Egy vadászlesen húztuk meg magunkat, még sötétedés előtt. Ha sosem próbáltátok, nem is gondolnátok, mennyire nehéz huzamosabb ideig teljesen csendben maradni, és megfeszített izmokkal koordinálni minden mozdulatot, hogy a lehető legkisebb zajt csapja. Oké, nem mondom, hogy teljes sikerrel jártunk. Sőt, az igazság az, hogy ha ténylegesen a film szereplői lettünk volna, azt hiszem, nagyjából az ötödik perc végére valószínűleg mindannyiunkat levadásznak. Nagy szerencsénkre a szarvasok nem ilyen vérmesek.

A kép nem adja vissza, de itt már nagyon csendben voltunk ám

2 / 14

Fotó: Pálvölgyi Krisztina

Miközben próbáltunk minél jobban beolvadni a vadászles deszkái közé, folyamatosan pásztáztuk az előttünk húzódó kukoricást és a mellette elterülő nagy, nyílt rétet. Vadmegfigyeléshez ideális hely, a nemzetipark-igazgatóság engedélyével kerültünk ide. Ne feledjétek: a gemenci erdő ilyenkor, szarvasbőgés idején délután 3-tól reggel 9-ig tiltott zóna a vadászatok miatt. Ez a korlátozás egészen szeptember 30-ig tart.

A vadászles, ahol az esti órákat töltöttük. Négyen kényelmesen elfértünk odafent

4 / 14

Fotó: Pálvölgyi Krisztina

Kapcsolódó cikkek

Szarvasbőgésre vadásztunk Budakeszi legnépesebb erdejében

Tovább

Ne maradj le az idei szarvasbőgés-hallgató túrákról

Tovább

Bevallom, előzetesen voltak kétségeim a 3-4 órás egyhelyben állás vagy ülés „izgalmait” illetően, de utólag azt kell mondjam, semmi okom nem volt aggódni. Az a helyzet, hogy 21. századi, rohanó városi emberként nehéz elképzelni, hogy érdekes lehet egyhelyben ülni és bámészkodni egy erdőben, ahol tulajdonképpen alig történik valami, és az is lassan, de úgy 10-20 perc után az ember agya átáll, a szeme hozzászokik az apró rezdülésekhez és változásokhoz, szinte meditatív állapotba lehet kerülni, és ha egyszer csak egy szarvas kibaktat a tisztásra, attól egészen extázisba lehet esni.

Ez a látvány tárult elénk a lesből

5 / 14

Fotó: Pálvölgyi Krisztina

...ő pedig szépen lassan kisétált elénk

9 / 14

Fotó: Pálvölgyi Krisztina

Először jött egy gyönyörű fiatal hím, majd egy másik, mindkettő éppen csak sarjadzó agancsocskával, és sokáig legelésztek, masírozgattak az erdő szélén.

Két fiatal gímszarvasbika

10 / 14

Fotó: Pálvölgyi Krisztina

Addigra már az idősebb bikák is belekezdtek mély, zengő hangjukon a bőgésbe, hol innen, hol onnan hangzott fel az erélyes „nászének”. Szakavatott fül azt is érti, miről folyik a diskurzus ilyenkor, a különböző hangok ugyanis mást és mást jelentenek.

Ezt hallottuk a lesből (a felvétel a helyszínen készült):

A videóban megjelenő szarvasfotók: dr. Almási István, Krizák István, Orbán-Fehér Zoltán; gemenci erdős fotók: Pálvölgyi Krisztina

De miért bőgnek a szarvasok egyáltalán?

A szarvasbőgés a gímszarvasok nászidőszaka, ami rendszerint augusztus végén-szeptember elején veszi kezdetét. Befolyásolja a nappalok rövidülése és az időjárás, sík vidékeken, illetve a melegebb déli tájakon általában korábban kezdődik, mint hegyvidéken. A nőstény szarvasok, vagyis a tehenek peteéréskor feromonokat bocsátanak ki, amit folyatásnak is hívunk, és ahogy a bikák ezt megérzik, teljesen a hatása alá kerülnek. Ugyanakkor létezik úgynevezett előbőgés is, ami éppen arra hivatott, hogy beindítsa a teheneknél a peteérést.

A bikák nyár végére lesznek a legdélcegebbek: meghíznak, és az agancsuk is teljes pompájában tündököl. Érdekesség, hogy a szemük előtti mirigy átható váladékával, illetve más testnedveikkel jelölik meg a saját területüket.

Csapatbikának hívjuk azt a példányt, ami „háremet tart”, azaz tehéncsapatokat von az ellenőrzése alá. Ezeket igyekszik egyben tartani, ami azt jelenti, hogy ha egy tehén elkóborol, akkor „röfögve” visszaterelgeti. A keresőbikák ezzel szemben azok a magányos példányok, amelyek a tehenek után bóklásznak, és adott esetben megküzdenek értük a csapatbikával.

A bika állva tud leghangosabban bőgni

11 / 14

Fotó: Orbán-Fehér Zoltán

A csapatbika minden este végigvizsgálja a tehéncsapatot, hogy megállapítsa, folyat-e éppen valamelyik (ez mindössze 24 óráig tart). Ha ilyet talál, akkor többször is párosodik vele. Mindeközben persze fogja vissza magát: hangosan bőg, mégpedig azért, hogy távol tartsa a vetélytársakat, azaz a keresőbikákat. Éles harcra csak ritkán kerül sor, ugyanis a bikák legtöbbször ránézésre fel tudják mérni, melyikük az erősebb. Csak az egyformán erős szarvasok csapnak össze, és a cél akkor sem az, hogy kioltsák a másik életét, mindössze megfutamítani szeretnék a vetélytársat.

A szarvasbikák harca

Adott tehát a háremet mindenáron védeni akaró csapatbika, és a fák között közeledő kereső bika, mindkettő teli torokból üvölt, és már pusztán ebből is sok minden kiderül számukra a másik erejéről. Amikor megpillantják egymást, 2-3 méter távolságból leszegett fejjel próbálják a frászt hozni a másikra, és ha ez nem sikerül, körözni kezdenek, miközben le sem veszik egymásról a szemüket. Ezután lassú menetelés következik, párhuzamosan, egymástól 5-10 méter távolságra, úgy, hogy jól látsszon a hatalmas agancsuk. Ekkor még bármelyikük meggondolhatja magát, és tovább állhat.

A bikák csak ritkán bocsátkoznak harcba

13 / 14

Fotó: Krizák István

Ha egyik sem teszi, nincs más hátra, mint az összecsapás: aganccsal előre egymásnak esnek, és megpróbálják minden erejükkel hátratolni a másikat. A gyengébb bika nyaka előbb-utóbb elfordul, és ilyenkor semmi nem védi a szügyét és a lapockáját. Ha gyorsan elugrik, ki tud térni a győztes szúrása elől, de előfordul, hogy halálos döfés áldozata lesz. A legtöbbször azonban visszavonulással végződik a küzdelem. Nagyon ritkán megeshet, hogy a két agancs szétválaszthatatlanul összeakad, ekkor az erősebb előbb-utóbb eltöri a gyengébb nyakát, majd – mivel nem tud szabadulni – éhenhal. Az is előfordul, hogy miközben a két szarvas összecsap, egy fiatal, kevésbé termetes, de szemfüles mellékbika odasurran, és magáévá teszi a védtelen, folyató nőstényt. Hiába, szemesnek áll a világ, ez a természetben is igaz.

Mit mondanak a bikák?

A szarvasbőgést és a szarvasok egy évét töviről hegyire megismerhetjük a pörbölyi Legenda és valóság – a gemenci gímszarvas elnevezésű kiállításon, amit most, nyár végén avattak fel. Innen tudom többek között azt is, hányféleképpen bőghetnek a szarvasok: ott van a már említett feleselgetés a csapat- és a keresőbika között, de a bőgés üteme, erőssége és maga a hangszín még sok más információt hordozhat. Arról nem is beszélve, hogy egy öregebb bika bőgése sokkal higgadtabb, mint fiatal társaié, és az a példány is nyugodtabb, amely egyedül uralja a bőgőhely környékét. A magányos bikák elnyújtott hangon keresnek, a tehenet visszaterelő csapatbika dühösen bődül fel, a folyató tehenet megkörnyékező hím pedig röfögésszerűen ismételgeti a mondandóját. A bika úgy tud a leghangosabban bőgni, ha áll, kinyújtja a nyakát, hátraveti az agancsát, és jól eltátja a száját.

Ezt a hangot csendes időben akár 5 km-ről is meg lehet hallani

14 / 14

Fotó: Krizák István

A szarvasok szuperképességei

Szürkületkor három tehén masírozott ki a tisztásra, és egyre beljebb és beljebb haladtak a réten. Elöl a vezértehén lépdelt. Ő egy idősebb, borjas anyaállat, akit a többiek feltétel nélkül követnek: ha megáll, a többiek is megtorpannak, ha fülelni kezd, mindenki figyel, és amint elindul, társai azonnal követni kezdik. A tehenek egyébként 2-3 éves korukban ellenek először. A bikáknál az első párosodás 5-6 évesen történik meg, addigra már egészen tekintélyes agancsot képesek növeszteni.

A szarvasok alig néhány tíz méterre tőlünk egyik kedvenc hobbijuknak hódoltak, azaz legeltek, amivel egyébként a napjuk körülbelül harmadát töltik, azaz 7-10 órát. A pihenés és a kérődzés további 6-9 órát tesz ki, 3-4 órát alszanak, a maradékot pedig olyan tevékenységekkel töltik, mint a játék vagy a testápolás. Szerencsénk volt, hogy a csapat nem vett észre minket, mert a szarvasok szaglása annyira jó, hogy

A legélesebb érzékszervüknek köszönhetik a bikák, hogy megtalálják az üzekedő tehenet; a tehenek, hogy felismerik a borjukat; és úgy általában a szarvasok, hogy tudják, mi az, amit meg szabad enni. Nyáron előszeretettel fogyasztják az ártéren a sulyomlevelet, fenyőerdőben a tűlevelet, lombos erdőben a makkot, vadgyümölcsöket.

12 / 14

Fotó: Orbán-Fehér Zoltán

A hallásuk sem rossz: minden zörejre felfigyelnek és képesek villámsebességgel azonosítani azt, köszönhetően jókora, minden irányban mozgatható fülkagylójuknak. A látás csak a harmadik helyet foglalja el az érzékszerveik sorában, de még így is kiváló. 50 méterig képesek azonosítani, amit látnak. A szarvasok „vörös-zöld-színvakok”, ami azt jelenti, hogy ugyan a kéket és a zöldet képesek megkülönböztetni egymástól, de a zöldet és a vöröset, illetve a vöröset és a narancsot már nem.

Ahogy telt az este és egyre sötétebb lett, az erdő is egyre hangosabban zengett, olyan igazi hidegrázós-hátborsóztatós módon, és egyre szorosabban vettek körbe minket az erdő hangjai. Kicsivel 8 óra után kezdtek csillapodni a kedélyek. Addigra már a kukoricás is hevesen megrázkódott párszor, így igencsak össze kellett gyűjtenünk a bátorságunkat, hogy lemerészkedjünk a vadászlesből a holdsütötte talajra. Fordított taktikát követtünk, mint amikor befelé masíroztunk: már hangosan beszélgettünk, és előkerültek a világítóeszközök, a fejlámpák és a mobilok is. Még így is kisebb adrenalinlökettől feltöltekezve értük el az erdő szélén álló autót, amibe már csak halk neszektől kísérve szálltunk be.

A cikk először 2021 szeptemberében jelent meg.