A tavalyi Kinizsi Százas után, az idei Kinizsi Százas előtt egy hónappal elnéztünk a Gerecse 50-es teljesítménytúrára. Kvázi bemelegítésként is, de kíváncsi voltam, milyen az, ha 5000 túrázó összegyűlik.

1 / 17

Reggel fél hét körül érkeztünk a starthelyre, a tatabányai Jubileum Parkba. Hárman futottunk neki együtt: Dani, aki egy kézi kamerát is hozott magával, barátnőm, Gabi, és én. A Kinizsiből kiindulva iszonyatos nagy sort vártam a rajtnál, de nem voltak sokan, aki jött, az gyorsan ki is pörgött, csak mi tököltünk egy húsz percet. Az első meglepetés akkor ért, amikor az online regisztráció után, a gyorsított sorban megkérdezték, hogy mikor indulunk. Lányos zavaromban kerek hét órát mondtam, ami végül majdnem igaz is lett, de azért be kell vallanom, hogy 6 óra 50 volt az a 7.

A (Kinizsihez képest) kevés rajtoló miatt végig abban a hitben voltam, hogy még a tavalyi résztvevőszám se lesz meg a Gerecsén. Akkor ötezren gyalogolták le az 50 km-es teljes, valamint a 20 km-es és a 10 km-es résztávokat. (A Kinizsin meg amúgy 2500 körüli résztvevő szokott lenni összesen.) Később kiderült, hogy a jól pörgetett rajtolás, és a gördülékenyen profi rendezés miatt nem voltak sorok az egész útvonalon.

2 / 17

Már Tatabányából kifelé menet is feltűnt, hogy rengeteg a kamasz, sőt gyerekkorú résztvevő. Összefutottam 16 éves punkokkal, huszonegynéhány éves, rózsaszín susogós pultoscsajjal, aki két esti műszak között indult neki a kutyájával (a kutya egyébként tilos), szülőkkel, akik 10, 8, sőt hat éves fiaikkal gyalogoltak. A hat éves kissrácot 22 kilométernél láttam utoljára a nagy emelkedő előtt. Ott az apja azt mondta, hogy ha felmennek a Bánya-hegyre vivő meredek kaptatón, akkor már tudni fogja, beérnek-e a célba a fiúkkal, vagy sem. Ha nem, az se baj, kiszállnak az egyik ellenőrzőponton. Valószínűleg ez történhetett, mert a 30. kilométer után már nem láttam őket. A Bánya-hegyi emelkedő kritikus pont a Gerecse50-en, ott beszélgettem 67 éves többszörös teljesítővel, aki azt ecsetelte lihegve: aki azon túl van, az már végigmegy. Vele találkoztam is később a célban.

3 / 17

Az első ellenőrző pontnál, a János-forrásnál (3,6 km-nél) még mindenki tréfálkozott. Innen a piros kereszten, majd a piros csíkon felkaptattunk a Kovács-hegyre, ahol ráfordultunk az észak felé vezető sárga jelzésű turistaútra. Az útról beugrott a Kinizsi Százas szenvedelmes utolsó 17 kilométere, ami ugyanitt haladt. Akkor már az út végén voltunk, itt pedig még csak az út elején. Nagy különbség.

4 / 17

Az Öreg-Kovács hegy oldalában levő Baji vadászház/Puszta-templom volt a következő ellenőrző pont. Itt elhessegettem a tavalyi emlékeket. Annál is inkább, mert időközben egy helyi gyűjtésből nagyon jó történeteket olvastam a Gerecséről, köztük pont az Öreg-Kovácsról.

5 / 17

Az Öreg-Kovács hegy, bármily hihetetlen, egy öreg kovácsról kapta a nevét. Mátyás király korában szokott feljárogatni a hegy oldalában levő szénégetőjébe, ahol a kovácsoláshoz szükséges szenet teremtette elő. Éppen elemózsiázott, amikor az álruhában arra kolbászoló Mátyás véletlen belebotlott korgó gyomorral. Az öreg megosztotta vele a sültkrumpliját, Mátyás pedig a legenda szerint később meghívta Budára.

6 / 17

Az úri asztalhoz ültette, belakomáztatta, majd desszertként három bazi nagy főtt krumplit vitetett ki elé. A kovácsnak ekkor már keresztbe álltak a szemei, és könyörögve nézett a királyra, hogy nem fér több étel belé. Mátyás viszont azt mondta neki, törje csak fel a krumplikat, lesz meglepetés. A kovács úgy is tett, a krumplikból meg nagy aranypénzek csendültek elő. Azóta Öreg-Kovács hegy az Öreg-Kovács hegy. (A rajzfilmben persze egy kicsit másképp van, de hát ilyen egy népmese.)

A Puszta-templomnál (Baji vadászház) még néhány emlékkép beszivárgott a tavalyi kinizsivégi vánszorgásról, de innen már lekanyarodtunk Tardos felé a piroson.

7 / 17

Kellemes lejtő után besétáltunk a reggeli napfényes faluba. A felhős bekezdés után nagyon örültem, hogy kisütött a nap, nem a legjobb dolog sárban dagonyázva teljesítménytúrázni.

8 / 17

Ez a Gerecse legjellegzetesebb része a hegyoldalba szórt sziklákkal, minikápolnával.

9 / 17

Tardos után már láttuk a Gerecse csúcsát, amit hátulról megkerülve a túraútvonal visszafordul. A katonaságnál úgy mondanák, hogy onnantól már kifelé jön a maci a málnásból, lévén körülbelül félúton.

10 / 17

Elmentünk a romantikus rémregénybe illő Sandl-hárs mellett, amiről még mindig nem tudom, miért így hívják, viszont már régi ismerősként köszöntöttem.

11 / 17

Pusztamarót felé óriási medvehagyma-mezők mellett gyalogoltunk el. Sokan kiálltak a sorból, jól megtömték a szatyrukat a levelekkel, és úgy mentek tovább.

Itt jutott eszembe a másik anekdota, Brezsnyevről és az ő medvéjéről. Az átkosban ugyanis meghívták egyszer a Lobogó Szemöldökű Szovjet Vezért a Gerecse környéki kormány-vadászterületre. A vendéglátók elkövették a hibát, megkérdezték, hogy mit lőne az eeetárs?

12 / 17

Hát mit, mondta Brezsnyev, medvét. Lett erre fejvakarás, mert medve már régóta nincs a magyar erdőkben. Végül kiötlötték, hogy a Fővárosi Nagycirkuszban van egy rozoga, vén medve, ami majd jó lesz a fővezérnek. El is hozták az erdőbe, rá is lőtt Brezsnyev, de csak a fülét sebezte meg. A medve megijedt, kiszaladt egy tisztásra, ahol asszonyok dolgoztak, a kerékpárjukat letámasztva a fák törzséhez. A medvében feltámadt a régi cirkuszi reflex, felpattant az egyikre, és a hangosan koppanó állú Brezsnyev orra előtt elkerekezett a helyszínről. Eddig a történet, ami vagy igaz, vagy nem.

13 / 17

A 22. kilométernél, kvázi félúton, Pusztamarótnál zoknit cseréltem, és felnyomtam egy vízhólyagtapaszt a bal lábujjamra. Vadiúj bakancsban vágtam neki ugyanis az 50 km-nek, mert egyszerűen nem volt más. (A tapasz amúgy jól szuperált, teljesen semlegesítette a kezdeti égő fájdalmat.)

Nyugiban lesétáltunk Héreg mellé, majd nekivágtunk a korábban már vízválasztóként emlegetett meredek bánya-hegyi kaptatónak. Esküszöm jobban esett a meredélyen kapaszkodás, mint az addigi enyhe lejtőn lefelé zötykölődés, kicsit átmozgatta a többi lábizmomat is. Az első olyan igazolópont volt, ahol - gondolom a 230 méteres ziháltató miatt -, már dokik is üldögéltek. Megkérdeztem, hogy volt-e sérült, mire amolyan túraorvosi nyelven azt válaszolták, hogy "volt akivel beszélgetni kellett".

14 / 17

Innen következett egy 10 kilométeres szakasz Koldusszállásig. Kezdtem érezni a lábam. A hosszú, egyhangú gyaloglásban már többször bekapcsolt a járórobot, azaz úgy teltek el negyedórák, hogy nem is emlékszem semmire. Itt láttam egy lányt, akinek levált a cipőtalpa. A dokik segítettek rajta Bánya-hegynél: leukoplaszttal kötötték vissza. Később találkoztam vele a célban is: az ideiglenes kötözés jól bírta. Koldusszállástól már gyorsan, szinte két kilométerenként jöttek az ellenőrzőpontok, ami megkönnyítette a befejezést. Mindenhol volt valami frissítő, a végén már majdnem jól is laktam.

15 / 17

A tatabányai Turul-szobornál kiálltunk egy kicsit a turisták közé, a szobor alá, teljesen jó időben voltunk egy kis pihenésre. Dani itt interjúzott az Elképesztően Jó Fenekű Szőke Leányzóval, aki erős tempóban futva tette meg mellettünk a szakasz egy részét. (Kiderült, hogy tíz éve sportszerűen fut, így könnyű. A Turultól lefelé elég sokat kellett lépcsőzni, ami nem esett valami jól fáradó végtagjaimnak.

16 / 17

A szomjas résztvevőket több ellenőrzőponton lajtos kocsik várták

Szintidőn belül 20 perccel értünk a célba, ami ahhoz képest, hogy amúgy közben egy videót is forgattunk az egész teljesítménytúráról, nem is olyan rossz. Legrosszabb Gabinak volt, mert a videó miatt sokszor le-le kellett állnunk, hogy aztán nekiiramodva behozzuk az elvesztegetett időt. Nekünk ez még tűrhető volt, mert mi beszélgettünk/forgattunk, de neki idegileg nehéz próbatétel volt a hektikus haladás. A célban tudtuk meg, hogy megvolt a résztvevőrekord, a 10, 20, és 50-es távon összesen 6700-an taposták a port. A túlnyomó többség sikeresen teljesítette a távot. (A posztban a szerző, Molnár Anikó/Turista Magazin, és Martiskó Gábor fotói láthatók, a lajtoskocsis címlapkép (Tassy Márk képe) a Gerecse 50 hivatalos Facebook-oldaláról való)

17 / 17

Konklúzió: a Gerecse 50 profin megszervezett teljesítménytúra. Egy átlag kondijú embernek teljesítenie kell elvileg, ha nem is könnyen, de nem fog belehalni. Azaz, jó felszereléssel (kényelmes bakancs vagy túracipő elsősorban), fejben kicsit rákészülve mennie kell. A hangulat kitűnő, mint a Kinizsi Százas első felén, a terep nem nehéz. A teljesítés öröme is hiánytalanul megvan, 50 kilométer, azért mégiscsak 50 kilométer. Aki fél tőle elsőre, próbálja ki a 10-est, a 20-ast, vagy a jövőre elsőként szervezendő 30-ast. Tényleg jó buli. Ezt mutatja, hogy nagyon sok a 16-20 év közötti induló. Márpedig ha ők ezt választják a hétvégi lógás helyett, akkor abban van valami.

A poszt a Szép kilátás! bloggal együttműködésben készült.