A rövid távra (15 km) és a várható kellemes téli időre való tekintettel pici lányom és feleségem is velem tartott, és - két öcsémen kívül - kollégám is csatlakozott hozzánk. Így hát hatan vágtunk neki a tekergésnek, ami nemcsak vonalvezetésében, de kategóriájában is különleges. Majdnem körtúra - de csak majdnem: kőszegi rajt (a Jurisics-várból), és kőszegi érkezés - de az már fent, a Kálvária-templomnál lesz. A két pont között csak kb. másfél kilométer van, így hát - miután mindenki kiszállt a rajtnál - ketten leparkoltuk a kocsikat a cél közelében, közben a többiek beneveztek bennünket is, és a várhoz érkezvén már neki is foghattunk az első métereknek.

1 / 20

A városból kivezető szakasz nem más, mint az Országos Kéktúra (OKT). Bájosan kicsi, régi (időnként sajnos leromlott állapotú) házikók között haladunk, majd elérkezünk a koronaőrző bunkerhez. Nincs most nyitva, és az elektronikus információs táblát is ismerjük már mindannyian, így hát máris a Kálvária első stációjához érkezünk. Itt válunk el a Kéktől: nem kanyarodunk fel rajta balra - ott majd leérkezni fogunk, pár óra múlva… Helyette áttérünk a zöld sávra (és sárga Alpannonia jelzésre), ami a kőszegi Csónakázó-tó közelében visz. Nem a partján, de azért a téli fák között így is láthatjuk a jegét - és néhány rajta korcsolyázót.

2 / 20

Aztán a „Málnácska csapat” (ahogy lányom elnevezett minket) elhagyja az utolsó házakat is, és a zöld emelkedni kezd. Szerényen, lassan, kellemesen - nem hiába kapta a derék kőszegi polgároktól már réges-régen az Andalgó nevet. Padok és információs táblák mellett haladunk el, pici lányom örömére: minden érdekli, kérdések özönlenek. Többek között a Gyöngyös patakról, ami mellett andalgunk éppen: miért írnak itt éppen a „víz erejéről”? Mutatjuk neki a volt posztógyár hatalmas, üresen kongó épületeit, kéményét, mesélünk a múltról - és közben haladunk is előre.

3 / 20

Nem kell sok, hogy elérkezzünk egy hármas elágazáshoz: jobbra, tényleg csak pár lépésre itt az osztrák határ: arra halad tovább a sárga Alpannonia. Egyenesen előre a Hétforrás felé menne a zöld - mi azonban balra lekanyarodunk. Ez a „lekanyarodás” felfelé, emelkedőn történik: jelzetlen szakaszra, amit most egy kihelyezett nagy nyíl mutat, hála a rendezőknek. Az emelkedő egyre csak erősebb lesz, a kavicsos utat most hó borítja, és kezdjük érezni a szelet is. Hátratekintve azonban a kilátás mindenért kárpótol: teljes panoráma tárul elénk az osztrák hegyek felé. És hála a remek, tiszta időnek, nagyon messzire, az Alpok távoli nyúlványaira is rálátunk, érdemes gyönyörködni, fotózni.

4 / 20

Sokat állni azonban nem, mert a hőmérséklet ezt nem engedi, és jobb haladni, mozogni. Fák közé érünk újra, lejtős kicsit, és hamar előttünk az első ellenőrző pont. Négy-ötféle müzliszelet közül választhatunk; kislányom hármat is tesztel, és mind ízlik neki. Az energia jól is jön: emelkedő, megint. Ez itt újra az OKT, azon folytatjuk utunk a Pintér-tetőig. Közben oda-vissza előzgetünk egy jókedélyű társaságot, akik a szent keresztségben a „Medve csapat” nevet nyerik el.

Ismerősökkel is találkozunk, beszélgetünk - észre se vesszük különösebben a folyamatos emelkedőt. Igaz: a kék erős balra térését se. Huh, szégyen, hányadszor vagyok itt, és nem mentség, hogy nem én vezetem éppen a csapatot. Igaz, az út trükkös, a letérő pláne - az előttünk haladók is mind erre mentek. Szerencsére tényleg csak pár méter, és visszatérünk. Letaposott ösvényen… Aztán felérkezünk a tetőre, ahol kis pihenőt ígértem kislányomnak, de erős itt a szél - gyaníthatóan a tavalyi tarvágás miatt is. Így hát pár fotó után gyorsan továbbállunk, és majd csak kicsit később, az aszfaltút előtt kerül elő szendvics és gyümölcspüré. Ezt az utat csak metszenünk kell: a szemközti oldalon, az árok után indul fel a kék háromszög jelzés. Ez a partoldal azonban igen vicces így jéggé taposva: lányom szerint legalábbis mindenképpen. Igazán jól szórakozik, miközben többedik próbálkozására is visszacsúszik. Szerencsére a fent említett „Medve csapat” éppen előttünk kelt át, botjaik is vannak, és vidám hangulatban oldjuk meg együtt a nagy feladatot, mindenki örömére.

5 / 20

Pár méter, és különleges szikla mellett megyünk el. Ez itt bizony az ördög tányérja! Legalábbis a neve: Ördögtányér-szikla - a valóságban leginkább madáritató lehet. Idén ez a túra fő motívuma - meg kell hát nézni, közelről is. Fotó, szusszanás, és megyünk tovább. Pompás, lenyűgöző szakasz ez egész évben, de most - egyre magasabban haladva - egészen káprázatossá válik előttünk a táj. A hó vastagabb, talán még fehérebb is; a faágakon is ott csücsül, szemet gyönyörködtetően.

6 / 20

Az ösvény szűk, a kanyarok rejtelmesek és beláthatatlanok, a fák óriásiak. Hát még a Fatalin-bükkök! Közel háromszáz éves matuzsálemek (ún. „hagyásfák”); dacolva az elemekkel és az idővel. És micsoda vastag a törzsük! Naná, hogy ki kell próbálni: hányan is érjük vajon körbe? Újabb remek móka, és lehet kicsit lazítani, fotózni, pihenni.

7 / 20

Aztán máris itt a kék kör, most csak metsszük a jól ismert szakaszt, ami a Kincs-pihenőtől a Hétforráshoz tart. Mi megyünk felfelé, tovább a háromszögön, és már tényleg nincs messze a mai nap csúcspontja, a távunk fele, a második ellenőrző pont, ahol ellátás is vár: itt az Óház-tető.

8 / 20

Az egykori Ó-vár helyén, 609 méter magasságban épült kilátó pompás panorámája egészen lenyűgöző, sokadszor is. Ma talán még inkább, mert az ég rendkívül tiszta, igen messze elláthatunk. Előbb azonban megkapjuk mind a hatan az itinerünkre az igazolást, és elfogadjuk a barátságos invitálást az asztaloknál. Remek zsíros deszka vár: illatos lila hagymával - a friss kenyér pedig ropogósabb és lágyabb már nem is lehetne. Lám, amott meg forró tea kerül ki az üstből; vidáman pattog a tűz alatta. Előkerülnek a bögrék, kulacsok (műanyag pohár szerencsére itt sem dukál), és egy kis hűtés után kortyolhatjuk is a mennyei nedűt. Vidám, nevető emberek, jókedvű beszélgetések mindenfelé. Hát, a téli túrák varázsa itt sem hiányzik. Kicsi lányom elismerő pillantásokat és szavakat kap - hajjaj, mennyire sokat is jelentenek ezek! Aztán jöhet a már említett kilátás, és folytathatjuk utunkat, immár a zöld sávon, kilométereken keresztül, le a városba.

9 / 20

Az emelkedők legnagyobb része megvan már, most az ereszkedésen van a sor. Szerencsére nem meredek, a hó sem csúszik - így akár kiváló futópályának is tekinthetjük. Ha pedig így van, akkor: hajrá! Kislányom elöl, ők diktálják a tempót öcsémmel - hohó, alig győzzük követni őket! A fák itt is vastagon havasok, néhol fatörzseken ugrunk át, máshol lassítunk, ha lépcső következik egy-egy útkeresztezésnél. Gond nincs, a tempó továbbra is gyors, hamar megjön a következő ellenőrző pont, a Szabó-hegyi szalonnasütő és esőház. Újabb állatfigurás lyukasztó, kislányom már rutinosan nyomja, mehetünk is tovább! Leérkezünk az útra: nem pontosan a zöldön, de semmi gond, itt nem könnyű megtalálni, és nem is rövidítettünk, sőt… Közben pompás kilátás nyílik a házak felett a távoli Kálvária-dombra: az időnként előbukkanó nap fénye szépen megmutatja, hogy - bár már a városban vagyunk - a cél még kicsit odébb van.

10 / 20

Metsszük a szerpentint, megint egy óvatos lépcsős ereszkedés jön, majd a „szakadék”. Kanyargós, szűk, szinte vadregényes ösvény - sajnos, rövid szakasz, és máris itt a Hermina utca. Ez vezet ki a Szénsavas kúthoz, ahol a zöld balra felkanyarodik, egyenesen a Bechtold Központig. Itt is ellenőrző pont van, de önellenőrzésről van szó - a kérdésre könnyű a válasz, hamar végzünk. Elhaladunk a madárkórház mellett, és kiérkezvén a Festetich utcára, szép rálátás nyílik ismét a célra. Metsszük a Királyvölgyet, a büfénél felmegyünk a beton talpfákon (sic), és újabb jeges kihívás jön. Pár méter csak, az igaz, de nagyon oda kell figyelni minden lépésre. Sikerül, már látjuk a Szulejmán bástyaszerű építményét, újabb pompás kilátás. Előttünk-alattunk a város, pici lányom hamar megoldja a kirakó-játék feladatát is, és bevetjük magunkat a téli szőlősorok közé.

11 / 20

12 / 20

Aztán a két antennatorony, egy kis OKT megint, a végére is, és itt a Kálvária-templom, itt a cél. Brigi és kis csapata fogad, örülünk a találkozásnak, asztal köré telepedünk. Kislányom újabb gratulációkat kap - meg emléklapot, kitűzőt, és lám, meglepetés. Egy remek téli Kálvária-fotóval illusztrált könyvjelző-öröknaptár is dukál - nahát! Többfelé füst kanyarog: itt tea készül folyamatosan, amott meg friss főtt kolbászt osztanak. Mindenfelé falatozó, bögrét szorongató emberek, a hangulat kiváló; sok kipirult, elégedett arc mutatja a túra sikerét. Csoportkép, és elköszönünk - pár száz méter még hátravan, le a stációk mentén, a Kéken. Lent aztán kocsiba szállunk; naná, hogy muszáj a cukrászdát is érinteni Bozsokon, egy kis energiapótlás gyanánt. És mindenki tudja, hogy az év kezdése jövőre is itt kell, hogy legyen: egy kis tekergéssel.

13 / 20

14 / 20

 Szöveg és fotók: Gombos Kálmán

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!