Az időjárás végig elkényeztetett bennünket, szikrázó napsütésben, mínusz 1 és plusz 1 fok közötti hőmérsékleten igazi örömtúrázásban volt részünk. A túrán a Közép-Dunántúli Piros egy újabb szakaszát teljesítettük, fogyasztva a mozgalom hátralévő kilométereit.

Számba vettük a szóba jöhető szakaszokat, és úgy döntöttünk, hogy mivel sível már annyiszor lesiklottunk az Ámos-hegyről, ideje lenne egyszer gyalog is megmászni, és lécek helyett ezúttal bakancsban „leszáguldani”a lejtőkön, aztán újabb kapaszkodások, ereszkedések után Bakonynánán befejezni a túrát.

1 / 68

Teliholdkor általában hidegebbek a reggelek, ez az idei év első teleholdjakor sem volt másképp. Ráadásul most egybeesett a vérholddal, és egy teljes holdfogyatkozással is. Ilyet nem mindennap lát az ember, így mindenképpen hajnalban keltünk volna. A fényszennyezett városban is csodás látvány volt, ahogy a föld árnyéka egyre nagyobb darabot harap ki a holdból. Még a hideg sem tudott eltántorítani, hogy percekig figyeljük ezt a ritka jelenséget, mielőtt beültünk az autóba. Aztán útközben kevésbé fényszennyezett területeken többször is megálltunk még megcsodálni. Ennek és a ristrettózásnak, rétesezésnek köszönhetően most pontosan érkeztünk meg Zircre. A kiszemelt járat sofőrje már épp készült becsukni az ajtókat, amikor loholva odaértünk.

2 / 68

A busszal Eplényig mentünk, ahol dideregve léptünk ki a hideg levegőre. A zirci apát tulajdonában lévő területre a 18. században érkeztek német telepesek. A falu fellendülését az 1929-ben nyitott mangánércbánya indította el, mely az 1970-es évek végéig működött. Napjainkban az Ámos-hegyen üzemelő síaréna tette a falu nevét országosan ismertté.

3 / 68

Átkeltve a forgalmas 82-es főúton az Ámos-hegyi parkerdő újtelepi pihenőjénél magunkra öltöttük folyékony nagykabátjainkat, megigazítottuk cókmókunkat, és belekezdtünk a kapaszkodásba a hegy tetejének irányába. Utunkat rövidesen meg kellett szakítanunk, hogy a zárva lévő Enikő panziónál beüthessük ítinerjeinkbe az aznapi első igazolópecséteket. Széles sétaúton kapaszkodtunk egyre feljebb, köszöntünk a felettünk haragosan sercegő óriásoknak, melyek a magasfeszültségű távvezetéket tartják. Átadtuk a régebbi túráinkon megismert testvéreik üdvözletét, így a mérges fogadtatást barátságos zümmögés váltotta. Kapaszkodás közben a nap is kisütött, valóságos fényjátékot varázsolva a havas tájra. Így nagyon hamar előkerültek a napszemüvegek és a napkrémek, de délutánra ezek ellenére is szépen kipirosodtunk, mintha szoliban töltöttük volna az időnket.

Az elmúlt napoknak köszönhetően a régebbi hó olvadásnak indult, majd a hideg érkeztével jégpáncéllá fagyott. Még szerencse, hogy valamennyi utánpótlás is érkezett, így nem a jégen, hanem a vékony hótakarón kellett baktatnunk. De ha nem jól léptünk, könnyen jött a kicsúszás. Így első menyasszonyommal egész nap egymást váltogatva mutattunk be dupla Axeleket és tripla leszúrt Rittbergereket. Már reggel bekattant a hazai rock and roll apostolának slágere „Napfény a jégen”, melyet egész nap dúdolgattunk.

4 / 68

Egy kereszteződésben elgondolkodtunk, felmenjünk-e az Ámos-hegy kilátójába, de időtakarékossági okokból ezt elvetettük, és pillanatokon belül megérkeztünk a eplényi síaréna legújabb attrakciójához, a nemrég átadott kétüléses sífelvonó alá, az ősöreg csákányos felvonó középállomásához. Eplényben régebben egy kis, vidéki sípálya működött, kiszolgáltatva a természet kényének-kedvének, évi néhány sínappal. Aztán jó pár éve megszállott befektetők mertek nagyot álmodni, és áldozatos munkával kialakítottak egy hazai viszonyok közt kiemelkedő sípályarendszert. A fejlesztéseknek köszönhetően már nemcsak Holle anyó kegyeiben bízhatnak, hanem korszerű hóágyúikban is, melyek számát egy romboló hadihajó is megirigyelhetné. A munka meghozta gyümölcsét, valóságos alpesi centrumot varázsoltak, melyet rengeteg síző és síelni tanulni vágyó látogat.

Korán érkeztünk, még zárva volt az aréna, így kényünkre-kedvünkre szlalomozhattunk a remekül előkészített, széles pályákon. Mennyire más érzés villámgyorsan lesiklani a hol enyhébben, hol jobban lejtő dombokon, mint azokon gyalog lemenni. Túratársam hiszticskéje elő is jött egy pillanatra, de ezen „atyai”szigorom gyorsan segített. Rászóltam, hogy „ne tottyogj, mint lúd a jégen”, erre ugye jött a durcázás és a dac. De hatott, mert vele a bátorság is előkerült. Ereszkedés közben hóágyúk garmadája ontotta ránk a friss műhavat, így ma még „hóesésben” is sikerült túrázni.

5 / 68

Mire leértünk a völgyállomáshoz, már az aznapi nagybecsű is bőszen gyülekezett. Már nyitott a Holle anyó hütte is, ahová természetesen betértünk egy forralt bor erejéig, azzal az indokkal, hogy „csak felmelegedni megyünk”.

Gyorsan repültek a percek, kissé megkésve folytattuk a túránkat a Malom-völgy keskeny aszfaltcsíkján. Útközben integettünk a szélvészsebességgel száguldó, négyüléses Szent Sólyomnak, elköszöntünk a sípályáktól, de a hóágyúk dübörgése még sokáig kísért bennünket. Csodáltuk az alattunk csillogó, kanyargó Malom-völgyi-patak medrét, az egymást követő duzzasztott víztározókat. Közben mobil vadászleseken virtuálisan gyakoroltuk a célba lövés tudományát, aztán csak azt vettük észre, hogy elhagytuk az aszfaltot, és egyre fickósabban emelkedik alattunk az út.

6 / 68

Régi vasútvonalat kereszteztünk párszor, melynek kevés nyomát csak szakavatott szemek veszik észre, és máris a Köves-kút csepegő foglalatánál jártunk. Öreg, magányos fánál értünk a fennsíkra, amit az örök szerelem hatalmas méretű „bokrai” tettek látványossá. Hullámvasutazást követően erdei utak hálózatán valósággal leestünk Alsóperére egy meredek ereszkedéssel.

7 / 68

Alsópere Árpád-kori település, a határában egy pusztatemplom romjai is láthatóak. A terület tulajdonosa a Nádasdy család volt, mely a Dunántúl egyik legjelentősebb, legnagyobb hatalmú főnemesi famíliájának számított. A 19. században Nádasdy Ferenc itt alakította ki a Nádasdyak erdészeti és vadgazdálkodási központját. Előkelő vadászkastélyt (ma kastélyszálló) és angolkertet (ma arborétum) építtetett. Ma a Verga Zrt. kezelésében található a birtok, ahol vendégház, irodák és látogatóközpont is található.

8 / 68

Alsópere csodáiból most csak ízelítőt kaptunk, a haranglábnál elhelyezett pecséttel igazoltuk ittjártunkat, és elegánsan a távozás mezejére léptünk. 2018-ig nem a mai útvonalon vezetett a KDP nyomvonala. Addig az Öreg Futóné 575 m-es csúcsán haladt tovább, de a terület tulajdonosának kérésére megváltozott az útvonal. Azon túl Alsóperétől északnak tartva kell tovább haladni. Hosszú, 4 km-es aszfaltkoptatás kezdődött, végig emelkedő úton, egy hangulatos fasorban. Túratársam rám nézett, és mosolyogva megkérdezte „Mit is mondtál a sípályán?”, aztán bekapcsolta az utánégetőket. Nagyobb sebességet tud tartani, mint ami nekem kényelmes, de most erre nem volt tekintettel, így bele kellett adnom anyait-apait, hogy tartsam a lépést. Szólni ugye nem volt alapom, így fogcsikorgatva trappoltam utána.

9 / 68

A Felsőperei elágazóba zihálva (ki kevésbé, ki jobban) érkeztünk meg, hogy egy végső, mindent elsöprő rohammal bevegyük az 521 m magas Csengő-hegyet. Ez a végső szakasz amolyan „a tüdőnk hamar a zsebünkbe kerül”-fajtából való volt, fent már a hajunkon is levegőt vettünk. A kilátóból legendás kilátás élvezhető. Látni az eplényi sípályarendszert, a zirci medencét, a Bakony fővárosát, a Magas-Bakony vonulatát, sőt, rossznyelvek szerint a Balaton is fel-feltűnik néha. Szép ez a sziklaperemre készült messzelátó, csak ezt is elérte a hazai kilátók jó részének a betegsége, ugyanis a körülötte lévő fák koronaszintje már elérte a kilátószint magasságát, így vegetációs időszakban igencsak korlátozott kilátást tesz lehetővé, bár most is zavaró volt az ágak belógása a képbe. Ezt már az elején orvosolhatták volna, ha kicsit magasabbra építik…

10 / 68

Fotóztunk, és mivel aznap nem törtünk magasabbra, betoltunk egy csúcscsokit. Már nem volt más hátra, mint hogy egy jó 5 km-es ereszkedéssel leérjünk Bakonynánára. Süppedős úton értünk a Csengő-zsombolyhoz, amit nemrég szélesíthettek ki. A Tési-fennsíkon nagyjából 200 barlangot ismernek a szakemberek. Ezek egyike a 134 m mély aknabarlang, a Csengő-zsomboly, mely a pár méterre lévő Ördöglyuk-barlang mellett nyílik. Ez utóbbit már Bél Mátyás is említi. A zsomboly bejárata erős vasráccsal van lezárva, csak kötélbiztosítással járható. A nagyközönség számára nem látogatható.

11 / 68

„Barlangászás” után hosszan ereszkedtünk a cseres-tölgyesben erdei utakon, többször méretes keréknyomokat kerülgetve. A túra végét már a Bakonynánára vezető, vékony, erdei aszfaltcsíkon tettük meg, mely szerpentinezve küzdi le a szintet. A falu fölött búcsút vettünk a pirostól, és a K+-on értük el a település első házait. Száraz lábbal keltünk át a Gaja-patakon, ami a múltkori gázlóskodás után igazi felüdülés volt. Az OKT-bélyegzővel igazoltuk a túra megszakítását. Ekkor néztem az órámra, majd a kiírt menetrendre, és tudatosult, hogy a kinézett járatnál egyel korábbit is elérhetünk. Volt 5 percünk megérkezni az 500 m-re lévő megállóba. Na, itt aztán kocogásra váltottunk, és aznap már másodszor értük el utolsó pillanatban, lihegve a buszunkat.

12 / 68

Zircre érve persze most sem maradhattak el a kihagyhatatlan fotók az apátságról. Útközben kedvenc veszprémi éttermünkben egy-egy forró orjalevessel és velővel töltött gombafejekkel pótoltuk energiaszükségletünket. Újabb tartalmas, élvezetes téli túrán vagyunk túl, mely alatt a Kelet-Bakony eddig nem ismert csodáit is felfedeztük. A nem túl megerőltető szakasz bejárását szívből ajánljuk mindenkinek, ha tehetitek, ezt a túrát is télen próbáljátok meg bejárni. Megéri.

Írta: Soós Lajos
Fotó: Soós Margit

Kapcsolódó cikkeink:

Vasparipával és az apostolok lován a Cuha-szurdokban

Ezek voltak a legjobb fejlesztések a hazai természetjárásban