Kéktúrából kalandtúra a Visegrádi-hegységben
Harmadszor járom már az OKT-t, azt gondoltam, hogy egy rövidke Pilisszentlászló–Visegrád-szakaszon nem érhet különösebb meglepetés. Óriásit tévedtem. Pazar kilátások kápráztattak el, majdnem elgázolt egy komplett vaddisznókonda, a Borjú-főn mellbe vágott egy Wass Albert-idézet, majd végül a visegrádi vár erdőben rejtőző, omladozó falai mellett egy avarban lapuló, elfeledett Mátyás király emlékmű pörgette fel a fantáziámat.
Pirkadatkor parkoltam le az autót Pilisszentlászló egykori ikonikus kocsmája, a Gesztenyés előtt. A felkelő nap még éppen csak átkukucskált a falu feletti Rózsa-hegy zúzmarába dermedt, erdő borította kupolája felett, körös-körül fagyott, néma csend honolt az utcákon. A hőmérő higanyszála bizony jócskán alulról ostromolta a nulla fokot.
Bemelegítésként gyors léptekkel vágtam át a falu utcácskáin, majd erdőhatárt érve már jött is az első meglepetés. Egy réges-régi telefonfülke fogadott a kék jelzésű ösvény mellett „Hív az erdő” felirattal és számokkal, amelyeket feltárcsázva egy-egy vers hangzik fel a készülékből. Ötletes, érdekes, nem kicsit fura, de mindenképpen kedves gesztus ez, bárki legyen is a kitalálója, köszönet érte!
A keményre fagyott sár és avar keveréke ütemesen roppant a lábaim alatt, miközben lassan, komótosan, de annál biztosabban kapaszkodtam a Pap-réti erdészház felé.
A szépen rendben tartott erdészház kerítésén a szokásos fémdobozkában lapuló kéktúrás bélyegzővel remek lenyomatot készítettem, igaz, ehhez percekig kellett lehelgetni a füzetet, hogy megszáradjon végre. Mindeközben egy aranyos kis házőrző kölyökkutya szórakoztatott, nem tudta eldönteni, hogy játszon-e velem, vagy inkább megugasson.
A téli túrák nagy előnye, hogy ahol egyébként jellemzően sár van, ott ilyenkor keményre fagy a talaj, továbbá ezekben a hónapokban látszik igazán, hogy mi is lapul itt-ott az erdő mélyén. Ezek az előnyök nagyon jól jöttek az Urak asztalának oldalában, ahol a kéktúra ösvénye egy keskeny kis csapáson tekereg a meredek hegyoldalban.
Az előző nap még cuppanós sár csonttá fagyott az éjjel, jó tempóban lehetett haladni a Vízverés nyerge felé. Elgondolkozva lépdeltem, amikor egyszer csak az erdő mélyéről gallyak ropogását, ágak reccsenését és némi röfögést hallottam. Nocsak, ez biztosan vaddisznó lesz! Amíg a fényképező után kotorásztam, egy rövid időre elfordultam, majd amikor visszanéztem, szinte földbe gyökerezett a lábam: egy hatalmas fekete vaddisznó állt pontosan velem szemben, alig 10–15 méterre előttem.
Nagyon érdekesek az ilyen pillanatok, ugyanis a másodperc töredéke alatt annyi gondolat zúg át az ember fején, mint máskor negyedóra alatt sem.
Hosszú másodpercekig néztünk farkasszemet, majd miután meggyőződött róla, hogy én sem bántom őt, elfordult, aztán berobogott az erdőbe.
Még mozdulatlanul álltam, amikor megjelent a következő fekete jószág, majd sorban jöttek egymás után, kapkodva fotózgattam őket, így végül összesen hetet számoltam meg a nagy izgalomban. Miután átrobogott előttem a konda, még vártam egy picit, ki tudja, van-e még egy-két kósza példány, majd szépen, lassan, óvatosan nézelődve indultam tovább a Vízverés nyerge felé.
A Pilisi Állami Parkerdőgazdaság egykori legendás igazgatójának, Madas Lászlónak örök érvényű szavaiból csak úgy árad az optimizmus, valószínűleg ennek a hozzáállásnak köszönhető a számos díj és elismerés, amellyel élete során kitüntették. A nagyszerű erdőmérnököt legtöbben az 1979-es Másfélmillió lépés Magyarországon című filmsorozat Pilisi-parkerdőt bemutató részében, a vele készített interjúból ismerhették meg, emlékét a Vízverés nyergének festői szépségű tisztásán egy hatalmas, igényesen és ízlésesen megfaragott emlékkő őrzi.
Nagy-Villám 1 óra 45 perc – olvasható a közeli útirányjelző táblán. A bélyegzőhelyként is szolgáló, Nagy-Villámon álló Zsitvay-kilátóig azonban még két pazar panorámát nyújtó természetes kilátópont is fűszerezi az Országos Kéktúra ezen rövid szakaszát. Az első a Moli-pihenő kőterasza, ahonnan a Dunakanyar Dömös felőli oldalára, a Dobogókő alatt hullámzó csodálatos hegyvidékre és a szemközti Szent Mihály-hegyre nyílik remek kilátás.
A Borjú-fő meredeken leszakadó, vadregényes sziklaletörése a kőbe vésett Wass Albert-idézettel lényegesen drámaibb érzéseket vált ki az ilyesmire fogékony túrázóból: „Maradnak az igazak és a jók. A tiszták és békességesek.”
A Börzsöny déli nyúlványai előtt a Duna végtelen szalagjának egy darabkája kéklik, partját mindkét oldalon házak, templomok díszítik. Nagymaros és Visegrád házai egybeolvadnak a gyönyörű tájjal.
A látvány Wass Albert kőből kifaragott idézetével kiegészülve magával ragadó, pláne úgy, hogy ismerem is a verset, és azonnal beugrik az örök érvényű refrén: „A víz szalad, de a kő marad, a kő marad.”
A Nagy-Villám tetején 1933-ban felépített, Zsitvay Tiborról, a harmincas évek jeles politikus természetjárójáról elnevezett kőkilátót valamikor régen közvetlenül is érintette a kéktúra, ma már jóval előtte elkanyarodva indul lefelé Visegrád felé. Az építmény ezúttal nem volt nyitva, de a bélyegző miatt felkapaszkodtam a 378 m magas hegy tetejére.
Szeretem bejárni a régi kéktúraösvényeket, így a régi kék, mai kék kereszt jelzésen kezdtem meg az ereszkedést Visegrád felé. Szép erdei utakon sétálva hamar leértem a Várhegy lábához, a Salamon-torony közelébe, hirtelen azonban valami érdekesre lettem figyelmes. Kőfalak bújtak meg az erdő mélyén.
A felfedezés okozta izgatottságom tovább fokozódott, amikor úttalan utakon csörtetve egyszerre csak egy kettétört, de még így is jó állapotúnak mondható emlékkő darabjai bukkantak fel közvetlenül előttem az avarban.
A kőbe vésett betűk helyenként elég jól olvashatók voltak, első pillantásra egy címer, a „Mátyás király emlékére” szavak voltak kivehetők, és egy évszámtöredék. A hirtelen jött felfedezés után hamarosan elértem a visegrádi vár erdők mélyén megbújó, omladozó, mégis meglepően jó állapotú falszakaszait.
Azon, hogy hogyan is nézhetett ki teljes pompájában ez a középkori erődrendszer, csupán a Salamon-toronyig kellett morfondíroznom, itt ugyanis a völgyzáró várfal egy része egy kapubástyával együtt teljesen helyre van állítva.
A Duna-partra leérve, a buszmegálló felé sétálva folyamatosan kavarogtak a gondolataim. Az átélt élmények és az izgalmas felfedezések mellett az foglalkoztatott leginkább, hogy ha helyreállítanák a Salamon-tornyot a fellegvárral összekötő, hegyoldalban futó, középkori erődrendszert, akkor milyen látványos is lenne, akár a visegrádi vár egyik fő vonzereje, turistacsalogató attrakciója is lehetne.
A cikk először 2022 januárjában jelent meg.
Örményország keleten innen, nyugaton túl
2024.10.28.„És aludni mikor fogtok?” – kérdezte Hovhannes a taxiban, aki maga sem emlékszik, hogy ő mikor aludt utoljára. Hajnali érkezésünk miatt a kérdés jogos, de aludni majd csak este fogunk, messzire kell még eljutnunk aznap. Jerevánt elhagyva kopár dombok szegélyezik az utat, markánsan más a táj, mint nálunk. Furcsán kacskaringóznak a feliratok, próbáljuk kisilabizálni az elsuhanó örmény betűket, mindhiába. Majd felbukkan a Szeván-tó kéken csillogó vize, már ránézni is frissítő.
→ Tovább
Egy nap az Országos Kéktúrán, Tapolcától Tördemicig
2024.10.16.Az alábbi túraleírásból kiderül, milyen élmény egyedül felfedezni a legismertebb túraútvonalunk egyik legkülönlegesebb szakaszát a Balaton-melléki tanúhegyeket is megmászva. Egy rövid spoilerezés: a Kéken sosincs egyedül az ember.
→ Tovább
Dolomitok – a túrázók paradicsoma
2024.10.15.Most már ősz van, de még élénken él bennem a sikeres nyári magashegyi túra élménye, a világ legszebb magashegységének szépsége, a Dolomitok túráinak varázsa. A leglátványosabb túránkat osztom most meg veletek.
→ Tovább
