Kalandtúra a vadregényes Rám-szakadékban

A 90-es években még láncokon kapaszkodhattak fel a bátrabbak a legendás hírű Rám-szakadék vízesésein, ma már létrák segítik az előrejutást, így szinte mindenki számára jól járható az ország leghíresebb szurdokvölgye. Az elmúlt hónapok esőzései szépen kitisztították az itt-ott feltöltődni látszó medret, így egy kellemes családi túra keretében a régi fényében ragyogó Rám-szakadékot járhattuk be újra.

Az utóbbi években a Rám-szakadékba tervezett kirándulásaink egyik alapszabálya lett, hogy indulás csak esős, rossz időben. Hogy miért? Mert így is, úgy is vizes lesz az ember mire végigér, ha alul csicsog a ruha, akkor már kit érdekel, ha egy kicsit felül is vizes lesz, viszont cserébe nem kell tolongani, sorban állni, Váci utcai hangulatban végigmenni ezen a gyönyörű sziklaszoroson.

1 / 21

Fotó: Konfár Tibor

Kapcsolódó cikkek

Visegrádi hegyek kalandos sziklaszorosában

Tovább

Öt látványos hazai szurdok, amiben nem fogsz csalódni

Tovább

A kissé sajátos terv ezúttal is remekül működött. Kora reggel a dömösi parkolóban az autót magunk mögött hagyva néhány kósza túrázó társaságában vágtunk neki a lágyan csörgedező Malom-patak felett kanyargó keskeny erdészeti aszfaltútnak.

A ködös-párás késő őszi időben igazi eső utáni illatorgiával fogadott minket a Malom-völgy ezernyi színben pompázó, téli álmára készülő erdeje.

3 / 21

Fotó: Konfár Tibor

Séta közben visszaemlékeztünk azokra az időkre, mikor ezen az úton még autóval is végig lehetett menni egészen fel a Rám-szakadéknak is otthont adó Három-forrás völgyéig. Bár lényegesen kényelmesebb volt, ráhangolódásnak mindenképpen sokkal hangulatosabb gyalogosan megtenni ezt a pár kilométert.

A Lukács-árok mellett kialakított pihenőpadoknál megreggeliztünk, majd a piros jelzéstől búcsút véve immár a magára maradt zöld jelzésű utat követve izgatottan vágtunk neki a közel egy kilométer hosszan kanyargó gyönyörű szurdokvölgynek. Hamar feltűnt, hogy az elmúlt hónapok özönvízszerű esői, mintha kitakarították volna a medret, köves, sziklás terepen vezetett az ösvény ott is, ahol nem olyan régen még sarasabb, feltöltöttebb lehetett a völgytalp.

Tetszett a változás, jó hangulatban kapaszkodtunk szikláról sziklára, kőről kőre, egyre feljebb a folyamatosan szűkülő és egyre izgalmasabbá váló szorosban.

A Rám-szakadék sziklafalain kialakított rozsdamentes kapaszkodók és tájidegen létrák mellett nem lehet elmenni szó nélkül. Amennyire illúziórombolóak ezek a műtárgyak, éppen annyira segítik is az előrejutást, nagyban megkönnyítik a járhatóságot. Bevallom, kezdem megszokni őket. Ennek kapcsán egy 1992-es túra egyre szépülő emlékei jutnak eszembe. Édesanyámmal Dobogókőről indulva jöttünk le a szakadékba – akkoriban még nem volt menetirány –, majd mikor már visszafelé kapaszkodtunk, nevetve sikoltozott a láncokon csüngve, hogy: „Nem bírom, nem bírom, visszamegyek, fiam, gyere le értem a kocsival!” Bár végül hősiesen felküzdötte magát, és egy életre szóló kaland lett belőle, azért ilyenkor az is eszembe jut, hogy milyen jól jöttek volna ezek a létrák és a kapaszkodók akkoriban is.

4 / 21

Fotó: Konfár Nikolett

Azóta persze eltelt közel harminc esztendő, immár korelnök vagyok a négyfős csapatban. A velünk lévő fiatalságnak nincsenek gondjai az előrejutással, kapaszkodók ide vagy oda, vígan ugrándoznak szikláról sziklára, fotózgatnak, nevetgélnek, igazi élménytúraként élik meg a szurdokvölgy felfedezését. Mi tagadás, a díszletek mindenképpen adottak egy jó kis kalandhoz.

10 / 21

Fotó: Konfár Tibor

A függőlegesen kiemelkedő, sőt, olykor befelé is dőlő, zord hangulatot árasztó sziklafalak magassága helyenként eléri a 30-35 métert, amely egy tízemeletes ház magasságának felel meg. A bújkálás alattuk nem teljesen veszélytelen, erre táblák is figyelmeztetnek. Bár félni egyáltalán nem kell, azért mindenképpen ajánlatos a lábunk alá, és olykor a fejünk fölé is figyelni.

A meder szélessége néhány szakaszon nincs három méter sem, így elkerülhetetlen a kőről kőre ugrálás, a sziklaperemen kapaszkodás, a farönkökön szökdelés, a patakban bokáig gázolás, de mi tagadás, pontosan ezért az élményért, ezért a kis adrenalinfröccsért jöttünk.

12 / 21

Fotó: Konfár Tibor

Mivel ezúttal senki nem volt sem előttünk, sem mögöttünk, végre eltötlhettünk egy bő negyedórát bámészkodva, nézelődve a Rám-szakadék legszebb részén, annál a kagylószerűen sziklába vájódott hajtűkanyarnál, ahol a legvadregényesebb a szoros, legmagasabb a vízesés, és akárhogy forgolódik az ember, valahogyan sehogy sem fér rá az egész egyetlen fotóra. Igaz, hiába is férne rá, ezt az élményt visszaadni képeken lehetetlen.

A romantikus környezetben eltöltött rövid pihenő után is folytatódott a csoda, mohos sziklákba kapaszkodva, hordalékfákon egyensúlyozva, zúgó patakban gázolva, vízeséstől vízesésig haladva jutottunk egyre feljebb a szurdokban.

A felső szakaszokon látszott legjobban az özönvízszerű esőzések által okozott változás, a lezúduló víz ezen a részen sok helyen jó fél métert is mélyített a völgytalpon, lemosva a kezdődő feltöltődéseket, újra felszínre hozva a sziklás, köves patakmedret.

15 / 21

Fotó: Konfár Tibor

Mire a hevenyészett falépcsőkön kikapaszkodtunk a szorosból, addigra szépen lassan utol is értek bennünket az első utánunk jövő kirándulók. A sárga jelzés becsatlakozásánál kialakított pihenőpadoknál meguzsonnáztunk, majd a Rám-szakadék tanösvény táblái által javasolt útiránynak megfelelően a Lukács-árok felé tartó sárga jelzésen kezdtük meg az ereszkedést vissza a Malom-völgybe.

18 / 21

Fotó: Konfár Tibor

A késő őszi színekben pompázó erdőben kanyargó széles, jól járható ösvényen nagyszerű tempóban ereszkedve, vidáman beszélgetve gyorsan elértük a Dömös felé vezető keskeny erdészeti aszfaltutat, melyen ezúttal már kirándulók sokasága tartott a Rám-szakadék felé. A félúton található állatsimogatónál még megálltunk pár percre, a lovak, a csacsi, a kecskék és a nyuszi simogatása semmiképpen sem maradhatott ki a programból. A jól sikerült túra után Dömösön abban a tudatban ültünk be az autónkba, hogy ezúttal szerencsénk volt az időjárással, a tömeggel, tulajdonképpen úgy általában mindennel, és ha majd egyszer újra eljövünk a Rám-szakadékba, megpróbálunk mindent ugyanígy csinálni.