Most erre az egyszervolt falura szeretnék emlékezni. Ez a nosztalgia kicsit öncélú is, hiszen feleségem felmenői innét származtak el az 1950-es évek esztelen viharai során. Ez az írás az ő emléküknek és az akkori életközösség előtt is adózik. Egyben fel szeretné hívni a figyelmet a csodálatos természeti környezetben található településekre is, melyek a mai rohanó, urbanizálódó helyzetben fokozottan ki vannak téve az elnéptelenedés veszélyének. Szívfacsaró az ilyen településekre rátalálni, pláne, ha tudjuk, hogy napjainkban is számtalan falu van kitéve a kihalás veszélyének.

20 / 22

Fotó: Soós Margit

Béndek település régészeti leletei bizonyítják, hogy már az ókorban is lakott volt. Erre vezetett Észak-Itáliából a Duna felé tartó hadi út, melynek védelmére a rómaiak és az avarok is fegyvereseket telepítettek a környékre. A honfoglalás környékén szlávok lakták, kik az évek folyamán elmagyarosodtak. Első írásos említése az Árpád-korban (1237) történik, ebből az időszakból templomrom is maradt ránk.

Ekkortól több nemesi család birtoka is volt, a település ún. jobbágyfaluként funkcionált. A török időkig gazdája volt többek közt a Kanizsai család, enyingi Török Imre, enyingi Török Bálint, Tahy Ferenc (kanizsai várkapitány).

A falu és a temploma először az 1590-es években pusztult el. Ekkor egy török portyázó csapat elől a falu lakossága a templomba menekült, amit a törökök felgyújtottak, és mindenki bennégett. Eztán valószínűleg elnéptelenedett, és csak a 18. század első harmadában telepítenek újra jobbágyokat a környékre, művelni a gazdag földeket és erdőket. Ekkoriban a Jankovich és a Lengyel család osztozott a környéken. A falut ekkor Kis-Béndek és Nagy-Béndek néven említik.

3 / 22

Fotó: Soós Margit

A 19. század közepén Kis-Béndek Kacskovics Mihályé, akinek a közeli Gugyon voltak birtokai. Míg Nagy-Béndek gróf Nicky Emmánuel tulajdonába került, és nagyjából 300 fő lakott itt.

Tulajdonképpen ma már csak ez a rész maradt meg, és emlékezetet az egykor szebb napokat látott, csodálatos környezetben fekvő településre. A két nemesi család felvirágoztatta a települést, komoly gazdaságokat alakítottak ki, és mindkét família kastélyt épített. Főleg állattartással és gabonatermesztéssel foglalkoztak, de jelentős volt az erdőgazdálkodási tevékenységük is. Ezekben az időkben telepítették a környék Európa-hírű mogyoró- és dióültetvényeit.

8 / 22

Fotó: Soós Margit

Aztán jött a második világháború, és a „nagy szocialista eszme” terjedése hazánkban. Az államosítások után téeszcsé működött a faluban, amit aztán az 50-es években a hácsi tsz-be integráltak. Ezek a gazdálkodási formák nem tudták a korábbi nyereséges üzemeltetést produkálni. 1940-től posta, majd 1950-től bolt is működött a településen. Aztán az 1950-es évek „nagy villamosítási láza” messze elkerülte a falut, szilárd burkolatú út soha nem épült, megkönnyítve elérését. Iskoláját 1965-ben zárták be.

1950 után a két kastélyt engedély nélkül lebontották, és az építőanyagát, valamint az ingóságokat a környékbeliek széthordták. Az iskola bezárás után a falu lakói fokozatosan hagyták el a települést, legtöbben Hácsra költöztek be. Legutolsó lakója 1983-ban hagyta el a falut.

A temetőbe még egy-két sírhoz évente egyszer-kétszer visszajárnak, de ezen sírok száma is vészesen fogy

11 / 22

Fotó: Soós Margit

A nagyon romos állapotba került kápolna felújítását Molnár Zoltán lengyeltóti kántor vezetésével a környék katolikus közössége kezdte el 2009-ben. Legfőbb céljuk megmenteni a templomokat a teljes enyészettől. Sajnos a szűkös anyagi lehetőségek hiányában jóformán csak állagmegóvásra futja, a felújítás nagyon lassan halad.

Ezen rendezvények bevételét a szervezők a templom felújítására ajánlják fel. Reméljük, sikerül találni valami forrást, mely által komolyabb fejlesztések is lehetővé válnak. Béndek, a szellemtelepülés Hács zsáktelepülésről közelíthető meg, melyet csak Lengyeltóti felől érhetünk el autóval vagy autóbusszal.

Kapcsolódó cikkek

Szellemjárta kőtorony az erdő közepén

Tovább

Rejtőzködő várrom a vadregényes vértesi erdők mélyén

Tovább

Legegyszerűbb az autót a helyi kocsmánál hagyni, mivel ez előtt halad el a zöld turistaút, melyen a legegyszerűbb megközelíteni a helyszínt. A bátrabbak és kitartóbbak Balatonboglárról is tehetnek egy komolyabb gyalogtúrát a vasútállomásról induló zöld jelzésen, mely Béndek érintésével tart Somogyvár felé.

Ha csak Béndekig akarunk kigyalogolni Balatonboglárról, majd vissza, kb. 42 km-re készüljünk fel. A túra érdekes útvonalon halad, érinti a boglári, kislaki, györki szőlőültetvényeket. Az egykori Landord települést, valamint Gyugy nevezetességeit is. Látványos, érdekes útvonal. Ajánlom mindenki figyelmébe.

14 / 22

Fotó: Soós Margit

Mi most a hácsi „műintézménynél” hagytuk az autót, majd a Dózsa György utcán keletnek indultunk egy betonozott úton. Gyorsan fogytak a lábunk alatt a méterek, majd az út igencsak meredekbe csapott át egy vadregényes mélyútban. Pár évvel ezelőttig erre vezetett a zöld sáv jelzés, de számomra érthetetlen módon egy kevésbé élvezetes útvonalat festettek fel. Jobbról elkanyarodott a község temetője felé vezető út, majd rövidesen a betonút is jó minőségű erdészeti útba váltott.

Felérve a nyeregbe, ereszkedésbe kezdtünk. Kb. másfél kilométer megtétele után a még fellelhető régi jelek balra hívtak az erdőbe, melyben jobbára a tölgy az uralkodó fa. Az út enyhén, de hosszan emelkedett (amolyan sunyisan), mígnem kiértünk egy fennsíkra, melyről szép panoráma tárult elénk a környék erdeiről, dombjairól, sőt, még a Balaton víztükre is fel-fel sejlett.

2 / 22

Fotó: Soós Margit

A fennsíkon jobbról előbb egy vadkerítés, majd erdő, balról lengedező gabonamező szegélyezte az ösvényt. Jó 500 m gyaloglás után újból elértünk egy vízmosta mélyutat, melyen jobbra, északkeletnek kanyarodtunk. Ez a mélyút hol meredekebben, hol enyhébben vezetett le a völgybe, és a közelmúlt esőinek köszönhetően saras, csúszós volt, így elég nehezen járható.

Bő kilométernyi séta után elértük a völgy alját, ahol a zöld északnak, Landord felé kanyarodik. Mi innét a zöld rom jelzésen folytattuk a túrát. Pár száz lépéssel elértük az egykori falu helyét, és felsejlett előttünk a domboldalon, a gesztenyefák árnyékában megbúvó templom képe. Az óriási gazban a dombra felvezető egykori út szépen le volt kaszálva, így könnyű volt felmenni a temetőhöz és a műemlékekhez.

Sajnos itt sem találunk semmilyen információs táblát, pedig ha más nem is, a 13. századi kápolna romjai megérdemelnék. Ezután nem maradt más hátra, mint az eddigi útvonalon visszatérni Hácsra, majd hazaautózni. A túra távja kb. 7,5 km. Az útvonal könnyű terepen, jó utakon vezet, 200 m-es szintemelkedéssel.