Sokan nagyon egyszerűen kirándulnak Budapesten. Felmennek a Normafára, kisétálnak a Hűvösvölgybe, felkaptatnak a Gellért-hegyre vagy a János-hegyi kilátóhoz. Egy cél, némi büfé, aztán irány vissza a város. Ez sem rossz mód, de van ennél sokkal izgalmasabb felállás is, erre mostanában jöttem rá.

 

 

A fővárosba (Budára) négy nagy, hosszú túraút jön be. Ezek a túrautak túlnyomórészt felfűzik mindazt a látnivalót, amit a Budai-hegyek mutatni tudnak. Ha ezeket, vagy ezek szakaszait végigjárja valaki, sokkal koncentráltabban kapja meg a természet nagy durranásait, sőt az utak így mindig tartogatnak meglepetéseket is. A tervem az, hogy egy sorozatban bemutassam a Országos Kéktúra, a pilisi Piros, a pilisi Sárga, valamint a budai Zöld útvonal fővárost és környékét átszelő részeit. A budai Zölddel kezdem, mert a napokban két szakaszát is bejártam, és az élmény még friss.

 

A budai Zöld

 

 

A túra 44,5 kilométer hosszú. A Gellért téren kezdődik, átmegy a Tabánon, fel a Széchenyi-hegyre, át a Normafán és Zugligeten a Hármashatár-hegyre, hogy Solymáron és Nagykovácsin keresztül beérjen Telkibe.

 

A Zöld - nevéhez méltóan - szinte végig zöldterületen halad, még a városi részeken is. Egyben egy kissé combos megcsinálni, de nem lehetetlen. Két részre osztva egy jó hétvégi túra. Első 3,5 kilométerét azonban külön is érdemes végigsétálni, kisebb gyerekek sem fognak unatkozni, idősebbek sem fognak nagyon elfáradni, a látvány viszont különleges.

 

 

Nem gondoltam volna, hogy Budapesten meg tud lepni még valami, ami kirándulással kapcsolatos. A budai Zöld első kis szakaszán viszont komolyan elámultam. Hirtelen jött ötlettől vezérelve indultunk neki Gabival egy téli vasárnap délután, hogy átsétáljunk a Gellért tértől és a Vérmezőig tartó valódi várospanoráma ösvényen.

 

 

A kb 3,5 kilométeres ebéd utáni levezető séta "legnehezebb része" a Gellért tértől a Gellért-hegy oldalába vájt ösvényig tartó kis emelkedő. Nem kell felmenni a csúcsig, a Szabadság-szobor előtt 50 méterrel a zöld jelzés diszkréten lefordul a Citadellába vivő fő turistacsapásról. Ezzel meg is szabadulunk a tornacipős és tűsarkú turisták legnagyobb hányadától.

 

A Gellért-hegy
Sokan nem tudják, hogy Budapest részben erről a hegyről kapta a nevét. Az Árpád-korban a Gellért-hegy még Pest-hegy (majd Mons Pestiensis) néven futott, méghozzá azért mert egy óriási, messziről látszó barlang volt benne. A barlang most is megvan, benne épült ki a Sziklakápolna, korábban barlanglakás volt benne. A pest szót a bolgárszlávoktól vettük át, jelentése: barlang. (A Bükkben ma is van Büdös-pest nevű barlang.) A Pest-hegy lábánál levő átkelőt természetesen Pesti-révnek hívták, az átkelő két partján kialakuló településeket pedig Pestnek és Kis-Pestnek. Kis-Pest a mai Döbrentei tér környékén feküdt, Pest pedig a Március 15. térnél. Pest az idők során terebélyesedett, Kis-Pestet pedig elnyelte Buda. Jó tudni tehát, hogy volt idő, amikor Budát még Pestnek hívták, Pest pedig egy budai hegyről kapta a nevét. (Salamon Ferenc, Buda-Pest története)

 

Barlanglakás a későbbi Sziklatemplom helyén (1874) Forrás: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára.

 

A mintegy 80 méter magasságban a sziklafalon kanyargó ösvény aránylagos intimitása miatt abszolút vadregényes, a folyamatosan változó kilátás pedig a város déli részeitől egészen északig terjed. Egyértelműen a város legszebb panorámaútja.

 

 

A gellérthegyi oldalutat a Szent Gellér-szobor zárja. A 7 méter magas bronzszobrot Jankovits Gyula készítette 1904-ben. Arra a helyre építették, ahol Gellért püspök vértanúhalált halt.

 

Gellért velencei származású szerzetes volt, akit 1030-ban István király püspöknek nevezett ki - ő nevelte korábban a király fiát, Imre herceget is. István halála után aktívan belekavart a magyar politikai életbe, amiért is ellenlábasai 1046-ban a pesti révnél elfogták, majd a Pest-hegy tetejéről egy taligán/hordóba zárva a mélybe gurították. A Pest-hegyet (később Mons Pestiensist) róla nevezték el a XV. században Gellért-hegynek.

 

 

A szobor után a Zöld elkanyarodik nyugati irányba, és a Gellért-hegy északi szoknyájának alján, ami tulajdonképpen már nem más, mint a Tabán déli vége.

 

 

Az erdei sétány egy tisztásban ér véget, ahol furcsa alakú szobrok alkotnak csoportot. Ez a Filozófusok kertje. A 2001-ben felavatott, bronzból és gránitból készült szoborcsoport (Jézus, Buddha, Lao Ce, Ábrahám, Ekhnaton, Mahatma Gandhi, Bodhi Dharma, Assisi Szent Ferenc alakjai) Wagner Nándor Japánban élt szobrász alkotása. Lényegét a művész így foglalta össze: „Az öt személy jellegzetessége az egyetemes emberi tanítás. Tulajdonképpen az öt alkotja az anyagtalan, láthatatlan egyet. Az egynek annyi neve van, ahány kultúra létezik. Ez az egy a kultúrák közös forrása.”

 

 

Alig léptünk párat a Hegyalja úti átkelés felé, újabb kompozícióba ütköztünk: a Kilátókő-szobrot (Buda királyfi és Pest királykisasszony) Pest-Buda egyesítése alkalmából készítette Lesenyei Márta 1982-ben.

 

 

A Tabán
Miután átkeltünk egy zebrán a főváros egyik legforgalmasabb útján, újra zöldövezet következett. A frissen hullott havat főleg kisgyerekes családok igyekeztek kihasználni a Tabán oldalában spontán kialakult szánkópályán.

 

 

A Budai Vár dél-nyugati lábánál elterülő Tabán most egy nyugodt, zöld park. De nem mindig volt ilyen.

 

 

Tabán neve a török Tabakhane szóból származik, ami Tímár-telepet jelent, régen ugyanis cserzővargák, tímárok műhelyei lehettek itt. A századfordulón a Tabán volt Budapest Montmartre-ja: a festőien girbegurba utcák tele voltak romantikus vendéglőkkel, kiskocsmákkal, ahol 1759-ben állítólag a kor legnagyobb playboya, Casanova is megfordult. A negyed a harmincas évek elejére lepukkant kissé, 1933-ban meg is kezdték a lebontását, hogy egy új városrészt építsenek a helyébe. A háború miatt a városrész nem épült meg, a területet pedig a hatvanas években parkosították. Azóta zöld.

 

A Tabán a bontás előtt - Forrás: wikipedia.hu

 

A Tabán parkjából a Krisztina körút zebráján a Horváth-kertbe visz a Zöld. A park egykori tulajdonosáról, Szentgyörgyi Horváth Zsigmondról kapta a nevét. 1862-ben, az Alagút megépítésekor Buda városa megvásárolta, és közparkká alakította.

 

 

Ha már könnyű séta, akkor beiktattuk az Auguszt cukrászdaként indult, majd Déryné eszpresszóvá alakult vendéglátóhelyet, ami 2007-es felújítása óta Déryné Bisztróként fut. A mindig is a budai művészvilág találkozóhelyének számító bisztrótól nyugodt, történelmi hangulatot várna az ember, ehelyett most inkább modern, külföldiekkel teli pubra emlékeztet. Egy (jó drága) sör után gyorsan el is húztunk utolsó állomásunk, a Vérmező felé.

 

A horrorisztikus nevű Vérmező Martinovics Ignác és társai itteni, 1795. május 20-i kivégzéséről kapta. A park repülőtérként is szolgált, itt szállt le 1909-ben gépével a híres francia pilóta, Blériot, sőt Budapest második világháborús ostroma idején ez volt az utolsó terület, ahol könnyű futár-repülőgépek le tudtak szállni.

 

 

A Vérmezőnél befejeztük a sétát. Be is sötétedett, nem is voltunk úgy öltözve, hogy nekivágjunk az innen jó darabig emelkedőn haladó Zöldnek. Ez a túra ennyi volt: könnyű órányi korzózás Bel-Buda zöld folyosóján, ezernyi látnivalóval és érdekességgel. Vicces, hogy a fővárosiak valószínűleg alig ismerik, a legszebb, Gellért-hegyi szakaszon is főleg csak külföldiekkel találkoztunk. Folytatás hamarosan a Vérmező és Hármashatár-hegy közötti résszel.

 

Kommentelheted a posztot, ajánlhatsz más jó helyeket a Szép kilátás! blog Facebook-oldalán is, sőt lájkold a blogot, ha még nem tetted!

 

 

A cikk először 2018 februárjában jelent meg.