Katafától Kondorfáig
Madárles a Himfai-tónál, eltűnt és fennmaradt falvak, és egy Kós Károly ihlette templom Iváncon – itt is volt bőven látnivaló.
Negyed 8 körül már Katafa buszmegállójában voltam. A falu két részre „hasadt”, így egy kanyar után ismét házak jöttek, ott kellett balra letérni a főútról egy szerény forgalmú aszfaltútra, ami átbújt a 86-os út alatt.
A 86-os út alatt
Negyed óra múlva be is értem Nádasdra. A Takaréknál kellett jobbra térni, itt már a piros M jelzés is megjelent, és van egy bolt is olyan nyitvatartással, hogy nem tudsz olyan korán kelni, hogy ne legyenek már rég nyitva. Továbbsétáltam, majd egy római kőlelet másolatánál balra kellett kanyarodni. Az utolsó házak után egy bezárt vasútvonalat kellett keresztezni, majd a szántóföldek táblái között folytatódott az út. Az Almási-erdőbe beérve sok csenevész akác állta el az utat, de a balra letérés után már szinte autópálya minőségű kőszórt út vitt ki a Nádasd és Halogy közötti autóútra.
Megszűnt vasútvonal
Ha az akácos gazt ki akarod kerülni, akkor az erdő előtti utolsó vadászlesig menj vissza Nádasd felé, és ott fordulj jobbra – így hamarabb érsz ki a Nádasd és Halogy közötti autóútra, bár nem leszel teljesen szabályos túrázó. Egy mélyedésben a Daraboshegyi-árokban láttam némi vizet, de a Szódás-kútnak nyomát sem láttam.
Ha az akácos gazt ki akarod kerülni, érdemes az erdő előtti utolsó vadászlesig visszamenni Nádasd felé
Egy kanyar tetején a focipálya és a hidroglóbusz jelezte, hogy elértem Halogyot. Beljebb sétáltam az úton a faluba, a kis terecskénél balra kanyarodtam, és az Iskola buszmegállóhely után meg is találtam a Kónya kocsmát, ahol az udvarban van a bélyegző, a terasz tetejét tartó faoszlopon.
Halogyon először a főutcán vitt tovább az út, majd a „Petőfi utca” buszfordulónál, azzal szemben egy kis utcába kell letérni, feljebb pedig egy keresztnél jobbra. Ezután a fák között, egy Y-elágazásban jobbra mentem, ez az út vezet el a Himfai-tóhoz, amelynek elején madármegfigyelő tornyot építettek. Azaz így nevezték el a tó végében álló kilátót, a madarak többnyire a túloldalon tartózkodnak.
Madármegfigyelő torony Himfai-tó mellett
Vas megyében természetes tó nem található. A nagy vízmélységű, meredek partú bányatavak a legkevésbé alkalmasak a természetközeli élőhelyek kialakulására, így ezek inkább, mint pihenőhelyek jöhetnek szóba a madárvilág szempontjából. A Nádasdy Heym (Him), az ismert nemzedéki táblázat szerint Itemér fia, elfoglalta Halogy harmadát, továbbá a Marác keleti határában lévő földeket, és itt építette fel lakóhelyét.
A Himfai-tó
A későbbi évszázadokban számtalanszor cserélt gazdát Himfalva, míg 1705-ben leégett. Eztán már nem építették újjá, csak egy majorság maradt a helyén, amely az 1950-es évek végére néptelenedett el. Az 1960-as években az utolsó házakat is lebontották. A Himfai Parkerdő és a tó 122 hektáros területe a magyar állam tulajdonában van, vagyonkezelője a Szombathelyi Erdészeti Zrt. A Himfai-tó néven ismert víztározót 1968-ban létesítették. A környező területen a hetvenes években alakítottak ki parkerdőt. A tó hamar népszerű horgászvíz lett. Az itteni tanösvényen ismereteinket is bővíthetjük, és a szép, egészséges környezetben edzhetjük is magunkat, a gyerekeket pedig az erdei tisztáson játszótér várja.
Pihenőhely a Himfai-tó mellett
Továbbsétálva, a tó túlsó végénél volt még egy faház, utána egy parkoló, majd a Viszontlátásra / Visszavárjuk feliratú faoszlopoknál elértem az aszfaltutat. Erre balra kellett rátérni, és pont ott is volt egy kék kör kitérő – de ez egy olyan kúthoz vitt, amiből nem jött víz, a környéke viszont tiszta csalán volt. Egy táblán az egykori Tótfaluról lehet még itt tájékozódni. Innen továbbindulva az autóúton mentem el először egy fenyőfaiskoláig, majd beértem Felsőmarácra.
Felsőmaráci Szent Erzsébet templom
Jól be kellett menni, mire elértem az élelmiszer bolthoz – a mellette levő Sütő Söröző már megszűnt. Innen a templomig kell csak tovább sétálni, annak oldalában jobbra le kell térni. A temető mentén hagytam el a falut. Először egy árkon át kellett le-, majd felmenni, később egy hidroglóbusznál volt egy enyhe ösvényváltás (jól ki van jelezve). Ez a földút vitt be Iváncra.
Ivánci Szent Miklós templom
Az 1914-ben felszentelt templom belső előterében részletesen elolvasható a falu, valamint a korábbi és a mai templom története. Innen fotózni is lehet a vasrácson át, de ha szeretnénk bejutni, néhány napra előre egyeztessünk a +36 30 603 1972-es telefonszámon. Bélyegezni még feljebb, egy Nemzeti Dohányboltként működő kocsmában kell.
Iváncon a bélyegző itt található
Visszatérve a kék jelzésre, Ivánc után az aszfaltúton nagyon hamar át lehet érni a kék és a sárga közös szakaszán a következő kis falucskába, Hegyhátszentmártonba. Ott nincsen különösebb látnivaló, akit érdekel, meglátogathatja a Sütő gyümölcsöskertet.
Ezután már földút vezetett ki a faluból, jobbra-balra kerítések (villanypásztorok) között. Az erdősebb résznél innen már sokkal jobban kell figyelni a jelzéseket, erdős részek és mezők, legelők váltják egymást. Az erdőbe érve először jobbra tértem le, egy „földszintes vadászles” mellett haladva el, majd a rét alján jobbra kellett tartani.
Földszintes vadászles
Lejjebb egy patakot értem el, itt az út oldalában egy kis fahíd is épült. Már csak a kék jelzés vitt tovább dél felé. Ez volt a túra egyik legszebb része, a Bakonya-erdő földútjain, rétjein és erdőjén át. Egy réten balra tért el az út, itt egy kicsit nehezen találtam meg a jelzést. Nemsokára elértem az onnan kiinduló zöld jelzést, akkor már tudtam, hogy nem vagyok messze aznapi célomtól. Még végig kellett menni egy jó hosszan elnyúló mező mentén, aztán feltűntek az első épületek – elértem végre Kondorfát!
Fahíd vezet át a patak felett
Az első házaktól még jó sokat kellett beljebb menni a faluban, mire egy kőkereszt, majd a templom után kiértem a keresztező főúthoz. Egy-két házzal előbb, balra áll a Nemzeti Dohánybolt-táblás egykori italbolt. Ide kell betérni a bélyegzéshez. Na, én még ilyet életemben nem láttam: a pincében annyira mocskos volt minden, hogy a piszoárban moha nőtt.
Kőkereszt Kondorfán
Kondorfán a nemzeti dohányboltnál tudunk bélyegezni
A főútra balra rátérve néhány lépés csak a buszforduló, innen már busszal mentem be Őriszentpéterre. A hosszú nap után ettem egy nagyot, aztán besétáltam a kempinghez, ahol egy faházban szálltam meg másnapra.
A cikk Papp Géza blogján is olvasható.
Az előző részt ide kattintva találod.
Zalalövőtől Kustánszegig
Papp Géza, a Kéktúra blog szerzője a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra újabb szakaszáról mesél.
→ TovábbKerkakutastól Zalalövőig
Az egyre csökkenő lélekszámú falu fogyatkozó házait és vaníliasárgára kivakolt templomát elhagyva ismét szántóföldek, legelők között találtuk magunkat.
→ TovábbVelemértől Kerkakutasig
Papp Géza, a Kéktúra blog szerzője a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra újabb szakaszáról mesél. Élmények és szépségek a csodálatos veleméri templomtól a kerkakutasi naplementéig.
→ Tovább