Ha csak pár hete megkérdezte volna valaki, hogy miért éppen Dömsöd? Első körben biztosan rávágtam volna: miért ne? Vérbeli utazóként előszeretettel kutakodom az interneten újabb és újabb célpontok után, és ehhez van még egy olyan furcsa szokásom, hogy szeretem nézegetni a Google Street View-n számomra ismeretlen települések utcáit, tereit. Így bukkantam rá a dömsödi Kék-Duna sétányra és egy hatalmas, gyönyörű Petőfi-fára a Ráckevei (Soroksári)-Duna partján.

Aztán egy blogon olvastam, hogy Dömsödön az is izgalmas, hogy nehéz eldönteni, hogy több sziget van, vagy egy sincs. Merthogy a térképen említést tesznek a Somlyó-szigetről, amit Felső-szigetnek is hívnak, és van Alsó-sziget, amit meg többnyire Dabi-szigetnek neveznek, de ez utóbbi már nem is sziget. Közben vannak vadregényes holtágak, csatornák, amelyek behálózzák a települést. Na, ezt látni kell!

Néhány nap múlva jött egy e-mail az egyik kedves ismerősömtől, hogy nemrég az Experience Balkan csapatával Dömsödön járt, és mutatna nekem néhány érdekességet. Immáron három jel, ami a Duna-parti községbe hív. Nem is álltam ellent, és egy napsütötte májusi délelőtt már egy különleges dömsödi emlékház kapuján sétáltam át.

Családi relikviák, hely- és ipartörténeti kincsek egy falusi házban

A Szőgyényi Sándor nevét viselő takaros parasztház udvarán fogadott az emlékházat megálmodó Jancsó Attila, aki dédapjának állítva emléket hozta létre az itt látható közel 3000 darabos magángyűjteményt. Az épület 2020-ban nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt. Ahogy belépünk a házba, szinte nincs is olyan hely, falrész, sarok, polc, ahol ne sorakoznának a régi paraszti világból használati és dísztárgyak a 19. század végétől a 20. század közepéig.

A folyosón a család Szőgyényi ágának gazdag irat- és fényképhagyatéka tekinthető meg. „Szerencsém van, mert akárki a családi ágon elhunyt, mindig hazaküldte halála előtt azokat a dolgokat, amikről úgy gondolta, hogy meg kell őrizni az utókor számára” – mondja Attila.

A deszkán olvasható felirat szerint: „Szőgyényi Gábor csináltatta 1859-ben”.

A konyha is zsúfolásig teli, főzőedények, tányérok, kerámiák, hímzett falvédők mindenhol. A tisztaszoba szekrényeiben kelengyék lapulnak egymáson, a fal mellett magasra vetett ágyak feltornyozott dunyhákkal, a falakon festmények, szentképek, és egy újabb büszkeség, amely igazi ritkaságnak számít errefelé: egy kiskunsági pitykegombos parasztkabát az 1930-as évekből. Azért is különösen értékes ez a kabátka, mert a két világháború között ilyen díszes gombokat nem használtak a faluban lakók.

Ez még mind semmi, mert az épület hátsó részében olyat látunk, amit nem sűrűn, talán még múzeumban sem.

Jászol, disznóperzselő, kukoricamorzsoló, késfenő szerkezet, káposztasavanyító dézsák, lovas kocsi, vetőgép, rengeteg daráló, lóvontatásos lucernagereblye, szecskavágó. De van itt még muzeális értékű seprűkötő gép, az egyetlen, amely nem felajánlásként került a házhoz, hanem az ifjú gyűjtő pénzért a Felvidékről hozatott ide. Sőt, egy működőképes Kalmár-rostát is mutat Attila, amit magtisztításhoz és gabonaosztályozáshoz egyaránt használtak.

Az emlékház harmadik helyiségében, az ún. Sáfrány kamrában pedig a borászat és a kádárság eszközeivel ismerkedhetünk meg. Itt a család sváb származású ágának hagyatékát nézhetjük meg, akik vincellérekként érkeztek Dömsödre. A személyes iratok, relikviák mellett régi, szőlőműveléssel kapcsolatos szakkönyveket is láthatunk a vitrinekben.

A még mindig nagyon fiatal amatőr helytörténész negyedikes kora óta gyűjti a régiségeket, és az elmúlt 17 év munkájának eredményeként egy több mint 14 000 darabos gyűjtemény büszke tulajdonosának mondhatja magát. Gyűjteményének csupán töredéke található az emlékházban. A falu volt iskolaépületében nemsokára új kiállítása nyílik. Két teremben ipartörténeti, egyben iskolatörténeti tárlat lesz. Ott több mint 6000 darabos összeállítás vonul fel. Illetve a református egyháznál van még egy egyháztörténeti kiállítása.

Négy templom egy úton

A dömsödi utcákon bármerre is bóklásszunk, mindenfelé szembe jön – a falu sík vidéki jellegéből adódóan – egy kis alföldi hangulat. A központi részt két főutca – a Kossuth Lajos utca és a Szabadság út – zárja közre. Nagyjából párhuzamosan futnak, és belőlük ágaznak szét a kisebb utcák, sugarasan és kacskaringósan, szabálytalan utcavonalakkal a külterületek felé, ezért is lehet jókat tekeregni Dömsödön.

Összképének határozottan jót tesz a víz közelsége, és hogy a Ráckevei-Duna partjára épült, mert a belterületet is zöldellő ligetek tarkítják.

A Szabadság utat végigjárva egy kellemes sétára fel is fűzhetjük három templomát és egy imaházát. Hogy miért van két református templom Dömsödön? Erre a magyarázat Dab és Dömsöd egyesítésében keresendő. Mivel az eredendően református vallású két községet 1939-ben Dömsöd néven egyesítették, így Dab megszűnt önálló településként létezni, de temploma megmaradt. Csak már nem Dabhoz tartozott, hanem Dömösödhöz. Az egyhajós templom a 19. század elején épült, de ma is látható tornyát csak 1824-ben fejezték be.

A dabi református templomtól nem messze találjuk a baptista imaházat, melyet a helyi gyülekezet emelt 1907-ben. A teljesen megújult épületet 1995-ben adták át. 2019-ben kapott Dömsöd új katolikus templomot. A Szent Márton tiszteletére felszentelt modern templom előtt egy kis teret alakítottak ki, ahol a korábban elbontott templom színes üvegablakait felállították.

A negyedik és egyben legnagyobb temploma szintén a Szabadság út mentén található, a Petőfi téren.

Mai formáját 1774–76 között kapta egy 15. századi gótikus templom copfstílusú átépítésével. Az egyhajós, homlokzati tornyos templomban 875 ülőhely van, és 1967 óta műemléki védettséget élvez. A hajó mindkét vége kórussal záródik. Figyelmet érdemel a barokk szószék, a torony felőli karzaton látható, 1824-ben készült 8 regiszteres orgona, és az 1912-ben beszerelt toronyóra, amelynek mechanikus szerkezete még az eredeti. Egész évben látogatható előzetes bejelentkezéssel. Bővebb információ ide kattintva.

Petőfi-emlékek nyomában

Nem lenne teljes dömsödi sétánk, ha a Petőfi-emlékhelyeket nem néznék meg, hiszen a település nagyrészt Petőfi Sándornak köszönhetően lett híres.

Az 1823-ban épült nádfeles parasztház, amelyben egykor lakott, mára – a Petőfi bicentenárium keretében – kívül-belül teljesen megújult, és modern kiállítótérrel idézi fel itt töltött napjainak emlékeit. A Petőfi Sándor Emlékmúzeum kedd, péntek, szombat 10-től 16 óráig ingyenesen látogatható. Egyéb napokon előzetes bejelentkezéssel. Bővebb információ ide kattintva érhető el.

A Petőfi Sándor utca 17. szám alatt áll Petrovicsék háza, ahol a költő szülei laktak 1846–47 között. A ház falán márványtábla emlékeztet erre. Az épületben időszaki kiállításokat szoktak rendezni, látogatásához előzetes bejelentkezés szükséges. További információ ITT.

Petőfi a hagyomány szerint a Kis-Duna partján álló hatalmas, 300–350 éves kocsányos tölgy alatt írta a Piroslik már a fákon a levél… című versét. 1978-ban a fát egy vihar csaknem kettétörte, egyik nagy méretű ága le is szakadt, de a fa nagyobbik része épen maradt.

A település akkori tanácselnökének megkeresésére, a letörött ágból Polyák Ferenc népi fafaragó-művész elkészítette a költő és szüleinek mellszobrát, amelyek jelenleg is a Petőfi-emlékfa mellett láthatók.

A terebélyes, mintegy 40 méter magas tölgyet és környékét 1980. március 15-én avatták Petőfi-emlékhellyé. Egész évben szabadon látogatható.

A víz illata

Amikor kiértünk a Petőfi-emlékfához, megcsapott minket az utánozhatatlan Duna-illat, és a romantikus dömsödi parti sétány láttán, jött az ötlet, hogy a piros turistaúton, a folyó mellett – Petőfi után szabadon – elgyalogoljunk Ráckevéig. A közel 9,5 kilométert bringával szintén érdemes letekerni.

Balra a folyó sütkérezik a napban, és nádasok, horgászhelyek, stégek, pallósorok, pihenőpadok, pompás dunai kilátások váltogatják egymást a part mentén. Néhol a parti növényzet közül a nyiladékokban előbukkan egy-egy elárvult csónak.

Jobbra egymást érő, kisebb-nagyobb házakkal beépített vízparti övezet húzódik.

Hatalmas nyárfák levelei zizegnek a meleg szélben, a nádasok közt madarak ricsajoznak, és a füzek úgy csüngnek, mintha muszáj lenne csiklandozni nekik a vizet.

A talpalást jó volt néha megszakítani, kiülni egy stégre, és hagyni, hogy percekig ne történjen semmi. Nézni az előttünk nyújtózkodó folyót: terápia. A víz látványa belassít, és lehetetlenné teszi, hogy mindennapi, csip-csup dolgok elvonják a figyelmünket a nagy egésztől, az életünktől. Attól a felismeréstől, hogy élni jó. Ez a Duna ajándéka.

Ráckevéhez közeledve a parti sétány hirtelen megváltozik, a betonút harsogó zöld fűbe vált, parti fűzfák, padok, keskeny csapás a gyalogosoknak. A Kagylós strand eldugott öble hangulatos homokos partszakasszal, ahol a múlt században még nagy mennyiségben termeltek ki itt tavi kagylót, és dolgozták fel a gyöngyházat inggombot készítve belőle.

Majd a Vadkacsa strand és egy virágos park következik mólóval, ahonnan feltárul az óváros látványa az Árpád híddal. A híd fémlapjain versidézetek, mi másról, mint a Dunáról, életről, szerelemről. Templomtornyok, vízimalom, híd alatt fodrozódó Duna, és egy távoli harangszó adja a ráckevei záróképet.