Egy rekorderrel a Cserhát szívében
Idén már tavasszal megtapasztalhattuk az aszály jeleit, amelyek az agyagos Cserhát lankáin különösen szembetűnnek. Minden porzik, a talaj repedezett. Terény-Kétbodony túránkra ígéret havának elején került sor.
Kis csapatunk mára 50%-kal megnövekedett, velünk tartott egy legendás rekorder túrázó, Csernus L. Gábor. Gábor tizenegyszeres Országos Kéktúra-teljesítő, kétszer járta le az Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra útvonalát, egyszer pedig az Alföldi Kéktúra síkjait barangolta be. Így természetesen az Országos Kékkör csodás jelvényének is tulajdonosa. Tudtommal ilyen teljesítménnyel senki nem büszkélkedhet rajta kívül. Egy igazi példakép. Hatalmas tapasztalattal bír, a lábaiban több tízezer kilométer van már. Óriási élmény volt vele együtt koptatni magyar „királyi turistalábainkat”.
Szt.András templom Terénybeb
A túra napjára aztán megérkezett a rég várt égi áldás is. Mikor a kakas kora hajnalban elrikkantotta magát, idehaza valósággal szakadt. Az eső változó intenzitással a Pelsótól végig kitartott Kétbodonyig, ahol Gábor már várt ránk. Átpattantunk az ő autójába, és ripsz-ropsz Terényben találtuk magunkat. Még mindig elég kövér cseppekben esett, de tudjuk, ha menni kell, akkor menni kell. Az egész nap felemásra sikeredett, hisz a kora délelőtti eső után az ördög is elverte a feleségét, aztán kora délutánra egész jó idő kerekedett, még a nap is kibújt, és jóleső meleggel cirógatott, szinte nyárias időben értünk be a célba.
Vártam, hogy első menyasszonyom szól, hogy öltsük fel a folyékony télikabátjainkat, de aztán kiderült, hogy a lapos otthon maradt. Még ilyet, minő gondatlanság. Ezen aztán jól eldödörögtünk, de mint tudjuk, egy hibás sose nincs, így felelőse nem lett a dolognak. Az esőben csak korlátozottan tudtunk fényképezni, pedig Terényben lenne mit.
Kevés ilyen kicsiny település van hazánkban, ahol ennyi nevezetesség van – orsósmagnó múzeum, csipke múzeum, istállógaléria, és még sorolhatnám – úgyhogy legközelebb több időt kell szánnunk a Cserhát ezen ékkövére.
Jellegzetes, jó állapotú nógrádi kontyos házak közt bandukoltunk, miközben gyorsan számba vettük a település történetét.
Jellegzets nógrádi ház
A Szanda-patak völgyében megbúvó Terény nevét először 1274-es oklevélen olvashatjuk. A középkorban városi kiváltságokkal rendelkezett. A török hódoltság alatt csak rövid ideig birtokolták az oszmánok. Tulajdonosai voltak a Zichy gróf és a Balassa gróf családok, de voltak itt birtokai a herceg Esterházyaknak is. A Szent András római katolikus templom középkori eredetű, a tornyában lakó egyik harang az 1497-es évszámot viseli. A Terényhez tartozó Kiskér-pusztán töltötte gyerekkorának egy részét a Nobel-díjas orvos, biokémikus, Szent-Györgyi Albert. Emlékét tábla, szobor őrzi.
Jellegzetes paraszti stílusú házak közt, aszfalton kapaszkodtunk a Terényi-szántók, a Zsabica felé. Jó hangulatban fogytak a méterek, élvezettel hallgattuk Gábor korábbi élményeit. Bár elég jól esett, de a legendás cserháti sárnak a nyomát sem láttuk, sőt, volt ahol az eső ellenére száraz volt a felszín. Máskor a „talpunk alatt fütyült a szél”, de most csak a talaj porzott.
Terény fölötti szántók, háttérben a Szanda hegy
A szakaszban volt pár trükkös letörés, kanyar, melyeknél igencsak keresni kellett a hogyan továbbot. Szerencsénkre Gábor mindig tudta a jó irányt, így nem kellett a modern kor vívmányait vagy a térképet segítségül hívni. Kis kacskaringó ide, kis kacskaringó oda, egy kis tüdőtágító emelkedés, és máris a nap első huppancsának a tetején találtuk magunkat. A 323 m magas Hucskó-hegy válláról aztán valósággal berongyoltunk túránk következő lakott településére, a kihalt Szandaváraljára. Itinerjeinkbe begyűjtöttük a stempliket, melyek lenyomatát jól el is áztatta az égi áldás.
Szandaváralja a felette tornyosuló jellegzetes Szanda-hegy ikercsúcsaianak egyikére épített várról kapta a nevét. Közigazgatásilag Szanda községhez tartozik. Főutcájának jellegzetes palóc házait érinti az OKT is.
Szandaváralja OKT-pecsételőhely
Rövid frissítés után átkeltünk a Szandaváraljai-patak gyalult fahídján, melyen a múltkori műkorcsolyázókat megszégyenítő piruettem után felettébb óvatosan, totyogva lépkedtem. Az esőnek és a párának köszönhetően itt még a jellegzetes csúcsokból és a várból semmit nem láttunk, csak sejtettük, hogy ott vannak, valahogy úgy voltunk vele mint, Provolone úr.
Az OKT nyomvonala a Szanda-hegyet több változatban járta be, de mindig a kékvándorlás egyik legpazarabb kilátását tartogatta az úton lévőknek.
Jelenleg a szandaváraljai tájháznál kanyarodik délnek, és egy meredek aszfaltúton kapaszkodik. Csalóka egy emelkedő ez, ha nem figyelünk, a szufla hamar elfogy, és a tüdőnk a zsebünkbe kerülhet. Én sem voltam körültekintő, a luft elfogyott, gőzölgött a hajam, mire a falu szélére értünk.
Kihasználtam az alkalmat, és felszólítottam a tisztelt társaimat, hogy nézzünk vissza, biztos pazar a látkép. Ők somolyogtak, de megadták az esélyt, hogy fújjak egyet. Vagy rossz napom volt, vagy az elmúlt hónapok punnyadása hozott pár kilót, de ma a szokásosnál is többször éltem ezzel a „trükkel”.
Közben az ördög is akcióba lépett asszony ügyben, így elkezdett lanyhulni az eső, előjött a nap. Ennek köszönhetően a keleti csúcson a párából fel-fel tünedezett az ég felé törő magányos várfal. Elkezdtünk bizakodni a panorámát illetően, hátha… Hiú ábránd volt.
Kaszálók, legelők mellett enyhébben emelkedő szakasz következett. Elérve az erdőhatárt, alig tettünk meg pár métert, máris a Mária-forrás hűs vizét kortyolgattuk, és feltöltöttük a készleteinket. A szokásos forrásprocedúrát követően készítettünk pár felvételt, és máris folytattuk a túránkat. Innen már andezit törmelékek, sziklák közt folytattuk a kapaszkodást a Szanda-hegy nyergéig.
Mária-forrás
A Mária-forrás a Szanda-hegy környékén lévő számtalan forrás egyike, a helyiek körében búcsújáró helyként is ismert. A forrásnál lévő kereszt egykor a Péter-hegyen eredő Péter-kútnál volt. A mértéktelen bányászat azonban a heggyel együtt a forrást is elpusztította. A helybeliek a keresztet még időben elhozták, és a Mária-forrásnál állították fel. A legutóbb 10 éve felújított forrás vizének csodatévő hatást tulajdonítanak, így búcsújáró helyként is számon tartják.
Napjainkban a Kéktúra nem kapaszkodik fel a Vár-hegy romjához, hanem a nyeregben el kezd ereszkedni Becske irányába. Mi azonban a kék rom jelzésen felkapaszkodtunk Szanda-várához. Ez a kitérő nagyjából 400 m, de micsoda 400. Meredek sziklás kapaszkodón küzdöttük fel magunkat a vár egyetlen 5-6 m magas falához, mely a Cserhát egyik jelképe is. A Cserhát legszebb részén járunk, megfelelő viszonyok esetén talán a legszebb látkép tárul elénk az egész OKT során. Lábunk előtt hever az egész Cserhát, távolabb feltűnik a Karancs, a Naszály, a Börzsöny, a Mátra és habként a tortán sok esetben a Magas-Tátra havas hegycsúcsai is. Persze ez nekünk most csak virtuálisan, képzeletben sikerült, hisz a gomolygó pára szinte mindent eltakart. Hoztuk a szokásos formánkat, nekünk a legritkább esetben van szerencsénk a várva várt panorámákhoz.
Szanda vára
A Szanda a Cserhát legszebb, legismertebb vulkanikus hegye. A Szanda ikercsúcsaiból a nyugatit a mára már felhagyott mértéktelen bányászat részben eltüntette, a keletin még áll Szandavár csekély romja. A vár építésének pontos dátumát nem ismerjük, ez valószínűleg a tatárjárás utánra tehető. 1331-ben királyi várként említik, ekkor a kapitánya Széchy Péter volt. Luxemburgi Zsigmond többször eladományozta, mígnem feleségének, Cillei Borbálának adta ajándékba, ekkor jött el a vár fénykora. A 16. században az akkori tulajdonos, a Báthory család, nem tulajdonított túl nagy jelentőséget a mellékvárnak és az oszmán hadak könnyedén elfoglalták. A szandai „pogányok”gyakori rablóportyáit megelégelve balassagyarmati magyar vitézek visszafoglalták. A győztes keresztény hadak elvonultukban felrobbantották a vár falait, hogy soha több ne legyen a pogány búvóhelye. Falai azóta az enyészeté lettek, csak a feltételezett őrtorony egyik fala áll még. Feltárása, megóvása még várat magára.
Csernus L. Gábor
Kiélveztük a csekély látképet, zászlóskodtunk, betoltuk a jól megérdemelt csúcscsokit, és keserű szájízzel visszaereszkedtünk a méretes andezitsziklák közt a nyeregbe. Bő négy kilométeres ereszkedéssel értük el Becske első házait. Közben, ahogy a pára elszállt, a Bástya-hegy lábától már tisztán kirajzolódott a Szanda-hegy sziluettje. Poén szintjén felvetődött, vissza kéne menni, már biztos csodás lehet a panoráma. A faluban jellegzetes palóc népi házak közt baktattunk, melyek többnyire gondozottak jó állapotúak. de furcsamód egy felújításra váró épület tetszett a legjobban. Tervbe volt véve a kitérő a Megvilágosodás sztúpához, de aztán elvetettük, mert valahol elszaladt az idő. Majd más alkalommal kerítünk rá sort.
Becske a Galga-patak völgyben, a Szanda lábánál található. Első írásos említése 1272-ből származik. Régészeti leletek arról tanúskodnak, hogy egykor egy benedekrendi apátság állt a falu közelében, innen eredhet a neve is. A török hódoltság alatt rövid ideig oszmán fennhatóság alá került. Jelentősebb földesurai a Széchenyi, a Bosnyák és a Lónyai család tagjai voltak. A község melletti Csiga-hegyen 2008-ban avatta fel tiszteletreméltó Serab Gyalcen rinpocse Magyarország hetedik buddhista sztúpáját.
Becske és a Sztúpa
Kihalt falu központjában bélyegeztünk a Máder fagyizónál található stemplivel. A kéktúrázók körében ikonikus fagyizóban nem tudtuk megkóstolni a nyalnivalót, ugyanis zárva volt az egység. Így a központban lévő padok egyikénél betoltunk egy szenyót, frissítettünk, majd amilyen gyorsan érkeztünk, ugyanolyan gyorsan el is hagytuk ezt a feledhető cserháti települést.
A falu vége táblánál délnek kanyarodtunk, és művelt szántók közt, földúton kapaszkodtunk fel a Muska-hegy válláig. Útközben többször szép látkép tárult elénk Becskéről, a Szanda-hegyről és a Berceli-hegyről is. Kaptunk egy kis kárpótlást a reggeli pára után. Rövid gerincvándorlás után pár métert ereszkedtünk a Galga-völgybe, ahol hosszú baktatásba kezdtünk. Ez egy amolyan sunyis szakasz volt, ugyanis egészen a vasútvonalig végig alattomosan emelkedett. Két és fél km-en bő 50 m szintet emelkedett a ránézésre vízszintes út. Látni nem látod, tolod a lépéseket, és egyszer csak azt veszed észre, hogy a hajadon is veszed a levegőt, mégsincs elég.
Pecsételés Becskén
Fújtatva értük el az egykori Becske vasútállomást, melynek ma már hűlt helyét találjuk csak. Az erdőben szétszórt betondarabok, néhány elvadult gyümölcsfa árulkodik csak róla, hogy itt nem is olyan régen még működő vasútállomás volt.
Az Aszód-Balassagyarmat-Ipolytarnóc-Losonc helyiérdekű vonalat 1896-ban avatták fel. Eredetileg a beruházók Becskén keresztül szerették volna elvezetni a nyomvonalat, ám ezt a helyiek ellenállása meghiúsította. Ezért a falutól 5 km-re terveztek új nyomvonalat, itt épült meg az új állomás, is ami viszont a falusiaknak túl messze volt. A nyomvonalváltozás nehezebb terepre kényszerítette a vasutat. A pálya végig emelkedik, ráadásul a társaság egy 220 m hosszú alagút megépítésére is rákényszerült, csak így sikerült átvágni a vízválasztó vonulatot.
Az alagút és a Becskei állomás közt történt a becskei vasúti baleset 1971-ben. Mivel az állomás távol esett a környező falvaktól, így nem bonyolított jelentős személyforgalmat. Jelentősége abban állt, hogy az alagúthoz vivő meredek pályaszakaszon szükséges többlet vonóerőt biztosító mozdonyok itt álltak szolgálatban. Az állomás a korszerűbb mozdonyok megjelenésével és a teherforgalom csökkenésével jelentőségét elvesztette, 1980-ban bezárták.
Az egykori vasútállomásnál
A vasúti átkelést követően a volt kisecseti út macskakövein trappoltunk, majd erdős részen emelkedtünk, kapaszkodtunk erdei szekérúton a Büdös-tó-hegy és a Cser-hát magaslat közti nyeregig. Itt az éles jobbost jól benéztük, még szerencse, hogy Gábor itt volt, mert bizony simán elrongyoltunk volna pár száz métert, mire kapcsolunk. Erdőben jártunk, mégis nehezen jelölhető a letérés, a sűrű aljnövényzet hamar eltakarja a festett jelet. Itt bizony jó szolgálatot tenne egy útjelző tábla vagy oszlop, melyek szép számmal megtalálhatóak olyan helyeken, ahol teljesen felesleges az egyértelmű nyomvonal miatt. Mindegy, minden nem lehet tökéletes, néha kell egy kis kaland. Úgy gondolom, itt sokan tesznek pár felesleges métert a lábaikba.
Innen egy hosszú-hosszú hullámos vándorlás következett a tájegységnévadó 349 m magas Cser-hát gerincén, amit hamarosan az Öreghegy gerince váltott. Közben Gábor magasabb fokozatra kapcsolt, mivel neki Romhány volt vá. volt a szakaszhatár a 12. teljesítése közben. Maradt a jól bevált csapatunk és állandó túratársam is nagyobb fokozatra kapcsolva diktálta a tempót.
Kétbodonytól jó 2 km-re aztán egy meredek letörés után kemény lejtő kezdődött, egy erodálódott, vízmosta mélyútban. Gyaníthatóan ilyen esetben már jó páran megtapasztalták a gatyafék segítségét. Ezt a szakaszt a helyiek úgy ismerik, Bukovina. Sokat sejtető a név.
Jólesett meglátni Kétbodony házait, kövek gördültek a TSZ-majornál, innen már aszfaltot koptattak bakancsaink. Kitérőt tettünk a Kétbodonyi-patak fölött átívelő kőhídhoz, majd egy utolsó rövid emelkedő legyűrését követően értünk az autónkhoz 22 és fél km után.
Érkezés Kétbodonyba
Átugrottunk Romhányba, ahonnan már Gáborral közösen visszagurultunk Terénybe az autójához. Útközben megbeszéltük a túrát, mely nagyon jólesett mindnyájunknak, és abban maradtunk, ha úgy alakul, máskor is közösen teszünk meg egy-egy etapot.
Búcsúzás után hazafele vettük az irányt, útközben még lőttünk pár képet, hisz már jelentősen javultak a körülmények. Hazaérve aztán megjutalmaztuk magunkat egy stampedli kisüstivel és egy pohár bitang erős vörös sörrel.
Jellegzets nógrádi ház
• Ne feledjük, hogy a fővárosban és Pest megyében bejegyzett lakosok továbbra is csak alapos indokkal hagyhatják el a lakhelyüket, tehát a március 28-án életbe lépett korlátozás enyhítése csak a vidéken élőkre vonatkozik
• Ez a gyakorlatban azt jelenti, egy budapesti és Pest megyei lakos nem utazhat vidékre, hogy ott folytasson szabadidős sétát, kiváltképpen nem aludhat ott
• Ha kimozdulunk a szabadba, kerüljük el a népszerűbb helyeket, ahol tömegre kell számítani
• Ne tömegközlekedéssel, hanem lehetőség szerint autóval utazzunk
• Egyedül vagy kizárólag azokkal menjünk együtt, akikkel egy háztartásban élünk
• A természetben is tartsuk a 2 méteres távolságot
• 65 éves kor felett a lehető legkevesebbszer mozduljunk ki otthonról
• Lehetőség szerint egynapos túrákban gondolkodjunk
Teljesítménytúrázás kutyával
2024.12.04.Négylábú túratársammal idén ősszel a 30 kilométeres Börzsöny vándortúrát, és a könnyed Téli tókerülő 15-ös távját abszolváltuk. Mostanra szokásunk lett felkerekedni és együtt teljesítménytúrázni, így kiléphetünk kicsit a komfortzónánkból. Az ilyen helyzetekben válnak szorosabbá leginkább a barátságok, s nincs ez másképp a mi kapcsolatunk esetében sem.
→ Tovább
Örményország keleten innen, nyugaton túl
2024.10.28.„És aludni mikor fogtok?” – kérdezte Hovhannes a taxiban, aki maga sem emlékszik, hogy ő mikor aludt utoljára. Hajnali érkezésünk miatt a kérdés jogos, de aludni majd csak este fogunk, messzire kell még eljutnunk aznap. Jerevánt elhagyva kopár dombok szegélyezik az utat, markánsan más a táj, mint nálunk. Furcsán kacskaringóznak a feliratok, próbáljuk kisilabizálni az elsuhanó örmény betűket, mindhiába. Majd felbukkan a Szeván-tó kéken csillogó vize, már ránézni is frissítő.
→ Tovább
Egy nap az Országos Kéktúrán, Tapolcától Tördemicig
2024.10.16.Az alábbi túraleírásból kiderül, milyen élmény egyedül felfedezni a legismertebb túraútvonalunk egyik legkülönlegesebb szakaszát a Balaton-melléki tanúhegyeket is megmászva. Egy rövid spoilerezés: a Kéken sosincs egyedül az ember.
→ Tovább
