Jósvafőtől Bódvaszilasig
Hucul ménes, barlangok és víznyelők, Derenk tragikus története és a romjaiban is csodálatos Szádvár tették emlékezetessé ezt a szakaszt.
Ezúttal túratársam is akadt, Robi elkísért. Odafelé utazva Szinpetrinél láttuk a buszból a domboldalban kőből kirakott szalamandrát is. A szálláshelyünk a buszmegállónál levő Garan Vendégházban volt. Semmi luxus, egyszerű szálláshely, de legalább nem is drága. Még az utolsó pillanatban beestünk a fogadóba is egy jó kis vacsorára – ajánlom a helyet, nagyon hangulatos. Jósvafőn kicsit ellustálkodtuk a reggelt, csak 8 után indultunk útnak.
A patak mentén haladva találtunk rá a Kékre, és hagytuk el rajta a szép kis falut, feljebb egy kis „mesterséges tó” zsilipjét, a tó tetejében pedig a Kossuth-barlang bezárt kapuját.
A Tohonya-szurdok nagyon szép, sziklás völgyében folytatódott az utunk. Először itt találkoztunk lovakkal. Feljebb Robi javaslatára kitértünk a Vass Imre-barlang bejáratához is. Innen a dombon átvágva jutottunk vissza a kék jelzésre, pont a hucul ménesnél.
A villanyvezetéknél elértük a keresztező piros jelzést. A füves részen még kevesebb a jelzés, de a fák közé betérve már könnyű volt az úton maradni. A Kuriszlán-barlangra is ráleltünk – bár ez igazából egy „kút” egy víznyelő alján.
A sárga jelzés egy idő után elhagyott minket. Mi a Kéken maradva folytattuk az utat. A szőlőhegy tetejénél, a kis házak egyike előtt érdemes pár lépést lemenni, mert onnan látszik a domboldalban kőből kirakott szalamandra. Az erdős szakaszon végigérve egy mezőre bukkantunk ki, aminek a közepén egy fatábla jelezte, hogy ott kell jobbra fordulni. (Szóval ne menj le a mező aljába.) Ezután több ösvény, út vitt el a Szelcepusztára vezető aszfaltútig. Először egy turistaházat láttunk meg a vízműtelep után, majd egy elkerített területen szarvasok riadtak fel a közeledtünkre. A kék és a piros itt letér az elkanyarodó aszfaltútról. Az aszfaltúton maradva úgy kétszáz méter kitérő a kis kastély, ami ma a nemzeti park gondozásában szálláshelyként működik.
Szelcepusztát elhagyva az út egy idő után lefelé tartva élesen visszakanyarodik. Rövid pihenőt tartottunk a Puska Pál-forrásnál, itt tudtunk palackot tölteni, van pihenőhely is padokkal. Innen először a patak partján mentünk, majd a piros jelzéstől elköszönve emelkedni kezdett az út. A rétre kiérve már csak 200 métert kellett menni az OKT-táblán lévő bélyegzőig. Itt volt valamikor Derenk község. Erre a domboldalban ma már csak egy romos ház, egy részben helyreállított, kiállítással berendezett egykori iskolaépület, és a templom helyén emelt kápolna emlékeztet, meg a házak helyén maradt földkupacok, előttük táblákkal. A falu tragikus történetéről, a Horthy kormányzó által elrendelt kitelepítésről és a lengyel kisebbségről is bőven olvashatunk az egykori iskolaépületben, érdemes körülnézni.
Derenk után csak kb. két kilométer, és eljutottunk a kék L jelzéshez. Erre kell jobbra rátérni a Szádvár felé. Érdemes felmenni. Először a Várkertnél egy pihenőhelyhez jutottunk fel. Innen a kék L-en, majd a meredeken emelkedő piros L-en vezetett fel az út a várhoz. Fent éppen feltárási, helyreállítási munkák zajlottak, de így is élmény volt bejárni az egykor hatalmas területű várat. És a kilátás sem rossz fentről.
Azon morfondírozva tértünk vissza, hogy a felvezető úton vajon egyes köveken a régi szekerek keréknyomait látni-e – talán igen. Később is szép sziklafalak, mohás kövek között vitt az út. A Lakatos-forrásnál némi vizet találtunk, de az nem a csőből, hanem a földből jött elő, így palackot nem töltöttünk.
A piros jelzéstől egy irányjelző táblánál elköszönve emelkedő útra tértünk rá. A kék jelzés párja itt valamikor a piros volt, de ezt lecserélték egy új zöld jelzésre. Egy jó félóra emelkedés után felértünk az erdőben ahhoz a részhez, ahol egymást érik a zsombolyok, víznyelő gödrök.
Egy teljesen szétesett kéktúrás tábla után elértünk a Szabó-pallag nevű helyhez, ahol a régi, romos vadászlak melletti pihenőhelyen megtaláltuk a bélyegzőt is. Ezután a kék és a piros T tanösvény jelzés közös szakasza következett. Ez vitt el a Meteor-barlanghoz, ami szintén ajtóval le volt zárva, de a bejárati előtti tér szépen fel lett újítva.
A barlang után még egy ponton volt egy kis pihenőnk ott, ahol szép kilátás nyílt Bódvaszilas felé. A kék kör jelzésnél volt egy felirat, hogy „régi O.K.T.-hoz 0,8 km” – ezt ki tudja értelmezni? A kék kereszt jelzést kicsivel arrébb lefestve, érvénytelenítve találtuk. A Kék folyamatos, határozott ereszkedéssel vitt le aznapi célunkig, Bódvaszilasig. Az egykori magtárból kialakított központ sajnos (már? még?) nem működik, és étterem sincs a településen. A Kossuth utcán, a vasútállomás felé sétálva (ott van a bélyegző) egy Nemzeti Dohányboltban (nyitva: H-P 6-18, Szo: 7-15, V: 8-12) vagy a központban egy Coopban (nyitva: H: 6:30-14, K-P: 6:30-17, Szo: 6:30-14) lehet némi élelemhez jutni. Szállásunk a 100 éves vendégházban volt, egy régi parasztházban, egészen jó helyen.
A cikk Papp Géza blogján is olvasható.
Az előző részt ide kattintva találod.
Zalalövőtől Kustánszegig
2022.06.11.Papp Géza, a Kéktúra blog szerzője a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra újabb szakaszáról mesél.
→ Tovább
Kerkakutastól Zalalövőig
2022.05.30.Az egyre csökkenő lélekszámú falu fogyatkozó házait és vaníliasárgára kivakolt templomát elhagyva ismét szántóföldek, legelők között találtuk magunkat.
→ Tovább
Velemértől Kerkakutasig
2022.05.25.Papp Géza, a Kéktúra blog szerzője a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra újabb szakaszáról mesél. Élmények és szépségek a csodálatos veleméri templomtól a kerkakutasi naplementéig.
→ Tovább
