felbukkant utolsó előtti állomásunk, a Mogyorós-orom (842 m).

22 / 24

A tengerészgyalogos séróval megtisztelt ormon utolsókat hunyorgott a nap. (Vagy az már a hold?)

23 / 24

Majd beértünk a sötét erdőbe. Az utolsó egy kilométert töksötétben tettük meg. A fejlámpák sugarában csak néha villant meg a turistajelzés. Korai sejtelmem beigazolódott: szitálni kezdett valami, ami leginkább gombostűfejnyi jéggolyóra emlékeztetett. Sötét is volt, homály is volt, de most már egyszerűen nem érdekelt. Minden kényelmetlenség ellenére úgy éreztem magam, mintha otthon lennék. Derűsen ropogtatva lépegettünk a hirtelen megfagyott avaron.

Olyan jó kedvem volt, hogy ha szembejött volna az erdő szelleme, neki is barátságosan meglapogattam volna a hátát, és megkínáltam volna mentolos rágóval. (Más már nem nagyon volt nálam.) Ilyen hangulatban értünk vissza Galyatetőre, ahol már csak néhány magányos lámpaoszlop pislákolt a ködben.

24 / 24

Konklúzió: A 13 kilométer hosszú, összesen 530 méter szintemelkedést tartalmazó túra kiváló egynapos, sőt félnapos gyaloglás. Karácsony utánra ideális, de bármikor kényelmesen abszolválható. Első fele a völgyben nem túl izgalmas, a víztározó viszont valóban hangulatos - ha éppen be lehet menni. A Kós Károly kilátó szomorú roncsát hamar feledtetik a Mátra-gerinc ormai. Annyira, hogy kedvet is kaptam a nevezetes Mátrabérc túrához, ami sajnos idén túl közel van a betervezett Gerecse 50-hez, de jövőre mindenképpen játszik.

Aki még több képre kíváncsi a túráról, ide kattintva még nézegethet. A poszt a Szép kilátás! bloggal együttműködésben készült.