Reggel fél négykor indultunk Vácról, útközben még felvettük a kocsiba három túratársunkat. A győri beszállásnál a sötétben nem vettük észre, és rámentünk egy elég magas kőre. Nagyot koppant, de látszólag semmi baj nem történt, az alsó műanyagból lepattant egy kis darab.

8.15-re megérkeztünk Losenheimbe egy helyi kis sífelvonó parkolójába (870 m, Salamander Sesselbahn). Átöltöztünk a túraruhánkba, majd fél kilenckor megkezdődött a felszerelés osztása. Választani lehetett hótalp és hágóvas között, és volt, aki semmit sem kért. Mi sok tanakodás után a hágóvas mellett döntöttünk. Eddigi hótalpas túráink alkalmával alig volt rajtunk hótalp, hágóvas viszont annál többet, úgyhogy ez tűnt jobbnak. Az eddig összeverődött autók mennyiségéből láttuk, hogy egy nagycsoportos kirándulásra jöttünk, negyven fő körül voltunk.

1 / 29

Elindultunk a felvonóhoz, hogy csaljunk egy keveset (visszatekintve ezen múlt, hogy elértük csúcsot). A sífelvonó a parkolónkból egészen az Edelweiss menedékházig repített (1235 m).

2 / 29

Itt aztán jégen kellett továbbkapaszkodnunk. Mi úgy döntöttünk, hogy nem kínlódunk tovább, felvesszük a hágóvasakat - és milyen jól tettük! Az út innentől szinte végig néhol havas, de főleg jeges volt. Egy útkereszteződésnél aztán két csoportba rendeződtünk, egy gyorsabba és egy lassabba, hogy a tempósabban haladóknak ne kelljen mindig bevárnia a többieket. Az elosztás után aztán útnak indultunk, most már egy meredekebb utacskán, közben rengeteg túrasíző suhant el mellettünk lefelé, de rengetegen igyekeztek felfelé is. Gyönyörű, napsütéses idő és szélcsend fogadott. Ámulatba ejtő kilátás tárult elénk a környező sziklaképződményekre.

3 / 29

Sétálás közben egyszer csak jelezték, hogy itt balra kell menni, fel egy előhegyre. Az út hirtelen nagyon meredek lett. Mi hágóvassal könnyedén boldogultunk, aki csúszásgátlót húzott a lábára, az is jól haladt, de a hótalpaknak túl jeges, kemény volt a hó. A többiek bakancsban eléggé csúszkáltak, és sokkal több energiabefektetéssel tették meg ugyanazt az utat, mint mi.

4 / 29

A meredek jégen hamar felértünk a szikla tetejére, és bevártuk a többieket. A vezetők úgy határoztak, hogy most a hótalpasok vegyék fel a talpakat, mert hasonló meredekségű út jön, csak most már nem a törpefenyőszintben, nincs kapaszkodó.

5 / 29

A lassabb csoportnak rádión üzentek, hogy ne jöjjenek tovább, menjenek vissza és túrázzanak a környéken. Egyébként az idő még mindig tökéletes volt, már ki tudtuk venni a csúcs tetején éktelenkedő vasépítményt, és még a csúcskereszt körvonalait is látni véltem.

6 / 29

Továbbhaladtunk, a következő nagy pihenős beváróhely felé. A Fischer menedékház volt a célpont (2049 m).

7 / 29

Itt rengeteg képet lőttünk, és nézelődtünk a távoli csúcsok felé, láttuk a Rax szikláit, a Stuhleck szélkerekeit és a csúcs tetején még az a menedékház is kivehető volt egy fekete pöttyként, ahol két héttel ezelőtt éjszakáztunk.

Miután mindenki felért és pihent egy kicsit, a túravezető, megkérdezte, hogy ki szeretne felmenni a csúcsra, mert már nincs sok idő a fordulóig (14.00), amit fontos lenne betartani, mert utána jön a lehűlés és vele együtt a jegesedés. Ennek ellenére majdnem mindenki fel akart menni az oromra, aki idáig felért.

8 / 29

Innen már csak egy kis kapaszkodó volt hátra, és elértük a Klosterwappen csúcskeresztjét. Rengeteget fotóztunk, csoportkép is készült.

9 / 29

Lefelé sietősre fogtuk a tempót a Fisher menedékházig. Ott szóltunk azoknak, akik kihagyták a csúcstámadást, hogy indulni kell, és leheletnyi szusszanás után elindultunk visszafelé. Közben kaptunk egy feladatot. A hágóvasasoknak kellett elől menni, hogy törjük a jeget a bakancsosoknak. Ez annyit jelentett, hogy úgy sétáltunk le, hogy közben kerestük a mélyebb havat és a jeges részeken sarokkal szökdeltünk lefelé.

10 / 29

Végül a meredek részről leérve megálltunk ebédelni egy kisebb tisztáson, közben megbeszéltük egymással az élményeinket. Hihetetlen, hogy ezen a meredek jégen ennyien lesíeltek vagy snowboardoztak. Még a csúcsról is sokan nekivágtak a lejtőknek.

Visszafelé aztán egy hosszú, az eddigiekhez képest egyhangú rész következett. Jó tempót mentünk, úgyhogy másfél óra alatt elértük az Edelweiss menedékházat, ahol a sífelvonó állomása található. Ezt zárva találtuk, úgyhogy lefelé kénytelenek voltunk sétálni. A többiek a lankásabb síutat választották, de hárman eldöntöttük, hogy rövidítünk. Egy kegyetlenül meredek sípályán sétáltunk le, amit most jég borított. Mi apuval hágóvasban is kicsit félelmetesnek találtuk a helyet, de látva, hogy egy túratársunk bakancsra húzható csúszásgátló fogakkal jön le, már máshogy láttuk a dolgot, nem mi voltunk a kemények. Amúgy csak az eleje volt olyan meredek, később egyre lankásabbá vált a terep - bár lehet, hogy ha itt esünk el, még akkor sem tudunk megállni a sípálya aljáig. A sípálya közepén volt egy kis házikó, melynek kerítését régi sílécekből eszkábálták össze. Nagyon jól nézett ki a sok színes léccel, mellette egy hasonlóképp készült pad is volt.

11 / 29

A pálya aljára érve lekötöztük a hágóvasakat, és elindultunk az autóhoz. Akkor vettük észre, hogy az autónk alatt egy nagy olajtócsa éktelenkedik. Később István, aki járatosabb az autószerelésben, felvilágosított, hogy valószínűleg a váltóolaj csöpög, de ebben az autóban elég sok van belőle, induljunk el azonnal, és talán kibírja hazáig. Gyorsan leadtuk a hágóvasakat, elbúcsúzkodtunk, és repülőrajtot vettünk. Szerencsére semmi gond nem volt, reméljük, az autó is épségben hazaért, attól a pár zúzódástól eltekintve, amit a reggeli birkózásban szerzett a kockakőtől.

Szöveg és fotók: Marosi János