Így szerettük meg végleg a családi vízitúrázást
Magyarország bővelkedik felfedezésre váró, csodálatos vadvizekben, a vízitúrázás pedig „igazi” természetjárás, abban az értelemben mindenképpen, hogy a vízről egy olyan oldalát láthatjuk a természetnek, amit máshonnan nem igazán. De hogyan kezdjünk el vízitúrázni a gyerekekkel?
Az első alkalom (legyen) meghatározó élmény!
Nagyon fontos az első alkalom gondos megtervezése, hiszen semmiképpen nem jó dolog, ha egy kellemetlen élmény miatt elvesszük gyermekünk kedvét az egésztől. Persze, ahogy növekszik, simán felülírhatjuk a negatív élményt, de gondos tervezéssel azért sok minden elkerülhető! Elsőre a vízitúra biztosan félelmetes a kisebb gyermekeknek, legyen ez a kiindulópont. Félelmetes, de izgalmas!
Gondoljunk csak bele: kenuzni általában a gyerekek számára mélyebb vízben szoktunk, a víz általában nem átlátható, a kenu borulékony jószág, benne pedig meg kell tudni ülni rövidebb-hosszabb ideig. Bár nem vagyok egy nagy vízitúrás, bizony én magam is tudok olyan történetet, amikor az első alkalommal a gyerek annyira stresszes lett a legnagyobb jóakarat mellett is, hogy utána évekig hiába próbálkozott a család. Akár csak attól is borulhat az egész terv, hogy billeg a hajó, a gyerek pedig nem akar beszállni, mert megijed. És akkor még nem beszéltünk a napszúrásról, a szúnyogokról, és arról, hogy a pad mennyire tudja kínozni ülepünket – kezdő túrázóknak, még felnőtteknek is mindenképpen ismerniük kell a szabályt.
Gyerekszemmel nézve a jó kenutúra rövid, élménydús, azaz nem csak egy folyón evezünk a napon, hanem be lehet menni a nádasba, lehet kerülgetni fákat és bokrokat, esetleg lehet látni madarakat és más élőlényeket, és naná, hogy lehet strandolni is, ráadásul lehetőleg a többi pajtással! Mindez szervezést igényel! Legyen tehát tényleg biztonságos, borulásmentes, barátokkal közös és rövid az első alkalom, de ugyanakkor legyen látnivalókban gazdag is, hogy megszeressék a műfajt. Az is látható, hogy az izgő-mozgó legkisebbekkel valóban kihívás vízre szállni.
Mi a gyerekek miatt az elmúlt években „elhanyagolt” vízitúrázást akkor bátorkodtunk bevezetni, amikor kisebb, de roppant mozgékony lányom 3 éves volt, a nagyobbik pedig 5.
Ha valakinek van alapvető jártassága a vízitúrázásban, akkor mindenképpen az a legideálisabb, ha valamelyik békés vízen bérelünk egy kenut pár órára, s türelmesen bevezetjük gyerekünket a kenuzás rejtelmeibe a lehető legbiztonságosabb körülmények között, például a part mellett.
A mi választásunk az Expedíció Velencei-tó által hirdetett másfél órás, „Vízi élőlények nyomában” című túra volt, amit ráadásul csapatkenuban lehet abszolválni szakértő biológusok vezetésével. Mindezt értelemszerűen összekötve egy kis fürdőzéssel. Ahogy azt egy korábbi cikkben meg is írtam, a választást csak ajánlani tudom azóta is mindenkinek. A túrabázis közvetlenül az agárdi hajóállomás mellett van, a hajóállomás másik oldalán pedig a kifejezetten gyermekbarát Napsugár strand található. Sőt, ezen a helyen még a Velencei-tó halait bemutató kisebb akváriumházat is megtekinthetjük!
A valóban rövid túra során alaposan bejártuk a tavat, kicsit szeltük a nyílt vizet, aztán kerülgettük a nádasokat, végül a tó érintetlenebb, meglepően tiszta vizű részeit keskeny halászcsapásokon közelítettük meg, ami, mondanom sem kell, nagy sikert aratott az aprónép körében. Bár nagy meleg volt, láttunk búbos vöcsköt, sirályokat, gólyatöcsöket, vadkacsát, kócsagokat, és észrevettünk egy egész „békanapozót”, egy „szitakötőrepteret”, sőt, még egy kisebb úszólápfoltot is. Megnéztük a halásztanyákat, és megtudtunk sok-sok egyéb információt a tó élővilágáról. Mindezt valóban rövid idő alatt, egy, az átlagostól kevésbé imbolygó, nagyobb kenuban.
Családi evezős tábor helyett: túlélőtúra
Jöhetett a második lépcső! Na, ez szolgált némi tanulsággal… A következő nyáron ugyanis kiszemeltem magunknak a Kalandor Vízitúra általam máshol nem látott programját, a direkt a gyerekes családok számára szervezett tábort. A baj csak annyi volt, hogy későn jelentkeztem, így lemaradtunk a programról. De mivel bennünk volt a tettvágy, a túravezető javaslatára végül a szeptember eleji gemenci evezésre neveztünk be, mondván, hogy az is teljesen gyerekbiztos víz, még úszni nem tudó gyermekkel is.
A terv fantasztikusan hangzott, különösen gyerekszemmel: reggel a csónakokkal együtt bevonatozunk a Gemenc rengetegébe, majd vízre szállva teszünk egy kisebb utat a bámulatosan szép Rezéti-Holt-Dunán. Este visszavonatozunk Bajára, majd reggel ismét vonattal megközelítve a víz mellett parkoló hajókat, lecsorgunk Bajára. És persze jó eséllyel még a szarvasbőgést is hallhattuk volna. Ide csak nagyobb lányom jött egy barátjával és annak apukájával. A gond annyi volt, hogy hosszú évtizedek legkisebb vízállásánál sikerült Gemencre eljutnunk, s a Duna mellékágaiban egyszerűen nem volt annyi víz, hogy vízre szálljunk.
Többszöri próbálkozást követően végre a Sión szálltunk vízre, de onnan ki kellett evezni a Dunára, ami viszont a sarkantyúk kerülgetésre miatt már egyáltalán nem volt vicces két, úszni nem teljesen tudó kislánnyal. Persze, rajtuk volt a mentőmellény, hiszen az kötelező a jogszabályok szerint, de elképzelni sem tudtam, mit kezdek a parttól esetenként 40 méterre, ha egy uszály okozta hullám felborít bennünket, miközben éppen egy sarkantyút kerülünk. A gyerekek ebből szerencsére nem sokat éreztek, bár amikor mellettünk felborult egy hajó, tele felnőttel, rájöttek, hogy itt azért van kihívás.
Aztán sajnos a Rezéti-Holt-Dunán sem tudtunk végig menni, vissza kellett fordulni, s akkor már nem volt mit tenni, le kellett evezni egészen Bajáig, ami két napra volt tervezve… Sikerrel vettük az akadályokat, a rekordalacsony vízállás álomszép zátonyokat képzett, amelyeken hatalmas élmény volt fürödni, sőt, megvolt a klasszikus gemenci kép is az előttünk a vízen átszökellő szarvasbikával. Szóval van mire emlékezni, de azért a következő nyáron nem volt már akkora a vágy, hogy újra evezzünk.
És akkor tényleg egy családi evezős tábor
Idén nyáron, az emlékek megszépülésével viszont már semmi sem tarthatott vissza attól, hogy benevezzünk a Kalandor családi táborába, amelyet mindig a Tisza-tóra szerveznek, hiszen ott valóban könnyű kisebb, látványos túrákat tenni nyugodt vízen, miközben kiváló kiegészítő programokat lehet szervezni. A tábor lényege, hogy miközben a csapat egyik fele evez, a másik része pedagógusok közreműködésével kézműves foglalkozáson vesz részt a táborban. Az egészhez pedig jár a valódi tábori hangulat, közös szalonnasütéssel, menzával, a végén oklevelekkel és érmekkel.
Idén a baj csak annyi volt, hogy az augusztus 15-e után napi ritmusban szervezett partik miatt a helyszín végül átkerült a Dánfoki Üdülőközpontba, Békés külterületére. Valószínűleg a Tisza-tó jobb lett volna, ott van az ökocentrum, a kerékpárút, jó strandok, az evezéssel pedig madárvártákat lehet becserkészni. A Dánfoki Üdülőközpontban éppen nem működött a strand, így „csak” a Körösben lehetett csobbanni, ami azért „csak”, mert kiépítetlen.
Cserébe felfedezhettem hazánk egy általam nem ismert csodálatos részét, ahova biztos visszatérek még. Ha másért nem, azért, hogy jobban megismerjem a Körösöket kenuval, a városokat és persze a Körös-Maros Nemzeti park látnivalóit. Hihetetlenül bejött ugyanakkor a Fekete- és a Fehér-Körös torkolatánál található Szanazug, ahol egy nagyon jó strandot fedeztünk fel a Körös finom, hűs vizével.
A gyerekek nagyon szerették a kézműves foglalkozásokat, mert kifejezetten igényes holmik születtek. A túra csúcspontja pedig a Fekete-Körösön tett kisebb evezés volt, amelynek keretében Szanazugból feleveztünk a városerdei (Gyula) szabadstrandig. Klassz lezárása volt az egész nyárnak: rövid, de látványos túra, kiváló fürdési lehetőséggel. Jövőre pedig remélhetőleg most már tényleg benevezhetünk végre egy családi táborba a Tisza-tó partján!
Best of Pádis-fennsík gyerekekkel
Idősebb lányom tavaly, 11 évesen jelentette ki, hogy most már részt venne egy felnőtt túrán. Így ezen a nyáron célba vettük a Pádis-fennsíkot, az egész Kárpát-medence egyik legjobb túraterepét. A Galbena-kör teljesítését követően be kellett látnom, hogy ez már valóban felnőtt túra volt. Szóval ezennel végleg búcsút vettünk a „túracipellőktől”, így búcsúzik a Túracipellő blog is.
→ TovábbA legjobb erdei móka: land art
Persze a land art egy komoly dolog, és üzenete, valamint a művek halandósága miatt általam nagyon is respektált művészeti ág, de az erdőben örökké „kincseket”, azaz faleveleket, ágakat, terméseket gyűjtögető gyerekek bármikor kaphatók egy kis alkotásra ezekkel a „kincsekkel”. Ráadásul korántsem csak a gyerekek élvezik a mókát! Miért ne szólhatna hát erről egy szép őszi kirándulás?
→ TovábbSzlovákia legváltozatosabb szurdoktúrája családoknak lett kitalálva
Két látványos szurdok: létrás mászás, vízesés, búvópatak az elsőben, virágpompában úszó havasi rét felhőbe vesző fenyvesekkel és játszóteres étterem a túra közepén, végül egy újabb vízesés, működő vízimalom és két kilátóból is élvezhető szédítő mélység a másodikban. Mindezt egyben, a Kócs-hegység látványos körtúrájában.
→ Tovább