Budapesten élek, egy napfényes, bájos lakásban, csak éppen nincs udvarunk. Mivel nem bírom a bezártságot, és a hétvégéket is csak úgy tudom elképzelni, hogy minden percüket kihasználom, elkezdtem kutatni a lehetőségek után, vagy a lehetőségek találtak meg engem. Egyik ismerősöm rendszeresen szervezett túrákat, és néhányba én is belekóstoltam, ha időm és az időjárás engedte. Volt, hogy barátok is csatlakoztak, volt, hogy a párom. Aztán egy nap a munkahelyemen mesélte a kollégám, hogy az egyik ismerőse rendszeresen kéktúrázik, és pár mondatban összefoglalta, mit is takar ez a fogalom.

Nemsokára ráakadtam a Kéktúra honlapjára, innentől pedig adott volt a dolog. Beszereztem az igazolófüzetet az MTSZ Központi Irodájában, kiválasztottam egy szakaszt, és kezdődhetett az akár éveken át tartó "Ismerd meg Magyarországot" menet. A Kéktúra már 1952 óta létező dolog hazánkban. Jelenleg 1118 km a teljes hossza, és átszeli az országot. A párom és az egyik kirándulós ismerősöm csatlakozott hozzám a legelső túrára, 2014. május 25-én jött el a nagy nap. Egy közeli és kevésbé megerőltető szakaszt választottam ki: Hűvösvölgy-Rozália téglagyár. A táv 13,9 km, tömegközlekedéssel egyszerűen meg tudtuk közelíteni egy óra alatt.

Az igazolófüzetben ehhez a szakaszhoz négy pecsét tartozik: a Gyermekvasút hüvölsvölgyi végállomása, a Hármashatár-hegy, a Virágos-nyereg és a Rozália téglagyár.

 

A 61-es villamos végállomásánál szálltunk le, innen egy rusztikus fedett lépcsősor vezetett a Gyermekvasút állomásához. Éppen gyereknapon érkeztünk a helyszínre, rengeteg program várta a kicsiket, és a nagy tömegtől nehézkesen jutottunk az állomáshoz. A pénztárhoz érve (ahol meglepő módon egy kamaszfiú várt) azt az információt kaptuk, hogy a forgalmi irodában van a Kéktúra pecsét. Az iroda nyitott előszobájában sikerült felavatni az igazolófüzetet az első bélyegzőlenyomattal, amit persze hogy fejtetőn sikerült a füzetbe nyomni.

 

Boldogan indultunk tovább a kék jelzések nyomában. A leírás szerint a Hűvösvölgyi utat keresztezve, egy kis gyalogoshíd vezet át az Ördögárkon, ami voltaképpen egy patakocska. Nos, mi egy kicsit kavarogtunk az út körül, mert volt egy iránymutató tábla, ami körbevitt egy játszótéren, tansövényszerűségen, és végül sehova nem vezetett. Azért nem adtuk fel, megtaláltuk a helyes irányt, jó néhány házat elhagytunk, és találtunk egy csalános-gazos átjárót az Ördögárok felett, onnan balra indulva hamar ráleltünk a Glück Frigyes útra - széles gyalogút, gondozott, és a kék jelzések is nagyon jól követhetőek errefelé. Ez az út a Nyéki-hegy oldalában fut, és az erdő szélét is eléri, innen kisétálhatunk a Hármashatárhegyi repülőtérre. Itt egy kicsit körbenéztünk, aztán folytattuk a túrát. Az út mellett található egy emléktömb, Mátyás király vadasparkjának emlékére emelték, és a kövön láthatóak az akkori határok - hát, nem semmi terület.

Az út mellett egy II. világháborús ismeretlen magyar katona sírjára is rábukkantunk, szolíd koszorúval emlékeznek meg róla.

Továbbhaladva a Határ-nyeregbe ereszkedik le az út. Nagyon jól kiépített ösvényen haladtunk, és szerintem a túra egyik legérdekesebb része is itt volt. Egy oroszlánra emlékeztető szikla, amelyet kicsit még meg is faragtak, hogy még oroszlánosabb legyen, őrzi a kirándulók épségét. Jobbra foltokban szép a kilátás, sok a pad, megállhatunk kifújni magunkat. Egyébként sok kirándulóval, biciklissel találkoztunk ezen a szakaszon. Aztán egy geocaching programot futtatva a párom felfedezte, hogy a közelben van egy láda, miért is ne keressük meg? Az út bal szélén meredek oldalra tudunk felkapaszkodni, s bár a nagyobb kövek miatt stabil a felmenetel, de óvatosan kell mászni. A láda csak nem lett meg, mi meg egyre feljebb haladtunk, a jel szerint még meredekebbre kellett volna mászni érte. A kilátás viszont pazar volt, zöld lombok mindenütt. Amikor már veszélyesnek ítéltük meg a további kaptatást, leereszkedtünk.

 

Hamarosan elérkeztünk az Árpád-kilátóhoz, innen nagyon szép kilátás nyílik a kanyargó Dunára, a belvárosra. Ekkor már hallottunk égzengést is, és egy kis falatozás után sietősre fogtuk, nehogy elkapjon ott az eső, amikor még az út fele hátravan.

 

Nem volt szerencsénk. Egy jó fél-egyórás szitálást kaptunk a nyakunkba. Azért elviselhető volt a helyzet, mert a nagyon meleg és párás időben, nem féltünk attól, hogy az esőtől megfázunk. Kicsit nehéz volt ez a szakasz, mert folyamatosan felfelé meneteltünk, a víztől picit csúszós volt a terep, és nem volt látnivaló sem.

Végre felértünk a Hármashatár-hegyre - megérte! Az eső is elállt. A kilátás szép, innen is jól látható Budapest szíve, a Duna és a környéke. A második pecsételőhely is itt volt, egy villanyoszlopra volt lánccal rögzítve a vaspecsét, szerencsére volt nálunk bélyegzőpárna és egy H.H. lenyomattal távoztunk a helyszínről.

Erről a hegyről a Vihar-hegy tetejére kaptattunk fel, majd a Virágos-nyeregbe értünk. A közelben egy csapat tábortűz mellett szárítkozott, piknikeztek. Kiértünk a házak közelébe, itt az erdő szélén egy tábla mellett egy fa oszlopon található a gumis bélyegző, Virágos-nyereg felirattal.

Előttünk magasodott a Csúcs-hegy, elértünk az utolsó részhez, 2,4 km hosszú szakasz a Rozália téglagyárig. A hegy oldalából kilátás nem nyílt, takarták a növények, egyébként itt is jól kiépített az útvonal. Leereszkedés után elhagytuk az erdőt, egy sorompónál fordultunk ki a földútra, és hamar megérkeztünk a téglagyár kerítéséhez. Megvolt a pecsét, és az illatozó bodzabokrok mellett a Solymári bekötőútról a 218-as busz megállója felé vettük az irányt, ami visszavitt minket Budapest belvárosába.