Best of Pádis-fennsík gyerekekkel
Idősebb lányom tavaly, 11 évesen jelentette ki, hogy most már részt venne egy felnőtt túrán. Így ezen a nyáron célba vettük a Pádis-fennsíkot, az egész Kárpát-medence egyik legjobb túraterepét. A Galbena-kör teljesítését követően be kellett látnom, hogy ez már valóban felnőtt túra volt. Szóval ezennel végleg búcsút vettünk a „túracipellőktől”, így búcsúzik a Túracipellő blog is.
A Túracipellő blogban leírt sok-sok túra alapvető tapasztalata az évek során semmit nem változott. Gyerekekkel túrázni csapatban kell, mert együtt a világból is kigyalogolnak. A jó családi túra inkább rövid, de mindenképpen sok látnivalót tartalmaz. Bele van szőve mese, helyi legenda, és van idő kapcsolódni a természethez. Azaz patakozni, lepkét bámulni, mohát simogatni, felhőt számlálni. Mindez megköveteli a túrát szervező szülőtől a folyamatos készülést, a szakirodalom olvasását, a térkép ismeretét, természettudományos tudásunk pallérozását. Mert a természet minden gyermek számára roppant érdekes, csak ezt az eredendő figyelmet egyre nehezebb fenntartani ebben a természettől elidegenedett világban. Én meg csak remélem, hogy a most már 900 méteres szintkülönbséget teljesítő lányaim egész életükben magukkal hordozzák a természetjárás alázatát, meg hogy a lezáruló blog talán másnak is segített valamicskét az évek során...
„Ilyen szép helyen még nem jártam” – avagy miért különleges a Pádis-fennsík?
Egy zárójeles mondat: a kérdés megválaszolásához legcélszerűbb, ha megnézzük Szendőfi Balázs legújabb, az Erdélyi-szigethegységről szóló filmjét, a Hegyizenét, amely az „őstermészet érintetlen szépségét állítja kontrasztba az ember pusztításával”.
A magam részéről egész életemre elraktározom az alcímben szereplő mondatot, ami a fennsík központi táborhelyére, a Glavoj-rétre megérkezve tört elő kisebb lányomból teljesen spontán, pedig nem is látta akkor még a filmet. Megérkezésünkkor a délutáni, menetrend szerinti záport gyönyörű napsütés követte, szembe jöttek az éppen az esztenára visszatérő tehenek, kutyák csaholtak, s a hamisítatlan kárpáti tájban zúgtak a fenyők. Tényleg olyan látvány ez, amit muszáj megtapasztalnia minden természetjárónak, a Budapesthez relatíve közel eső, ma már könnyen elérhető Pádis-fennsík pedig ideális helyszín ehhez.
A Pádis üdülőtelepére pár éve ugyanis aszfaltozott út vezet fel (emlékszem, régen önmagában fél nap volt felzötykölődni, természetesen egy megfelelő járművel), ez erősen megnövelte a hely látogatottságát, aminek hátulütői a filmből egyébként egyértelműen kiderülnek. Erről az útról egy 3 km-es kavicsos út vezet le a népszerű Glavoj-rétre (Camping Glăvoi), amely kétségkívül kiváló túrabázis, hiszen a két legszebb túra helyből is indítható (hivatalosan a Pádis telepéről indulnak a lentebb részletesen is bemutatott körtúrák). Egyébként a „kempingben” hallottunk olyat is, hogy mivel a rét terhelhetősége minden bizonnyal elérte maximumát (egy nyári hétvégén több száz ember táborozik itt), cserébe nincs megfelelő infrastruktúra (kevés a mobil WC, vizesblokk pedig egyáltalán nincs), s mivel a közeli, aszfaltúton elérhető Pádis telepéről is bejárható minden túra, ezért be fogják zárni az itt működő kempinget…
De az Erdélyi-szigethegységben található Pádis-fennsíkra a Glavoj-rét által nyújtott logisztikai előnyök mellett esősorban azért esett a választásom, mert a mindössze 36 négyzetkilométer területű kasztfennsík valóban európai szintű látványosság, igazi „karsztparadicsom”, amely a felszín alatti (ún. endokarsztos) és felszín feletti (exo)karsztos formák szinte teljes tárházát felvonultatja.
A víznek ez a mélységi útja pedig három, minden tapasztaltabb természetjáró számára elérhető természeti látványosságban (Ponor-rét, Csodavár, Galbena-szurdok) tárul fel. Nem mellesleg egyetemista koromban jártam utoljára itt, amikor is az Eszkimó-jégbarlangot kutattuk, tehát én is visszavágytam erre a csodálatos helyre.
Az érintett két túra éppen a víz útját követi: a Pádis környéki víznyelőkben eltűnő víz egy része a Glavoj-rét melletti Ponor-réten található, látványos karsztforrásban (vízkelet) tör utat magának a felszínre, hogy pár száz métert követően ismét eltűnjön. Kicsit odébb Európa legnagyobb exokarszt jelenségénél, a Csodavárnál ismét feltárul a víz útja és a hegy belseje, amely aztán gyorsan ismét elnyeli a patakot.
A harmadik kihagyhatatlan túra pedig kissé odébb, a Meleg-Szamos forrásvidékénél található, ahol belépünk az Aragyásza-barlang impozáns kapuján és a láncos szakaszokat leküzdve aztán egy szurdokban találjuk magunkat. Tényleg világszám! Úgyhogy kalandra fel, nézzük hogyan vettünk búcsút a túracipellőktől!
Azért azt is érdemes megjegyezni, hogy rengeteg más csoda is található az Erdélyi-szigethegységben: többek között Románia legmélyebb barlangja, valamint a leghosszabb (a több, mint 50 km hosszú Szelek barlangja, amelynek egy része látogatható is), de itt van Románia legnagyobb jégbarlangja (Aranyosfői-jégbarlang) is. A Pádis-fennsíkon pedig számos más, fantasztikus túrát tehetünk (pl. a Glavoj-rétről egy kis körrel elmehetünk a Bársza-jégbarlanghoz / Gheţarul de la Barsa, vagy felfedezhetjük a zsombolyairól nevezetes Elveszett Világot / Lumea Pierdută.)
A Csodavár körútja
Mivel az első nap reggelén az előrejelzéssel ellentétben még nem esik, gyorsan nekiiramodunk: az erdészház mellett induló, jelzetlen úton kelünk át a Ponor-rétre (Poiana Ponor), ahol annak sarkában megcsodáljuk a már említett karsztforrást (a kék kör jelzésre fordulva), vagy ahogy helyben találóan hívják, a vízkeletet (Izbucul Ponor). Természetesen a fenyvesek övezte, kolompszótól hangos kárpáti látvány is lenyűgöző, amit mi sajnos nem sokáig tudunk élvezni, mert a villámlás és a mennydörgés, na meg az erőből rázendítő eső eltántorít attól, hogy utunkat a Csodavár (Pestera Cetatile Ponorului) felé folytassuk. Így a kék kör jelzésen kigyaloglunk a Glavoj-rétről a Csodavár Menedékházhoz (Cabana Cetățile Ponorului) vezető kavicsos útra és bőrig ázva visszatérünk a kempingbe.
A környék légköri sajátosságát, nevezetesen a gyakori esőzést mi telibe kapjuk: az első nap során innentől kezdve lényegében végig esik az eső. Bár ez is jó: miközben a felnőttek azt lesik, hogy a gyönyörű fenyők hogyan szaggatják a szakadatlanul érkező felhőpamacsokat, a gyerekek a minden reggel megérkező nyájnak örülnek és békákra lesnek a pocsolyákban. Direkt hétköznap jöttünk amúgy, elkerülendő a Glavoj-rét hétvégi zsúfoltságát és a bulihangulatot, és szerencse, hogy végül lefoglaltuk a rét sarkában álló erdészházat, mert ilyen időben nyűgös lett volna sátorozni egy nagy csapat gyerekkel.
Másnap reggel is lóg az eső lába, így kétségek közepette indulunk útnak a már ismert kavicsos úton. Erről a tegnap megismert ösvényt a másik irányban – a kék kör jelzésen – folytatva lehet megtenni a Csodavárt érintő körtúrát.
A Csodavár szakadékdolina-rendszere Európa legnagyobb felszíni karsztjelensége: három, hihetetlenül vad és mély katlan van itt egymás mellett, s a legalján ott van az ily módon feltárult, elemi erővel zúgó barlangi patak, amely egyből a mélybe is vész.
Az Európa legnagyobb, mintegy 70 méter magas barlangszádájához, az 1. sz. szakadék aljára vezető ereszkedést láncok segítik, de a jelzés a legalsó részt kihagyja és visszakapaszkodik a kettes számú szakadékhoz. Az egyes szakadék legaljára egy meredek láncos lemászást követően lehet csak lejutni, amely csak gyakorlottabb gyerekek számára javasolt. A természet itt vadul dolgozik, nemcsak a „mikor érünk oda” kiáltások maradnak abba a barlang szájának láttán, de táblák is figyelmeztetnek az áradásveszélyre. Hogy mire? Igen, az esetlegesen hirtelen lezúduló csapadék komoly áradást okozhat.
Ha lemászunk a valóban meredek utolsó szakaszon, akkor nemcsak a zúgó patakot láthatjuk közelről, de alulról felpillanthatunk a 3-as számú, 100 méteres sziklafalakkal teljesen körbezárt beszakadásra is (a meredek törmeléklejtőn szintén nem javasolt felmászni). A sziklafalon visszamászva jelzett ösvényünk kikapaszkodik tehát a szakadékból és átvezet a kettes számú beszakadásba, ahol egy barlangnyíláson keresztül hallhatjuk meg a mélyben dübörgő vizet. Régen, kisvíz esetén a bátrak a patakot követve, a barlangban is átmászhattak az első beszakadásból ide, de ezt ma már szigorúan tiltják.
A kettes „dolinából” egy igen meredek, láncokkal biztosított ösvény (az ún. Tulogdi-gádor) vezet ki minket a „felszínre”.
A Csodavárban könnyű elképzelni a Pádis-fennsík első turistaútvonalait saját zsebéből finanszírozó Czárán Gyula egyik történetét, miszerint a helyi mócok kezdetben lerombolták az általa kiépített eszközöket, mert féltek, hogy a mélyből a rossz szellemek is kijutnak ily módon…
A csodáknak és a rácsodálkozásnak azonban itt még koránt sincs vége! A kék kör jelzés a szakadékdolinák szélén tér vissza ugyanis az ismert erdészeti útra, majd a Glavoj-rétre, s közben közvetlenül a sziklák széléről tekinthetünk le többször is a már-már befogadhatatlan mélységbe (vigyázat, semmiféle korlát nincs a kilátópontokon). A Csodavár körútja a Glavoj-rétről a Ponor-rét érintésével nem tűnik merész vállalkozásnak: 7 km, 320 méter szinttel. De ne becsüljük alá a terepet! A Csodavár környékén kifejezetten köves, nehéz ösvényt fogunk taposni, lassan fogunk haladni, ha pedig a kövek és gyökerek csúszósak, különösen figyeljünk lépteinkre!
A Galbena-körút (Circuitul Galbenei)
Sokak szerint a környék leglátványosabb túrája a Galbena-kör (sárga kör jelzés), amely a Glavoj-rétről indulva 12 km, de benne van 920 méter szint, s a terep a legtöbb helyen kifejezetten nehéz. Igaz, a csomag tartalmaz két roppant látványos barlangot és egy kilátópontot is. Mi ezt a túrát úgy hirdettük meg a csapaton belül, hogy a Csodavár-túra tapasztalatai alapján lehet, hogy el sem fogunk indulni a gyerekekkel, ha el is indulunk, lehet, hogy a szurdokból vissza kell fordulnunk, ha pedig keresztül tudunk menni, simán lehet, hogy derékig vizesek leszünk.
A Glavoj-rétről mindössze 2 km az Eszkimó-jégbarlang (Gheţarul Focul Viu), ráadásul az út gyönyörű, párás, mohával kibélelt fenyőerdőben vezet. 20 év távlatából fontos tapasztalat, hogy Romániában is minden „közelebb” lett: a Glavoj-rétre tömegek járnak, a hegyimentők ottlétünkkor végig a réten állomásoztak, ahol egyébként találunk könyvtárat és szelektív kukát is, a láncos szakaszokon komoly figyelmeztetések találhatók, az Eszkimó-jégbarlang pedig le van zárva (mondjuk megértem, miért). Így a barlang alján lévő, több ezer éve felgyülemlő, mintegy 20 méteres jégtömb tetején álldogáló, tavasztól őszig olvadozó két „eszkimót” (jégszobrot) csak távolról szemlélhetjük meg. A gyerekek érthető módon kissé csalódottak, bár a hely szellemét azért átérzik.
A barlang kapcsán érdemes tisztázni, hogy a pontos megnevezés a jegesbarlang és nem a jégbarlang, ugyanis az ilyen típusú barlangok nem a jégben jöttek létre, hanem klasszikus, a karsztos oldás és erózió által formálódott karsztbarlangokról van szó.
Az viszont kifejezetten ritka és több tényező együttes előfordulása szükséges ahhoz, hogy egy barlangban egész évben át megmaradjon a jég, sőt, az évszázadok alatt jelentős mennyiségben felhalmozódott jég állandóan változó formakincsével nyűgözhesse le a látogatót.
A jegesbarlangoknak két alapvető típusát ismerjük. A Kárpátokban gyakoriak az ún. statikus jegesbarlangok, amikor is egy megfelelő (általában északi) tájolású, zsákszerű karsztos üregben megreked a téli hideg levegő, és mivel az jóval nehezebb a nyári meleg levegőnél, légkörzés hiányában nyáron sem képes onnan kijutni. A befolyó csapadékvíz pedig jégként halmozódik fel. Az Alpokban ezzel szemben ún. dinamikus jegesbarlangokat találunk inkább. Ezekben a többnyire jelentős tengerszint feletti magasságban található, továbbá számottevő vertikális kiterjedésű barlangokban a huzat gondoskodik a hűtésről. Mindkét barlangtípusban folyamatosan, meghatározott éves rend szerint változik a jég vastagsága, illetve alakulnak a látványos jégformák. Életem egyik legnagyobb természeti élménye volt késő ősszel kötélen beereszkedni a faltól elváló jég mellett és megcsodálni az Eszkimó-jégbarlang évezredes jegének hullámzó rétegeit (bár téves, de találó a néhol olvasható barlangi gleccser elnevezés).
Az Eszkimó-jégbarlangig gyaloggalopp a menet, a gyerekek aktívak, így tovább indul az egész csapat.
De innen, 1200 méteres tengerszint feletti magasságból a Galbena-szurdok, vagy Galbena-szoros (Cheile Galbenei) 680 méter magasan fekvő bejáratáig kell ereszkedni!
Közben érintjük a már a lombos erdők között fekvő, csodaszép Flóra-rétet (Poiana Florilor), a szurdok előtt pedig két meglepett cseh túrázóba botlunk, akik a magas vízállás miatt a szurdokból visszafordulva kifejtik véleményüket, miszerint gyerekekkel bizony nem fogunk tudni végig menni…
Szó, mi szó, a Pádis-fennsíkra érkező felszíni vizek mintegy 80%-át levezető Galbena-patak dübörög rendesen, kicsit mindenki megilletődik – ez bizony nem a Rám-szakadék csordogáló patakja.
Különösen, hogy a magas vízállás miatt a beszálláshoz mintegy 4 métert le kell mászni a csúszós köveken.
El is bizonytalanodunk: a napocska a felhők mögé bújt, ami két nap ázás után nem jó hír, ráadásul a szurdok elején a tábla azt jelzi, hogy nem árt a via ferrata szett használata sem. Egy francia pár éppen akkor érkezik ki a szurdokból, ők is azt mondják, a csúszós köveken nehéz mászni, azért veszélyes a mutatvány. Utunk felénél mélypontra jutunk tehát. A csapat egy része visszafordul végül, az elszántak viszont már az első láncokon táncolnak.
A Galbena-szurdok alsó szakaszán, az ún. Galbena-kőközben a függőleges falakon vezetett láncokon kell a víz felett lépkedni, miközben a drótkötélbe kapaszkodunk. Aztán van egy szakasz, ahol mintegy 20 méterrel a patak fölé mászunk, ezt követően jön a szurdok legnehezebb része. Én azt hiszem inkább pszichésen nehéz ez a szakasz, ugyanis már messziről hallatszik a Galbena vizét oldalról a szurdokba vezető Eminenciás-vízesés (Cascada Evantai) dübörgése.
Én a patakban gázolva biztosítom alulról a fáradó, de derekasan helytálló gyerekeket. Ugyanakkor alacsony vízállásnál szerintem simán ki lehet hagyni ezt a mászást, mert egyszerűbb a patakban sétálni…
Az biztos, hogy a kb. 500-600 méter hosszú Galbena-kőköz tényleg egy nagy adrenalinlöket és csodaszép. A vízesést követően pedig teljesen más arcát mutatja a szurdok: itt kezdődik a földrajzóra. Az ösvény itt többnyire magasan a patak felett, a sziklafalban kanyarog, néhol kitett helyen vezető láncos szakaszokkal birkózunk meg, de a fő veszély az, hogy le nem tudjuk venni tekintetünket a sziklafalban hol eltűnő, hol megjelenő búvópatakról.
A szurdok vége pedig szintén csodálatos: maga a karsztforrás (a Galbena-kitörés) egy békés tó, amiből csak úgy zubog alá a tekintélyes vízmennyiség a patakmederbe, miközben a feláramlás érdekes módon nem is látszik a víztükrön.
A szurdok vége 900 méteres tengerszint feletti magasságban van – innen jön minden, hasonló esetekben motivációs trénerként üzemelő szülő kihívása: 350 méter szint mindenféle izgalom nélkül (a szurdok fölé magasodó párkányokra vezető jelzett ösvényeket mi most kihagyjuk). Persze, az erdő csodaszép, de ez a fáradt gyerekeket már kevésbé érdekli. Mi libasorba állunk, a tempót az első diktálja, s a játék az, hogy közben fura szóösszetételeket ad át a mögötte lévőnek, lehetőleg nehezen érthetően, motyogva, aztán az utolsó elmondja az addigra teljesen más „értelmet” nyerő szavakat, természetesen hatalmas kacagások közepette. Van eredménye a játéknak: megállás nélkül simán letudunk 200 méter szintet így, a többi meg gyerekjáték. Különösen, hogy az emelkedő végén a híres Porcika-zsomboly (Avenul Borţig), a Pádis-fennsík egyik legérdekesebb barlangja vár minket.
Az erdő csendes mélyén tátongó mintegy 60-70 méter mély akna nagyon brutális látvány, s nem mellesleg az alján tekintélyes mennyiségű jég gyűlt össze.
Félelmetes hely, és nehéz elképzelni, hogy Czárán Gyula egy több mint 150 fokos létrát épített a falban a zsomboly aljáig, ahol jégalagutak kötötték össze a jégalakzatokat tartalmazó termeket.
Le a kalappal a gyerekek előtt, mert a visszafelé vezető úton bevállalják még a Galbina-szirt kilátópontját (Pietrele Galbenei) is, ami egyébként valóban kihagyhatatlan, mert feltárul a környék csodálatos topográfiája, alattunk a szurdokkal, szemben az Erdélyi-szigethegység leglátványosabb völgyfőrendszerével, a Rozsdás-árokkal, meg persze az egész erdőrengeteggel.
A hab a tortán: az Aragyásza-barlang túrája
Az utolsó napon végre zavartalanul süt a nap és az Aragyásza-barlangba (Peştera Cetăţile Rădesei) tervezett túra az egész csapatnak reális cél, így remélhetőleg senkinek nem kell üres kézzel hazamennie. Azért hagytuk ezt a túrát a végére, mert ennek bejáráshoz vissza kell menni a főútra, ahol pár kilométer autózást követően, a Nagy-Pádis-réten tudjuk hagyni autóinkat. Hivatalosan itt a parkoló, de sokan beautóznak a P sáv jelzést is hordozó kavicsos úton, s a barlang közelében teszik le az autót (a Magura Vanata pontig lehet bemenni, a régebbi térképeken látható Varasó-menedékház panzióként üzemel, ott csak vendégek parkolhatnak). Az aszfaltútról 8,5 km a körtúra, 240 méter szintkülönbséggel, közelebbről indítva mindössze 4-5 km.
Fontos információ, hogy a barlang mögött elhelyezkedő Szamos-bazár szurdoka fadőlés miatt nem járható, le van zárva, de a fő attrakció, az Aragyásza-barlang kisebb körtúrája teljesíthető (a piros sávról a piros körre térve).
Ez a túra azért világszám, mert belépve a barlang tekintélyes szádáján elővesszük a lámpáinkat, s a patakot követve a barlangban túrázunk, láncok segítségével leküzdve a sziklafalakat, miközben egyre jobban nyílik ki, szakad fel a barlang a fejünk felett, a nyílások zöldes derengése kísér, míg végül egy hihetetlenül keskeny szurdokban találjuk magunkat.
A szurdok végén, a patakot követve tehetnénk meg a Szamos-bazár körtúráját, de most egy meredek, láncos mászással térünk vissza a piros körön az autókhoz vezető széles, kavicsos útra.
Nagyon lassan, de szerencsére minden gyerek végig tudja mászni a barlangot és a szurdokot, így egy tökéletes túra érzésével indulhat mindenki haza. Mint sok mást a környéken, a Szamos-bazárt is Czárán Gyula építette ki és ennek a látványosságnak is ő adta a nevét: az itt található változatos természeti szépségek egy keleti bazár tarkaságát juttatták eszébe… Hát, egy biztos: e kis ízelítőt követően bőven tudnék még nézelődni a „Pádis nagy bazárjában”.
túra / csodavár / gyalogtúra / pádis-fennsík / románia / erdély / insta_linkinbio / Galbena-körút / Aragyásza-barlang
A legjobb erdei móka: land art
2023.11.20.Persze a land art egy komoly dolog, és üzenete, valamint a művek halandósága miatt általam nagyon is respektált művészeti ág, de az erdőben örökké „kincseket”, azaz faleveleket, ágakat, terméseket gyűjtögető gyerekek bármikor kaphatók egy kis alkotásra ezekkel a „kincsekkel”. Ráadásul korántsem csak a gyerekek élvezik a mókát! Miért ne szólhatna hát erről egy szép őszi kirándulás?
→ Tovább
Szlovákia legváltozatosabb szurdoktúrája családoknak lett kitalálva
2023.08.22.Két látványos szurdok: létrás mászás, vízesés, búvópatak az elsőben, virágpompában úszó havasi rét felhőbe vesző fenyvesekkel és játszóteres étterem a túra közepén, végül egy újabb vízesés, működő vízimalom és két kilátóból is élvezhető szédítő mélység a másodikban. Mindezt egyben, a Kócs-hegység látványos körtúrájában.
→ Tovább
Meghódítottuk a gyerekekkel a Szlovák Paradicsomot
2023.07.22.Én úgy nőttem fel, hogy a Szlovák Paradicsom minden természetjáró álma, gyerekkoromban mégsem jutottam el e különleges helyre. Bár felnőttként és a Kárpátok szerelmeseként jártam ott kétszer is, most egy barátomnak jutott eszébe, hogy mutassuk meg a gyerekeknek, elég nagyok és tapasztaltak hozzá.
→ Tovább
