Felül szélvihar, alul sár, közte a turista
A Börzsöny északnyugati sarkánál, Bernecebaráti községnél indul és úgy Drégelyvár magasságában ér véget a Nagy-völgy. Nem csak méretben, de látnivalókban, élményekben is gazdag a környék. Ezt fogom bebizonyítani ezzel a két szép túrával.
Az első napon délelőtt a völgyben haladtunk Nagyoroszi irányába. Nem csak a völgyi helyzet miatt nem lehetett eltévednünk, de a piros jelzésen kívül volt még pár vezetőnk: a Mária Út és a kerékpárút jelzése, az egykori erdei vasút fel-fel bukkanó töltése és a Nagy-völgyi-patak is mutatta utunk. Sőt, az igen erős szél is legtöbbször hátulról támogatott.
A völgyben a legtöbb szépséget az igencsak megáradt, hordaléktól haragos színű patak mutatta: őrült zúgás, tajték, zúgók, vad kanyarok, kiöntések, betorkolló csermelyek. De a völgyi utunk tartogatott más látnivalókat is. Rögtön a faluból kiérve elhaladtunk egy öreg erdészeti gépeket felvonultató gépállomás mellett, majd egy szakrális emlék, a Máriácska előtt. A Kalakocs-patak betorkollásánál egy turistapihenő hívogatott, de mi elszántan továbbhaladtunk. Az Oszlopó-forrásnál lévő Báró Korányi Frigyes-pihenő fedett menedékében már jól esett meghúzódni a viharos szél elől.
Mária-barlang
Továbbhaladva a Betyár-kút lepett meg kerékpártárolójával, Lourdes-i-barlangjával és a rengeteg hóvirággal. Innen indult a Sisa Pista nógrádi betyárról elnevezett tanösvény. Deszkás-pusztára érve tényleg a pusztaság vagy inkább pusztulás fogadott: a házaknak már szinte nyoma sincs. De van helyette kulturáltan összerakott pihenőhely és emlékpark.
Innen már csak a Drégelyvár-kanyarig mentünk a Nagy-völgyben, s ettől kezdve a várig meredekebb és sárosabb lett az utunk. A nyeregbe érve meglepve láttuk a tanösvény kidöntött tábláját, nem tudott ellenállni a rohamoknak. Rövid kapaszkodó után értünk a várhoz. Amikor először jártam erre, gyakorlatilag erdő borította a helyet, csak itt-ott bukkant elő egy kőfal maradék. Most gyönyörűen és hatásosan állt előttünk Szondi György vára.
Drégely vára
Itt találkoztunk először keltikeékkel, amelyek szolid szépségükkel strázsáltak a vár előtt. Sajnos, a zúgó szél miatt gyorsan körbejártunk a falak mentén, és már indultunk is a lefelé, a fák közé, ahol kevésbé volt ijesztő a szélvihar és a hidegérzet.
Odvas keltike
Visszafelé a bejárt völgy északi peremén, a Börzsönyi Kéktúra jelzése segítségével indultunk Bernecebarátiba. Amíg idefelé a völgyben a patak volt a domináns főszereplő, addig ezen az ösvényen három is akadt: a gyakori szép kilátás az Ipoly völgyre, (így Szlovákia felé is,) a rengeteg sár és a süvítő szembeszél. Az eleinte a gerincen vezetett útvonal kellemesen változatos volt. A Kőkapu a mátrai Sas-kőt idézve volt sziklás, míg utána a Börzsöny központi kalderáját idéző északra leszakadó meredély vonta magára figyelmünket. No és egy őz is, ami az erős szembeszél miatt sokáig se nem szagolt, se nem látott minket. Errefelé tűntek fel nagyobb tömegben a csodálatos bükkök is.
Aztán szinte már csak a lábunk elé néztünk, mert a gépjárművek által meggyötört dózerúton elindult a sártenger a bakancstalpak alatt.
Az Ötholdas-mező kivétel volt; ott a sarat víz váltotta. A tócsákat kerülgetve nehezen vettük észre a Csitári-keresztnél lévő búcsújáró helyet. Kár lett volna kihagyni a hangulatos zugot. Egészen a Szira-erdő szép tölgyeséig harcoltunk a hűségesen tapadó sár ellen. Itt megjavult az út, ráadásul már el is kezdett lejteni. A falu főutcájára vezető BKT ösvény számunkra nem a szépségéről, hanem a szemét sokaságáról maradt emlékezetes.
A Csitári-keresztnél
Míg szombaton a Nagy-völgy északi gerincére kapaszkodtunk fel, vasárnap a déli részt tűztük ki célul egy félnapos túra keretében. A völgyből a Bábaasszony-rétjénél hűvös, de szép, napos és szélcsendes időben kapaszkodtunk fel a sárga + jelzés mentén a Kakukk-bérc hátára. Lent még fogta a fagy a sarat, de hamarosan felengedett és újra beindult a sárdagasztás. Mivel a lábunk elé kellett nézni, ezért a katonasírokat kihagytuk, s csak a két Ozmotring réten álltunk meg napozni, gyönyörködni.
Ozmotring, Alsó-rét
Innen már csillapult utunk meredeksége, s szinte észrevétlenül értük el a gerincet (Hegyhát) a Varjas-pihenőnél. A tegnap megszenvedett hidegfront mai ajándéka a csodás panoráma volt Szlovákia havasai felé: az Alacsony-Tátra hófödte tetői díszítették a horizontot. Tovább a Varjas-tető felé túráztunk a sárga sávval jelzett „Tótok-útján”. Egyszer csak csodát láttunk: a tegnap esti förgetegből itt maradt jégeső borsószemnyi gömböceit.
Kilátás a Dorottya-bércről
A Dorottya-bérc kilátóhelyére kíváncsian tértünk le a jelzett útról. Ami a térképen csak egy „szép kilátás” jel, az a valóságban maga a csoda volt: szélmentes, napsütötte meredek, sziklakibúvásos hegyoldal, elszórtan göcsörtös cserekkel, molyhos tölgyekkel, és csodás kilátással, rálátással a szemközti völgyoldalra. Sokáig gyönyörködtünk a természet szép ajándékában. Nem volt könnyű visszaindulni az árnyékba, a sárba.
Pár száz méter gyaloglás után ismét a Hegyhát már jelzetlen szekérútján battyogtunk, majd hirtelen elkezdtünk egy szűken kanyargós résznél ereszkedni, ami a Kraholyák-patak völgyébe vitt tovább. A széles völgy szép bükköst rejtett. Hogy mégsem ezzel törődtünk, annak az volt az oka, hogy a patak nem a völgytalpon folyt, hanem a mi ösvényünkön, amit ráadásul szederbokrok is borítottak.
A Kraholyák-völgyben
Megváltás volt bakancsainknak, mikor a patak a helyére talált. De nem maradtunk szórakozás nélkül: indult a patakátkelések sorozata.Ez máskor, akár pár nap múlva szórakoztató játék lett volna, de most, a megáradt, megvadult, magát folyónak képzelő patak időnként komoly kihívást jelentett. Csak odafigyelve, egymást segítve keltünk (ugráltunk, óvatoskodtunk, botorkáltunk, lebegtünk) át a tajtékzó vízen. Vagy hússzor. Most utólag ez volt a két nap legjobb része. Meg hogy nem zavart vissza a szélvihar. Meg a kevés, de nagy örömet okozó kora tavaszi virágok. Meg a szép kilátások. Meg a vidám és elszánt társaság. Szóval az egész túra!
Örményország keleten innen, nyugaton túl
„És aludni mikor fogtok?” – kérdezte Hovhannes a taxiban, aki maga sem emlékszik, hogy ő mikor aludt utoljára. Hajnali érkezésünk miatt a kérdés jogos, de aludni majd csak este fogunk, messzire kell még eljutnunk aznap. Jerevánt elhagyva kopár dombok szegélyezik az utat, markánsan más a táj, mint nálunk. Furcsán kacskaringóznak a feliratok, próbáljuk kisilabizálni az elsuhanó örmény betűket, mindhiába. Majd felbukkan a Szeván-tó kéken csillogó vize, már ránézni is frissítő.
→ TovábbEgy nap az Országos Kéktúrán, Tapolcától Tördemicig
Az alábbi túraleírásból kiderül, milyen élmény egyedül felfedezni a legismertebb túraútvonalunk egyik legkülönlegesebb szakaszát a Balaton-melléki tanúhegyeket is megmászva. Egy rövid spoilerezés: a Kéken sosincs egyedül az ember.
→ TovábbDolomitok – a túrázók paradicsoma
Most már ősz van, de még élénken él bennem a sikeres nyári magashegyi túra élménye, a világ legszebb magashegységének szépsége, a Dolomitok túráinak varázsa. A leglátványosabb túránkat osztom most meg veletek.
→ Tovább