Az Alacsony-Tátra gerincét a legtöbben négy-hat nap alatt járják be, de persze van, aki sportosra veszi a figurát, és kettő nap alatt teljesíti a távot, továbbá létezik a gerincet egy nap alatt „letudó” futóverseny is. Mi a „klasszikus”, ötnapos verziót terveztük. A tervezést amúgy alapvetően az évszak szabja meg. A mintegy 100 km-es gerincút mentén ugyanis 2 db klasszikus menedékházat (chata), 2 db „felturbózott”, azaz személyzettel ellátott és alapszolgáltatást nyújtó, továbbá két hagyományos, személyzet nélküli, különböző színvonalú menedékkunyhót (útulňa) találunk. A lényeg az, hogy a házakba foglalni kell, a menedékkunyhók viszont az érkezők szerint telnek meg. Tavasszal még nincsenek sokan a hegyen, van hely a menedékházakban és a kunyhókban, így sátrat nem kell cipelni. Nyáron viszont biztosan szükségünk lesz sátorra, így a menet is lassabbá válik. A gerinc téli bejárása pedig már igazi hegymászókaland.

1. nap: Barátok nélkül elindulni is nehéz

Május 27-én, munka után, este érkezünk meg Dóvalba (Donovaly), amely az Alacsony-Tátrát a Nagy-Fátrától elválasztó nyeregben fekszik. Direkt kényelmes szállást választottunk, ugyanis az első nap a legkeményebb: az 1623 m magasan álló Durková kunyhóig (hivatalos nevén: Útulňa pod Chabencom) nem kevesebb, mint 27,7 km, 1794 m emelkedő és 1154 m ereszkedő vár ránk. Ezt a szakaszt annak keménysége folytán sokan meg is bontják, ugyanis a Hédeli-nyeregben (Hiadežské sedlo) lehetőség van egy nagyon egyszerű szállást igénybe venni (egy esőbeálló, amelynek zárt emeleti részében lehet aludni). Így aki reggel utazik, a nyeregig tartó háromórás utat könnyen teljesítheti, és kevesebb jut másnapra.

1 / 33

Irány az Alacsony-Tátra gerince! 

40 éves barátom lelkesedése kell ahhoz, hogy kedd reggel, az úgynevezett áztató esőben elinduljak erre a nem kicsi távra. A felhők majdnem a földig érnek Dóvalban is. Bizakodásra egyedül az ad okot, hogy az előrejelzés csak aznapra mond esőt, másnapra „csupán” ködöt, utána pedig jó időt ígér. A gerincút piros jelzése a település festői Polianka részén halad át, majd nekivág a zöldben tobzódó erdőnek. Nem sokat kell várni az első csodára: tábla jelzi a Barania hlava erdőrezervátumot, de ha nem lenne tábla, akkor is egyértelműen érezzük, hogy itt valami más, itt valami ősi van jelen. Nem rossz kezdet.

Az esőben persze nem annyira nézelődünk, gyorsan ki is érünk a Kečka (1225) füves platójára, ahol már semmi nem gátolja meg, hogy mindenünk vizes legyen.

2 / 33

A Kečka 1225 magas füves platóján

Erős tempóban haladunk, hiszen csak az orrunkig látunk, nézelődésre nincs remény. Elszántságunkat az orkán erejű szél csapja szó szerint oldalba a következő füves csúcs, a Kozí chrbát (1330 m) oldalában. Ha itt ez van, mi lesz 1700 m felett? A már említett Hédeli-nyeregbe egy fájdalmasan csúszós és saras, meredek út vezet le, de az őserdőből kilépve örömmel tapasztaljuk, hogy az eső elállt, s az eddig megtett 9,5 km alatt nem áztunk teljesen szét, a lábunk legalábbis még száraz. A szállásként is funkcionáló esőbeállóban némi harapnivalót és száraz pólót veszünk magunkhoz a nagy kapaszkodás előtt.

Bizakodó vagyok, pedig innen jön a neheze. Az 1102 méter magasan lévő hágóból a Vežká Chochuža 1753 méter magas csúcsára kell felkapaszkodni, onnan pedig végig gyephavas térszínen, az erdőhatár felett vezet utunk egészen a Durková kunyhóig. És ha valamitől, a villámoktól félek rendesen, Magyarországon pedig viharriasztás van érvényben és határozottan déli a légmozgás. Igaz, a meteorológia Szlovákiára vihart nem ír. Két szendvics és a kétségeim között gyorsan megjegyzem a gerincről levezető menekülőutakat, aztán indulás. Bátraké a szerencse!

És először valóban így is tűnik. Meglepően gyorsan, egyhuzamban érjük el a csúcsot, az eső nem esik, cserébe a köd kitartóan áztat, úgyhogy ez nem az a lecsücsülős, nézelődős túra most. Furcsa órákon át a ködben menetelni, néha beszélgetünk, többnyire azonban inkább befele figyelünk, s harcolunk a széllel, ami kitartóan csapdos. Kb. 60 km/h erősségűre tippeljük, mert haladni tudunk benne, de a túrabot jól jön, sőt, néha azért oldalba vág annyira, hogy kizökkent a ritmusból és a lábam nem ott ér talajt, ahol terveztem.

3 / 33

A kevés képek egyike az első három napból, amelyen látni is valamennyit a főgerincből

A gerincút karókkal jelzett, de a sűrű ködben így is rátévedünk egy oldalcsapásra, s jó ideig megyünk rajta, amíg rájövünk, hogy rossz úton járunk. Irány a hegytető! De olyan sokat kapaszkodunk felfele, hogy elbizonytalanodunk, valóban a hegytetőn visz-e az út ezen a szakaszon. Aztán mégiscsak megtaláljuk az utat, s rájövünk, hogy kezdünk fáradni. Aztán megint jön egy kis fellélegzés: a sűrű felhőpaplant pár percre szétfújja a szél, feltárulkozik a Latiborská hoža környéke, az Alacsony-Tátra jellegzetes, aszimmetrikus gerince és a hófoltokkal tarkított sápadt gyephavas. Látszik, hogy felhők nélkül is a felhők között járunk, de az is, hogy milyen parányi pontok vagyunk a természet tavaszi szeszélyében. Az egész látvány olyan „bodorádámos”, reménytelen, mégis gyönyörű.

Amikor már azt érezzük, hogy az erős menetben mintha száradni kezdenénk, lecsap ránk az elemek harca: hirtelen erős szél kap oldalba, s dörgés és villámlás közepette egy igazi zivatar megy át rajtunk. Két perc alatt a legprofibb cucc is átázik, érezzük, ahogy a víz a ruhánkon belül folyik le a bakancsba. Pár perc múlva azt is érzem, hogy a bakancsom nyekken egyet és olyan furcsa benne a járás, mintha kilépnék belőle. De már minden mindegy, menni kell és kész. Majd lesz valami. Szülinapos barátom ereje húz engem is. Az eső nagy sokára csendesül csak, meglehetősen katatón állapotban érkezünk meg a Durková sziklás csúcsára, amely egyszer, egy szép őszi túrát követően sokáig a képernyővédőm volt. A házhoz megérkezvén ismét kitisztul valamelyest, felragyog a remény és kíváncsiak is vagyunk, hiszen egyértelmű volt, hogy a gerincen két másik ember mozgott előttünk.

4 / 33

Megérkezés a Durková útulňához

Gyorsan a házhoz érünk, s a nyomok egy elszánt német párhoz vezetnek, akik egy német útikönyvnek dolgoznak Szlovákiában. Éppen kirakjuk a kályha mellé az összes holminkat, és kiállunk a ház elé nézelődni, amikor befut egy fiatal cseh lány is, egyedül, futócipőben. No comment. Az Útulňa Ďurková pod Chabencom hivatalosan útulňa, de igazából egy remek kis menedékház, egyszerű, de finom ételekkel, a felső részen matraclágerrel. Valószínűleg éppen a szobák hiánya miatt nem kerül be a menedékház státuszba, de a szlovák retró rádió és az elfogyasztott sörök közepette minket ez most kevéssé érdekel.

2. nap: Kételyek és bizalom között őrlődve

A gerinctúra második napja az Alacsony-Tátra legmagasabb, valóban magashegyi arculatú középső részén vezet. A hegygerinc aszimmetriája talán itt a leglátványosabb: északon alapvetően glaciális formakincs uralja a gerinc központi részét, s különösen a Deményfalvi-völgyet, mély leszakadásokkal, kárfülkékkel. A legutóbbi eljegesedés során itt kialakult gleccserek alakították ki az északi oldalak jellegzetes alpesi formakincsét, mélyen beleharapva a gerincbe. A legnagyobb eljegesedés idején 16 gleccser volt a hegységben, köztük a leghosszabb, a krizsnani jégár (križniansky žadovec) 6050 m hosszú volt. A déli oldalt kevésbé dolgozta meg a jég, itt többnyire menedékes, óriási gyephavasokat találunk, amelyeket csak a kőfolyások és a szintén tekintélyes méretű törpefenyvesek képe szakít meg. A messziről szelíden hullámzó gerinc élesen elüt a szomszédos Magas-Tátra erősen csipkézett, vad világától.

Az sem véletlen hogy itt, a gerinc központi, legmagasabb részén, illetve a Deményfalvi-völgyben komoly turisztikai infrastruktúra épült ki (az északi oldalon Jasná, a déli oldalon Chopok ma már felvonókkal összekötött sípályái, létesítményei, a völgyben pedig számos hegyi hotel). Sokan rácsodálkoznak a gerinc központi részén kövekből gondosan kirakott ösvényre is, valóban jó kérdés, ki és miért építette ki hatalmas erőfeszítések árán ezt az utat.

5 / 33

Kapaszkodás a Chabenecre 

A ház alatti völgyet nem lepi teljesen el a köd induláskor, első csúcsunk, az 1955 m magas Chabenec látványa ismét optimizmussal tölt el. A napi táv a hegység legnagyobb, a főcsúcs alatti menedékházáig (Chata M. R. Štefánika pod Ďumbierom) 17,5 km, 1071 m kapaszkodóval és 961 m ereszkedéssel. A főcsúcs, a 2046 m magas Gyömbér megmászása további 1 km-t és 136 m szintet jelent (meg persze vissza). A kétségek azonban ott vannak bennem, hiszen a meteorológia már erre, sőt a következő napra is esőt ígér. Mi lesz velünk a hegység legmagasabb, nyílt szakaszán, ha elkap ismét egy vihar? A tájból aztán sajnos nem sokat látunk ma sem, a Chabenec után ismét teljesen összezár a felhőtakaró, a köd pedig kitartóan áztat. Se látvány, se zergék, se az itt honos mormoták füttyentgetése. Marad a csendes menetelés és az alattunk lévő Vajskovský vodopád (vízesés) szürreális zúgása.

6 / 33

Balra, azaz északra meredek leszakadás, a déli oldalon menedékes lejtők jellemzik a főgerincet

Nagyon gyors tempót megyünk, de nem elég gyorsat: a Chopok előtt öt kerek perccel egy nagyobb zápor kap el, így nem is kérdés, hogy betérünk a felújított Kamenná házba. A ház eddig is inkább sípálya szállás volt, a gerinctúrát járók kevésbé veszik igénybe, de felújított állapotában tényleg elvesztette menedékház hangulatát. A kirendelt gőzgombóc azonban mintha a napot is előcsalogatná, olyannyira, hogy előbújnak a rovarok, úgyhogy hisztire semmi ok. Különösen, hogy ebben a cudar időben is vannak a hegyen túrázók.

7 / 33

A főgerinc központi részének kiépített útja Chopok előtt

A Gyömbér felé tartva ismét a teljes köd áztat, de ha már itt vagyunk, csak megmásszuk a főcsúcsot zsák nélkül. Látni nem látunk semmit, cserébe mintha messziről dörgés hallatszana, úgyhogy spurizunk lefele. A ház felé ereszkedve eljátszunk a gondolattal, hogy a németekhez hasonlóan nem állunk meg a háznál, hanem 8 km-t továbbgyalogolva leereszkedünk az 1238 m magasan található Ördöglakodalma-hágóba (Čertovica). Így másnap egy újabb erős menettel, kihagyva a személyzet nélküli útulňa Ramžát, egy napot rövidítve egészen az Andrejcová kunyhóig mennénk. A fő szempont az, hogy harmadik túranapunkra újabb esőt és lehűlést ír az előrejelzés, a kunyhóban pedig bajos lenne szárítkozni. De aztán győz a józan ész: inkább másnap menjünk le Čertovicába, és csak addig, ott pihenjünk egy fél napot egy panzióban, vagy a szezonon kívül szintén igénybe vehető hegyimentő házban, majd már a beígért jó időben meneteljünk egy hosszabbat, azaz hagyjuk ki a Ramžát.

8 / 33

Lejövetel a Gyömbérről

3. nap: Egy legendás chatár és a szerencse

A Gyömbér megmászása miatt sok magyar honfitársunk által is ismert Štefánika házat Szlovákia egyik leghíresebb teherhordója, Igor Fabricius vezeti 1991 óta. Csak ő maga több, mint 180 ezer kg árut vitt fel a házba az elmúlt évtizedekben, de megnyerte már az országos teherhordó versenyt is párszor. Az inas, szűkszavú Igor nem nézi rossz szemmel, hogy spórolás végett előkerülnek gázfőzőink és a helyi koszt helyett hátizsákunk tartalmát csökkentjük. Nincs tömeg a házban. De jót ő sem tud mondani a következő napra: fokozódó eső és lehűlés, így ő sem javasolja a Ramžát.

Azért este ismét fellibben egy kicsit a felhőfátyol, megmutatja magát a pompás táj. Még ha csak pár percre is. A nagy alvást azonban csendes délelőtt követi, az esőben nem indulunk útnak. Aztán dél körül legalább az eső csendesül valamelyest és nekivágunk a Čertovica hágóig tartó útnak (8,3 km, 250 m fel és 742 m le). Birkózunk a széllel, ázunk a szitálásban, sajnáljuk, hogy nincs kilátásunk a hegység legmagasabb régiójára. Pár száz méterrel lentebb, Čertovicában, az étteremben összefutunk egy ellenkező irányba haladó túrázóval, aki megnyugtat, hogy az útulňa Ramžában bizony be lehet fűteni ilyen esős időben is. Vagy az elfogyasztott sztrapacska teszi, vagy a biztató szó, de meggondoljuk magunkat, egy igazi útulňa életérzést mégsem hagyhatunk ki!

9 / 33

Mint minden este, a Štefánika ház mellett is megmutatta magát kicsit a táj

A gerincút második, a közút által is érintett Ördöglakodalma-hágótól induló szakasza jórészt erdős környezetben halad, hogy aztán az egész gerincút második legmélyebb pontjára, a Priehyba nyeregbe (1190 m) ereszkedjünk, és onnan kapaszkodjunk fel először a Vežká Vápenica 1691 méter magas ormára, majd némi közjátékot követően a túrát ismét gyephavas térszínen, az 1946 méter magas Király-hegy (Krážova hoža) előcsúcsain fejezzük be. A térkép vad, érintetlen erdőségeket mutat, a hágó feletti tábla pedig figyelmeztet, hogy a barnamedve birodalmában járunk. A valóság viszont egy hatalmas tájseb, amelyet vagy egy óriási széldöntés, esztelen favágás, az éghajlatváltozás okozta fenyőpusztulás, vagy ennek elegye okozott. Így aztán letaglózva baktatunk az elpusztult erdőben, a köddel és facsonkokkal apokaliptikusnak tűnő tájban a Ramža (1260 m) házig (7,4 km, 315 m fel, 286 m le).

10 / 33

Az erdős szakaszon a fák is jelzik a jellemző szélirányt

A Ramža ház azonban valóban vagány: van relatíve száraz fa, fejsze, fűrész, gyertya, a túrázók pedig felesleges holmijukat is itt hagyják, hátha másnak jól jön. Mivel már a bakancsom talpa is erősen leválóban van a folyamatos ázástól, úgy érzem, a házban talált sportcipőt nekem hagyta ott valaki. Cserébe mi is kipakolunk némi felesleges élelmiszert, én otthagyom bakancsomat is, talán egyszer jó lesz valakinek cserecipőként, mikor teljesen átázva megérkezik ide. Továbbá ígéretet teszek, hogy a sportcipőt egyszer elviszem egy másik kunyhóba.

Az erdőben fenséges a csönd, a benti 9 fokot sikerül estére 14 fokra hevíteni, így valamennyit száradnak is holmijaink. Nagyot beszélgetünk, majd még nagyobbat hallgatunk, és most már tényleg abban a hitben fekszünk le, hogy derült égre ébredhetünk másnap. Igaz, a fél estét azzal töltöm, hogy hallgatom a fákról a tetőre csöpögő víz hangját, és az esti WC-re menetel sem győz meg, hogy érkezik a jó idő, hiszen a fejlámpa fényében az erős ködben nem látok tovább az orromnál.

4. nap: Amikor már tényleg azt hiszed…

Jó idő nincs, de legalább már a köd nem szitál az utolsó előtti nap reggelén. Szimplán felhőben vagyunk, jó eséllyel valóban szárazak maradunk a negyedik napon. Célunk az Útulňa Andrejcová, amely ismereteink szerint hétvégén személyzettel működik (20,5 km, 1245 m fel, 1102 m le) pár éve. Egykedvűen ballagunk ismét, ezen a szakaszon is számos helyen pusztul az erdő. Többször azt érezzük, hogy a felhőtakaró legtetején vagyunk, nem sok hiányzik a napfürdőhöz. De a szél csak fújja és fújja a gerincen át a rohanó felhőket, immáron északról. Ez az első nap, amikor pár km után végülis levesszük a kabátot, határozottan melegebb van. A kis dolgoknak is örülni kell.

Az 1619 m magas Zadná hoža lapos tetején már tényleg nagyon várjuk a csodát, hogy végre lesz kilátásunk, de sajnos a napfényes pihenő helyett poláros, esőkabátos, sapkás csokimajszolás van, az is meglehetősen sebesen. Aztán egyszer csak, tényleg egy pillanat alatt felszakadozik a felhőzet: végre feltárul a táj, a Garam alattunk futó szépséges völgye, azon túl a Murányi-fennsík, a Vepor és a Požana hegyei. 3,5 nap után a felhő belülről is szép, de ez azért mégiscsak más. De a Kolesárova 1508 méteres kiemelkedéséről látjuk az előttünk álló, 300 méteres térdgyilkos ereszkedőt is, a túloldali 500 méteres kapaszkodóról nem is beszélve.

11 / 33

Jellegzetes terep a Vežká Vápenica oldalában

A napfény mindent visz: a Priehyba nyeregben mezítláb, egy szál pólóban ebédelünk. Megy is a kapaszkodás simán. Bár a Vežká Vápenica tetején még a szél kergeti a felhőfoszlányokat, a késő délutáni napfény mágiája és az idő javulása okozta öröm szó szerint az egekig emel. Ráadásul innen már közel van a ház is, ahol aztán az egész túra csúcspontja fogad: kézműves sört mérnek 2,5 €-ért, a lencseleves is fantasztikus, sőt, az estére megritkuló felhőzetben még a Magas-Tátra is megmutatja magát. Az emelkedett hangulatban a ház melletti forrásban még egy gyors fürdőt is veszek.

12 / 33

Az útulňa Andrejcová, háttérben a Magas-Tátra

5. nap: „Hátradőlni csak Istennek ér”

Az utolsó napon (16,2 km, 730 m fel, 1255 m le) szülinaposunk annyira bizakodó, hogy pár kilométert követően rövidnadrágot húz, én a ház melletti szél erejénél és hőmérsékleténél fogva óvatosabb vagyok. Immáron tényleg gyönyörű időnk van - egészen a nyílt gyephavas szint eléréséig (Bartková, 1790 m), ahol elemi erővel vág mellbe a szél. Mondják is a szembejövők, hogy készüljünk, fent orkán erejű a szél. Nemhogy hosszú nadrág, de sapka és kesztyű kerül elő és a Király-hegyig tartó 7,5 km-es út igazi kihívásba fordul át az egyre erősödő oldalszélben.

13 / 33

Jellegzetes táj a gerinctúra utolsó napján

A fűben való hempergés és nyugodt falatozás helyett ismét az elemekkel való harcé a terep, így jutnak eszembe a Kispál és a Borz együttes fenti sorai, azt dúdolgatom magamban a monoton szélben. A szél olyan erős egy ponton, hogy el is bizonytalanodunk, hogy nem-e az út legvégén kell kudarcot vallanunk, de beleordítva a csapongó elemekbe és 45 fokban ráfeküdve a szélre végül csak győzünk, és nemsokára ott pihegünk a meteorológiai állomás kis bivakhelyiségében, 1946 méter magasan, fent a Király-hegy tetején. Innen már csak lefele kell menni. A szélvédett oldalról rövidnadrágos túrázók és kerékpárosok érkeznek naivan, gyorsan vissza is fordulnak…

14 / 33

És ott a cél, a Király-hegy tetején álló meteorológiai állomás

Mi pedig boldogsággal megyünk bele a majd ezerméteres, Garamfőig (Telgárt) tartó lejtőbe, ahol végre napfürdőzhetünk, sőt a napkrém is előkerül. Szülinaposunk örvend, a hiking.sk GPS-alapú térképe alapján a Durková ház rövid kitérőjét és a Gyömbért is beleszámolva 100,1 km-et tettünk meg 5572 m emelkedővel és 5667 m lejtővel. De nemcsak a teljesítmény csal mosolyt az arcunkra, hanem az is, hogy mi tényleg élveztük ezt a túrát minden nehézség ellenére. Végül is kegyes volt hozzánk a természet, lehetett volna sokkal rosszabb is.

15 / 33

 Szöveg és fotók: Szigeti Ferenc

Kapcsolódó cikkeink:

Megcsappant a zergék száma a Tátrában

Kezdődik a nyári szezon a Magas-Tátrában

Fák fölött sétáltunk a Bélai-Tátrában

Meteorológiai állomás és tomahawk is előkerült a tátrai tavakból