Két izgalmas tanúhegy a Balaton szomszédságában – Haláp és Hegyesd
Nem lehet elég korán kezdeni. Mi is osztjuk ezt az örökbecsű mondást, mely az élet minden területére igaz. Ezért úgy gondoltuk, itt az ideje, hogy megnézzük, mit tesz 3 és 5 éves unokánk, ha elkezdjük velük megszerettetni a természetet.
Kisebb kirándulásokon, medvehagymaszedéskor, várnézelődésekkor már tartottak velünk, de akkor még hol ölben, hol babakocsiban. Első alkalommal egy könnyebb, rövidebb túrát terveztem. Így esett a választásom a Tapolcai-medence két kevésbé ismert tűzhányójára, a Halápra és a Hegyesdre.
A talán két legkisebb tanúhegy, egyben a fiatalabb vulkanikus hegyek közé is tartozik, hisz a Haláp 4 millió, a Hegyesd pedig 3 millió éve tört ki.
Ezenkívül a környéken intenzív bányászat is folyt, ráadásul az itt kezdődő óriási katonai gyakorlótér egész Iszkaszentgyörgyig tart. Ez a hatalmas harcászati lőtér nemcsak hazánk, de Közép-Európa legnagyobb kiterjedésű ilyen jellegű területe, melyet mai is használnak hadgyakorlati célokra. A fentiek eléggé behatárolták a környéken való túrázgatást. Boldogult gyerekkoromban párszor minket is határozottan a távozás mezejére szólítottak marcona bányászok és morózus egyenruhások.
Nem indultunk korán, mivel alig 80 km-t kellett autóznunk Zalahalápig.
Amint elhagyjuk Tapolcát, máris elénk tárul a tanúhegyek leginkább elbányászott hegye, a Haláp.
Sok ilyen hegyet megismertünk már országjárásunk során, az Esztramostól kezdve a Szanda-hegyig. Vagy akár a Bél-kőt, vagy a Hegyestűt is említhetném, sok egyéb társukkal egyetemben. Paradox nézni ezeket a megcsonkított torzókat, de ugyanakkor az is beugrik, mennyi mindent köszönhetünk a sokszor esztelen bányaművelésnek.
Gondoljunk csak a nem oly messze lévő Ság hegyre, ahol a bányászat ismertetett meg bennünket egy vulkán belsejével. Ugyancsak a bányászatnak köszönhetjük a Rákóczi-barlang felfedezését, melyben hazánk legcsodálatosabb cseppkőképződményei találhatóak. Azt sem szabad elfeledni, hogy a kitermelt kőzeteknek milyen csodás épületeket, utakat köszönhetünk. Úgyhogy ez is egy igazi 22-es csapdája.
Mivel nem ismertük még a csöppségek kitartását, erejét, így biztosra mentem, és az egykori meredeken emelkedő bányászati úton egészen a felső parkolóig autóztattam a társaságot. Kiszállva aztán a kocsiból elkerekedett a srácok arca, mivel előttük „tornyosult” a 358 m magas Haláp. A nagyobbik rögtön neki is szegezte nejemnek a kérdést: „Mamanyi oda megyünk fel?" Megnyugtattuk őket, nem lesz az olyan vészes. Nem sejtették még, hogy a hatalmas lépcsőfokok nem számukra készültek, de becsületesen, néhol négykézláb küzdötték le őket.
Eleinte egy szelíden emelkedő útvonalon vezet a tanösvény, mely a bányászat fénykorában használt 9 bányaudvar többségét bejárja. Közben csodálatos lávafolyásokat, bazaltorgonákat láthatunk, melyek bepillantást engednek az egykori tűzhányók működésébe.
Nemcsak függőlegesen, de vízszintesen és ferdén lefolyó kifolyásokat is láthatunk. A hegy fő különlegessége a több focipályányi, 7-8 hektáros, sziklafallal körbevett egybefüggő kráter, mely a bányászat folyamán alakult ki. Próbáltam a srácok nyelvén, számukra érthetően elmesélni, hol, merre járunk. Élvezték a mesét, melybe persze hogy beleszőttem nekik való dolgokat, mint tündék, törpök és dinók.
Közben essen szó arról is, ami ilyen különlegessé tette a hegyet. Feltárások bizonyítják, hogy a hegyen már a rómaiak idejében is folytattak kisebb mértékű kitermelést. Kisebb nagyobb bányászati tevékenység később is folyt, de üzemi mértékű bányászatot csak a 20. század elejétől folytattak. 1909-ben gróf Teleky József kezdte feltárni a hegyet, a kitermelés 1912-ben érte el az ipari méreteket. Eleinte csak bazaltkövet bányásztak, majd az 1920-as felújítást követően már több szemcsenagyságú követ is forgalmaztak, sőt faragott köveket is előállítottak. A fejlődéssel banki tőke is érkezik, modernebb gépeket állítanak üzembe, elkezdődik a bánya szárnyalása.
A nagy gazdasági világválság éveiben, majd a második világháború alatt megtorpan a fejlődés, hogy aztán a háború utáni kőínség újból fellendítse a kitermelést.
A környező tanúhegyeken már az 1960-as évektől kezdett megszűnni a bányászat, de a halápi üzem a kiváló bazalt minőségének köszönhetően egészen az 1980-as évek végéig üzemelt, még nagyobb tájsebet ejtve.
A bányászat intenzitását mi sem mutatja jobban, mint az 1940 környékén készült fényképek. Ekkor a hegy a Somló és a Badacsony formáját mutatta, melyből jóformán semmi nem maradt.
Az „Amfiteatrum” után jött a „szoborszint”, az Ébredő Vulkán szoborpark. Itt több érdekes alkotás látható, melyek itteni kövek felhasználásával készült. Már innét is lenyűgöző képet mutatnak a kürtő érdekes lávafolyásai és a bazaltorgonák. Persze már itt is megakad a szemünk a tájképen. Tériszonyosoknak, félősöknek, kapatosoknak nem árt vigyázni, mert a 7–10 méteres magasságú szintnek rendkívül meredek az oldala, nem lehet leányálom lehömbölögni róla.
Érdekes, ilyen helyeken nem jön elő legendás tériszonyom, de ez más történet. A hely veszélyessége végett a fiúk csak a kezünket fogva haladhattak, és csakis a hegy felőli oldalon. Nagyon sok lepke volt aznap ezen a szinten, a nagyobbik fiúcska nadrágját volt, hogy egy időben több is ellepte. A kisebbikre is próbáltak rászállni, de ő hisztérikusan fél tőlük, így alig győztük elhessegetni körüle őket. „Jó móka volt!”
Nem maradt más hátra, mint bevenni a csúcsot a már említett lépcsősoron. Na, ezt nagyon élvezték a gyerkőcök. Élvezték, hogy némelyik lépcsőfokra csak négykézláb tudtak „fellépni”. A kisebbiknek néha még a mászás is nehéz volt, de ugye a segítőkezek mindig a legjobbkor jöttek.
A Haláp őrbástyaként áll a Tapolcai-medence fölött. Megmaradt platójának pereméről lenyűgöző panoráma tárul a szemünk elé. A tájkép több neves képzőművészt, fotóst ihletett már meg, hogy megörökítse a szeme elé tárultakat. Előttünk Hegyesd, Csobánc, Gulács, Tóti-hegy, Badacsony, a szigligeti dombok a várral és persze a Szent György-hegy hatalmas tömbje. Mögöttük a kéklő, hullámzó Balaton hatalmas víztükre nyugtatja meg a szemet. Kicsit távolabb feltűnik a Somló, a Hegyestű, a Bakony lankái, valamint Fonyód és Boglár ikerdombjai.
A bánya bezárását követően éktelen rombolást végeztek, mindent elpusztítottak, ami a bányászatra emlékeztetne. Hivatalosan 2015-ben szűnt meg a bányászat, a területre tilos volt belépni. A hegy és a tanösvény 2019 óta látogatható, a terület a Balaton-felvidéki Nemzeti Park része. Többször olyan érzés fogott el, hogy a hely többet érdemelne, kis ötleteléssel, fejlesztéssel a Balaton környékének egyik legnagyobb attrakciója, csodája lehetne.
Leereszkedtünk az autóhoz, frissítettünk, a fiúk még az alsó bányaudvarban levezették fölös energiájukat, és következett a nap másik attrakciója. Hegyesd nincs egy óra járóföldre sem Zalahalápról a „halápon” keresztül. A szó vizenyős rétet, nedves kaszálót jelent tájnyelven. Mi most a fiatalságra való tekintettel alig pár perc alatt autóval tettük meg az utat a poros bányászati murvaúton.
Az egyik tanyánál leparkoltunk, és a csodás kaszálókon alig fertályóra alatt elértük a tanösvény nyomvonalát. Egy pihenőpadnál fújtunk egyet, és a sárga rom jelzésen belekezdtünk a „csúcstámadásba". Láttuk a srácokon élvezik, figyelnek, ezért kissé szabadabbra engedtük őket. Látótávolságban előre mehettek a következő jelzésig. Azt a feladatot találtam ki nekik, hogy figyeljék a jeleket, és szóljanak, hogy ne tévedjünk el. Mondanom sem kell, roppantul élvezték, nem is vették észre, hogy közben folyamatosan kapaszkodunk.
A meredek hegy megmászását követően a csúcson az egykori magánvár csekély nyomaival találkozhatunk, és megcsodálhatjuk az egyik legszebb panorámát a környéken.
Az hegytetőn álló kis tornyokkal és vékony falakkal védett várhoz egykor szerpentinút vezetett, ennek nyomait már csak szakavatott szemek képesek felfedezni. A honfoglaló Atyusz nemzetség építette a várat, először a veszprémi káptalan iratában olvashatunk róla, melynek keletkezési ideje 1282. A 14. század elején a környék rettegett kiskirályai, rablólovagjai a Kőszegi család tagjai uralták. A zsarnok család hatalmát csak Anjou Károly tudta megtörni, ezután a várban és a környéken királyi várnagy parancsolt.
A középkorban jöttek-mentek a földesurak, akik a várat is birtokolták. Volt itt minden: királyi adomány, cselszövés, ármány, házasság, öröklési vita.
A közös mindegyikben az volt, hogy könyörtelenül sanyargatták a környék népét, jobbágyait. Közülük a legrettegettebb a Mezőlaky család volt, melynek Ferenc nevezetű tagjában talán megszólalt a lelkiismeret, és bencés szerzetessé vált, egészen a zalavári apátságig vitte.
A jelentéktelen mellékvár aztán a török időben a hadi krónikák lapjaiba is bekerült. Ugyanis 1561 tavaszán a veszprémi Pajazit vajda egy kicsiny csapat élén váratlanul rajtaütött. A vajda jelentősen megerősítette a várat, az alsó palánkvárba lovasokat telepített, melyek könyörtelen támadásaikkal tartották rettegésben a környék népét.
1561 júliusában aztán törlesztettek a környékbeli magyar várakból összeverbuválódott vitézek. A törökök a Zalaszentgrót elleni portyáról tartottak haza, amikor a magyarok rajtaütöttek az oszmánokon. A szántói csatában mintegy 300 török katonát és parancsnokaikat ölték meg. Pajazit vajda őrjöngött, még nagyobb erősítésekre adott parancsot. Az általa lassúnak tartott pórnépek közül 20 embert is a fülénél fogva szegeztetett a vár palánkjához.
A sereg több mint egy heti ostrommal sem tudta bevenni az erősséget, aztán április 8-án megjött az erősítés.
Sopron irányából ekkor érkezett meg Salm Eck győri főkapitány újabb jelentős tűzerővel. Pajazitnak erre inába szállt a bátorsága, és tárgyalásokat kezdeményezett a megadásról. A vérszomjas magyar sereg azonban még aznap egy újabb végső rohammal bevette a várat.
A királyi főparancsnok a várat helyreállításra alkalmatlannak találta, és pár nap múlva felrobbantatta. Újjáépítésére, helyreállítására soha nem került sor. A vár a hozzá hasonló erődítések sorára jutott. Megmaradt falai pusztultak, köveit a környék lakói széthordták, a természet visszavette a hatalmat.
A lurkók roppantul élvezték a nyomkeresést, útmutatást, és csak a meredek lépcső kezdetekor torpantak meg. Mi csak mutattuk, hogy tovább, tovább. Néhány nagyobb lépcsőfoknál újból négykézláb jutottak csak följebb, öröm volt nézni. A sok meredek lépcső azonban egyszer csak elfogyott, de még nem voltunk a csúcson.
Ugyanis az utolsó szakaszra nem vezet kijárt ösvény, ezt csak a sziklákon sokszor négykézláb mászva lehet leküzdeni. A fáradságért az annalesek szerint páratlan panoráma tárul elénk, de mi ezt ma sajnos nem élvezhettük. A sziklás szakasz aljánál hangzott el a nagyobb unoka szájából: „Papanyi, ha nem találsz utat, lépj rá egy kőre!”
A fiúk benne lettek volna a mászásban, de mi ezt már túl veszélyesnek ítéltük a számukra. Nem is a felfelétől féltettük őket, hanem a lejöveteltől, mert mint tudjuk, általában ez sokkal körülményesebb, nehezebb. Így körbejártuk a csúcsot, a tisztásokon gyönyörködtünk a Balaton-felvidék és a Bakony látképben.
Az autóhoz a sárga rom jelzésen egy másik úton ereszkedtünk le már szakavatott „nyomolvasóinkat” követve. Az utolsó padnál következett egy erdei piknik a lurkókkal. Eztán végigautóztuk a Tapolcai- és a Káli-medencét, Zánkán megnéztük a hadi parkot, mintegy koronát adva napnak.
Az estét a jól megérdemelt pizzával és fagyival zártuk az északi part egyik ikonikus helyén. A fiúk meg is adták a feladatot: nekik is kell túrafelszerelés és olyan „könyv, amibe ti bélyegeztek Mamanyi". Úgy néz ki, sikerült két gyerek kéktúrázót nevelnünk ezen a napon. Hazaérve aztán nem jött az álommanó, a szüleiknek éjfélig mesélték az élményeiket.
Örményország keleten innen, nyugaton túl
2024.10.28.„És aludni mikor fogtok?” – kérdezte Hovhannes a taxiban, aki maga sem emlékszik, hogy ő mikor aludt utoljára. Hajnali érkezésünk miatt a kérdés jogos, de aludni majd csak este fogunk, messzire kell még eljutnunk aznap. Jerevánt elhagyva kopár dombok szegélyezik az utat, markánsan más a táj, mint nálunk. Furcsán kacskaringóznak a feliratok, próbáljuk kisilabizálni az elsuhanó örmény betűket, mindhiába. Majd felbukkan a Szeván-tó kéken csillogó vize, már ránézni is frissítő.
→ Tovább
Egy nap az Országos Kéktúrán, Tapolcától Tördemicig
2024.10.16.Az alábbi túraleírásból kiderül, milyen élmény egyedül felfedezni a legismertebb túraútvonalunk egyik legkülönlegesebb szakaszát a Balaton-melléki tanúhegyeket is megmászva. Egy rövid spoilerezés: a Kéken sosincs egyedül az ember.
→ Tovább
Dolomitok – a túrázók paradicsoma
2024.10.15.Most már ősz van, de még élénken él bennem a sikeres nyári magashegyi túra élménye, a világ legszebb magashegységének szépsége, a Dolomitok túráinak varázsa. A leglátványosabb túránkat osztom most meg veletek.
→ Tovább
