Galyatetőről Mátraházáig a Potyautasokkal
Régen kéktúráztunk már. A térképet nézegetve a Galyatető-Mátraháza szakaszt szúrtuk ki a még nem teljesített szakaszok közül, ami Budapestről még értelmes idő alatt elérhető, és a két végpont között tömegközlekedés is van.
Egy szép, téli vasárnapra tettük a kéktúránkat, a 10.40-kor Mátraházáról induló buszhoz igazítva. Ehhez nekünk 7-kor kellett kelni, hogy 5 főre minden enni- és innivalót előkészítsünk. No, meg a sapka-sál-kesztyűt, minden gyereknek és felnőttnek. Minderre másfél óra a szintidőm, ezúttal is pont ennyi kellett, hogy a teljes menetfelszerelés előálljon.
Kényelmesen autóztunk Mátraházára, ahol a nagy parkolóban hagytuk a kocsit. Pár baráti családdal keltünk útra, mindenki gond nélkül elérte a buszt, így 10.40-kor hosszú tömött sorban nyomultunk felfelé a buszra, legtöbben ingyenesen, nagycsaládosok lévén. Nem volt túl jó köre a Volánnak.
Galyatetőn nem sokkal 11 után szálltunk le a buszról. Eléggé fagyos volt az idő, legnagyobb meglepetésemre itt-ott hófoltok, hólepel borította a tájat. Gyorsan be is mentünk Galyatetőn a Turistacentrumba, ahol kisebb dugó alakult ki a pecsét körül, de amíg minden füzetbe bekerült a bélyegző, ittunk egy jó kis forró csokit.
Az igazi kéktúra megkezdése előtt még felmentünk a kilátóba körbenézni, és
eldöntöttük, hogy egyszer fent alszunk a bivakszálláson.
Fentről most is csodás volt a körpanoráma.
Dél volt, mire nekiindultunk a szűk 10 km-nek Mátraháza felé. Ovis kislányokból álló csapattal az átlagtempónk 2 km/h szokott lenni a megállókat is beleértve, így arra számoltam, 5 körül érkezünk vissza a parkolóba. Erre Nimród, aki megnézte a palacsintázó nyitvatartását, kétségbeesett, mert az 5 órakor zárt. Igyekeztünk.
Volna. Ha a 4 és fél éves Hanna nem kezdte volna el mondani kb. 500 méter után, hogy fáradt, és nincs kedve tovább menni. Végül is egy ovisnak ez pont az alvásidő, még ha otthon sosem alszik. Kicsit noszogatni kellett, de gyorsan odakeveredtünk Nóri mellé, aki 5 éves múlt, és nagyon hamar megtalálták a közös hangot. Amikor Elzáról és a mesékről kezdtek beszélgetni, hirtelen elszállt a fáradtság, és vihogva galoppíroztak tovább. Sőt, volt, ahol kellő hó maradt meg, és popsiszánkón tudtak csúszni – ezt élvezték a leginkább.
Közben a kisiskolás osztag a túracsapatunk elején türelmetlenkedett, hogy mikor jövünk már, időnként a walkie-talkieba beleszólva, hogy megálltak bevárni minket. Ugyanis az egyes számú erdei törvény az, hogy nem megyünk előre, ha véletlenül mégis, megvárjuk a felnőtteket.
Nagy megállót nem terveztünk, mert eléggé hideg volt, egész nap fagypont alatt volt a hőmérséklet. Elhagytunk egy esőházat, majd
az út mellett hullámoztunk a gerincúton, balra csodaszép kilátással Parádsasvár irányába.
Vércverésnél megálltunk pecsételni, itt le is huppantak a gyerekek egy nagy-nagy kidőlt fára, ahol el is fogyott a reggel alaposan megmelegített töltött paprika az ételtermoszból. A forró teát is kortyolgattuk, szükség volt a kézmelegítőre is.
A Vörösmarty-fogadó volt a következő állomás a következő pecsétnél. Legutóbb, amikor erre jártunk, emlékeim szerint még az út keresztezése előtt, egy kerítésen volt a pecsét, most azonban a buszmegálló mellett, egy OKT tájékoztató táblán találtuk meg. Itt megint megálltunk 10-15 percre, a gyerekek szusszantak, a felnőttek pecsételtek.
Az út utolsó etapja nagyon jeges volt, tele megfagyott vízátfolyásokkal, amiken a gyerekek előszeretettel „korcsolyáztak”. Mi, felnőttek azért kevésbé örültünk ennek.
Végül Nimród álma teljesült, és 16.30 körül sikerült beérnünk a parkolóba, így a túra után mindenki megkapta a jól megérdemelt lángosát, palacsintáját. Mi pedig megállapítottuk, hogy valahogy a fiúkkal sokkal könnyebb volt 4-5 éves koruk körül túrázni, mint a lányokkal. Remélem ez azért változni fog, és a lányoknak is jobban megjön a kedvük.
Téli csodavilág a Kis-Fátrában
2025.03.17.Magyarországon már olyan kevés van az igazi télből, hóból, hogy ezen a télen szerettünk volna látni egy kicsit téliesebb, havasabb tájat. Ehhez a Kis-Fátrát néztük ki magunknak, ahol még nem jártunk, de jókat olvastam róla az utazást megelőzően.
→ Tovább
Az Országos Kéktúrán Kétbodonytól Becskéig, sok gombával
2024.10.15.Miután beköszöntött az ősz, mi is túrabakancsot húztunk, hogy hozzátegyünk pár újabb kilométert a családi kéktúra-teljesítéshez. Egyelőre csak nekem van jelvényem, a fiúknak önjáró módban még nincsen meg az egész OKT, csak a gyerektáv. Lassacskán haladunk, közel sem olyan intenzitással, mint amikor még hordozva róttam velük az erdőt, de előbb-utóbb így is meglesz mind az 1172 km.
→ Tovább
Két Kéktúra a Balaton-felvidéken kilátóban alvással
2024.10.04.A gyerekekkel még sosem aludtunk szabad ég alatt. Viszont már évek óta terveztük, hogy fent alszunk a Csóványoson a kilátóban. Eddig nem jött össze. Idén pedig elcseréltük a Börzsöny tetejét a Badacsony tetejére! Mivel a kint alvás még a hidegfront betörése előtt volt, nyitott tetejű kilátót kerestünk, hogy esélyünk legyen az augusztusi csillaghullásból látni valamennyit.
→ Tovább
Hogy lesz valakiből kilométer- és turistaereklye-gyűjtögető?
A füzéri vár fehér falai már a távolból virítanak a csupasz kőoszloprengeteg tetején.
