Kalandos kéktúra potyautasokkal a Pilisben
Egy jó kis szeles, sáros, hideg hétvégén teljesítettük az országos kéktúra Rozália téglagyár – Csobánka szakaszát.
Reggel a téglagyárnál találkoztunk több családdal, és megbeszéltük előre, hogy több autóval logisztikázunk. Az összes (potya)utas kiszállt, és egy-egy sofőrrel felautóztunk Csobánkára, az összes kocsit ott hagytuk a túra végpontjánál, és egy autóval visszamentünk a téglagyárhoz. Addig a gyerekek egy földdombon játszottak, körülbelül, mint kiskakasok a szemétdombon. Így már a túra előtt teljesen földesek, sárosak voltak. Na, de ilyenen nem akadunk fenn, örültünk, hogy mindenki jókedvű – leszámítva Hannát, akit magammal vittem a logisztikás részre autózni, és teljesen kétségbe esett, hogy a fiúkat miért tettük ki, így a negyedórás odautat végigüvöltötte, hiába magyaráztam neki, hogy együtt fogunk túrázni.
Így az én idegszálaim nem voltak már túl simák, amikor a hátamra vettem őt, és nekivágtunk az útnak. Nekünk a téglagyárnál már nem kellett pecsételnünk, mert a Hármashatár-hegy felé már megvan a szakaszunk, így a pecsét is.
Az út kezdetben a vasúti sínek mellett haladt, és olyan gyakran jött a vonat, hogy az volt az érzésünk, mintha a 4/6-os villamos útvonalán gyalogolnánk. Maga az ösvény viszont most sokkal kényelmesebb volt, mint 7 éve, amikor legutóbb erre jártam, akkor a 10-es út mellett haladt, és leginkább a felszántott szántóföldön haladtunk óriási, bokaforgató földhalmok között.
Örültünk neki, hogy végre erdőben lehetünk, és még az emelkedő sem jött rosszul, mert a hideg, szeles időben jó volt kicsit kimelegedni.
Hannát alaposan bebugyoláltam reggel, volt rajtunk hordozós csőtop és hordozós takaró is, így ő biztosan nem fázott, és nekem is jól jött, hogy melegített. Ahogy viszont kapaszkodtunk a Köves-bércre, elkezdett lobbizni, hogy leszállna a hátamról. Hallani sem akartam róla, mert a két és fél éves kis lábaival biztosan nem tudott volna értékelhető tempóban haladni, és valahol tudtam is, hogy a nyavalygás oka a fáradtság, így nem tettem le. Fent a hegytetőn azonban kerekedett egy spontán, ovis piknik, a gyerekek megmászták a kőrakásokat, és világháborúst játszottak. Nem tudom, honnan jön ez nekik, pedig annyiszor magyaráztam, hogy az miért nem annyira szívderítő, Nimród tudja is a történelemkönyvekből, de valahogy fiúk, és talán genetikailag kódolva van bennük. Szóval háborúst játszottak. Hanna is talált magának játszópartnert, Fecóval megint nagyon jól szót értettek a kőkupac tetején.
Aztán amikor indultunk tovább, Hanna közölte, hogy ő bizony gyalogol. Ami nagyon jó (lenne), csak éppen nem halad rendesen. Remélem, ha megjön a tavasz, és nem kell több réteg ruhában lennie, akkor megint olyan ügyes lesz, mint tavaly nyáron, mert most annyira nem élvezetes vele bóklászni.
Pilisborosjenőt érintettük, elhaladtunk egy minijátszótér mellett, ami valószínűleg a szemközti házhoz tartozott, de volt egy rendes hinta, és egy fára felakasztott gumiabroncs. Utóbbi nagyon megtetszett a nagyobbacska gyerekeknek, olyannyira, hogy gyorsan össze is vesztek rajta. Nem hagytuk sokáig a konfliktust, inkább mentünk tovább bíztatva őket is, hogy mindjárt itt a Teve-szikla.
Megcsodáltuk a Teve-sziklát fentről, lőttünk egy csoportképet, aztán célba vettük a Kevély-nyerget. Ezt a hosszú, kitartó emelkedőt annyira nem szeretem, és a gyerekeknek sem lett kedvencük. Így körülbelül félúton tartottunk egy megállót, simán levágta magát mindenki a sárba, hisz pihenünk. Barnus persze nem bírt magával, és fára mászott. Ő így pihent.
Én is körülnéztem Hannával, aztán meg sem álltunk a Kevély-nyeregig. Ott egy hosszabb pikniket terveztünk, hiszen adja magát a helyszín az esőbeállóval, padokkal. A nagyobbacska gyerekek kiválóan eljátszottak addig, míg mi a kisebbeket kergettük, etettük.
Innen már jóformán csak le kellett gurulni Csobánkára. Hanna az ütemes lejtmenettől el is szenderedett végre, aminek nagyon-nagyon örültem! A végén, Csobánka főterén rohangáltak, és telefonfülkéztek addig, míg Gábor intézte az autónk „visszaszerzését”. A csobánkai pizzériában megrendeltük a vacsoránkat, és nagyon sajnáltuk, hogy nincsen beülős része, hogy kicsit megmelegedjünk. A gyerekek szemmel láthatóan remekül érezték magukat kint, főleg miután sikerült előkotornom egy kis aprót, és fel tudták hívni fülkéből a nagyszülőket. De mi felnőttek örültünk volna egy fűtött térnek. A pizza kihűlt (és majdnem elfogyott), mire Gábor visszaért kocsival, de az autóban legalább jó meleg volt már, amikor beszálltunk.
Az Országos Kéktúrán Kétbodonytól Becskéig, sok gombával
2024.10.15.Miután beköszöntött az ősz, mi is túrabakancsot húztunk, hogy hozzátegyünk pár újabb kilométert a családi kéktúra-teljesítéshez. Egyelőre csak nekem van jelvényem, a fiúknak önjáró módban még nincsen meg az egész OKT, csak a gyerektáv. Lassacskán haladunk, közel sem olyan intenzitással, mint amikor még hordozva róttam velük az erdőt, de előbb-utóbb így is meglesz mind az 1172 km.
→ Tovább
Két Kéktúra a Balaton-felvidéken kilátóban alvással
2024.10.04.A gyerekekkel még sosem aludtunk szabad ég alatt. Viszont már évek óta terveztük, hogy fent alszunk a Csóványoson a kilátóban. Eddig nem jött össze. Idén pedig elcseréltük a Börzsöny tetejét a Badacsony tetejére! Mivel a kint alvás még a hidegfront betörése előtt volt, nyitott tetejű kilátót kerestünk, hogy esélyünk legyen az augusztusi csillaghullásból látni valamennyit.
→ Tovább
Székelyföldi kalandjaink folytatódnak
2024.09.23.Egy felejthetetlen hetet töltöttünk Kirulyfürdő mellett egy kulcsosházban két másik családdal, összesen 11 gyerekkel. Természetesen a hét második felében sem maradtak ki a túrák!
→ Tovább
Az erdélyi Kárpátok könnyen elérhető "sűrítménye" a Pádis-fennsík.
Hallottál már a déli határ mellett húzódó magyar Maginot-vonalról?
Szigetvárat nem csak egyszer ostromolták meg, de csak egyszer sikerült bevenni.
