Egy nap az Országos Kéktúrán, Tapolcától Tördemicig
Az alábbi túraleírásból kiderül, milyen élmény egyedül felfedezni a legismertebb túraútvonalunk egyik legkülönlegesebb szakaszát a Balaton-melléki tanúhegyeket is megmászva. Egy rövid spoilerezés: a Kéken sosincs egyedül az ember.
„Helyjegyet már nem tudok adni, de talán nem lesz tele ilyen korán a busz, menjen, csak fel fog férni” – javasolta a jegypénztáros szombat reggel 7-kor a Népligetnél. A jóslattal és a korai időponttal ellentétben a busz megtelt, de még pont felfértem, azzal a kislánnyal együtt, aki egy, az anyukája szerint már lezárult eseményre szeretett volna mindenáron ellátogatni.
„Nem érdekel, ha vége, én akkor is el akarok rá menni” – makacskodott tovább. Ilyen akarattal biztos vagyok benne, hogy hegyeket fog megmozgatni, ha felnő. Most azonban csak Kapolcs környékéig utazik, ami furcsán kihaltnak tűnik a Művészetek völgyéhez szokott látogató számára. „Alszik a kert, a faág, a fatörzsben a harkály…” – mondaná Radnóti. A kéken azonban már nem lesz ekkora a csend!
Pár lépés a Neoton Famíliával
Tapolcán is pezseg az élet. Tele vannak a kávézók, nyitnak a butikok, indulnak a kirándulók. A reggelit ledolgozó sétálók melegítik az arcukat a napsütésben a Malom-tó partján. Még a halak is napoznak a csodálatos nyarat idéző fényben. Kellett volna eltenni naptejet? Igen. Tettem el? Nem. Már előre látom a nap végére vöröslő orromat, trükkös ez az őszi napsütés. A Tapolca utáni kéktúra szakaszon azonban nemcsak az erős UV-sugarakkal kell megküzdeni, az elhúzó autók is egyel kellemetlenebbé teszik a gyaloglást.
Szerencsére csak pár kilométerről van szó. Jobbról kedves lovak szurkolnak az egyszeri kirándulónak, balról a Csobánc teteje csábít: innen nézz szét, innen várd be a naplementét! Tény és való, a Csobánc tetején aludni varázslatos élmény. Végre szőlősorok közé érek, ide már nem érdemes nagy csomagokkal jönni, mert a tábla szerint három és fél tonna feletti járművek nem hajthatnak rá a földútra, amin tovább kell menni.
Felfelé indulok árnyas fák és apró pincék között. Az egyik háznál a Holnap hajnalig ritmusára dübörög a betonkeverő, akaratlanul is erre az ütemre kezdenek mozdulni a lábaim, egy kicsit a Neoton Famíliával gyalogolok tovább.
A leukoplaszt összeköt
Kusza lépcsőkön, néhol eltorlaszolt ösvényen jutok fel a Szent György-hegyi kulcsosházig. Szépen felújították a házat, népszerű helyszín lehet, mert a pecsét mellett még egy darabka papír is van, hogy tehessünk egy próbát, mielőtt élesben telemaszatolnánk az igazolófüzetünket. Persze, engem még ez sem ment meg attól, hogy egy elmosódott foltot nyomjak pecsét gyanánt. Talán a 221. alkalomra majd belejövök.
Másnak ennél nagyobb gondja is akadt egy kisebesedett láb formájában. Szerencsére a leukoplaszt összeköti az embereket, hidat képez az idegenek között is. A felajánlott ragtapasz révén tudom meg, hogy Juli és Petra a IX. kerületből még 2022-ben kezdték bejárni a Kéket, amolyan anya-lánya programként haladnak rajta darabonként, ahogy az idejük és a tömegközlekedési lehetőségek engedik.
A szokásos kérdés nem maradhat el, hogy nem rossz-e egyedül gyalogolni, de hát sosincs az ember igazán egyedül.
Útravalóként még megtudom, hogy a legfontosabb, amit egy szülő adhat a gyerekének, az egy jó név.
Egy kicsit kell csak mászni, és már jönnek is a bazaltorgonák. Vannak, akik taktikusan csökkentik a rajtuk lévő rétegek számát, hogy ne melegedjenek ki annyira a hegymenetben, de persze én azt a tábort erősítem, aki inkább kockáztatja, hogy leizzadva megfázik a hegytetőn, mint hogy megálljon, megtörje a lendületét és öltözködni kezdjen egy emelkedő előtt. Pedig itt nemcsak az egészség sarkallhatna jólöltözöttségre, hanem a kiváló fotózási lehetőség is. Lányok pózolnak a három-négy millió évvel ezelőtt megdermedt lávával, meg kell hagyni, tényleg impozáns háttér.
A felfele út olyan, mintha óriások játszóterére, lávába dermedt időbe vagy űrlények építészeti remekére tévedtünk volna. A felfelé meredő kisebb-nagyobb oszlopoktól bekapcsolhat a bennünk élő gyerek, vagy éppen kecske, ahogy körbeugrándozunk a köveken.
„Akartak jönni a fiúk is, de nem engedtem nekik”
„Te vagy a megmentőm!” – kiált fel Gabi, ahogy meglát az útkereszteződésben. Ugyanis kis ösvény vezet egy kilátóponthoz, ahonnan lelkiismeretesen ki is nézett, de a letérő után elfelejtette, merre is van az előre Szigliget felé. Nem mondom, jó érzés három kilométeren belül másodszor szuperhősnek lenni. Juliék akár tőle is kérdezhették volna, hogy jó-e egyedül kirándulni, mert Gabi kifejezetten az egyedüllétet kereste, amikor belevágott a Kéktúrába.
„Akartak jönni a fiúk is, de nem engedtem nekik” – meséli. Három fia van, jól jön egy pár nap egyedül feltöltődni és szépen lassan megvalósítani egy régi álmot, kihúzni a bakancslistáról a Kéktúrát.
A kilátáshoz vezető leágazásnál lévő esőbeálló a szikrázó fényben okafogyottnak tűnik, de a kis faépületben számos füzetre bukkanok. Látogatási napló néven futnak a kirándulók könyvei, telis-tele üzenetekkel. A tizenharmadik, ha jól látom, 2010-ben telt be, az utolsó üzenet új füzetet követel. Van igény arra, hogy nyomot hagyjunk magunk után, hogy jelezzük, mi is itt voltunk. Jó érzés olvasni a bejegyzéseket, kicsit osztozni azokkal, akik korábban ugyanerre jártak, ugyanezt a kilátást nézegették, és talán ugyanannyira szerettek volna a kaptatótól kimelegedve egyenest a Balatonba ugrani, amikor meglátták a tó kékjét a távolban.
Amíg fő a körömpörkölt
Megyünk Gabival egy darabig, a Balaton-felvidékről egy kicsit Békés vármegyébe utazom vele gondolatban, mielőtt elköszönünk egymástól. Így gyorsabb odaérni, mint neki egy egész napot zötykölődni Zalaszántóig, ahonnan pár napja elindult. Máris átértékelem a rövidke, három órás buszutat Tapolcáig. Fogytán a vizem, nemcsak a naptejre, hanem a megnövekedett vízigényre is fittyet hánytam induláskor.
Errefelé nincsenek közkutak, mint kiderül, a házakban sincsen vezetékes víz. Fúrt kút van és palack, tudom meg Somlóéktól, akikhez találomra beköszöntem, hátha megtölthetem a palackomat. Nemcsak, hogy megtölthettem, de a víz mellé gyorsan egy hatalmas fröccsöt is adott a korábban kertészmérnökként dolgozó házaspár.
„Még úgyis fő a körömpörkölt, ráérünk” – mondják. Lassan kirajzolódik előttem a történetük, a nyaralónak vett telek, ahol aztán leginkább mégis dolgozni lehetett pihenés helyett, mert muszáj volt szőlőt is művelni, anélkül nem vehették volna meg a területet.
Ezzel annyi lett az álmoknak a pihenésről, de lehettek baráti szüretek, összejárások, borkóstolók.
Ott jobb a pogácsa, itt jobb a bor, intenek a domb másik oldala felé, így osztották el a területeket. Még fényképek is előkerültek, és mesélnek: „Látod, így zajlottak ezek a borkóstolók, itt van a Dönci, nézd meg, rendes nevén Nyári Ödön, akinek a fia is Nyári Ödön. Ő elment Franciaországba, mármint a fiatalabb Ödön, ahol pékként dolgozott, de aztán hazajött és átvette a borkészítést. Már 20 éve is volt hűtőládája, bizony. Azóta persze átalakult a hegy, kicserélődnek lassan az emberek, változik a hangulat. Nem olyan, mint régen, nem is járunk már ide annyit.” A körömpörkölt elkészült, nekem is indulnom kell, vár a Lengyel-kápolna, Szigliget, Tördemic.
Egy elhaladó vonat is lehet ajándék
Hegymagas után hosszú egyenes vonalat húztak az úttal egészen a Szigligeti vár dombjáig. Látszanak körben a hegyek, a Badacsony, a Gulács és a várhegy is. Lefogadom, hogy Gabinak egészen otthonos ez a kis laposság. De nem lehet nagyon elmélázni, egy jobb és egy bal kanyar, majd hirtelen elénk ugrik a várhegy.
Szigligeten nagy a nyüzsgés, elszaporodtak a parkoló autók. A vár alján lehet pecsételni, fagyizni, Szentendrét is megszégyenítő esernyők alatt ücsörögni, kicsit megpihenni. Ahogy kiérünk a faluból, még egy becsületkasszás műanyag székre bukkanunk, 600 forintért lehet a miénk egy doboz szilva. Nagy, lédús, lila szemek kelletik magukat a délutáni fényben.
Badacsonytördemicen már csak egy gyors pecsétre van idő, mert éppen begurul a Pestre tartó vonat. Még örülök is a régi szerelvénynek, a lehúzott ablakoknak, amiken lehet egy kicsit könyökölni, a napba nézni, és hosszasan búcsúzkodni az elsuhanó Balatontól, a vitorlásoktól, a nyártól.
A strandok már csendesek, a fürdőzőket horgászok váltották fel, csak egyvalaki merészkedett a vízbe, talán Révfülöpnél, de a sétányokon még korzóznak az emberek. Egy sorompónál álló autóból majd kiesik egy kisfiú, úgy integet a vonatnak, a masiniszta tülköl egyet neki, fülig ér a szája, én visszaintegetek, hogy egy pillanatra osztozzak vele az örömben. Még egy utolsó kis emlékeztetőt kapok hazafelé, hogy nahát, egy elhaladó vonat is lehet ajándék.
országos kéktúra / badacsonytördemic / csobánc / balaton-felvidék / szent györgy-hegy / tapolca / szigliget
Teljesítménytúrázás kutyával
2024.12.04.Négylábú túratársammal idén ősszel a 30 kilométeres Börzsöny vándortúrát, és a könnyed Téli tókerülő 15-ös távját abszolváltuk. Mostanra szokásunk lett felkerekedni és együtt teljesítménytúrázni, így kiléphetünk kicsit a komfortzónánkból. Az ilyen helyzetekben válnak szorosabbá leginkább a barátságok, s nincs ez másképp a mi kapcsolatunk esetében sem.
→ Tovább
Örményország keleten innen, nyugaton túl
2024.10.28.„És aludni mikor fogtok?” – kérdezte Hovhannes a taxiban, aki maga sem emlékszik, hogy ő mikor aludt utoljára. Hajnali érkezésünk miatt a kérdés jogos, de aludni majd csak este fogunk, messzire kell még eljutnunk aznap. Jerevánt elhagyva kopár dombok szegélyezik az utat, markánsan más a táj, mint nálunk. Furcsán kacskaringóznak a feliratok, próbáljuk kisilabizálni az elsuhanó örmény betűket, mindhiába. Majd felbukkan a Szeván-tó kéken csillogó vize, már ránézni is frissítő.
→ Tovább
Dolomitok – a túrázók paradicsoma
2024.10.15.Most már ősz van, de még élénken él bennem a sikeres nyári magashegyi túra élménye, a világ legszebb magashegységének szépsége, a Dolomitok túráinak varázsa. A leglátványosabb túránkat osztom most meg veletek.
→ Tovább
