Ilyen egy rakás gyerkőccel kéktúrázni
Egy hűvösebb nyári hétvégét sikerült kinézni két, egymástól földrajzilag viszonylag távol eső kéktúraszakasz teljesítésére.
Van egy nagyobb társaságunk, akikkel hébe-hóba kéktúrázunk, és mivel mi még a második teljesítéssel csak 300 km környékén járunk, elég rugalmasak vagyunk abban, hogy melyik szakasz legyen a következő. Ezen a hétvégén 5 család vágott neki a kéknek, sok-sok gyerekkel (szám szerint 17), ehhez pedig csak 8 felnőtt társult.
Szombati napra a Németbánya-Városlőd, vasárnapra Zalaszántó–Gyöngyösi csárda szakaszt tűztük ki célul. Közben pedig a Balatonnál töltöttük az éjszakát, mert a társaságból két családnak is van saját nyaralója. Szombaton Németbányán találkoztunk, itt egy kicsit hosszabb logisztika következett, mert át kellett vinni az autókat Városlődre. Szerencsére Németbánya egy aranyos kis falu, ami épp ideális a várakozásra: van büfé, és játszótér is nem messze egymástól. Így amíg az apukák vezettek, az anyukák a gyerekekkel voltak.
A várakozási idő hamar eltelt, ám az idő is jól elment. Mire elindultunk az erdőbe, olyan érzésem volt, mintha már sötétedne - pedig egyébként nem. Út közben akadt még egy-egy hátráltató tényező: először fújtunk „burikút”(buborékot), ami Hanna hangulatán jelentősen javított, de az ide-odarohangálás miatt azért összességében lassultunk. Aztán pár száz méter után egy erdei tornapályára bukkantunk. Persze a gyerekek egyből játszótérnek nézték, így muszáj volt pár percet ott is eltölteni.
Majd egy kidőlt fa alatti „limbózást” követően egy sűrű, sötét erdőben találtuk magunkat, de a páfrányokkal szegélyezett utunk csodaszép volt! Gábor elől ment, hogy Hanna tudjon aludni a hátán, én a srácokkal hátul maradtam és néha noszogattam őket, mert egy-egy pocsolya túl érdekesnek bizonyult. Dávid mesélt nekik út közben érdekes történeteket, így fel tudtuk gyorsítani a tempót, hogy a tényleges sötétedés előtt átérjünk Városlődre. Végül sikerült, és még a balatonparti lángosunkat is nagyjából világosban fogyasztottuk el.
Esőt jósoltak vasárnapra, ami sajnos be is jött
Viszont az időjárás nem volt épp a legjobb: elég hűvös volt szombaton is, vasárnapra pedig még esőt is jósoltak. Reggeli után gyorsan bepakoltunk az autókba, és célba vettük a Gyöngyösi csárdát, hogy az autós logisztikát vasárnap ki lehessen hagyni. Épp időben érkeztünk, így pár perc várakozás után jött a busz amire fel is pattantunk.
Kicsit úgy éreztem magam, ahogy a pedagógusok érezhetik egy-egy ovis vagy sulis kiránduláson.
Feltereltük a gyerekeket, csitítottuk őket a buszon, aztán nagyon figyeltünk Zalaszántón a leszálláskor, hogy véletlenül sem maradjon fent senki sem. Minden elismerésem a pedagógusoké, akik másodmagukkal visznek 30 fős osztályokat kirándulni!
Zalaszántón pecsételéssel kezdtük, majd elindultunk Rezi irányába. Kicsit mentünk a faluban, aztán az út mentén, és alig vártuk, hogy végre erdei ösvényt koptassunk. Igen ám, ez a rész elég buja növényzettel van benőve, így harcoltunk a csalánnal rendesen! Már a túra elején eldöntöttük, hogy megnézzük Rezi várát is, így letérünk kicsit a kékről. Igazából szintben ez már nem is volt sok, távban is csak 1-2 plusz kilométer.
A vár nagyon tetszett mindenkinek: mi felnőttek szívesen lepihentünk volna, de minden családban van legalább egy totyogó, aki gondoskodik arról, hogy a pihenők alatt még inkább lendületben legyenek a felnőttek. Túl sokáig nem élvezhettük a várból nyíló panorámát, mert eleredt az eső. A várnak van egy zárt, tetővel ellátott része is, így behúzódtunk, vártunk kicsit, hátha alábbhagy az eső. De nem akart.
Így mindenki felöltözött esőkabátba, a hátibabákra és hordáraikra hordozós esőponcsó került. Szerencsére az időjárás senkit sem zavart, így vidáman teltek az esős kilométerek is! Pár kilométer után kitisztult az ég, lehetett vetkőzni. Ekkor már szántóföldek között vitt az út, olykor-olykor egy-egy magasles is feltűnt.
Reziben megálltunk a kocsmánál, és nem csak pecsételtünk, hanem jégkrémeztünk is. Nem mintha az időjárás indokolta volna, de azért mindenkinek könnyen csúszott a fagyi. A Gyöngyösi csárda közelében akadt egy nagy, megmászni való fa is, ahol a végén az összes gyerek tobzódott. A pecsétnél is kisebbfajta sor alakult ki, minden gyerek maga szerette volna a pecsétjét benyomni az igazolófüzetbe. Ez is egy kis türelemjáték, no de a gyermek kékhez ez is hozzátartozik!
Az Országos Kéktúrán Kétbodonytól Becskéig, sok gombával
2024.10.15.Miután beköszöntött az ősz, mi is túrabakancsot húztunk, hogy hozzátegyünk pár újabb kilométert a családi kéktúra-teljesítéshez. Egyelőre csak nekem van jelvényem, a fiúknak önjáró módban még nincsen meg az egész OKT, csak a gyerektáv. Lassacskán haladunk, közel sem olyan intenzitással, mint amikor még hordozva róttam velük az erdőt, de előbb-utóbb így is meglesz mind az 1172 km.
→ Tovább
Két Kéktúra a Balaton-felvidéken kilátóban alvással
2024.10.04.A gyerekekkel még sosem aludtunk szabad ég alatt. Viszont már évek óta terveztük, hogy fent alszunk a Csóványoson a kilátóban. Eddig nem jött össze. Idén pedig elcseréltük a Börzsöny tetejét a Badacsony tetejére! Mivel a kint alvás még a hidegfront betörése előtt volt, nyitott tetejű kilátót kerestünk, hogy esélyünk legyen az augusztusi csillaghullásból látni valamennyit.
→ Tovább
Székelyföldi kalandjaink folytatódnak
2024.09.23.Egy felejthetetlen hetet töltöttünk Kirulyfürdő mellett egy kulcsosházban két másik családdal, összesen 11 gyerekkel. Természetesen a hét második felében sem maradtak ki a túrák!
→ Tovább
