A járványügyi korlátozások miatt idei erdélyi túránk helyett valami mást kellett kitalálnom. Több lehetséges ötlet közül végül a Kis-Fátrára esett a választás. A kiindulópont nincs olyan messze, mint Erdély, Budapesttől mindössze 280 km-re található. Az augusztus 20-ai hosszú hétvégére ütemeztem a túrát.

1 / 11

Fotó: Király Gábor

Kalandunk kezdőpontja a Vág-folyó partján álló Strečnó vára volt, csak a folyópartról néztünk meg. A gyaloghídon átkelve, a piros sáv jelzést követve elindultunk a hegység Vágtól Keletre eső főgerincének bejárására. Egy rövid szakaszon még szintben haladva, majd egyre intenzívebben emelkedve értük el az Óvárat (Starẏ hrad). Rengeteg időnk volt, ezért jól bejártuk az impozáns romokat, sőt a falmaradványok között meg is ebédeltünk.

2 / 11

Fotó: Király Gábor

Ezután már kemény emelkedő következett. A vár 500 m magasan áll a tengerszint felett, innen kellett az 1100 m magasan épült turistaházhoz felkapaszkodnunk. Lassan, de biztosan haladva, néhány pihenővel 17 órára értük el a Suchẏ (Száraz) csúcs alatt álló Chata pod Suchẏm turistaházat. A megérkezés örömére gyorsan ittunk egy frissítőt (a nagyobbak természetesen sört, az ifjabbak Kofolát). Ezután bejelentkeztünk, és elfoglaltuk hangulatos matracszállásunkat a tetőtérben. Zuhanyzás után megvacsoráztunk (természetesen a helyi specialitásokból), majd késő estig tartó kártyapartival múlattuk az időt. Nem túl későn, saját hálózsákjainkba bújva nyugovóra tértünk.

Kapcsolódó cikkek

Téli túra Európa legalacsonyabb magashegyén

Tovább

Kipróbáltuk a legvagányabb szlovák turistaszállót

Tovább

A második nap már nagyon látványosnak, de emellett nehéznek is ígérkezett. Reggeli után a ház mellett csörgedező forrásból megtöltöttük kulacsainkat, és nekivágtunk a gerincútnak. Továbbra is a piros jelzést követve és továbbra is keményen emelkedve értük el az előző éjszakai szállásunk névadó csúcsát, az 1468 m magas Suchẏ-t. Ez már látvány volt a javából… Az egymást követő füves hegyhátakon szépen kirajzolódott a végigjárandó útvonalunk egészen a Malẏ Kriváň (Kis Kriván) csúcsáig. Pihentünk egy keveset, majd kezdetét vette a hullámvasutazás.

3 / 11

Fotó: Király Gábor

A messziről lankás, dimbes-dombos terep bizony tartogatott némi sziklamászást is. Persze ezek nem voltak igazán kitett, technikás részek, de például a Fehér-sziklák (Biele skaly) környékén szükség volt a kezekre, főleg a nagy és nehéz hátizsákjaink miatt. Minden ereszkedés után magasabbra és magasabbra kellett felkapaszkodni. A Stratenecen már 1500 m fölött, a Kis Krivánon pedig már 1671 m tengerszint feletti magasságban jártunk. Felérve, túránk további útvonala is kirajzolódott, és még az eddigieknél is sokkal látványosabb arcát mutatta.

Fehér-sziklák

5 / 11

Fotó: Király Gábor

Körbetekintve láttuk a hegységet kettévágó Vág völgyét, a folyó túloldalán a gerinc folytatását a Veľká Lúka lapos tetejét a meteorológiai állomással. A Túróci és a Zsolnai-medencét, a szomszédos Nagy-Fátra vonulatát és a távolban kicsit párába burkolózva az Alacsony-Tátrát is. És ezzel még nem volt vége a napnak. Újabb rövid pihenő után elindultunk a hegység legmagasabb csúcsa felé. Az út mentén egy forrásból pótoltuk fogytán lévő vízkészletünket.

A Pekelník után már a Nagy Kriván (Velkẏ Kriváň) következett. 1708,7 m-es magasságával ez a Kis Fátra „teteje”. Nem véletlenül nevezik a hegység ezen részét „Kriváni Fátrának” is. Innen végig tudtuk követni az eddig, két nap alatt megtett és a még előttünk álló teljes utat. Ez szemmel igen egyszerű volt, nem úgy, mint a valóságban végigjárni.

6 / 11

Fotó: Király Gábor

Megpillantottuk a következő szállásunkat is. Ez volt a Chleb (Kenyér) csúcsa alatt a hegység peremén álló Chata pod Chlebom. A nap még magasan járt, így egy hosszabb pihenőt tartottunk, úgysem tudtunk betelni a látvánnyal. Nem is lehet igazán szavakba önteni ezt a csodát, ezt ott át kell élni… Persze, az éjszakát nem akartuk fent tölteni, így leereszkedtünk a turistaházhoz. Az előző naphoz hasonló frissítőkkel kezdtünk, majd bejelentkeztünk és elfoglaltuk a kevésbé barátságos matracszállást a ház tetőterében (persze ez nem volt meglepetés). Jobb híján vettünk egy hideg fürdőt, megvacsoráztunk, kártyáztunk néhány kört, majd nyugovóra tértünk, úgy 60 másik túrázóval egy légtérben. Az éjszaka néha kicsit zajos volt, így nem tudtuk kipihenni magunkat, de sebaj.

Reggeli után a ház mellett egy forrásból újra megtöltöttük kulacsainkat, majd útra keltünk. A sárga jelzésen kapaszkodtunk vissza a gerincre, de nem ott, ahol előző nap letértünk róla, hanem a Chleb 1645 m magas csúcsát kihagyva, a következő nyeregben. Azért döntöttünk így, mert a nap leglátványosabb csúcsa a túra végén várt még ránk, és annak meghódítását semmiképp nem akartuk kihagyni esetleges időhiány miatt. Folytattuk a hullámvasutazást, de már egyre alacsonyabb csúcsokon. Hromové 1636, a Poludnovẏ Grúň már „csak” 1460 m magas.

8 / 11

Fotó: Király Gábor

Tekintetünket nem tudtuk levenni az eddigiektől nagymértékben eltérő látványt nyújtó, vad sziklafalakkal büszkélkedő, Nagy Rožutecről. Közben útbaesett volna az 1607 m magas Stoh (Kazal) zöld piramisa, de azt az oldalában futó sárga jelzésen kikerültük. Mivel csapatként kellett működnünk, és az volt a cél, hogy a túra minden percét élvezzük, az már túl sok lett volna az adott napra. Némi izgalomra adott okot, hogy egy szemben érkező cseh túrázó, elmondása szerint, épp azon a sárga jelzésű szakaszon az imént találkozott egy medvével. Mivel mi nem egyedül, hanem öten és beszélgetve haladtunk, nem gondoltam, hogy hasonlóképpen járnánk, így nem változtattunk a terven.

Nagy Rožutec

9 / 11

Fotó: Király Gábor

A szűk, sáros, sziklás ösvényen 40 perces túrával kiváltottuk a több, mint 2 órás hegymenetet. És még medve sem jött… A következő hegy a zord külsejének és különleges látványának köszönhetően már a nagy népszerűségnek örvendők közé tartozik.

Sajnos inni már nem tudtunk annyit, amennyit szerettünk volna, mert készleteink kifogyóban voltak.

Fél óra szieszta után felmálháztunk és nekiindultunk. Az útjelző tábla szerint másfél órás utat egy óra alatt sikerült megtennünk, úgy, hogy a kétirányú forgalom miatt a kitettebb, láncokkal biztosított szakaszokon néha még várnunk is kellett. Ez volt a nap fénypontja. A Nagy Rozsutec (Velkẏ Rožutec) 1609,7 m magas csúcsán álló keresztjénél elkészítettük a háromnapos vándorlás utolsó csúcsfotóját, és elfogyasztottuk maradék vízkészletünket. Szemünkkel még egyszer végigpásztáztuk a bejárt utat, áttekintettünk a szomszédos Kis Rozsutecre, és könnyes búcsút vettünk a Kis-Fátrától. Csak úgy, ráadásként a lefele vezető útnak nem a piros, hanem a kék jelzést választottuk. A Diery-szurdok létrákkal és vasrácsokkal bejárhatóvá tett turistaútján ereszkedtünk le. A kisebb-nagyobb vízeséseken lemászva, a szurdok aljában pedig fejenként 3 Kofolát elfogyasztva értünk vissza Štefanovába. Az autónk rendben megvolt, ott, ahol hagytuk, már csak haza kellett utazni.

10 / 11

Fotó: Király Gábor

Az ilyen, hosszú, nyílt gerinceken való több napos túrázás egy kicsit macerásabb és nehezebb, mint csillagtúrázni, vagy csak felmenni egy hegycsúcsra, de mindenképp megéri a befektetett energiát. És van néhány ilyen útvonal a közelben. Mi biztosan megyünk még.

Szöveg: Bohner Zoltán
Fotók: Király Gábor