Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Szöveg és fotó:
2025. január 17.

Három tó túrája - a Menguszfalvi-völgy szépségei

Fiatalként, hegymászóként szerettem meg a Magas-Tátrát, nagyon. Most öregedő bakancsos turistaként tértem vissza, és ismét is elvarázsolt vad szépsége, egyedisége. Különösen igaz ez a túránk második napján felkeresett Menguszfalvi-völgyre.

A kb. 8 km hosszúságú völgy festői szépségű, s ezért nagyon felkapott. Bő tíz év után tértem vissza ide, és egyszerre örültem és bosszankodtam. Örültem mert sokan keresték fel, népszerű lett e hely, a túrázás. És bosszankodtam, mert sok volt a turista, jó részt oda lett a táj, a hegy titokzatos magánya, hangulata. Valami elveszett.

Szállásunk a szép fekvésű Csorbató (Strbske Pleso) településen volt egy hangulatos patak partján. A Csorbató egy település, amely a festői szépségű Csorba-tóról kapta a nevét. A tó távoli testvérei a Garda-tó, a Cómói-tó v. a Maggiore-tó, amelyek szintén végmoréna által elgátolt, visszaduzzasztott tavak. A tó környéke turistáktól nyüzsgő, felkapott, látványos attrakció.

Innen indultunk kora reggel magashegyi túránkra. A Pátria alatt, a nyári úton, tehát a piros sávon (Magistrale) haladva szép, napfényes fenyvesben szedtük fel az első kilométereket, hogy aztán lassan ereszkedjünk lefelé a Poprádi-házhoz. Itt haladva előszőr nyugatra a Csorba-tó felé volt kilátásunk, majd változott a kép, és keletre, az Oszterva vad, sziklás oldalát lehetett csodálni, miközben nem ártott a lábunk alá is nézni a helyenként igencsak szűk, sziklás, gyökeres, lestrapált ösvényen.

Megérkezve a Poprádi-tóhoz, mint ahogy azt mások is tették, fújtunk egyet, és már indultunk is felfelé a kék jelzésen a fenyvesben. Innentől már a Menguszfalvi-völgyben jártunk, többé kevésbé a Hincói-patak vonalát követve. Kb. egy km után utunkból jobbkézre ágazott ki a Rysire vezető ösvény, a Békás-tavak felé. Itt már javában a törpefenyves zónájában jártunk. S valahol ott, ahol e sűrűség véget ért elkezdődött a meredek tófal leküzdése.

Bizony, helyenként kezünket is kellett használni a felfelé haladás, mászás során.

Szerencsére a kilátásunk a Poprádi-sík felé egyre szebb lett, így volt indok meg-meg pihenni. No és ebben segítettek a ritkán felbukkanó, de éppen ezért feltűnő havasi virágok is. Úgy 2000 méteren kezdett „kisimulni” a turistaút, már csak hullámzott. A simább, többé-kevésbé lefolyástalan részen több kiszáradt egykori tavacska medre jelezte az itt is jelenlévő klímaváltozás hatását.

A Kis-Hincói-tó hűlt, akarom mondani száraz helye csak megerősítette az éghajlati katasztrófa itteni jelenlétét. Annál nagyobb öröm volt, mikor megpillantani a Nagy-Hincói-tavat! Az egykori gleccser cirkuszvölgyének (Hincói-katlan) mélyén díszelgő tó igazi csodálni való szépség. Ez a víztest a szlovák oldal legnagyobb területű (20 ha), és legnagyobb mélységű (53 m) tava. No és ámulatra méltó, félelmetes a tó hátterének díszlete is, a vad sziklagerinceknek a tóra leszakadó sötét oldala; a Kapor-, a Csubrina-, a Menguszfalvi- és a Hincói-csúccsal.

A napocska sajnos rövidre fogta vízparti pihenőnket, mert felhők, ködök mögé bújt, így bizony fagyos lett a levegő és a szél is feltámadt hirtelen.

A csapat lelkesebb része a Kapor-csúcs meghódítására indult. Én a fájós térdemmel lefelé vettem az irányt, hogy lassúságom ne legyen továbbra is a csapat terhére. Zsolt is csatlakozott hozzám, türelmesen, meg-megvárva óvatos csoszogásomat. Lefelé főleg régi közös kalandok felelevenítésével telt az idő. Túrabotom használata sokat enyhített a fájdalmamon, így (szerintem) gyorsan leértünk a Poprádi-tóhoz. Itt a rengeteg nyüzsgő kiránduló és túrázó sem tudta kitakarni, feledtetni a hely szépségét! A Poprádi-tóra szinte ráborultak a környező vad meredekségű hegyek: Patria, Velka Kopa és az Ostrava.

Már a látványától is felfrissültünk: kerüljük meg a tavat! Érdemes volt. Mindig új és új arcát mutatta a víztükör, a környező hegyvidéki táj, és ebbe belesegített az igencsak változékony időjárás: szél, szellő, széllökések, zivatart, majd havat ígérő felhők, és a ki-kikukucskáló napocska is színezte, újra és újra festette a vidéket. Percenként kapkodtam elő a fényképezőgépemet, hogy megörökíthessem a festőien fenséges pillanatokat a tó mentén.

A térdem nem javult, sőt, de volt még időnk bőven, így a közeli Szimbolikus-temetőt látogattuk meg. Hangulatos, megejtően szép sziklakertben emlékeztetnek a táblák, szobrok, síremlékek a hegyek és sziklák bátor, de szerencsétlenül járt ostromlóira. Aktív hegymászó koromban sajnos mindig akadt egy-két friss, ismerős név, most ezt megúsztam.

Visszaaraszolva a Poprádi-tóhoz, leültünk egy büféasztalhoz megjutalmazni magunkat. Mire kikértük a jól megérdemelt sörünket, már a többiek is befutottak egy csúcs és az ottani zegernyés időjárás élményével.

Hazafelé egy másik úton, a télin (zöld sáv) indultunk haza, ami kellemes lejtéssel, hangulatos erdőben vitt le a Menguszfalvi-völgy alsó részén folyó Hincói-patakhoz, hogy azon átkelve kellemesen húzós emelkedőn, vadregényes erdőben kapaszkodjuk vissza a piros sávra, s onnan szinte végig panorámás úton már hazafelé talpaltunk.

A túra alatt csak egy cigaretta csikket találtunk, más eldobált szemetet nem. A jelzések jók, követhetők voltak. A túrázók figyelmesek, és többnyire felkészültek voltak mozgásuk és felszerelésük szerint, de köztük is akadt néhány inkább a divatot, mint a praktikumot követő. Ami nem változott és örök szerelem marad, az a Tátra. Mert ezek a hegyek rabul ejtenek. S tátrajárónak lenni szerintem kiváltság.


Teljesítménytúrázás kutyával

Teljesítménytúrázás kutyával

2024.12.04.

Négylábú túratársammal idén ősszel a 30 kilométeres Börzsöny vándortúrát, és a könnyed Téli tókerülő 15-ös távját abszolváltuk. Mostanra szokásunk lett felkerekedni és együtt teljesítménytúrázni, így kiléphetünk kicsit a komfortzónánkból. Az ilyen helyzetekben válnak szorosabbá leginkább a barátságok, s nincs ez másképp a mi kapcsolatunk esetében sem.

→ Tovább
Örményország keleten innen, nyugaton túl

Örményország keleten innen, nyugaton túl

2024.10.28.

„És aludni mikor fogtok?” – kérdezte Hovhannes a taxiban, aki maga sem emlékszik, hogy ő mikor aludt utoljára. Hajnali érkezésünk miatt a kérdés jogos, de aludni majd csak este fogunk, messzire kell még eljutnunk aznap. Jerevánt elhagyva kopár dombok szegélyezik az utat, markánsan más a táj, mint nálunk. Furcsán kacskaringóznak a feliratok, próbáljuk kisilabizálni az elsuhanó örmény betűket, mindhiába. Majd felbukkan a Szeván-tó kéken csillogó vize, már ránézni is frissítő.

→ Tovább