Bevallom, a Balkán szó hallatán nekem is sokáig kátyús utak, lerobbant autók, szürke városok és falvak, a délszláv háború mementói, illetve a sziklás tájban kecskéket terelő pásztor képe ugrott be. Az elmúlt években szerzett ismereteim, illetve a legutóbbi túránk tapasztalatai már teljesen más képet alakítottak ki bennem erről a páratlan vidékről, ami lehet, hogy ma is elmaradottabb régiónak számit hazánkhoz képest, de bizonyos dolgokban meglepő fejlettséget és magas színvonalat mutat. Most júliusban a szerb-koszovói határnál található Kopaonik-hegységet és környékét szemeltük ki a térképen, aminek élményeire egy remek blog hívta fel a figyelmünket. A számunkra eddig teljesen ismeretlen térség 4 napos kalandra csábított, amiről jóformán csak annyit tudtunk, hogy sok mindent kihozhatunk belőle, de az átélt élménykavalkád még így is meglepett minket.

Sícentrum, avagy kirándulóhely
A legmagasabb csúcsával 2000 méter fölé magasodó Kopaonik-hegység a jelenleg is zajló francia beruházásoknak köszönhetően Szerbia legnépszerűbb és legmodernebb síparadicsoma. A közvetlenül a szerb-koszovói határ mentén fekvő üdülőtelep igazi forgalma a decembertől áprilisig tartó síszezonban zajlik, de a hotelek különféle szolgáltatásai miatt a környék nyáron is tele van élettel, ámbár a gyalogos túrázás errefelé kevésbé dívik. Minket ez a tény aligha tántorított el a környék bejárásától, sőt kimondottan élveztük, hogy a terep jóformán csak a miénk volt. Ennyire viszont még ne szaladjunk előre: nézzük, milyenek a helyi viszonyok.

A Kopaonik sícentruma széles skálán kínálja szolgáltatásait. Kevés pénzből gazdálkodva is találunk jó szállást, illetve finomakat ehetünk.

2 / 24

Fotó: Lánczi Péter

Idegen tájak felfedezésében jóval rutinosabb, illetve a szláv nyelvek ismeretében jártas túratársunkra bíztuk magunkat, amikor nekivágtunk Szerbiának. A terv csupán annyi volt, hogy felfedezzük a Kopaonikot, illetve igyekszünk minél több látnivalót felkeresni a hegység tágabb környezetében, minden nap finom bureket és pljeskavica-t eszünk, ott szerzünk szállást, ahol épp ránk sötétedik, egyszóval a program spontán alakult, a lényeg az volt, hogy jól érezzük magunkat. Az ilyesfajta kaland kényelméhez Laci nyelvtudása nélkülözhetetlen volt, ugyanis a szerben kívül errefelé más nyelvet nemigen beszélnek, sok minden pedig csak cirill betűvel van kiírva. Ezzel együtt a helyiek kedvesek és segítőkészek, akár kézzel-lábbal is megértethetjük magunkat.

Szerbiát nagyobb részt kiváló minőségű és gyér forgalmú autópályán, illetve jó minőségű mellékutakon autóztuk át, magára a Kopaonikra pedig szintén új, szerpentines hegyi úton kanyarogtunk fel. Késő este volt már, amikor beesve a szállodasorra alvóhelyet kerestünk magunknak, de rögtön az első helyen sikerült megalkudni a portással egy 2 szobás apartmanra. A helyi pénz a dinár, de az eurónak jobban örülnek. Átszámolva 4500 Ft-ot fizettünk fejenként a tiszta és színvonalas szállásért, az egyébként első látásra régiesnek, korszerűnek aligha mondható, felújításra váró szállodaépületben.

A Kopaonikon jelenleg is nagyszabású fejlesztések zajlanak

4 / 24

Fotó: Lánczi Péter

Kipihenve az autóutat, másnap nekiláttunk az üdülőfalu és környék felfedezésének. Reggel 8-kor itt semmi jele sincs az életnek, a vendégek és a szolgáltatások is még alszanak, csupán az építkezések munkásai kezdtek szállingózni, túrázók pedig közel és távol csak mi magunk voltunk. Hamar rájöttünk, hogy térkép nélkül is remekül tudunk tájékozódni, így a sípályák mentén, toronyiránt nekiveselkedtünk a közeli Pančićev vrh csúcsnak, ami a hegység legmagasabb, 2017 méteres magaslata, ahová akár felvonóval is mehettünk volna, ha nem a gyaloglást választjuk az élményszerzés módjául. A libegő annak ellenére is működött, hogy reggel gyakorlatilag egy árva embert sem láttunk a szabadban, kóbor kutyából viszont többet is. Ezek a hulladékon és jóindulaton élő jószágok alapvetően barátságosak, félénkek, ugyanakkor, ha nem vagyunk elég erélyesek, tüstént beállnak elénk idegenvezetőnek. Mi is rögtön kaptunk egy ilyen lelkes navigátort, aki 15 km hosszú körtúránkat végig vezette. Látszott, hogy nem először kísér ügyfeleket a hegyre, illetve az is, hogy cserébe remél is valamit. Persze, nem maradtunk adósai: végül kapott egy-két szendvicset.

Kapcsolódó cikkek

Az örök hó és jég birodalmában: a Grossvenediger megmászása

Tovább

Bánáti vízesések

Tovább

A Kopaonik tetején
A turistaközpontból több útvonalon is feljuthatunk a környék legmagasabb pontjára, a 2017 méter magas Pančićev vrh-ra. A csúcs tetején álló radarállomás már messziről látszik, így csak kiválasztunk egy fölfele tartó földutat és kb. 45 perc alatt fel is érhetünk a határt is jelölő ponthoz. Turistajelzések erre felé nemigen vannak, de a tájékozódás tényleg nem bonyolult. Turistatérképet egyébként lehet kapni az üdülő bazársorán.

Szerbia síparadicsoma kiváló terep a túrázásra is

5 / 24

Fotó: Lánczi Péter

Kezdetben fenyves mentén, majd a kopár hegyoldalban emelkedtünk egyre feljebb a Szerbia és Koszovó határán fekvő csúcsra. Nagyon kíváncsiak voltunk, milyen a kilátás – amiben egyébként útközben is részünk volt – a hegytetőről, milyen határvonal húzódik a két terület között. Meglepett minket, hogy a határvonalnak gyakorlatilag nyoma sincs, ugyanakkor magára a csúcsra tilos felmenni, illetve fényképezni. Erre tábla figyelmeztet, de voltaképpen semmi sem akadályozza meg az embert, hogy bejárja ezt az állítólag még aktív katonai területet. Mi nem kockáztattuk meg a belépést, beértük a hegytető melletti 1976 méteres magaslattal, ahol jellegzetes obeliszk áll. Ezt a pontot közvetlenül a felvonó felső állomása mellett találjuk, és ahogy a pár méternyi rozsdás szögesdrót vonalvezetéséből kikövetkeztettük, ez a kőtorony már elvileg Koszovó területén áll.

A 2017 méter magas Pančićev vrh csúcs közelében találjuk a hegy jellegzetes obeliszkjét, ami egyben a szerb-koszovói határt is jelöli

9 / 24

Fotó: Lánczi Péter

Bár a legmagasabb pontra nem jutottunk fel, a kilátás így is megkapó volt. Déli irányban végtelennek ható hullámzásban húzódnak a balkáni kétezresek, északnak pedig a Kopaonik magaslatai közé zárt fennsíkra, benne a sícentrumra látunk rá.

Pančićev vrh csúcsán katonai radarállomás található, amit a NATO a koszovói háború idején lebombázott. Ennek nyomait ma is látni a hegytetőn.

11 / 24

Fotó: Lánczi Péter

A Pančićev vrh csúcs meghódítása igazán nem volt nagy dolog, ezért folytattuk az utat, az innen is jól látszó Vučak (1936 m), illetve a Velika Gobelja (1934 m) csúcsok irányába, amely út során egyre jobban megmutatkozott az 1981-ben létrehozott Kopaonik Nemzeti Park szépsége. Ezidáig köves és kopár úton sétáltunk, de irányban a szemközti magaslatok felé már jóval hangulatosabb, kezdetben alpesinek ható, fenyvessel szegélyezett, majd törpefenyős környezetben jól járható ösvény vezetett. A Karamannak nevezett hegyoldalban két hangulatos hüttét is útbaejtettünk, melyek közül a hegyoldalban, 1904 méter magasan lévőnek (ami zárva volt) a teraszán meg is pihentünk egy kicsit, miközben kiélveztük a korábban bejárt csúcs, illetve a környék pazar látványát.

A Vučak csúcsra felvezető gerincutat fenyőfákkal és helyenként kibukkanó sziklatömbökkel tűzdelt, zöldellő törpefenyves szegélyezi. A kis sziklakertek varázslatos tarkaságot kölcsönöznek a hegytetőnek, ahol a legmagasabb ponton – a sífelvonók találkozásánál – egy látványos sziklateraszra is felkapaszkodhatunk, amiről lenyűgöző panoráma tárul elénk a környező hegyek csipkézet sziklaormaira. Innen akár a látványos Žljeb sziklát is megcélozhattuk volna, de ez alkalommal mi ezt a csúcsot kihagytuk.

Pompás sziklás táj tárul elénk a Vučak környezetében

16 / 24

Fotó: Lánczi Péter

Egy meredekebb lejtmenetet követően leértünk a frissen felújított országútra, ezzel együtt pedig a Jaram nevű, pár házból álló üdülőtelepéhez, ami egyszerre viselt magán alpesi jegyeket és némi egyedi, „balkáni” jelleget. Innen csupán 20 perc kényelmes mászás várt ránk, ami a Velika Gobelja 1934 méter magas tetejére vezetett, egészen pontosan a csúcs melletti kopár kiszögellésre, ugyanis a hegytetőn elkerített rádiótorony áll. Azt vettük észre, hogy ezen a hegyen – illetve a környék más magaslatain is – a legtöbb kiránduló quaddal közlekedik, aminek kölcsönzésére komplett iparág épült a Kopaonikon.

A Vučak sziklakertjéből többek között rálátunk az 1934 méter magas Velika Gobelja-ra is

19 / 24

Fotó: Lánczi Péter

Velika Gobelja tetejéről gyakorlatilag ugyanarra a környezetre láttunk rá, amire már napközben több alkalommal is módunk volt. Ezzel együtt nem bántuk, hogy ezt a kevésbé látványos hegyet is megmásztuk, így lett teljes számunkra a körtúra. Miután kibámészkodtuk magunkat, visszaereszkedtünk a Jaram nevű hegynyeregbe, majd a már keresztezett országút aszfaltcsíkján a szállásunk felé vettük az irányt.

Különösen fest a Jaram üdülőtelepe

20 / 24

Fotó: Lánczi Péter

Kapcsolódó cikkek

Hangulatképek a Magas-Tátra páratlan sziklavilágából

Tovább

Őszi túra a Júliai-Alpok legizgalmasabb csúcsán

Tovább

Fáradhatatlan túravezetőnket – aki kéretlenül, de mostanára megszokottan vezetett minket – nemes egyszerűséggel Pes-nek kereszteltük el, ami szerb nyelven annyit tesz: kutya. Szinte már felelősséget éreztünk az egyébként nyakörvet viselő, de bizonyosan gazdátlan eb iránt, akit cseppet sem kellett félteni vagy sajnálni. Szemmel láthatólag jól érezte magát, pontosan tudta mit csinál, és merre jár. A szállásra is gyakorlatilag ő vezetett minket vissza. Hiába, ha egy kutya a maga ura és saját magának kell boldogulnia, akkor sokkal élelmesebb, és meg merem kockáztatni, sokkal intelligensebb is lesz, mint az otthonnal, gazdával bíró társai. Egyébként Pes a szállodasorra visszaérve pillanatok alatt új elfoglaltság után nézett, majd két-három óra elteltével újra ránk akad, miközben mi a szálloda teraszán sörrel koccintva átbeszéltük a nap túraélményeit és a másnapi terveket. Pes, nem túl tolakodó módon, de félreérthetetlenül jelezte, hogy kérne még abból a szendvicsből, amit napközben kapott az idegenvezetésért. Persze, nem volt szívünk megtagadni tőle. Mohón be is falta a jutalomfalatokat, majd asztalunk mellett kifeküdt a napra, és álomra hajtotta fejét. Este aztán felpattant és farokcsóválva odébb állt.

Túravezetőnk „Pes”, aki velünk együtt élvezte a túrát

23 / 24

Fotó: Lánczi Péter

Kopaonik megközelítése
Mi Budapestről indultunk és a leggyorsabb utat választva az M5, illetve Szerbiában már az A1 és A2 autópályán haladva értünk le Szerbia középső, illetve déli részére. Az út kb. 80%-át Čačak városáig autópályán tettük meg, innen jó minőségű országút vezet a Kopaonikig. A szerb autópályajegy irányonként 640+430 DIN volt (1 dinár kb. 3 Ft) Čačak-tól a legrövidebb útvonal Kraljevo városán át vezet. Kraljevótól délre az „Ibarska Magistrala” nevű főúton, vagyis a 22-es számú, Koszovóba vezető úton érhetjük el a hegység szívébe vezető mellékutat, amely Raška városa előtt kanyarodik fel Kopaonik felé. Ez az útvonal jó minőségű és kellően kitáblázott. Ha erre utazunk, egy csodálatos sziklaszorosban elhaladunk Maglič vára mellett, de kis kitérővel ellátogathatunk a Studenica kolostorhoz is. Ezekről a látványos helyszínekről, továbbá más nagyszerű túraélményeinkről a következő cikkünkben olvashatsz, amiből az is kiderül, miért nem lehet betelni a helyi finomságokkal, a burekkel és pljeskavicával, na meg a szerb sörökkel, továbbá milyen szemet gyönyörködtető látnivalókat, sziklaélményeket tartogatnak a Nyugati-Morava folyó bámulatos kanyarulatai, illetve a fölé magasló Kablar.