1 edzés – 1 túra a gondot távol tartja

Hiába van már a zsebemben a Kéktúra fele és egy El Camino, mostanában keveset túráztam – különösen többnapos felszereléssel a hátamon.

A legnagyobb félelmem az első nap volt, ahol 23 kilométert 1144 méter szintemelkedés és 817 méter ereszkedés kísért, amit sátorral, hálózsákkal és főző szettel megpakolt hátizsákkal kellett teljesíteni. A további négy nap is hasonló értékekkel kecsegtetett, tehát érdemes volt beosztani az erőt, energiát és a felkészülést az egyenletes teljesítmény érdekében.

Ezért számos dolgot bevetettem előzetesen: legjobb igyekezetem ellenére is csak heti egyszer voltam képes rávenni magam a célzott erősítő gyakorlatokra. Bevallom, a hagyományos „edzése” a lábaknak távol áll tőlem, pedig a hatásossága sokszor bizonyított és vitathatatlan. Ha tehettem, heti egyszer inkább teli hátizsákkal mezítlábas cipőben túráztam felkészülésként. Túrák során, ahol biztonságos volt, hátrafelé haladtam az emelkedőkön, mivel ez az egyik leghatékonyabb felkészítése a lábaknak-térdeknek a lejtmeneti terhelésre (és kevéssé edzésszagú, ami számomra plusz pont).

1 / 4

Fotó: Pálvölgyi Krisztina / MTSZ

Orron be, orron ki

E mellett túrák közben és a nap folyamán is figyeltem a rekeszizomból történő egyenletes orrlégzésre (kilégzéskor is), illetve éjszakára leragasztott szájjal aludtam. Ezzel javult a test oxigénfelhasználása. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy jobban bírja az ember az emelkedőket, kevéssé fárad el (mind fejben, mind fizikailag), kevéssé savasodnak be az izmok, jobb a keringés a végtagokban, stabilabb a törzs és csendesebb az elme. A légzés szerepéről túrázáskor ebben a cikkben írtam bővebben.

Megtalálni az egyensúlyt

Másik gyenge pontom az egyensúlyom volt. A fej elfordításakor, vagy a szem becsukásakor kilengett a törzsem, ingataggá vált a jobb bokám, és a térdem is remegett, mint a nyárfalevél. Ez azért fontos, mert számtalanszor forgatjuk a fejünket túrák alatt, és minden pislogáskor egy-egy milliszekundumra el is sötétül a világ. Bár ez nekünk aligha tűnik fel, az idegrendszerünk bizonytalanságot él meg ezekben a rövid időszakokban, és ezek a kis rések a pajzson jelenthetik a boka vagy térdsérülések alapját.

Szerencsére az idegrendszerrel dolgozni hálás feladat, pár héten belül érezhető volt a stabilitás kialakulása. Tehát a felkészülés alapja heti 1 erősítés, heti 1 hátizsákos túra, közöttük 2-3 nap kihagyással, egyensúlygyakorlatok és a légzési alapok alkalmazása volt.

Lábbeli…

A legtöbb ember számára döbbenetes, hogy szandálban szoktam túrázni, méghozzá mezítlábasban. Fontos megemlíteni, hogy egy jól bejáratott surranóról van szó, és immáron negyedik éve teljesen átálltam a mezítlábas lábbelikre (erről bővebben itt olvashatsz). Nem kívánok senkit rábeszélni, csupán alternatívaként szeretnék írni róla. Átálláshoz érdemes lehet mezítlábazásban jártas szakember véleményét kikérni.

2 / 4

Fotó: Pálvölgyi Krisztina / MTSZ

Nézzük tehát: előnye, hogy lejtmenetben nincs, amihez hozzányomódna a lábujj (sem elől, sem oldalt), így a cipőkből fakadó vízhólyag vagy köröm leesése ilyen szempontból nem jelent veszélyt. Természetesen a lába elé kell nézzen az ember.

Ezen kívül a bejutó por természetes módon felszívja az izzadságot, így a lábfejek hintőporozására sincs szükség.

Kapcsolódó cikkek

Talpfájdalom túrázáskor

Tovább

Három gyakori cipőválasztási hiba, amit én is elkövettem

Tovább

A kavicsok persze idegesítő módon beférkőznek, ugyanakkor könnyen ki is lehet őket piszkálni. Ami fűzős, zárt lábbeli esetén általában külön megállást igényel. A bokaszalagjaim rendkívül lazák, mezítlábas cipőket hordva azonban sokat javult a stabilitásuk, és kevesebbszer (pontosabban: nem) mennek ki.

…és a felszerelés?

A felszerelés tömegét igyekeztem csökkenteni, minden igyekezetem ellenére 7 kilóig sikerült levinnem (és erre jött még rá 2 kiló víz). Ez megérne akár egy külön misét, itt most hosszabban nem írnék róla. A könnyű felszerelés fontosságáról itt olvashatsz bővebben. Inspirációként javaslom az Ultrakönnyű túrázás Facebook-csoportot, ahol sok hasznos tanácsot kap az ember.

A fantasztikus triász: SMR golyó, kinesiotape és floss

A hátizsákban helyet kapott egy kis méretű talpmasszírozó golyó (SMR golyó), illetve a floss-szalag, ami egy tapadó felületű kompressziós szalag, amit csak pár percig szükséges felhelyezni, és segít a feszülő izmok kilazításában, izomláz csökkentésében és szükség esetén fájdalomcsillapításban is. Ezekkel reggelente bemelegítettem a lábaimat.

3 / 4

Fotó: Pálvölgyi Krisztina / MTSZ

A kinesiotape már kezd elterjedtté válni. Kevesen tudják, hogy megelőzésként is lehet alkalmazni. Így a térdem kapott egy kinesiotape ragasztást is, biztos. ami biztos. Ezeknek az eszközöknek a használata szakszerű betanítást igényel, biztonságos használatuk képesítéssel rendelkező szakembertől vagy ebből a videótárból megtanulható.

Nem tankolnál gyenge üzemanyagot a sportkocsidba, igaz?

A vízivás mellett gyakran esik szó az elektrolitpótlásról (volt, aki ezt napi néhány sörrel pótolta – én nem vagyok ennyire kemény, a testem igencsak jelentős kérdéseket tesz fel nekem, ha ezt rendszeresen folytatom).

Ezt egy többnapos túrán gyakran nehéz megoldani – a változatosságról kukorica, rizs, hajdina, köles vagy zabkásával, aszalt gyümölcsökkel, héjában főtt sós burgonyával, töpörtyűvel vagy szárított húsokkal, illetve adalékmentes liofilizált ételekkel lehet gondoskodni – na meg érdemes beiktatni a menet közben lévő vendéglátóipari egységeket, amennyiben finom ételeket adnak.

4 / 4

Fotó: Adobe Stock

Lassan járj, tovább érsz helyett, jobban bírod

Mindezek mellett, úgy gondolom, a legfontosabb, hogy bőven visszavettem a tempóból, és gyakran megálltam pihenni. Na, nem mintha ez egyszerű lett volna (az egóm nehezen türtőztette magát: „Tudsz te ennél gyorsabban is haladni!”). Ugyanakkor a sok nevetés és mély beszélgetések az útközben összeverbuválódott túratársakkal, a kilátások, a patakok és erdei lények meg-megcsodálása nélkül csak galoppozás lett volna ez a túra. Amitől az egóm lehet, jól lakott volna, de a lelkem biztosan hiányolt volna valamit.