Csárdák útján a Hortobágyon
Ritka a havas tél a Hortobágyon, mint a fehér holló, idén azonban több hétig fehér lepel borította a pusztát. Ekkor jártunk ott mi is, és sok más mellett felkerestünk néhány régi csárdát is, amelyek nemcsak remekül mutatnak a havas tájban, de általuk sok izgalmas történetet is megtudhatunk a Hortobágy múltjáról.
Bár autópályák és gyorsforgalmú utak századokkal ezelőtt még nem voltak, már akkor is számos nagy kereskedelmi útvonal haladt az országban. Ilyen volt például a Duna jobb partján vezető „győri nagyút”, ami a hajóvontatók útja is volt egyben, vagy a Mészárosok útja, amin az Alföldről Bécs felé hajtották az eladásra váró marhákat. De nagy forgalmat bonyolítottak az ország borvidékeiről külföldre irányuló borkereskedelmi utak és a nagy sóbányákból az ország más részei felé irányuló sószállítási útvonalak, amelyek az idők során fontos kereskedelmi és postautakká váltak.
Félnapi járóföldre
Egy ilyen egykori sóút kiindulópontja volt Tiszafüred is, ahol a máramarosi sóbányákból, a Tiszán szállított sót rakodták ki és vitték tovább szárazföldi úton a Tiszántúl északkeleti vidékeire. Ennek a Hortobágyot átszelő sóútnak a mentén épült meg később a 33-as főút.
Az egyre élénkebbé váló forgalom szükségessé tette, hogy a sóút vonalán hidat építsenek a Hortobágy folyón, mert a gázlókon való átkelés nagy szekerekkel azért elég bajos volt.
Az első fahidat az áradások elmosták, sőt többször le is égett, ezért 1833-ban kőhidat építettek. Ez a mai is látható Kilenclyukú híd.
A Hortobágy folyón átívelő Kilenclyukú-híd
Az úton levőknek és állataiknak időről-időre pihenőre is szüksége volt. Ezt az igényt szolgálták ki a csárdák, amelyek a 18. század elejétől kezdtek elterjedni. Egy 1853-as összeírás szerint akkor csak Debrecen környékén 17 csárda volt.
A csárdák egymástól félnapi járóföldre épültek, vagyis akkora távolságra, amit az állatok két etetése és itatása között kényelmesen meg lehetett tenni. A csárdákhoz rendszerint kocsiszín és szekérállás is tartozott, ahol a kocsik és a szekerek védett helyre kerülhettek és a lovak megpihenhettek.
Csárdák a Hortobágyon
Ha a Hortobágyon átvezető 33-as úton járunk, Tiszafüred és Debrecen között ma is láthatjuk az egykori csárdákat. A Hortobágy nyugati kapujában, Tiszafüred határában találjuk a Patkós, illetve Meggyes csárdát, a Nagyhortobágyi csárdát mindenki ismeri, míg a hajdani sóút keleti végén a Kadarcsi, majd a Látókép csárda zárja a sort.
A puszta nyugati kapujában áll és ma is működik a 300 éves Patkós Csárda, bár nem pont ott, ahol régen.
Eredetileg ugyanis a csárda néhány tíz méterrel északabbra, a megyehatáron állt, ami egy betyár szemszögéből nézve igencsak kedvező adottság volt. A pandúrok ugyanis csak a megyehatárig üldözhették őket, így elég volt pár méterrel arrébb menni, átlépni a másik megyébe, és az üldözők futni hagyták őket.
A Patkós Csárda ma az egyik legkedveltebb étterem a környéken
Talán legjobban a Tiszafüred határában álló Meggyes csárda őrzi a múltat, ahogy arról korábbi cikkünkben is írtunk. Ez a csárda is a sóút mellett feküdt, de a 33-as út itt annak nyomvonalától délebbre került, így az épület ma már magányosan áll a pusztában.
A Meggyes csárda a pusztában
A csárda a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósághoz tartozik, és múzeum működik benne, ami előzetes bejelentkezéssel látogatható. Itt láthatjuk például a csárdák jellemző tartozékát, a kármentőt, ami egy rácsokkal elzárt kis helyiség volt, ahol verekedés esetén biztonságba lehetett helyezni a törékeny holmikat, és a kocsmáros maga is fedezékbe bújhatott.
Az a bizonyos rácsokkal elzárt kármentő az ivóban, ahol biztonságba lehetett helyezni a törékeny holmikat verekedés esetén
A kökényszemű szép menyecske esete a költővel
A csárdák közül a legismertebb a Kilenclyukú híd mellett álló Nagyhortobágyi csárda, amely már 320 éves is elmúlt, ezzel pedig a Hortobágy legrégibb építménye. A hídnál egy vámszedő hely működött, és kezdetben csak kis borkimérés volt itt, abból nőtt ki később az Alföld legismertebb csárdája, ahol Petőfi Sándor is járt. A költő 1842-ben itt írta Hortobágyi kocsmárosné című népies dalát, amelynek ihletője az a bizonyos "kökényszemű szép menyecske", az akkori kocsmárosné volt.
A Nagyhortobágyi csárda, mellette a 33-as út
Az itteni múzeum, illetve Hortobágy település többi látogatóhelye (a Pásztormúzeum, a Körszín és a HNPI látogatóközpontja) jelenleg átalakítás alatt áll, de várhatóan 2023-ban megújulva, megszépülve várják majd a látogatókat.
„Juhászok szobra”, más nevén „Három pásztor-szoborcsoport", háttérben a „Pásztorfiú" szobra a Nagyhortobágyi csárda előtti téren
Ha továbbhaladunk Debrecen felé, következő megállónk a szép Kadarcsi csárda, ami 1762-ben épült a hasonló nevű vízfolyás mellett. Az 1840-es években felújított, kissé átalakított klasszicista épület hatalmas, oszlopos tornácával ma is hívogató hely.
Jól áll a Kadarcsi csárdának a téli hangulat
A tornác nemcsak hűvös menedék volt a kánikulában, ahol kellemesen lehetett borozgatni, de a szegény vándorok itt meghúzhatták magukat éjszakára is. Bár a Kadarcsi csárdában, ahogy a Nagyhortobágyiban is, több vendégszoba is volt, ez azonban nem volt általános. Az épület történetéről egy tábla mesél a csárda előtt.
A Kadarcsi csárda tornáca alatt manapság már nem vándorok húzzák meg magukat, hanem fecskék fészkelnek
A nemesből lett betyár
Ha már csárdákról beszélünk, nem hagyhatjuk ki a betyárokat sem, akik rendszeres vendégei voltak ezeknek a műintézményeknek. A pandúrok is tudták ezt, így rendszeresen megfordultak ők is itt, a Meggyes csárdában egy hirdetményt is láthatunk, ahol részletesen leírják, mennyit ér egy vagy több betyár kézre kerítésében nyújtott segítség.
Vágtató betyár, Lotz Károly festménye, 1857 körül
Persze a betyárok is óvatosak voltak, a legtöbb betyártanyán volt figyelő ember, aki riasztott, ha pandúrok közeledtek, de voltak egyezményes jelek is, mint például a tilosra állított gémeskút vagy a kerítésre teregetett mosott fehérnemű, ami jelezte a betyároknak, hogy most jobb, ha messzire elkerülik a helyet.
Hortobágy területén portyázott az egyik leghíresebb alföldi betyár, Angyal Bandi (1760-1806), eredeti nevén Szentmártony Ónody András, aki bár nemesi felmenőkkel rendelkezett, mégis a betyáréletet választotta.
Kezdetben csak eladta a más betyárok által lopott állatokat, később ő maga is részt vett a lótolvajlásban, leghíresebb tette a karcagi és a mezőtúri állatvásár szétkergetése volt. Többször is bíróság elé került, de nemesi származása és családja kapcsolatai révén mindig sikerült eltussolni az ügyeit, vagy legalábbis jelentősen csökkenteni a kiszabott ítéletet.
Angyal Bandit ábrázoló metszet 1805-ből
A tény, hogy egy nemes emberből lett betyár, csak még érdekesebbé tette Angyal Bandi alakját, és számos legenda születéséhez is hozzájárult. Például azt beszélték róla, hogy a lopott lovakat a birtokán föld alatti istállóban tartja, és az a romantikus történet is keringett róla, hogy azért hagyta el a családját és lett betyár, mert szülei hozzá akarták kényszeríteni egy gazdag lányhoz, és nem engedték, hogy azzal a szegény lánnyal kösse össze életét, akit szeretett. Angyal Bandi már életében legenda lett, később népdalok, balladák, és egy népszínmű is született róla, sőt még Jókai Mór is írt egy elbeszélést a nemesből lett betyárról.
Él, mint Marci Hevesen
A másik nagy hírű betyár, aki szintén a 19. század elején ténykedett a Hortobágyon, Zöld Marci (1790. körül- 1816) volt. Berettyóújfaluban született, de betyárként nemcsak Biharban, hanem Hevesben és a Hortobágyon is sokszor megfordult.
Zöld Marciról Petőfi Sándor drámát és verset is írt, a századforduló környékén pedig, amikor divatba jöttek a betyárokról szóló ponyvák, róla is több történet született, de népdalok, balladák és egy színdarab is megénekelték alakját.
Nótás könyv 1841-ből
Talán kevésbé ismert, de van egy szólás is, az „Él, mint Marci Hevesen”, amit szintén az ő élete ihletett. Zöld Marci utolsó lopása után épp menekülőben volt, és a Tiszazugban, egy öcsödi tanyán bujdokolt, itt azonban tőrbe csalták és néhány helyi elfogta. Pár nap múlva halálra ítélték, és az akkor még Heves vármegyéhez tartozó Fegyverneken akasztották fel. Így rövid életében – mindössze 26 évet élt – Heves vármegye nemcsak víg éveinek és „karrierje” nagy sikereinek helyszíne volt, de élete is ott zárult le.
A csárdák virágkora a 19. században véget ért, több csárdát közbiztonsági okok miatt bontottak le, de a puszta emblematikus fogadói leginkább a közutak és a vasutak fejlődése miatt váltak egyre inkább feleslegessé. A Hortobágyon járva azonban még itt-ott ma is állnak a csárdák, és őrzik a régi világ emlékét.
Aki szeretne még több érdekességet megtudni a hortobágyi csárdákról, annak ajánlom a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság oldalait, például ezt vagy ezt vagy ezt.
A Meggyes csárda látogatásával kapcsolatban pedig ide kattintva találhattok információt.
A tiszakécskei nádasban tett sétát receptre írnám fel mindenkinek
2024.05.18.A tiszakécskei Holt-Tiszánál 2021 őszén adták át a Nádirigó tanösvényt, amelynek különlegessége, hogy az útvonal nagy része a víz felett kanyarog. Aki végigsétál a cölöpösvényen, és illedelmes vendégként nem zavarja az itt lakó állatokat, az bepillantást nyerhet a nádasok rejtett életébe.
→ Tovább
Egy híd, folyó nélkül
2023.11.23.A Karcag közelében található Zádor-híd különös látvány. Magányosan áll a határban, előtte puszta, mögötte szántóföld, víz sehol. Bár egy csatorna van itt, de az nem folyik át alatta, hanem furamód vele párhozamosan fut. De akkor mit keres itt ez a híd?
→ Tovább
Sóstó – a nyíregyháziak kedvenc kirándulóhelye
2023.03.03.Sóstó részben a Nyíregyházát ölelő hatalmas erdőt jelenti, de a kifejezés nemcsak az erdőre, hanem a belvárostól 6 km-re található Sóstógyógyfürdőre is vonatkozik, ami a 20. század elejétől kezdve vált egyre népszerűbb üdülőhellyé.
→ Tovább
