A trianoni határ által kettévágott táj manapság mondhatni a senki földje. Falvai szétszórtak, kicsinyek, helyzetük sötét, szinte kilátástalan. Közülük reménysugárként világítva adja vissza a hitet a vidék jövőjében bizakodóknak a végső pusztulástól megmentett, kicsiny, de gyönyörű üdülőfalu, Szanticska.

1 / 26

A Cserehát elhagyatott, mára alig pár, vagy pár tucat fősre zsugorodott apró, szlovák határ menti falvai Miskolctól már messze vannak, természetes fővárosuktól, Kassától pedig a trianoni határ választja el őket, ezzel gyakorlatilag meg is pecsételvén a sorsukat. A (sajnos hivatalosan megszűnt) Cserehát Turistája nevű mozgalmat járva sorban ismerkedtünk meg velük, problémáikkal és nevezetességeikkel.

Perecsén a falu egyik utolsó lakójával beszélgettünk, Szemerén az 1649-ben épült, ma óvodaként működő egykori Pallavicini-kastély volt a program, majd Fájon, a részben felújított, de így is gyönyörű Fáy-kastélyban csodálhattuk meg Marco Casagrande klasszicista olasz szobrász domborműveit egy helybéli lelkes, autodidakta biztonsági őr, Dezső meglepően profi idegenvezetésével.

Beszélgetés Perecse egyik utolsó lakójával

2 / 26

Túráink rengeteg tanulsággal is szolgáltak, reálisan, olykor mellbevágó elemeket sem nélkülözve mutatták be a kusturicai magyar rögvalóságot. Régóta túrázunk, az évek során sokat edződtünk nehéz sorsú tájakon, de a csenyétei református templom félig elbontott, romos falai belénk fojtották a szót, annyi bizonyos.

Az elhagyatott csenyétei református templom

4 / 26

Ebben a környezetben, a csereháti kilátástalanság tengerében a Csipke-bérc és a Magas-hegy kagylóhéjainak ölelésében igazgyöngyként bújik meg a szépségével, igényesen felújított parasztházaival az Őrséget, vagy éppen a Balaton-felvidéket idéző kicsiny falu, Szanticska.

5 / 26

A fülemülék völgyében rejtőző, csendes kis üdülőfalu egy oázis ezen a lágyan hullámzó, szomorkásan lankás dombvidéken, csendjét csupán a völgy névadó madarai verik fel olykor-olykor, akik valamiért rendkívüli módon kedvelik ezt a szelíd dombok által övezett, remek mikroklímájú helyet.

- Sinkó László mondatai Baktakéken, a Másfélmillió lépés Magyarországon című nagy sikerű filmsorozatból, 1979-ből. Az Országos Kéktúra útvonala akkoriban még a falu határában haladt el, ennek köszönhetően a stáb is betért ide egy rövid kisfilm erejéig.

- Mi lesz ezzel a faluval, a sok üres házzal?
- Majd elgyünnek városról, oszt fognak itten nyaralni, nem? Meg fogja érni...

A Rockenbauer Pál kérdésére halkan, bizonytalanul válaszoló idős szanticskai néni bizonyosan örülne, ha így, bő negyven év távlatából megtudná, hogy nagyszerű jósnak bizonyult, és szeretett faluja szinte pontosan úgy menekült meg, ahogyan ő elképzelte.

Az akkoriban meglévő 22 házból 19 még ma is áll, egytől egyig mindegyiknek van gazdája, művészek, vadászok, közéleti személyiségek is vannak az illusztris társaságnak számító tulajdonosi körben. Az általuk szépen rendbe tartott kontyos előtetős parasztházak egymás mellett sorakozva gyönyörű utcaképet alkotva őrzik tovább az évszázadok óta meglévő klasszikus felvidéki településszerkezetet.

7 / 26

A falu fennmaradása a '80-as évek közepén ide települt Pál-családnak köszönhető, ami az ideköltözésük után történt, az a Cserehát pusztuló falvainak szomorú gyűrűjében kisebbfajta csodával ér fel. Jövetelükkel új élet köszöntött Szanticskára, Pálék építettek, szépítettek, majd 1989-ben létrehozták a Szent István tábort, amely életet, kultúrát, gyerekeket, vidám, lelkes embereket, és művészeket is elhozott Szanticskára az elkövetkező években.

Napjainkban egy végtelenül szimpatikus, lelkes, a falu iránt hihetetlenül elkötelezett debreceni házaspár erőfeszítései tartják életben a falucskát, akik egyben szállásadóink is voltak csereháti túráink során. Nekik köszönhetően éjszakáinkat autentikusan, csodálatosan felújított parasztházban tölthettük, remek, saját termelésű alapanyagokból készült ételekkel, borokkal, pálinkával ismerkedhettünk.

9 / 26

Zsolt és Mónika lelkiismeretes, odaadó munkájának köszönhetően virágzik Szanticska, az állandó lakók mellett érkezésükkel minden hétvégén gyerekzsivaj, motoros fűnyíró, sarokcsiszoló zaja tölti meg az utcákat, melyek hűen jelzik az erre járó turisták, vendégek számára hogy a falu él, épül, szépül, és élni is akar.

10 / 26

Ottlétünk idején éppen gyümölcsfák tucatjait ültették el, de tervben van szőlő, és egyéb haszonnövények termesztése is. Szanticska számukra nem múzeum, nem skanzen, valódi természeti értékeit felhasználva élő, gazdálkodó település.

A házak megszépülnek, a használati tárgyak a helyükre kerülnek, a sütőlapát a pékségbe, a zsírosbödön a kamrába, a szőlőprésnek is van feladata újra, fát vágnak és csemetéket ültetnek, veteményeznek, gazolnak, almát, szilvát, diót szednek. Újra készül lekvár, sajt, pálinka, mellyel szívesen kínálják vendégeiket, faluszéli éttermük kínálata is ezeken a helyben készült ételeken alapszik.

11 / 26

A turistákat, az újonnan érkezőket a falu kutyája, Gyula üdvözli, aki kóborlásból való menekülését szintén Zsoltéknak köszönheti, de találunk itt virgonc kecskéket, gyors lábú kis pónikat, cicát, és ha óvatosan lépünk ki a házból egy kora reggeli órán, akkor akár testközelből pillanthatunk meg arra bóklászó, legelésző őzeket is. A fülemülék völgyének békés, nyugodt hangulata, léleknyugtató miliője magával ragadó, állatot, embert egyaránt megérint.

A turistákat, az újonnan érkezőket a falu kutyája, Gyula üdvözli

12 / 26

Mikor eljött a búcsúzás ideje, felpakoltunk Szanticskán készített szuvenír házi pálinkával, lekvárral, borral, és egyet biztosan tudtunk: családdal kirándulni, a tájjal ismerkedve túrázni, mamával, papával csak úgy babakocsit tologatni, vagy éppen mind a hármat egyszerre, együtt csinálni ide még biztosan visszajövünk!

Szöveg és fotó: Konfár Tibor

A cikk először 2017 novemberében jelent meg.