A szűnni nem akaró csapadékos időjárás a túrázók nagy részét elriasztotta a vasárnapi természetjárástól, de szerencsére nem mindenkit. Hiszen pont az előző napi soproni havazás alapozta meg a 15 km-es túránk egyediségét, szépségét. Visszatekintve, a képeket nézegetve, bizony bánhatja, aki az otthon melegét és kényelmét választotta a fehér köntösbe öltözött soproni erdőség helyett.

1 / 29

Károly-kilátó

A Lövérekben, a Károlymagaslati út végén gyülekeztünk, és még mielőtt elkezdtünk volna fázni, 33 kalandorral nekivágtunk a soproni havasok emelkedőinek. Első célunk a 394 m magas Károly-magaslat volt, ahová sportos csapatunk röpke 20 perces séta alatt fel is ért. A városba látogató turisták legnépszerűbb célpontja a tűztorony mellett a magaslaton lévő Károly-kilátó. A terméskőből épült, 23 m magas kilátó Romwalter Károly soproni nyomdász és lapkiadó emlékét őrzi, mert ő és a fia ácsoltatták 1876-ban ezen a helyen az első kilátót. Az elöregedett, fából készült építmény helyét a jelenlegi kőkilátó idén 80 éve vette át.

2 / 29

Sorban készültek a fényképek, hisz a jó 10 centis hóval borított táj látványa mindenkit elvarázsolt. A kilátó legfelső szintjét az erős szél miatt lezárták, azonban így is páratlan panoráma tárult elénk a városra és a Soproni-hegységre, de láttuk a Fertő tavat, sőt a Bécsi-Alpok királynőjének is nevezett Schneeberg vonulatai is felsejlettek a távolban. Az épület első emeletén megtekintettük a botanikusok szentélyének nevezett állandó kiállítást is, ahol átfogó képet kaphattunk Kitaibel Pál, Gombocz Endre és Kárpáti Zoltán munkásságáról.

3 / 29

A Károly-magaslat látnivalóit azonban itt még közel sem merítettük ki, hiszen a kilátóból kilépve a régi erdei büfé felé vettük az irányt. Itt korábban egy erdei vendéglő állt, majd később egy egyre rosszabb állapotú büfé várta a kirándulókat. Ez a múlt, azonban a jelen egyszerűen szenzációs! Idén szeptember 30-án adták át a régi vendéglő helyén épült Kőhalmy Vadászati Múzeumot, amely ökoturisztikai központ és erdei büfé is. Jólesett felmelegedni egy csésze tea vagy forralt bor és elszánt túrázók társaságában. A büfé melletti teremben a soproni erdők élővilágát bemutató kiállítást, míg a tetőtérben az intézmény névadójának, Kőhalmy Tamásnak a vadgazdálkodás közelmúltjáról mesélő hagyatékát tekinthettük meg. A múzeum tökéletes hely a gyerekek természetszeretetének megerősítésére, ismereteik gyarapítására. A vadászati és vadgazdálkodási értékeinket szemléltető tárlatot a múzeum alkalmazottja részletesen bemutatta az egyesületünknek. És mindezért csak némi mosollyal és érdeklődéssel kellett fizetnünk, ami igazán nem esett nehezünkre.

4 / 29

Mintegy másfél órás magaslati bolyongás után a Dalos-hegyet megkerülve folytattuk a sétánkat. A mindenütt „porcukorral megszórt” ösvényen előbb a régi szánkópálya, majd a sípálya felett haladtunk, mindeközben a Dalos-hegyen 1970 óta ágaskodó, hatalmas tévétorony integetett le vidám csapatunkra. A Dalos-kőnél - bár nem nótáztunk - szusszantunk egy picit. Vajon miért is nevezik Sopron e népszerű hegyét Dalos-hegynek? Az emlékművet az első itt megrendezett, közel 600 énekes részvételével lezajlott dalosverseny emlékére állították. A Dalfüzér Férfidalegylet 1863-ban rendezett itt ünnepélyt, és a 19. században gyakoriak voltak a kórustalálkozók, amelyeket napjainkban ismét felelevenítenek az évente megrendezett kórustalálkozóval, amely a kórusénekesek és a természetjárók közös ünnepe.

5 / 29

Nyugat felé haladva az őshonos tölgyeseket egyre inkább felváltották a bükkösök, de az igazi téli hangulatról a friss hó súlyát alig bíró, nem honos vörösfenyők messze nyúló ágai gondoskodtak. A Károly-magaslattól utunk során egyre gyakrabban feltűntek a Soproni-hegységre jellemző szelídgesztenyések is. A hó pedig nem lett kevesebb, sőt, egyre vastagabb, néhol 20 centis hótakarót ropogtattunk a bakancsunk alatt.

6 / 29

A Hét-bükkfánál bevártuk a lemaradókat, akiknek aligha a tempóval volt gondjuk, sokkal inkább a mesés erdő csábította őket egyre több fénykép elkészítésére, és ezért maradoztak le. A Hét-bükkfa-pihenőnél ma már csak hat különálló bükkfa emlékeztet arra, hogy egykoron itt egy egy tőről hajtott, héttörzsű bükk állt. Utolsó törzsét a háború alatt egy szélvihar dönthette ki. Erről akarva-akaratlanul eszünkbe jut a Sokoró egyik legismertebb nevezetessége, a Hatos-tölgy, amelynél hasonlóan az egykori Hét-bükkfához, egy tőből nő ki a hat tölgytörzs, amelyből öt még ma is él. Ahogy a Hatos-tölgy famatuzsáleme, úgy az eredeti Hét-bükkfa is állhatna még, hiszen e fafaj egyedei akár 200 évig is élhetnek. A turisták számára ez régen is kedves hely volt, így az emlékek felidézése végett a hetvenes években ültettek az elpusztult fák helyére nyolc darab bükkcsemetét, amelyeket évtizedekig gondoztak, de mára csak hat bükkfácska maradt.

7 / 29

A Hatos-tölgy famatuzsáleme

Folytatván soproni kalandozásainkat hamarosan nagy földbuckákra lettünk figyelmesek. Ezek a kora vaskori sírhalmok, amelyekből 159-et sikerült azonosítani, ráadásul a 131-es számú, részben rekonstruált halomsírt meg is tekintettük. A Bella-emlékmű közelében lévő pihenőpadoknál tartottuk az ebédszünetet. Ekkor már jólesett a forró tea és némi energiapótlás a „csúcstámadás” előtt. 2005 óta minden évben a Várhelyen rendezik a Kelta ünnepet, amelynek célja az ősi hagyományok felelevenítése és megőrzése az utókor számára, amikor is betekintést nyerhetünk a kelták életébe, amelyet a természettel való szoros összefonódás jellemzett.

8 / 29

Ebédszünet a Bella-emlékműnél

Még mindig megunhatatlanul csodálatosan fehérlett a hó takarta téli táj, de azért nem esett jól sokáig álldogálni a fagyos időben, így hamar nekivágtunk túránk legmagasabb pontjának, a Várhelynek (482 m). Nevét a csúcsot körülvevő, kora vaskor idején épült földvárról kapta. Az i. e. 7. században a Várhelyen élők a hegytetőn lévő telepüket földből és fából épített sánccal vették körbe. Talán kevesen tudják, de Európa egyik legmagasabb sáncrendszerével körülvett egykori földvárán álltunk, amelynek tetején a fából épített Várhely-kilátó helyezkedik el. Legutóbb 2009-ben újították fel ezt a kiváló adottságú, de nem a legstabilabbnak tűnő alkotmányt. A legtetejére érve érezhettük, hogy az erős széltől kicsit kileng az építmény, na de a kilátás mindenért kárpótolt. Talán innen nyílik a legszebb kilátás a Sopront övező erdőségekre és településekre, valamint a szomszédos ausztriai tájakra.

9 / 29

Mivel körtúrát terveztem, igyekeztem az útvonalat úgy összeállítani, hogy ne menjünk kétszer ugyanazon az ösvényen, és utunk során minél több érdekességet, látnivalót érintsünk. Így visszafelé a Kelta és Alpesi útnak is nevezett turistaúton haladtunk, ahol becsatlakoztunk a Ciklámen tanösvénybe, amely egy 8 km hosszú, megerőltetés nélkül végigjárható útvonal, amelyen a Soproni Tájvédelmi Körzet természeti értékeit, növény- és állatvilágát ismerhetjük meg. A Bella-emlékműtől a Hét-bükkfáig kanyargó tanösvény számomra kimondottan kedves, hangulatos. Igaz, a hótakaró miatt nem láthattuk Magyarországon egyetlen őshonos ciklámenfajának, az erdei ciklámennek a márványozott leveleit, de megbújtak a hó leple alatt a Soproni-hegység aljnövényzetére jellemző fekete áfonya és farkasboroszlán levelei is.

10 / 29

Meredek lejtőn érkeztünk a Szalamandra-tóhoz, amelyet a kis kitaposott ösvényen meg is kerültünk. Az 1977-ben egy völgyzáró gát építésével létrehozott tó szépsége lebilincselő. A tavat a Tacsi-árok viszonylag kis vízgyűjtő területén kívül a bővizű Természetbarát-forrás táplálja, amelynek ízletes vizét meg is kóstolhattuk volna, ha kívántuk volna ezen a téli napon a jéghideg forrásvizet. A foltos szalamandráról elnevezett tótól jelzetlen úton mentünk a Fáber-rétig. Ezen a hosszan elnyúló területen található a Soproni-hegység legnagyobb szelídgesztenyése.

11 / 29

Szüntelen hótaposás után érkeztünk az ágfalvi csata emlékművéhez és a kalandpark, illetve a Károly-magaslat autóparkolójához, ahonnan újra a szépséges ciklámen jelzést követve ereszkedtünk le túránk kezdőpontjához. Közben még érintettük az egyik legrégebben ismert soproni forrást, a Deák-kutat és az egykor kitűnő építőköveket szolgáltató Deák-kúti kőfejtőt.

12 / 29

Összességében elmondhatjuk, hogy várva várt soproni kirándulásunkból igazi téli túra kerekedett. Mindenütt hófedte növényzet, porcukros lombkoronáját még teljesen el nem vesztő fák, csillogóan csüngő jégcsapok, mesebeli táj ejtett rabul minket, miközben a Soproni-hegység kanyargós ösvényein ropogott a friss hó a bakancsunk alatt.

13 / 29

Szöveg és fotók: Tunner Levente

14 / 29

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!