Idén márciusban kezdtünk bele az Országos Kéktúrába a Zsíros-hegy-Hűvösvölgy részszakaszon. Azóta még egy részszakaszt (Piliscsaba-Zsíros-hegy), valamint egy teljes szakaszt (Hűvösvölgy-Rozália téglagyár) is megettek a bakancsaink. Mivel 10 éves fiam is a vándorcsapat állandó tagja, okosan kellett elkezdenünk a túrasorozatot, hogy egyrészt felmérjem, hogy bírja, másrészt ne menjen el a kedve a sok gyaloglástól. Ezért bontottam a kezdő szakaszunkat (az OKT-ban 13-as számút) két részre, majd rögtön egy rövid, de teljes szakasszal (OKT 14) folytattuk. Amúgy is ezek voltak legközelebb. A kedv nem lohadt, sőt a fiúk kezdik megszeretni a Kéktúrát. Igaz, hogy ebben egy kis motiváció (pc-s játék cd) is segített. Mivel a fényképezőgépem rögzíti a fotózás idejét, ezért úgy döntöttem, hogy a beszámoló mától egyfajta percről-percre tudósítás stílusában folytatódik.

A DidiGombaUfófej-szikla

OKT 13-as számú túra, 2. részszakasz (Zsíros-hegy-Piliscsaba)

 

 

Start: Március végi vasárnap indultunk el Nagykovácsiból, 10 óra 45-kor. A hajónapló szerint az ég és a legénység hangulata egyaránt derűs volt. (Na jó, inkább csak a hangulat.) Csapatunk a három fiú mellett a barátnőmmel, valamint két kollégámmal gyarapodott. 13 km hosszú út és 250 m emelkedő várt ránk.

 

11 óra 16 perc, 1,5 km: Indulás után fél órával már a Nagy-Szénásra kapaszkodtunk az alacsony, kopasz fák között. Vili, azaz Hegyi Főnök ragaszkodott hozzá, hogy saját maga hozza a vizét egy átalvetős kulacsban.

 

 

11 óra 27 perc, 2 km: Feljebb érve kibontakozott a hátunk mögött a Budai-hegység a János-heggyel, a Hárs-heggyel, és a Remete-heggyel. Az út már ismerős volt, másfél éve már jártunk erre a fiúkkal, amit egy kicsit horrorisztikus című posztban meg is írtam. Az akkori bejegyzésben szó van az egykori Zsíros-hegyi és a szintén egykori Nagy-Szénási turistaházról, valamint az Ördög-toronyról, amit most nem írnék le még egyszer, aki kíváncsi rá, kattintson ide.

 

 

11 óra 32 perc, 2,1 km: A Nagy-Szénás kopasz 552 méter magas csúcshalmához egy kisebb nyergen keresztül visz az út.

 

 

11 óra 36 perc, 2,2 km: Annyira jellemző a fiaimra, hogy a csúcson, ahol mindenki elmerül a kilátásban, ők valami egészen mást csinálnak. Leó például háttal a hegyeknek a kis csúcsplatón levő tűzrakóhely nem létező lángnyelveit bámulja. Vili valahol épp szaladgál, vagy rugdos valamit.

 

 

És mit csinál Olivér? Basszus, ezt nem hiszem el!

 

 

11 óra 37 perc: Akkor nézelődjünk helyettük mi. Nini, ott van Piliscsaba, mai végcélunk. Nincs is messze, csak a Kutya-hegy nyergéig kell lekutyagolnunk, ott jobbra, balra, majd végig a Bükkös-patak völgyében Csabáig.

 

 

12 óra 16 perc, 4,5 km: Amit fentről láttunk, azt lejjebb testközelből is megnéztük. Az nem látszott, hogy ennyi fát kitermeltek, ez valószínűleg a katasztrofális téli jégtörés eredménye.

 

 

12 óra 29 perc, 5,2 km: A Bükkös-ároknál szintén kidőlt fák garmadája várt. Szomorú.

 

 

13 óra 08 perc, 7,8 km: Ez az egyik kedvenc képem az útról. A száraz cserje mögött, a még kopasz fák között a talajon már zöldül az élet.

 

 

13 óra 54 perc, 9,8 km: Piliscsaba elérése előtt lefordultunk a kék jelről a kék háromszögre. Ez ugyan kitérő volt, de két olyan szikla mellett mentünk volna el, amit kár lett volna kihagyni. Az első a volt lőtér melletti Ördögoltár szikla, volt sziklamászóhely. Ormán ma is orosz felirat jelzi a hazánkban ideiglenesen tartózkodó szovjet seregek emlékét. Vili kíváncsiságát egyből felkeltette a szikla neve, de nem akadtam a nyomára, miért így hívják, ezért meg kellett azzal a magyarázattal elégednie, hogy itt valószínűleg bakkecskét áldoztak az ördögnek a sötét középkorban.

 

 

14 óra 14 perc, 10,7 km: Az Ördögoltártól 10-15 percre feszít Piliscsaba büszkesége, a Gomba-szikla. Amerika kolléga úgy megbámulta, hogy majdnem hanyatt esett tőle.

 

 

Oli és Vili a szikla másik oldalánál, ami innen nézve már határozottan két női mellre emlékeztet. A furcsa alakú sziklát egyébként erről az oldaláról lehet megmászni, igen nehezen, legalábbis egy neten talált 1913-as sziklamászó útmutató szerint. Most nem próbálkoztunk vele.

 

 

Leó tudta legnehezebben otthagyni a sziklát, ami ebből az irányból már leginkább egy ufó fejére hasonlít.

 

 

14 óra 25 perc, 11,2 km: Az út vége előtt beleütköztünk egy fakabátba. Az óriás fa odvába mindkét kisebb fiú be akart jutni, de aztán nagy volt a menekülés, amikor kiderült, hogy tele van nagy hangyákkal.

 

 

14 óra 45 perc, 11,5: A piliscsabai kálváriánál tértünk vissza a kék jelzésre. Innen besétáltunk a községbe, ami ezen a részen elég lehangolóan festett. A vonat természetesen még nem járt a felújítás miatt, a Volánbusz pedig szokás szerint teljesen más időben érkezett, mint ahogy az internetes menetrend, vagy a megálló táblája írta. A vasútállomáson a konténerpénztárban voltak a pecsétek, pecsételtünk, és söpörtünk haza, ahogy tudtunk.

 

Füles, és az óbudai Üvegtigris

OKT 14 sz. túra (Hűvösvölgy-Rozália téglagyár)

 

Egy héttel később már ismét a hűvösvölgyi állomáson startpecsételtünk a három fiúval. Ezúttal a Rozália téglagyár, azaz Pilisborosjenő felé vettük az irányt. Az idő még jobb volt, a hangulat szintén, nem kis mértékben köszönhetően annak, hogy az előttünk álló 14 km, és 450 m szintemelkedés legyőzésére egy Rayman játékcédét helyeztem kilátásba, amit Vili már egy ideje kinézett magának.

 

 

11 óra 57 perc, 0,8 km: A házakat elhagyva egy széles sétányon indult az út az Ördög-árok mellett.

 

 

12 óra 29 perc, 2 km: A Nyéki-hegyet megkerülve a gyérülő fák mögül beköszönt a Hármashatárhegyi vitorlázó reptér zöldje.

 

 

12 óra 30 perc: A reptér egy ideje nem üzemel, a kincstár és a repülő klub miatt a hatóság bevonta a repülési engedélyt, így legfeljebb a magas fűben alacsonyan röpködő tacskókban gyönyörködhetünk a Homok-hegy platójáról.

 

 

12 óra 48 perc, 2,5 km: A reptértől a fiúk által már ismert terep következett megint. Többször is jártunk a Glück Frigyes erdei út nevezetességénél, az Oroszlán-sziklánál, aminek állítólag a háborúban lerobbantották a fejét, hogy elférjenek mellette a teherautók. Erről, és más érdekességekről egy korábbi posztban írtam, amiben az Oroszlán-szikla régi, fejes verziójának fényképe is látható. Most ideiglenesen Vili foglalta el a fej helyét.

 

 

14 óra 16 perc, 7 km: Az Oroszlán-szikla után észrevétlenül elmentünk az Árpád-kilátó mellett, amit a kék jelzést követve nem nehéz kihagyni. Aki még nem látta, az nagyon figyeljen, a lakóterületet elérve jobbra egy kis hurkot kell tenni, kár kihagyni. Mi már többször is voltunk ott, éjjel is, nappal is, ezért nem sajnáltuk annyira, amikor észrevettük, hogy elhagytuk. Inkább a Fenyőgyöngye elérésére beígért üdítő hajtotta a fiúkat lefelé a völgybe. Kellett az energia felfelé a Hármashatár-hegy tetejére vezető kaptatón. Útközben pillepalackokat láttunk ágakra tűzve, amik jelzőoszlopként szolgáltak az erdő sűrűjében lakó hajléktalantanya felé.

 

 

14 óra 29 perc, 7,8 km: Amikor elértük a Hármashatár-hegy 495 méteres csúcsát, visszafordultam a város felé, hogy lefotózzam a Duna enyhe S-t leíró kanyarulatát. Budapestet sok irányból láttam már, de szerintem innen mutatja a legszebb látványt a város. Alattam valamivel egy betonasztalon fiatal pár művészkedett.

 

 

14 óra 36 perc, 8 km: A pecsétdoboz itt egy villanyoszlopon függ. Van benne ugyan tintapárna, de az eső úgy felhigította a tintáját, hogy nem ért semmit. Csakhogy számoltam ezzel a lehetőséggel, és diadalittasan kaptam elő a táskámból egy vastag fekete filcet, aminek segítségével olyan pecsétet nyomtunk a füzetünkbe, hogy Tintoretto megirigyelte volna. Aztán menetirányba fordultunk, ahol a változatosság kedvéért ismét egy fiatal pár "művészkedett" a pilisi látkép előterében.

 

 

14 óra 40 perc, 8,1 km: A Vihar-hegy felé panorámaösvényen lehet poroszkálni.

 

 

14 óra 48 perc, 8,5 km: Annyira beleragadtunk a panorámába, hogy le is térített minket egy névtelen kilátópontig, ahol Vili és Leó olyan pózt vettek fel, mintha egy hollywoodi kalandfilm sztárjai lennének.

 

 

15 óra 08 perc, 11 km: A háttérben látható Vihar-hegy kúpjára azért még fel kellett kapaszkodnunk, hogy legurulhassunk a Virágos-nyeregbe, amiért Vilitől kaptam a nyakamba egy adag neheztelést, hiszen megígértem, hogy felfelé már nem kell menni.

 

 

15 óra 10 perc, 11,5 km: A Virágos-nyeregnél nyitva volt a környék Üvegtigrise, a lakókocsiban működő Füli Büfi, ahol 800 forintért négyszer két deci kólát, egy kávét és egy ropit tudtam venni Fülestől, a tulajtól. Régebben a Boróka büfé üzemelt itt egy házban, de bezárt. A pecsét ezért átkerült itt is egy villanyoszlopra. Füles, a virágos-nyergi Waszlavik Gazember László egyébként lovagol, amikor épp nem büfézik. Műintézményét magáról nevezte el Fülinek, és azért lett Büfi, mert Büfének túl kicsi.

 

 

14 óra 41 perc, 13,9 km: A nyolcvanas évek külvárosi Moldova-novelláit idéző Rozália téglagyári pecsételőpontnál fejeztük be a túraszakaszt. Szerencsére az eső sem esett, és gyűrött harisnyájú, egykedvű kalauznővel sem találkoztunk. A BKV busz pontosan érkezett a néhány száz méterre levő megállóba, abszolút jókedvűen indultunk haza.

 

Konklúzió: ha van motiváció (játék), akkor nincs nyafogás. Simán ment a 14 km a legkisebb fiúnak is, sőt a végén elégedettséggel nyugtázta, hogy jó túra volt. Úgy tűnik, jöhetnek a hosszabb, húsz kilométeres távok, kétnapos szakaszok. Általános vélemény volt, hogy ez volt eddig a legkönnyebb és legélvezetesebb szakasz. Ha majd egy másik letaszítja a trónról, szólok.

 

Kommentelheted a posztot, ajánlhatsz más jó helyeket a Szép kilátás! blog Facebook-oldalán is, sőt lájkold a blogot, ha még nem tetted!