Már egy ideje terveztem, hogy ellátogatok a Pesthidegkút határában álló gercsei templomhoz, ahol nem is értem, miért, de elég régen jártam. Ahogy az előző túrámon, ezúttal is sűrű ködben indult a nap, ami ki is tartott délutánig. Ezt azonban nem bántam, különösen akkor nem, amikor a sűrű ködben felsejlett a gercsei templom halvány sziluettje.

Úton a nagy fehérségbe

1 / 14

Fotó: Tóth Judit

Magányos templom a rét közepén

Gercse település neve egy a 13. század elejéről származó oklevélben bukkan fel először. Az első, román stílusú, torony nélküli kis templom az 1200-as években épült, bár a régészek római időkből származó leleteket is találtak itt. A tatárok a faluval együtt a templomot is felégették, de 1242-ben mindkettő újjáépült.

A gercsei templomnak egyébként is különleges hangulata van, ködben még inkább így van ez

2 / 14

Fotó: Tóth Judit

A török uralom után a templom már üresen állt, a 18. század első felében a környék akkori birtokosa, Kurtz János Ignác báró a Hidegkútra érkező németajkú telepesek számára újíttatta azt fel. A templom körül temetkeztek is, nemcsak a későbbi birtokosok, de az 1739-es pestisjárvány 164 hidegkúti áldozatát is itt temették el. A templomról 1829-ben már romként írnak, így is maradt közel 200 évig, 1997-es újraszenteléséig.

A templomban, ha nincs járványhelyzet, rendszeresen tartanak miséket

3 / 14

Fotó: Tóth Judit

Napfürdő a város felett

A templomtól a Virágos-nyereg felé indultam tovább, és mivel egy hete jártam fenn a Hármashatár-hegy tetején, ezúttal másfelé akartam menni. Az időjárás és a véletlen azonban közbeszólt. Egy terepfutó lány, akivel a Virágos-nyeregnél találkoztam, mondta, hogy odafenn gyönyörűen süt nap, szerinte mindenképpen menjek fel és nézzem meg a ködtengerben úszó hegyeket. Mivel a város másik végén lakom, nem járok itt mindennap, ezért kevés esély van arra, hogy legközelebb is ilyen mázlim legyen, és elcsípjek egy hidegpárnát, így nem is gondolkoztam, gyorsan felszaladtam a Guckler Károly-kilátóhoz.

Kapcsolódó cikkek

Óbuda felett, a Hármashatár-hegy százéves útján

Tovább

Meglepetésszurdok „Egy pocsolya emlékirataival”

Tovább

Ködből a napfény felé

5 / 14

Fotó: Tóth Judit

Ahogy felfelé haladtam, a köd egyre ritkább lett, a fák között meg-megcsillant a napfény, fent pedig szikrázó napsütés fogadott. A városra boruló ködpaplanból csak a nagyobb magaslatok, a János-, a Hárs-, a Széchenyi- hegy látszottak ki, felettünk pedig gyönyörű kék volt az ég. Órákig el tudtam volna itt nézelődni.

Egy apuka a kislányával nemcsak körülöttünk lebegő ködpaplant figyelte, de annál jóval nagyobb távolságokba is kémlelt, csillagászati távcsövükkel a napfoltokat nézték. Én is belekukkantottam a távcsőbe, ahol a napkorongon négy parányi kis foltocskát lehetett látni. A napfoltok jelenléte nem állandó, élettartamuk egy naptól több hónapig terjedhet. Ezek hőmérséklete alacsonyabb, mint a napkorong átlaga, ezért látjuk sötétnek a foltokat, persze pár ezer fokos hőmérsékletük azért még mindig nem mondható éppen hidegnek.

Hidegpárna a város felett

7 / 14

Fotó: Tóth Judit

Az ismeretlen Ferenc-halom

A hegyről lefelé haladva, újra beleereszkedtem a ködbe, és nehéz volt megállni, hogy a szembejövő néhány túrázónak ne áruljam el, mi vár rájuk odafent, de inkább nem lőttem le előre a meglepetést.

Az Árpád-kilátó is rejtőzködik

8 / 14

Fotó: Tóth Judit

A Fenyőgyöngyétől az Árpád-kilátó felé mentem tovább, ahonnan ezúttal a szomszédos háztetőkig sem lehetett ellátni a sűrű fehérségben. A kék jelzésről áttértem a zöldre, mert pár fotó erejéig útba szerettem volna ejteni a gyönyörű Kondor úti libanoni cédrust, és amúgy is rég láttam már.

Magányos cédrus a II. kerületben, korát 120-140 év körülire teszik, és bár sokan úgy tartják, a kutatók szerint szinte biztos, hogy a fát nem Fedák Sári ültette

10 / 14

Fotó: Tóth Judit

Kapcsolódó cikkek

Óbuda felett, a Hármashatár-hegy százéves útján

Tovább

Budai határjárás nem várt extrákkal

Tovább

A zöld jelzésen Ferenc-halom felé mentem tovább, ami Buda azon részei közé tartozik, amiről elég keveset tudok. A Zugliget és a Kuruclesi-völgy között húzódó, 291 méter magas „hegy” nevét Habsburg–Lotaringiai Ferencről kapta, aki 1792-től magyar király és német-római, illetve később osztrák császár volt.

A zöld jelzésen, a Ferenc-halom oldalában

11 / 14

Fotó: Tóth Judit

A zöld turistajelzés a házak közül hamarosan beér az erdőbe, a jelzés a hegy szoknyáján visz körbe, de a magaslat teteje felé is haladnak kitaposott ösvények, tömeg viszont nincs, ellentétben például a Normafával. Innen én a Budakeszi-úton mentem tovább, utam végcélja, a Ferenchalmi Szűz Mária kápolna felé, de aki még ennyi időt sem akar a városban tölteni, az pár lépés után, a Budakeszi út túloldalán újra visszatérhet az erdőbe, ahol a zöld jelzés továbbhalad a Tündér-szikla és a János-hegyi kilátó felé.

Sissi is járt az eldugott kápolnában

Ferenc-halom múltjának érdekes epizódja kötődik Erzsébet királynéhoz, aki gyerekeivel itt töltötte 1866 nyarát. Főhadiszállásukat Kochmeister Frigyes báró villájában alakították ki, ahonnan sok kirándulást tettek a környéken.

A Budakeszi út 71. szám alatt álló, svájci stílusú villa az útról sajnos nem látható, legalábbis én nem láttam. Az eredeti épület már nincs is meg. Sokáig üresen állt, és az állapota annyira megromlott, hogy le kellett bontani, de később a villát az eredeti mintájára újjáépítették.

A Kochmeister-villa 1866 nyarán, a császári vendégek ottlétekor

14 / 14

Fotó: Vasárnapi Újság 1866. 32. szám

Sissi a gyerekeivel gyakran ellátogatott a közeli kis kápolnába, ami ma is áll a Budakeszi út 51. szám alatt. A neogótikus, kéttornyú kápolnát 1822-ben szentelték fel, sokan úgy tartják, az építéséhez részben a budaszentlőrinci kolostor köveit használták fel.

A szebb napokat látott Ferenchalmi Szűz Mária kápolna

13 / 14

Fotó: Tóth Judit

A kápolnát (amely 2022-ben éppen 200 éves) alig-alig lehet észrevenni az útról, egy szűk lépcsősoron közelíthető meg. A falon látszik az építtető Kalmárffy és Reinprecht családok címere. Az épület jó néhány éve kiégett, a tetőzetet lecserélték, de bent állítólag azóta is kormos minden. Ezt nem tudom megerősíteni, mert a kápolnát kerítés veszi körbe, de az látszik, hogy nincs jó állapotban. A műemlék templomot 2011-ben a Máltai Szeretetszolgálat kapta meg, akkoriban lehetett felújítási tervekről olvasni, de egyelőre nem látszik, hogy bármi is történt volna.

Bár erős volt a késztetés, hogy tovább folytassam az utam a János-hegy felé, hátha onnan is megcsodálhatom még a ködpaplanba burkolózó várost, de már nagyon benne jártunk a délutánban. Nincs mit tenni, ilyenkor már nemcsak a nappalok, de velük együtt a túrák is rövidülnek.

A cikk először 2020 novemberében jelent meg.