Első nap: utazás

Hajnali indulást terveztünk, mivel a kiszemelt kemping bő 1000 km-re van az otthonunktól, így egy nettó 10 órás vezetés előtt álltunk, melyet sátorállítás és berendezkedés követett. Végül csak 5 óra előtt kicsivel sikerült elindulnunk, viszont az utazás szerencsére simán és eseménymentesen telt. A gyerekek az út nagyobb részén hangoskönyvet hallgattak, Hanna aludt is.

Délután 4 óra körül érkeztünk a kempingbe, ahol nyilván a gyerekek farkaséhesek lettek, ahogy kiszálltunk az autóból. Így először a kempingasztal, székek és a maradék előre csomagolt ételeink kerültek elő, hogy relatíve nyugalmasan dolgozhassunk az ideiglenes otthonunk felállításán és berendezésén.

Egy röpke 2 órás sátorállítás – szekrényállítás – matracfelfújás – kipakolás – berendezés kör után álltunk neki vacsorát főzni, majd lélekben már a másnapi túrára készülni.

Második nap: Viamala-szurdok (táv: 15 km, szint: +750 m)

Túra Svájcban. Három család nyaralt együtt: az ötgyerekes Ágiékkal és a háromgyerekes Orsiékkal szerveztük ezt az utat. Az első túra volt az ötletadó, hogy hol is sátrazzunk, így egyértelmű volt, hogy az első túranapon a Viamala-szurdokot nézzük meg. Maga a szurdok (fizetős és igazán látványos része) nem hosszú, így egy hosszabb, 15 km-es túrába foglaltuk a felkeresését. Sils Im Domleschg-ben parkoltunk, onnan gyalogoltunk egész Zillisig. A túra előtt egy kis logisztika volt felvinni az autókat a túra végpontjába, majd visszatérni a sofőrökkel, egy kocsival a kezdőpontba, de autóval nem volt nagy a táv.

A túra elején hegynek felfelé mentünk, egy magánvár mellett haladtunk el, majd utunk magasan vezetett, a Rajna felett (csak a folyó itt még kicsi).

A gyerekek aranyosan játszottak, bandáztak, a legkisebb, majd’ 4 éves koroszály pedig felváltva vitette magát, vagy kapkodta apró kis talpait.

Aztán egyszer csak előbukkant egy izgalmas függőhíd, ilyet még nem láttam: lépcsősor vezetett le egyik oldalról a másikra, a függőhíd felét használta csak gyakorlatilag az útvonal, ez pedig fa lépcsővel volt borítva. A gyerekeknek is nagyon tetszett!

Szépen lassan leereszkedtünk a szurdok szintjére, ahol az út is megy, és megérkeztünk a Via Mala látogatóközpontba. Mivel már jócskán a délutánba nyúlt a túránk ekkorra, és kávéhiányunk volt, egy kis felfrissüléssel kezdtük a büfében. Azt hiszem, életünk legdrágább kávéit és jégkrémjeit vettük meg, de igazán jólesett így is! Majd megvettük a belépőt a szurdokba, és leereszkedtünk a temérdek lépcsőfokon, hogy közelebbről is szemügyre vegyük, hogy vájta ki a víz az útját nagyon-nagyon mélyre, a sziklában. Több emeleten is voltak „járatok”, mind nagyon érdekes volt! Volt, ahol egész közel voltunk a vízhez, míg máshol fentről szemlélhettük a zuhatagot. Ami csodálatos, kék, kristálytiszta víz volt.

Miután megcsodáltuk a kiépített részt, haladtunk tovább a túraútvonalon. Innen Zillisig már könnyebb, kevésbé szintes és kevésbé veszélyes volt az útvonal (legalábbis nem mentünk szakadék mellett).

Itt is volt függőhíd, aztán egy gyönyörű kis réten haladtunk át, a lemenő nap sugarai között. Egy festői kis falut is átszeltünk, hogy aztán megérkezzünk az autókhoz. Kellemes, hosszú túra volt, sok szépet láttunk és jól elfáradtunk!

Harmadik nap: Glaser Grat és Tguma (táv: 12 km, szint: 580 m)

Ismét Svájcban kalandoztunk, a Glas Pass hágóból indultunk egy körtúrára a Glaser Grat (2124 m) és a Tguma (2165 m) csúcsokat hódítottuk meg. Egy órás szerpentinen kanyargást követően parkoltunk a Glas Pass-on, kényelmes, nagy parkolóban. A gyerekek persze egyből leültek falatozni, ahogy kiszálltak az autóból, megéheztek a friss, hegyi levegőn. Előre kinéztük a kört, amin túrázni szerettünk volna, de ott a helyszínen az elején mégis keresgélni kellett kicsit a megfelelő ösvényt. Kis téblábolás után meg is lett!

Az első csúcs, amit érintettünk, a Glaser Grat volt, ahova meredekebb volt az út, mint a tervezett kör második felén, így a szint nagyobb részét odafelé leküzdöttük. Fent meg is álltunk pihegni, enni-inni. Az aprónépek már épp a hordozós kor határán vannak: 4 éves kor körül elég nehezek már ahhoz, hogy motiváltak legyünk türelemmel kivárni, hogy saját tempójukban meghódítják a hegyeket, azonban még nem minden négyéves elég kitartó ahhoz, hogy alpesi terepviszonyok között 10-15 km-t túrázzon. Így nálunk is ott volt még a csatos hordozó, ha Hanna elfáradt, felvettük, és legtöbbször jót is aludt még a hátunkon.

Az első csúcs után megálltunk egy hüttében, mely egy tehenészethez tartozott, így mindenféle, tejből készült dolog kapható volt náluk: tejeskávé, friss tej, kakaó, joghurt, sajtok, de volt szörp is. Engedélyeztünk a gyerekeknek is egy-egy frissítőt, mert elég meleg volt az idő még 2000 méteren is.

A második csúcsot, a Tgumat Hanna végigaludta. Eközben a nagyobbak felváltva beszélgettek egymással, kihasználtuk a walkie-talkie-kat is. Ami nekem is nagyon hasznos volt, hogy bármikor tudtam nekik szólni, és nem kellett ordibálnom, hogy meghalljanak. Nekik pedig játék, plusz egy remek elfoglaltság a természet adta játszótéren. Az alvás után Hanna szárnyra kapott, és az utolsó 2-3 kilométert végigsétálta, pedig a terep nem volt azért annyira könnyű.

Negyedik nap: Acquafraggia-vízesés

A nyaralás közepén tartottunk egy pihenősebb napot, a gyerekek futkároztak – az egyébként festői környezetben levő – kempingben, mi felnőttek főztünk, de volt egy kis idő kifeküdni a függőágyakba, olvasni, beszélgetni.

Délután az Acquafraggia-vízeséshez mentünk el, ami gyakorlatilag egy strand, belépővel, wc-vel, és meglepően meleg (de legalábbis nem jéghideg), robogó patakkal. A bekerített részt teljes hosszában végigjártuk és „végigfürödtük”, a gyerekek nagyon élvezték a zúgókba ugrálást. Volt, ahol le sem ért a lábuk, máshol pedig csak bokáig ért a víz, így kisebbek és nagyobbak is találtak megfelelő részt a pancsolásra.

Utána Sant Abbondio kis településre sétáltunk el, ahol aranyos kis kőházak közt kapaszkodtunk fel egy másik vízeséshez, hogy a vízmosás távolabbi felén leereszkedjünk a kempingbe. Így is sétáltunk 6 km-t, tettünk egy kis szintet is a lábainkba, de megvolt a pihenés is, és pont visszaértünk az esti zuhira a sátorhoz, szerencsénk volt!

Ötödik nap: Körtúra Prostoból (5 km, +250 m szintemelkedés) és Uschione (3 km 100 m szinttel)

Nem is értem, hogy hívhatnak Prostonak egy ilyen gyönyörű települést, mint ötödik napi túránk kiindulópontja. Egy varázslatos kis hídon keltünk át egy gyönyörű templom mellett a folyón, ami körtúránk kezdőpontja volt. Amíg a többieket vártuk, benéztünk a templomba is.

A túra során a táj nagyon változatos volt: trópusi hangulatú erdő, páfrányok és patak kezdésnek, a gyerekek persze itt is tapicskoltak a vízben.

Tanösvény lévén információs táblák is voltak arról, hogy milyen a környék növény és állatvilága, hogy sodródtak ide „idegen” sziklák a jégkorszak során, és hogy formálódott a táj. Körben magas hegyek voltak, egy-egy kilátóponton pedig leláttunk az alattunk elterülő, szép kis falura. Később barlangokat is találtunk, a pikniket pedig egy hajdani, középkori falu mellett tartottuk. Amíg a gyerekek ettek, mi anyukák körül jártuk a rétet, mely körül a kőházak épültek. Volt, amelyik kiváló állapotban volt, másoknak beomlott már a tetejük, vagy épp az emeleti rész. Volt itt forrás, később kilátó pontok. Igazi gyerek paradicsom volt!

Hanna pedig mivel 4 éves lett, és már ügyes nagylány, ezt a túrát teljesen saját lábon tette meg, mind a 6 km-t :). Utána felautóztunk egy Uschione nevű faluba, illetve tőle 1 km-re, mert a faluba a behajtás engedélyköteles. Gyönyörű kis hegyi gyöngyszem volt, ahova az aszfaltúton csak a helyiek hajthatnak be, emiatt elég kicsi a forgalom ahhoz, hogy élvezetes legyen a séta is.

A falu közepén van egy aranyos menedékház, melyben büfé is működik. A kertjében egy hatalmas szelídgesztenyefa alatt elfogyasztottunk el egy sonka-sajt tálat egy kis innivalóval, majd körbe sétáltuk az apró falut.

Hatodik nap: Fuorcla Grevasalvas hágó (táv: 10,5 km, szint: +520 m)

Utolsó előtti svájci túránk nem egészen az volt, amit előre elterveztünk, de ennél jobbat tervezni sem lehetett volna! Eredetileg egy tótól néztünk ki egy utat, mellyel a Bernina alatti erdőben túráztunk volna fel egy kilátópontra, de nem tudtunk átmenni azon a településen egy sorompó miatt, amin a parkolót meg lehetett volna közelíteni. Így gyorsan újraterveztünk, és a másnapra kiszemelt Julierpass-nál parkoltunk, ahol 14 fok volt, és gyülekeztek a felhők. Mivel a kempingben 30 fok volt, nem készültünk arra, hogy ennyire hideg lesz, de végül elég lett a ruha, ami nálunk volt. A gyerekekre mindent feladtunk, amit csak az autóban találtunk, magunk is felvettük a vékony hosszú ujjút, ami vésztartaléknak a hátizsákban volt. Nem voltunk róla meggyőződve, hogy fél kilométer után nem fogunk visszafordulni, mert mondjuk a gyerekek fáznak, de azért tettünk egy próbát.

A Fuorcla Grevasalvas hágó (2688 m) felé indultunk, ezt néztük ki úti célnak. Az elején Hanna megmakacsolta magát, mert nem szeretett volna saját lábon jönni, mi viszont nem szerettük volna már cipelni, így Gábor kicsit lemaradt vele. Miután megbékélt azzal, hogy nem hoztunk már erre a túrára hordozót, nagyon ügyesen jött a kijelölt úton, Gábor kezét fogva.

Út közben volt egy csodaszép tó, ahol a csapat zergéi (kisiskolás szekció) és csigái (ovis szekció) ismét egyesültek. A pikniket színesebbé tették a kíváncsi tehenek, egy nagyobb hófolt, és a minket elkapó jó kis eső.

Hanna végig a lábán jött, de az út háromnegyedénél elfáradt, vissza akart menni a kocsihoz, és mivel oda-vissza utat gondoltunk előre, Gábor visszafordult vele. Mi felkapaszkodtunk a hágóba, ahonnan csodás volt a kilátás a Bernina irányába, ami egy 4000-es csúcs, 5 gleccsert számoltunk össze szemközt, lent pedig tavak látszottak. Próbáltam elérni Gábort telefonon, le tud-e jönni értünk kocsival, de sajnos térerő nem volt. Tettem egy próbát a walkie-talkie-n, és szerencsére még épp nem voltak hatókörön kívül, így tudtunk beszélni. A fuvarra igent mondott, ezért mi a tavak felé mentünk le a hegyről, végig csodáltuk a gleccserek felé nyíló panorámát. Csodás túra volt, 10,5 km hosszal, 500 fel és 800 m lefelé megtett szinttel.

Pont ez a látvány kezdett el minket még jobban foglalkoztatni, hogy csak kellene egy olyan túra is, ahol egy gleccserhez látogatunk el. Ági addig keresgélt a neten, míg kitalálta, melyik lehet az a gleccser, ami a legkönnyebben megközelíthető ezen a részen.

Hetedik nap: Morteratsch gleccser

Utolsó svájci túranapunkon a Morterasch gleccsernél jártunk. A vasútállomásnál parkoltunk, ami nem volt egyszerű, mert nagyon sok az autó, kevés a parkolóhely és keskeny az út.

Aranyos tanösvény visz fel addig a pontig, ahol a gleccser vége volt 2015-ben. A Morteratsch állomáson lehet kapni kis füzeteket, melyben minden oldalon van egy kis, gyerekeknek szóló történet, és minden oldal egy-egy évszámhoz tartozik. Az információs táblákon van egy-egy pecsét, melyeket a füzetbe benyomva egy szó olvasható ki: a kis történet főhősének álma.

A tanösvény végpontja sajnos viszonylag messze van attól a ponttól, ahol jelenleg véget ér a gleccser. A tanösvény pontjai évszámokkal jelzik, mikor meddig ért a gleccser – ebbe belegondolni elég nyomasztó azért.

Mi persze felmentünk, és a lélegzetünk is elállt: a jégmennyiség, a színek, látni azt, hogy olvad ez a nagy tömb, zord, és egyben varázslatos is. A gleccser felett pedig a Bernina 4049 méteres csúcsa magasodik. Úgy gondolom, ezt a helyet egyszer mindenkinek látni kell! Csak sajnos az unokáink már valószínűleg nem így fogják látni, mint ahogy mi láttuk...

Ugyanazon az úton lehet visszatérni a parkolóba, amin az ember felfelé haladt a jég által kivájt, U alakú völgyben. A kiinduló pontnál bemutatva a kis füzetekben a megfejtést apró ajándékot adnak a gyerekeknek, természetesen ezt mi is begyűjtöttük!

Nyolcadik nap: sátorbontás

Utolsó napra már csak a sátorbontás jutott, ami egy nem túl gyors, fárasztó folyamat. De ennyi szépséggel és élménnyel a hátunk mögött megéri ez a kis plusz munka. Egyébként is szeretem a kempingek hangulatát, azt, hogy az ember egész nap gyakorlatilag szabad levegőn van, hogy a legnagyobb kánikulában is kellemesen lehűl az idő éjszaka, hogy ki lehet ülni a sátor elé beszélgetni, ha már elaludtak a gyerekek, hogy kicsit le lehet lassulni, mert nincsen oviba/suliba/munkába/edzésre rohanás.