Éjjel a 100 éves vendégházban aludtunk, kicsi, de rendezett és viszonylag jól felszerelt szobában. A ház elejében egy tájház is működik, a József Attila utca elején pedig az egyik parasztház kis tornya jelzi, hogy ott görög katolikus kápolna működik.

A bódvaszilasi görög katolikus kápolna

2 / 25

Fotó: Papp Géza

A településen étterem már rég nincs (csak a felirata), a pici Nemzeti Dohánybolt mellett van egy kis zöldség-gyümölcs bolt, itt lehetett vasárnap némi élelemhez jutni. Esetleg a szállásadónál lehet még kaja ügyben (előre) érdeklődni. Van egy Coop élelmiszerbolt is, de az vasárnap zárva van.

Az Egészségház sárga épületénél indult tovább a kék jelzés. Az utolsó házakat elhagyva egy felhagyott vasútvonal mentén vitt a földút. Itt a sínek mentén kell haladni a tarlón is, amikor a földút már elfogy. (A régi piros kereszt jelzés megszűnt!)

A Bódva feletti vasúti hídon

4 / 25

Fotó: Papp Géza

A Bódva előtt úgy 30 méterrel kell felmenni a sínekre, csak azon a (veszélyes) hídmaradványon lehet átkelni a Bódván. Később újra vissza kellett mászni a sínekre, hogy a Juhász-patak felett is átjussunk. Itt már maradtunk is a sínek közötti ösvényen, és miután az jobbra kanyarodott, elértünk az Esztramos tövébe. (2018 végén új, a veszélyes vasúti útvonalat kikerülő útvonalat alakítottak ki ezen a részen.)

Elhagyott bányaépület Esztramoson

5 / 25

Fotó: Papp Géza

Kapcsolódó cikkek

Aggtelek és Jósvafő: mi van a felszínen?

Tovább

Jósvafőtől Bódvaszilasig

Tovább

A hegy vasércét az 1830-as évektől az 1950-es évekig, mészkövét az 1940-es évektől egészen 1996-ig bányászták. 1995-ben kapta meg a hegy területét az Aggteleki Nemzeti Park. A bányaművelés miatt a hegy gyönyörű barlangjainak nagy része megsemmisült, így az Aladár-barlangnak is csak egy kis része maradt meg a hegyen. Ottjártunkkor a megmaradt Rákóczi-barlang sem volt látogatható – állítólag a nemzeti parknak nincs embere a vezetésekhez. A felhagyott bánya sok épülete, gépsora válik lassan semmivé: a kőtörő, a szállítószalag, a trafóház, a mérleg és a munkásszálló is lassan teljesen az enyészeté lesz.

Az ezután következő földutas szakasz a sok nyárfával engem kissé egy alföldi folyóparti útra emlékeztetett, szinte már vártam a lángossütőt, a fizetős parkolót és a szabadstrandot. Ilyesmik helyett csak pár házat láttunk balra a hegyoldal tövében. Ez az út át is vitt Bódvarákó végébe. A falu eddig sem volt nagy, de ma már csak kb. 80 fő lakja.

Esztramos után

9 / 25

Fotó: Papp Géza

Bódvarákó

10 / 25

Fotó: Papp Géza

A 23. számú háznál bélyegeztünk, majd feljebb, a kék kútnál a vizes palackokat is meg tudtuk tölteni. Ezen kívül másra, pl. boltra, büfére itt ne számíts. A falu túlsó végét elhagyva a tűző napra vitt ki az út.

Bódvarákó után

11 / 25

Fotó: Papp Géza

A gazdasági épületet elérve figyelj, ennek háta mögé be kell térni balra! Ezután indul meg az az emelkedő, amit Kiköpött Tüdőnek javasolnék elnevezni. Aznap volt vagy 32-34 fok, még a fák árnyékában is szakadt rólam a víz ezen a fél kilométernyi kaptatón.

Nehéz emelkedőn visz tovább utunk

13 / 25

Fotó: Papp Géza

Az emelkedő tetejéről a kék jelzés inkább már lejtve vitt el a következő, csodálatos helyszínig. A martonyi kolostorromon ottjártunkkor végeztek helyreállítási munkákat. Már van tető, de még ott volt a templomtérben két, hatalmasra felnőtt fa csonkja is.

A kéktúrás táblától a kék L és a zöld L pár lépésnyi közös szakasza visz el az épülethez. Oda visszatérve pedig a másik ágon kell felkapaszkodni – régen ez a kék és a zöld szakasza volt, de a zöldet hivatalosan megszüntették. (Azért van még pár látható jelzés.)

Kék és régi zöld jelzés

17 / 25

Fotó: Papp Géza

Ezután egy erdőben haladó, de sok látnivalót nem kínáló rész jött. Érintettünk egy kék négyzet jelzést, és többször is utat váltottunk, de mindig sikerült a kéken maradni, bár a jelzések helyenként elég ritkásak.

A Slokk-tető, majd a Szentandrási-oldal kéktúrás táblái után elértük az aszfaltutat. Ez először egy nagy hurkot tett, majd egy egyenes szakasz végén megláttuk Tornabarakony első épületeit. Ez is egy mini falu, a lakossága még a 30 főt sem éri el, ezt a sok üresen álló ház is mutatja. Egy vendégház, egy (görög) kereszt jelent némi látnivalót, és a kék kútnál, a kereszt tövében vizet is tudtunk szerezni. Erre nagy szükség is van, mert Tornabarakony és Rakacaszend között többet mentünk a szántók, legelők mentén a tűző napon, mint fák árnyékában. Néhol pár vörösfenyőt is látni errefelé – de ezek nem érzik igazán jól magukat, sok példány már részben el van száradva.

Visszanézve Tornabarakonyra

21 / 25

Fotó: Papp Géza

Vörösfenyők között

22 / 25

Fotó: Papp Géza

Rakacaszend közelében balra a távolban feltűnő falu nem Rakacaszend, ne ijedj meg. És az adótoronyhoz sem kell kitérni. Az Ortás feliratú táblánál ne maradj a legelő mellett, hanem térj lefelé, a fák közé. Így hamarosan meg is látod majd Rakacaszend házait a fák között.

Rakacaszend látképe

24 / 25

Fotó: Papp Géza

A településre beérve a bélyegzőt az igen szerény nyitvatartású kis boltnál találtuk meg. (Nyitva: H-Szo: 6-10 és 19-21, V: zárva) Itt elkanyarodik a jelzés egy másik utcára balra, majd jobbra térve levisz a buszmegállóhoz.

Vegyesbolt és buszmegálló Rakacaszenden

25 / 25

Fotó: Papp Géza

Innen nagyon megszívtuk volna a visszautat, ugyanis a 16.50-es busz Szalonna felé a műszaki hiba miatt kiesett, így az összes csatlakozó járatot is buktuk. Szerencsére egy fiatal roma srác nagyon segítőkész volt. Végül egy stoppal átvittek Szalonnára, onnan pedig egy másik autó Edelényig. A harmadiknak lestoppolt autó pont Budapest felé ment – óriási mázli és sok jó ember segítőkészségének köszönhetően Robi is visszajutott Budapestre, és én is elértem még a 22.13-as személyt Hatvanban. Jó fáradtan, de gyönyörű látnivalók emlékével térhettem haza erről az élményekben gazdag hétvégéről.

A cikk Papp Géza blogján is olvasható.

Az előző részt ide kattintva találod.