Szombat: eső, vasárnap: köd - ezekkel várható meteorológiai paraméterekkel indultunk neki két nagyobbik fiammal és Oli úrral múlt héten az Alacsony-Tátra két legmagasabb csúcsának, a Gyömbérnek (Ďumbier, 2043 m) és a Chopoknak (2024 m). Nem lepett meg a mostoha időjárás. Már háromszor jártam errefelé úgy, hogy gyakorlatilag semmit sem láttam a gerincről a köd vagy az esőfelhő miatt. Úgy tűnt, nekem ez jár.

 

 

Először 2009 júniusában másztuk meg az akkor 10 éves Olivérrel a két csúcsot. A túrát egy nap alatt lenyomtuk oda- és hazautazással egyetemben, ami egy ilyen korú gyerek esetében komoly teljesítmény. Még (az azóta tragikus balesetben a Mount Everesten elhunyt) túravezetőnk, Konyi is elismerően gratulált neki. Az eső folyamatosan szakadt, köd volt, nem láttam semmit, nem fotóztam semmit, nem is emlékszem másra.

 

Gyömbér-Chopok nagyobb térképen való megjelenítése

 

Hótalpon, hágóvassal

 

Másodszor 2010 március végén mentünk végig nagyjából ugyanazon az úton (Trangoška-Štefánik menedékház-Gyömbér-Chopok-Trangoška), ezúttal hótalpakkal és hágóvassal. A hegyet ugyanis még jelentős hó- és jégréteg fedte. Ezúttal félig-meddig szerencsénk volt. A túrát kétnaposra terveztük be, ottalvással az 1740 méter magasan álló Štefánik menedékházban.

 

 

Felfelé menet aránylag napos időnk volt.

 

 

Alkonyatkor kimentünk ökörködni a Gyömbér tetejére vezető lejtőre.

 

 

Akadt némi felhő, de a látvány parádés volt.

 

 

Másnap reggel a csúcsra induláskor már fölénk is kúsztak régi ismerőseink, a felhők.

 

 

A szakadék szélén állva csak elképzelhettük a mélységet.

 

 

A jeges havon elkélt a hágóvas, nem egy csupaszbakancsos túrázó lelte halálát akkoriban a meredek hólejtőre kicsúszva.

 

Hótalpszaggató viharban

 

Hó és jég ide vagy oda, ez a kétnapos túra már egy üdülés volt az előző utunkhoz képest.
Idén januárban Donovalytól indulva terveztük végiglábalni az Alacsony-Tátra gerincét, Chopokon, Gyömbéren át kelet felé egészen a certovicai hágóig.

 

 

Az iszonyatos szél azonban már az első nap felénél egyszerűen lefújt minket a hegyről. Nemhogy alig láttam, hanem a szemöldököm szabályosan összefagyott a szélvihar által felhordott jeges hó miatt a szempillámmal és szemgödrömmel. A torzó túra mély benyomást tett rám, amiről egy testvérblogban számoltam be, aki kíváncsi rá, itt elolvashatja.

Az ufók jó barátaink

 

Idén vettem egy nagy levegőt, és túravezető nélkül vágtunk neki középső fiammal, Leóval a már jól ismert korábbi útvonalon (Trangoška-Štefánik menedékház-Gyömbér-Chopok-Trangoška) a túrának. Csatlakozott hozzánk Oli úr, aki a Schneebergen kedvet kapott a magashegyi túrához, és Olivér fiam sem akart otthon maradni.

Szombat reggel kilenckor indultunk kocsival a Lehel térről, három és fél óra múlva már a Sebesér (Bystrá) feletti Trangoška parkolóban is voltunk. Két napra terveztem az utat, mert a gyerekeknek nagyobb a kaland, ha egy turistaházban alhatnak, és Leó sem valószínű, hogy épp' 10 évesen bírta volna a teljes körtúrát.

 

 

A parkolóból a zöld jelzésen indultunk a 3 kilométernyire és 600 méterrel magasabban fekvő Chata M. R. Štefánikához (Štefánik menedékházhoz). A képen látszik, hogy a hegy tetejét felhő takarta, de ez nem érdekelt, sőt örültem, hogy nem esik az eső.

Félúton felfelé kitértünk a Halott denevérek barlangja (Jaskyňa Mŕtvych Netopierov) felé, hátha beférünk egy vezetett csoportba. Sajnos pont az orrunk előtt ment el egy csapat, a következőre pedig másfél órát kellett volna várni, ezért inkább folytattuk az utat. (Egyszer úgyis bejutok a barlangba, ami egyébként a benne lelt többezer éves denevércsontokról kapta a nevét, és a fotók alapján rendkívül érdekes.)

 

 

Kicsit szaporázni kellett a lépteket, az ég ugyanis egyre fenyegetőbb lett.

 

 

A menedékházhoz felérve az esőt végül megúsztuk, de a fellegek továbbra is ott komorogtak fölöttünk. A Štefánik menedékházban bedobtunk egy-egy 3 eurós lencse- vagy káposztalevest, majd úgy döntöttünk, hogy a 7 órai vacsoráig hátralevő 2 órában még csavargunk egyet a környéken.

 

 

A másfél kilométerrel arrébb, kelet felé magasodó, 1800 méteres Králickát néztem ki célpontnak.

 

 

Félúton a fiúk a ködben "visszatérek-kőszobrot" építettek.

 

 

Körülbelül háromnegyed óra séta után feltűnt a szégyentelenül csupasz Králicka hármas halma, amit hamarosan be is vettünk.

 

 

Visszafelé menet nagy örömmel vettük tudomásul, hogy baráti ufók fényfűrésszel elkezdték felszabdalni a felhőzetet.

 

 

Nemsokára megláttuk újra a Štefánik turistaházat. Hét órakor pedig már az asztalnál ültünk, ahol a magyar nyelvű étlapból válogathattunk. Én nem tudom, ki fordította magyarra a menüt, de a régies, tájnyelvszerű vacsoraételeken hosszasan szórakoztunk.

 

 

A csirkeleves (buján) különösképpen kedvencem, megelőzve a spagéta-kecsép-foghagyma és a rizsa-iborka fogásokat. (A kép korábbi, az árak már 6-7 euró körül alakulnak.) Én egyébként gulyást nyomtam, ami a szlovákoknál a lecsós-sertéspörköltnek felel meg, knédlikörettel.

 

• A ház névadója Milan Rastislav Štefánik, a Valóság 2008-as cikke szerint tudós, francia tábornok, csehszlovák miniszter és szlovák hazafi. Az Osztrák-Magyar Monarchiára nézve nem túl előnyös szerepét megítélni nem szeretném, aki akarja hosszan olvashat róla itt. A menedékházat 1991 óta Igor Fabricius vezeti, aki házban elhelyezett tábla szerint több mint húsz év alatt összesen 173 ezer kilogrammnak megfelelő söröshordót/tüzifát/egyéb cuccot hurcolt fel a hátán az épületbe. A serpaszellem ma is él, aki az út elején felhalmozott öles tüzifából felcipelt egyet, a házban rumos teát kaphatott.

Vacsora után még schwindliztünk egy-két órát a fiúkkal egy ott talált kártyapaklival, majd ledőltünk aludni.

 

 

Másnap reggel hitetlenkedve néztem ki az ablakon: kész csoda, süt a nap. Kiszaladtam, és mindössze egy, a Gyömbér hátára lustán rámászó felhőt láttam. A reggeli után már azt sem.

 

 

Verőfényben indultunk fel a csúcsra a piros jelű ösvényen. A képen a távolban a későbbi célunk, a Chopok, valamint mögötte a Deres kúpja.

 

 

A Krupova-nyeregnél ráfordultunk a Györmbérre vezetú útra. A csúcs felé közeledve még jobban szikrázott a nap.

 

 

A turistaösvény utolsó kanyarját bevéve feltűnt a Gyömbér csúcsát jelző kettős kereszt.

 

 

Odafent olyat láttam, amit itt eddig még sosem: teljes és tiszta körpanorámát. Észak-kelet felé a Magas-Tátra feszített gomolygatyában.

 

 

Észak-nyugat felé a Krúpová holá gerince és a távolban, a fotón alig láthatóan a Liptói tó.

 

 

Nyugatra a Chopok és a Deres kúpjai.

 

 

A kötelező, bár kissé bogaras-csáposra vett konkvisztádorpóz és a szükséges energiainput után elindultunk vissza a nyeregbe. Télen az út egyszerűbb, nem kell kerülőt tenni, hanem egyenesen fel lehet menni a hó hátán a Stefanik menedékháztól a csúcsra. Nyáron ez tiltott út, mert letaposnánk egy csomó védett növényt.

 

 

A Deményfalvi nyeregből visszanézve a Gyömbér már teljesen más arcát mutatta.

 

 

A csúcsról körülbelül 300 méternyi szintet kellett ereszkednünk idáig, és még egy 300 méter magas emelkedő állt előttünk a Chopok csúcsáig. A két csúcs közötti utat bő egy óra alatt tettük meg.

 

 

A Chopokhoz közelítve egyre több rikító melegítős, a legkevésbe sem izzadt turistával találkoztunk szembe. Ez gyanús volt. Felérve a Chopok csúcsa alatti Kamenná menedékházhoz már erős embertömeg várt minket. Hamar kiderült, hogy lanovkával érkeztek a Chopok északi oldaláról, nyüzsögtek egyet a harminc méterrel feljebb levő csúcson, telezabálták magukat a menedékház vendéglőjében, majd visszahúztak a völgybe.

 

 

A Chopok csúcsát elnézve önkéntelenül is eszembe jutottak Az angol, aki dombra ment fel és hegyről jött le című film walesi falujának lakosai, akik 3,5 méternyi földet képesek voltak feltalicskázni a dombjuk tetejére, hogy az hivatalosan is elérje a heggyé nyilvánításhoz szükséges magassági szintet. A Chopok tetején egy ugyanilyen kőhalom csücsül, mintha egyszerűen odahordták volna. A csúcs nevének jelentése is innen eredhet: dombokat, halmokat jelent, szlovákul tudó kollégám szerint érdekes módon a többes számot pedig magyar jel jelzi.

Nem állom meg, hogy elmondjam, a név eredetének kutatása közben rátaláltam Csopak község honlapjára, ami szintén Chopok (Árpád fejedelem Sopok nevű vitéze után) néven szerepel egy 1277-ben kiadott csereszerződésben. Azt, hogy most akkor a hegy neve magyar eredetű, vagy a község neve szlávos, döntse el mindenki maga.

 

 

A csúcsról kelet felé jól látszott a Gyömbér. Sajnos arra, hogy a Gyömbért miért Gyömbérnek hívják, nem találtam nyomot. A Chopokról egy elég meredek lejtő visz le a sárga jelzésű úton a kék jelzésű körútig.

 

 

Ezen továbbsétálva elérünk a Kosodrevina Hotelig, ahonnan egy kellemetlenül meredek (fekete) és sivár sípályán mehetünk tovább, rendkívül megdolgoztatva térdeinket. (Ezen a legutolsó szakaszon mi közszavazással az innen induló libegőt választottuk.) A Srdeiecko Hoteltől a műúton már csak egy negyedóra sétára volt a parkoló, ahol a kocsit hagytuk.

 

Konklúzió: Ha már valaki megjárta a magyar hegyek csúcsait, és tovább akar lépni, a Schneeberg mellett kitűnő választás az Alacsony-Tátra. Mivel a hegyen rendkívül rossz időjárás is becsúszhat (vihar, nagy köd), először nyáron is érdemes vezetővel ellátogatni ide. A Gyömbér-Chopok túra jó kondival egy nap alatt is simán megtehető, viszont ehhez elég korán kell indulni otthonról, és késő este ér haza az ember. Én inkább a kényelmes, a hegy szépségeit ráérősen kiélvezős kétnapos túra mellett vagyok, ami max 40-50 euro többletköltséget eredményezhet a benzinpénz mellett. Gyerekekkel is inkább ez a verzió ajánlott.

 

A bejegyzés a Szép kilátás! bloggal együttműködésben készült.