Január 7-én hajnali 3.50-kor keltem, amit a Sátoraljaújhely felé tartó vonaton pihentem ki. Onnan még másfél óra buszozással jutottam el Hollóházára. Ez úgy jött össze, hogy a busz az összes útba eső kis zsákfaluba tett egy-egy kitérőt. De sebaj! Délre értem a „0” kilométerkőhöz. A túloldalán lévő nagy számtól most tekintsünk el. Bekerült az első pecsét a szép, új füzetembe, és már indultam is. Előzetesen próbáltam jól átgondolni, mit is pakoljak a zsákomba, igazán lecsökkentettem a készleteimet, de azért még így is 20 kg fölött lett a batyum a sátorral és hálózsákkal együtt.

1 / 62

A kezdőpont Hollóházán 

A hidegben jólesett a mozgás, a kis hóban jól is haladtam. A Bodó-réten bekerült a második pecsét, majd jött az első komoly emelkedő. A szikrázó napsütésben az egyre fehérebb fák igazán lenyűgöző látványt nyújtottak. Az országhatár mentén a Nagy-Milicig érintetlen hóban haladtam. Készítettem egy csúcsfotót meg még néhányat, és már robogtam is tovább a Kis-Milicig, ahonnan végre a távolba is elláttam, köszönhetően a Károlyi-kilátónak.

2 / 62

Csúcsfotó a Nagy-Milicen

3 / 62

A 16,8 m magas, fából készült tornyot 2015-ben adták át a 880 méter magas hegy tetején, Magyarország és Szlovákia határán. A látvány minden fáradságot megért. Úgy éreztem, lábam előtt a világ. De vissza is kellett térnem a lenti világba, úgyhogy neki is indultam. A meredek ösvényen, a kis hóban, a nagy zsákkal nehéz volt talpon maradni, de legalább hamar leértem. A Csata-rét erdészházánál még fotóztam egyet, utána már meg sem álltam a Vár-forrásig. Pótoltam a vízkészletemet, és máris Füzéren voltam.

A várlátogatás ezúttal elmaradt. Jártam már fent a felújítás előtt és után is, aki még nem tette, el ne szalassza, megéri. A vár a tatárjárás után épült, és a többihez hasonlóan sokszor gazdát cserélt. A mohácsi vész után egy ideig még a magyar Szent Koronát is őrizték benne. A 2014 és 2015 közötti felújításnak köszönhetően igen impozáns várkastély lett belőle. Mire a faluba értem, már kezdett sötétedni, ezért pecsételés után máris továbbindultam, hogy megfelelő táborhelyet találjak magamnak. Bózsva felé, a Bisó-patak mellett találtam egy védett és sík helyet, amelyet ideálisnak gondoltam a sátorállításhoz. Mire megépült a szállásom, a várat is kivilágították. Ez aztán a látvány!

4 / 62

Visszatekintés a füzéri várra

Vacsora után, -5 °C-ban bújtam a hálózsákomba. Ennek a fele sem tréfa, gondoltam. A fáradtság miatt hamar elaludtam, és a reggeli -12°C ellenére is csak egy kicsit fáztam, amit egy gyapjúzoknival ellensúlyozni is tudtam. A reggeli összepakolás és elindulás viszont nagyon nem esett jól. Minél jobban akartam igyekezni, annál inkább nem ment, például egy egyszerű csat bekapcsolása a hátizsákon. Persze végül minden összeállt. Elindultam, és jó tempót diktáltam magamnak, hogy mielőbb bemelegedjek.

5 / 62

Úton Bózsva felé, napfelkeltében

Átrobogtam Füzérkomlóson, és Bózsvára érve már minden rendben volt a hőérzetemmel, bár a levegőé még nem emelkedett számottevően. Pecsételés után betértem egy kisboltba, tudva, hogy a nap további részében ilyenre valószínűleg nem lesz lehetőségem. Feltöltődés után a Bózsvai-szikla mellett, a Szuha-völgyben folytattam az utam. Kishutára érve eleredt a hó is. Szép lassan mindent belepett. Következett a többi huta. Nagyhuta, Vágáshuta, majd végérvényesen be az erdőbe. A hó mélysége még mindig élvezhető volt, nem akadályozott a haladásban.

Eddigi teljesítéseim során a Nagy-nyugodóhoz még nem kellett felmenni, így a nap végére ismeretlen terepre érkeztem. Tudtam, hogy még sok szint vár rám, ezért egy nyugodt tempót választottam, ami kitart a hegytetőig. Merthogy emelkedő közben nem állok meg. Igencsak kapkodtam már a fagyos levegőt, mire a Vörös-nyeregbe értem, és ez még nem a cél volt, mert ott akartam letáborozni, ahol a bélyegzőt találom. Fél hatra, már teljes sötétben értem fel. A lámpám fényében messziről látszott az információs tábla és rajta a pecséttartó ládika. Nagy öröm volt.

6 / 62

 Kék átjáró

Túl sok sík terület nem volt, így egyszerűen az út közepén építettem fel a sátramat. Először félrekotortam a havat, majd az útban lévő kő- és fadarabokat. Gyorsan összedobtam a sátrat, azután az alsó részét visszatakartam hóval, hogy megakadályozzam az esetleges hóbefúvást. Beültem, ettem pár falatot, azután bebújtam a hálózsákomba. Más dolgom nem volt: 12 órát odabent töltöttem. Ennek nagy része alvás volt, úgyhogy a hideg ellenére pihentető éjszakám volt. A hó reggelre teljesen belepett. Az Eeőző naphoz képest 10 cm-rel vastagodott a hótakaró. Ennek a pozitív hatása volt, hogy a sátorban kellemes 0 °C maradt reggelig. Negatív hatása volt, hogy a harmadik nap nagy részében az érintetlen, nagy hóban kellett mennem. Ez élvezetesnek, de nagyon megterhelőnek bizonyult.

Lefelé a Bányi-nyeregig még jól haladtam, de onnan a következő bélyegzőhelyig, A Cirkáló-tanyáig már nagyon megszenvedtem, főleg a meredekebb vízmosásokban. De csak odaértem. A tanya teljesen elhagyatottnak tűnt. Csak a szokásos kutya jött üdvözölni. Természetesen egy kis finomsággal megkínáltam, ha már nem evett meg engem. Továbbindulva láttam még két szürke marhát is a tanyán, de ők nem jöttek üdvözölni. Makkoshotykára hamar leértem. A szokásos kisbolt természetesen most is nyitva volt. Be is mentem egy kicsit melegedni. Pótoltam a készleteimet, még a telefonomhoz is kaptam egy kis pluszenergiát. Úgy kellett elindulnom, hogy a nap folyamán több lakott területet már nem érintek.

7 / 62

Rockenbauer Pál emlékére emelt kereszt Makkoshotykánál

A folytatásban a Cifra-kútig intenzíven emelkedett az út. Jól is esett megállni a szépen kialakított pihenőhelynél. Persze, a hideg miatt csak rövid pihenőt tudtam tartani. Később, a Zsidó-réten szembesültem először a fagyos idő szépségeivel. A mindent belepő hó és a deres fák látványa lenyűgöző volt. Emlékeimben úgy élt, hogy innen a következő bélyegzőhelyig szintben vezet az út. Ez tévedés volt, ugyanis az Eszkála erdészház még majdnem 150 méterrel magasabban van. Azt hittem, sosem érek oda. És az még nem is a napi célom volt.

8 / 62

A Cifra-kútnál

9 / 62

A Zsidó-réten

Bélyegzés után továbbindultam. Úgy terveztem, hogy teszek egy kitérőt a Kerek-kőhöz, de mivel már sötétedett, ezt elvetettem. Mire a Mlaka-réthez értem, teljes sötétség borult az erdőre. Szerencsére onnan már nem volt messze a célom. Fél 6 körül értem az István-kúti erdészházhoz. Ahogy a tornácon lepakoltam, meglepődve láttam, hogy a ház ajtajain nincs lakat. Be is kukkantottam. Megint meglepődtem, amikor a középső szobában két vaságyat, kályhát és még száraz tűzifát is találtam. Ez aztán az öröm! Gyorsan be is gyújtottam. Kipakoltam minden holmimat, hogy a három nap alatt összegyűlt nedvességet megszárítsam. Gyorsan elszaladtam még a 200 méterre lévő vadászházhoz, hogy begyűjtsem a bélyegző lenyomatát. Visszatérve már jó meleg volt a szobában.

Elővettem a gázfőzőmet, főztem egy finom levest magamnak. Micsoda luxus ez az előző napokhoz képest. Mivel korai indulást terveztem másnap, elmentem némi fát gyűjteni, hogy pótoljam, ami elégett. Visszatérve nyugovóra tértem. Az éjszaka első felében olyan melegem volt, hogy ki kellett bújnom a hálózsákból. Lehetett kb. 10 °C. Reggelre azért kihűlt a szoba, de még így is jobb volt az ébredés, mint a sátorban az előző napokon. Még sötétben indultam el negyedik napomon, mert napkeltére el akartam érni a Nagy-Péter-mennykőhöz.

A kilátóhely egy kis kitérő a kékről, de mindenképp megéri. Nagy hátizsákomat hátrahagytam egy fa mögött, és könnyített felszereléssel indultam a szikla felé. Minden eddiginél nagyobb havat kellett leküzdenem. Épp időben érkeztem a kilátóhelyre. A nap pont megjelent a látóhatáron, és a felhők is kezdtek tovavonulni. A látvány szavakkal nem nagyon leírható, de ha semmi mást nem láttam volna a vándorlásom során, ez az egy megérte volna az egy hétig tartó viszontagságokat. Nehezemre esett elindulni, de hosszú út állt előttem. Mire visszaértem a kék útra a hátizsákomhoz, a nap már teljesen felkelt, a felhők meg mind nyom nélkül eltűntek. Öröm volt a túrázás. Tettem még egy kitérőt a Pengő-kőre, de onnan kilátás nem volt. A sziklaalakzatokat azért mégis érdemes megnézni.

10 / 62

Kilátás a Nagy-Péter-mennykőről

11 / 62

A Pengő-kő

Az egyre szikrázóbb napsütésben nem győztem készíteni a fotókat. Mindig találtam megörökítenivalót. Így értem el Regécet. Pecsételés után beültem a vár látogatóközpontjába egy kicsit melegedni és töltődni. Más hely nem volt, a falu egyetlen boltja is itt üzemel. Pihenő után nekivágtam a várhegynek. A vár 1300 körül épült, sokszor gazdát cserélt, és a császáriak 1686-ban robbantották fel. Itt töltötte gyerekkorát II. Rákóczi Ferenc. 2003-ban jelentős felújítás kezdődött, így mára egy csodás várrom áll a hegytetőn. Érdemes megnézni.

12 / 62

A távolban Regéc vára

A hegy túloldalán Mogyoróskára érkeztem. A kis településnek nem is tudom, hogy vannak-e állandó lakói. Mindenfelé vendégházak, kiadó vagy eladó házak találhatók. Szerencsére a nagy részük már szépen felújítva. A várat erről az oldalról is megcsodáltam, azután az Arka-patak mentén elindultam Arka település felé. Az ilyen völgyek tavasszal vagy nyáron sokkal szebbek, de én most jártam erre, úgyhogy ezzel a havas, jeges tájjal kellett beérnem. Persze ez sem volt csúnya. A patak egészen a településig vezetett. Ez is csak egy kis falu, néhány utcácskával.

Onnan aszfaltúton érkeztem a következő vár alá. Boldogkő várát, különleges bástyájáról, szerintem mindenki megismeri. A várat a regécivel egy időben építették, azonban ennek fontosabb szerepet szántak, hiszen ez biztosította a Hernád völgyének védelmét. A helyreállítási munkák után manapság már sok része látogatható, például az én kedvencem, a tömlöc is. A várban étterem is üzemel. Ajánlani tudom a meglátogatását mindenkinek. Persze én most nem vártúrára, hanem vándortúrára jöttem, ezért tovább is álltam.

13 / 62

A háttérben Boldogkő vára

Egy újabb hosszú, aszfaltos szakasz után értem el a vasúti megállónál található újabb bélyegzőhelyet. Ott, a nyílt területen, már nagyon erősen fújt a szél, és vitte magával a havat is. Hernádcécéig kellemetlenül oldalról kaptam a havat az arcomba, de onnan Gibártig már segített a hátszél. A település határában a Hernád hídján átkelve új tájegységbe érkeztem. Az ipari műemlékké nyilvánított, de még mindig üzemelő vízerőmű kerítésén rendben megtaláltam az újabb bélyegzőt. Néhány éve volt szerencsém belülről is megnézni, aki még nem tette, ki ne hagyja!

14 / 62

A gibárti műemlék vízerőmű

Mivel itt sátorhelyet nem találtam, elindultam Encs felé azzal, hogy az első adandó helyen letáborozom. Ehhez el kellett hagynom Gibártot. A szántóföld szélén, egy kis facsoport védelmében leltem rá nem éppen ideális táborhelyemre. Gyors sátorépítés, vacsora és alvás. Már amennyire ebben a szélben lehetett. A sátrat nem érte a szél, de a környező fák iszonyatos hangja miatt az alvás nem volt igazán pihentető. Éppen ezért az ötödik napomon, 5 órai ébredés után, még sötétben jobbnak láttam odébbállni. Ez nem volt egyszerű feladat, ugyanis az átnedvesedett bakancsom reggelre kőkeményre fagyott, használhatatlanná vált. Feltaláltam magam, és a gázfőző segítségével sikerült kicsit kiolvasztanom. A többi része majd bejáratódik.

Hosszú városi séta és egy domb megmászása után érkeztem Fancsalra. Útközben, egy kis vérveszteségért cserébe, pótolni tudtam a vitaminkészletemet, köszönhetően a rengeteg kökénynek és csipkebogyónak. A két bélyegző közül a kocsmait választottam, hogy egy kicsit megmelegedjek. Közben az iszonyatos szél is elállt, így a továbbiakban megint kellemes túraidőben róttam a kilométereket.

15 / 62

Az út mellett szedhető csipkebogyóból pótolhatjuk vitaminszükségletünket

Apró, lassan teljesen elnéptelenedő falvak következtek. Baktakék, Abaújszolnok, Nyésta, Felsővadász. Mindenhol begyűjtöttem a szükséges pecséteket, és csak mentem egyik dombról a másikra. Eddig úgy tekintettem erre a tájegységre, hogy itt csak át kell robogni, nincs semmi látnivaló. Ez most teljesen megváltozott. Korai indulásomnak köszönhetően rengeteg időm volt, lassan haladtam, és egyre jobban tetszett a dimbes-dombos táj. Sokat időztem a magaslatokon.

16 / 62

Baktakék temploma

Baktakéket elhagyva tettem egy kis kitérőt a Katalin-kilátóhoz. Máskor is jártam már ott, érdemes megnézni. Nyésta és Felsővadász között új útvonalon vezet a kék. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a szakasz tetszetősebb legyen. A nyomvonal sokkal látványosabb, a kivitelezésnek köszönhetően jól követhető, sokkal jobb, mint a régi. A következő település Irota volt. Itt kéktúra-bélyegzőhely nincs, de mégis nagyon örültem, hogy megérkeztem, mert előre lefoglalt szállás és finom vacsora várt rám. Jólesett a feltöltődés.

17 / 62

A Cserehát a Katalin-kilátóból

Az utolsó napomat megint korán kezdtem. Ezúttal azért, mert már a hazafelé tartó vonathoz kellett igazodnom. Persze volt még 30 km gyaloglás előtte, a Tornai-dombságban és a Szalonnai-hegységben. Rakacaszend, Tornabarakony következtek. Utóbbi nagyon szép és nagyon kicsi település, mégis van egy táblarendszere, amelyről megtudhatjuk, merre és milyen messze található többek között Székesfehérvár, London vagy éppen Berlin. Sokat sehol sem időztem, mennem kellett a vonathoz. Bódvarákó után a csonka Esztramos-hegy alatt vezet az út Bódvaszilasra. A vasútállomásnál bekerült az utolsó pecsét is a füzetembe. Legközelebb innen folytatom.

18 / 62

Bódvaszilas vasútállomása

A túra ebben a formában kicsit nehéz volt, de nagyon sok pozitív élménnyel gazdagodtam, ezért mindenképp megérte. Energiával feltöltődve indulhat az új év, jöhetnek a dolgos hétköznapok.

Szöveg és fotók: Bohner Zoltán

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!

Kapcsolódó cikkeink:

Ezt kell tudni az új kéktúrás igazolófüzetről 

Belgiumból jöttek, végigjárták a kéktúrát 

Hollóháza - Mindenki másért szereti

A füzéri vár téli arca

Geokéktúra a Zempléni-hegységben

Kéktúra videó a Zemplénben