Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Szerző:
2017. április 25.

Két teljesítménytúra egy nap alatt

A szeszélyes április télies tavaszt hozott hét közben, hóesést, vihart, kitört fákat. Sajnos jó néhány teljesítménytúra elmaradt emiatt. A Nyerges-túrák rendezői (ahová készültünk), köztes megoldást választottak: a hosszabb, negyvenes távot törölték, a húszast viszont megtartották.

 

Húsz kilométerért nem szívesen utazunk 160-170 kilométert, de a szállást már lefoglaltuk és leelőlegeztük. Plusz ez a túra nagyon vonzott már 2014 óta. Akkor a hosszabbat teljesítettük, és igencsak megtetszett a táj is, a rendezés is. Két év azonban kimaradt, és most duplázásra készültem. Itt ugyanis van lehetőség erre: ha a húszast hét és tíz között sikerül teljesíteni, akkor jöhet még egy negyvenes is! Ez kihívás, ami vonzott, de így, a hosszabb táv törlésével ez a lehetőség nyilván elúszott (bár, mint a végén kiderült, nem teljesen).


Laci öcsémmel nem sokkal háromnegyed hét után már rajtra készen álltunk. A nevezés és regisztráció ugyanis elképesztően gyorsan megtörtént (igaz, előneveztünk), és már csak a hetes indítást vártuk.

 


Aztán hét óra, jó utat kíván a rendező. A mezőny legelején indulunk, bár néhány futó mindjárt meg is előz. Zöld sáv jelzés visz, a Búzás-hegy mellett megyünk el, néhány fácska és bokor tarkítja. Most azonban még elsősorban az útra figyelünk. Az elmúlt napok alapján főként sárra, csúszós szakaszokra, faágakra számítunk. Hamar kiderül, hogy aggodalmaink feleslegesek voltak, kifogástalan ösvényeken, száraz lábbal járhatjuk végig a túra minden méterét.

 


Így hát jobban fókuszálhat a figyelem a környezetre és a tájra. Zsenge zöld erdőknek örülhetünk, a Sándor-patakot mellőzzük, de közben - szinte észrevétlenül - emelkedünk is. Ahogy feljebb jutunk szintben, szép panoráma is fogad. A Hosszú-bérc oldalában haladunk, messzire fürkészhet a tekintet. A horizonton a Nagy-Gete és a Hegyeskő, közelebb pedig a Kőszikla vehető ki. Ez utóbbin hamarosan tiszteletünket is tesszük.

 


Remek a rálátás az alattunk-előttünk előbukkanó falura, Mogyorósbányára is. Jártam már itt többször is, most is nagyon gondozott, rendes. Szép házakat, rendben tartott pázsitokat és játszóteret hagyunk el, majd kiérkezünk a község főterére. Itt egyenesen megyünk tovább, elhagyjuk a temetőt és vele együtt az aszfaltot is. Ez már az Országos Kék vonala, ismerem ezt a szakaszt oda-vissza a SzuperKatlan 30 TT óta.


Most felfelé kapaszkodunk a mélyútban, nem is kicsit. Szuszogtató kaptató, így hát még nagyobb elismeréssel tekintek az itt megérkező terepfutókra. Ők fél órával később, tömegrajttal indultak utánunk, és most ér utol bennünket az „előőrs”, azaz a leggyorsabbak. Figyelünk hátra is folyamatosan, de azért közben haladunk, így jutunk fel a Kősziklára. Első ellenőrzőpont, a pecsét mellé többféle csokiból is választhatunk, és a szomjazók vizet is kaphatnak.

 


Ereszkedés jön a kék kereszten, kifogástalan jelzések segítenek, de a „figyelős” szakaszokon gyakori a szalagozás is. Mi is örülünk ennek, a futóknak meg egyenesen áldás. A Csikós-völgy és a Látó-hegy következik, ez utóbbi rá is szolgál a nevére, tényleg igen kellemes körbetekinteni. Az út itt is remek, futók jönnek még mindig a kellemes lejtőkön. Az időjárásra továbbra se lehet panasz.

 


Aztán torony a távolban, szép lassan Péliföldszentkeresztre érkezünk. Megkerüljük a szaléziak templomát, aztán OKT-s pecsételő helyet látunk, igen, megint a kéken járunk. Kellemes kinizsis emlékeket idézek fel, és belefeledkezem a látványba. Nagyon szép épületek, gondozott környezet fogad. Meg a második ellenőrző pont, ahol nagyon finom zsíros deszkával kínálnak a kedves rendezők. Gyors tízórai tehát, és indulhatunk is tovább. A Szent-kút forrásnál persze újra megállunk, kiváló vizét nem szívesen hagynám ki.

 


Jöhet az újabb emelkedő, ma már a harmadik! Az Öreg-kői pihenő felé tartunk a Kéken, miközben elhagyjuk az utolsó épületeket is. Kerítést mellőzünk, majd a terep egyre jobban emelkedik. Az Öreg-kő balra látható, fenséges látvány a függőleges falú sziklákkal. Tudjuk, oda nem megyünk fel, csak a tövében lévő kereszteződésig. Így is kellemesen megmozgat bennünket, de hamar az asztalnál állunk, ahol egészen ifjú pontőrök is szorgoskodnak.

 


Itt is ellátás fogad. Ropi, cukorka, keksz, ha valaki nassolna még az iménti bőséges ellátás után is. Aztán nekiiramodunk. Itt elköszönünk a Kéktúra vonalától, és a kék barlang jelzés vezet tovább. Nevéhez híven egy sziklaüreg is dukál mellé, a Jankovich-barlang. A lejtő mértéke egyre meredekebb, de még kiválóan futható. Élünk is a lehetőséggel, nagyon jó leszaladni! Az erdőből kiérkezünk, mélyútban folytatjuk, és már látszik is a kis falu, Bajót templomtornya. Oda érkezünk le, és félig körbe is járjuk, majd rátérünk a zöld sávra, amit aztán a célig el sem hagyunk.

 


Az utolsó kaptató ma, biztatom Lacit, hajrá! Szép kilátás fogad majd odafönt. Meg a pontőrök, ma utoljára ők is. Naná, hogy most sem üres kézzel: ropi, alma, víz… nem is emlékszem, egy almát viszek el, és uzsgyi! Tart a lendület is, de itt, ezen a kopár tetőn elég huzatos is az idő. A távolban Szlovákia, de látszik a határ is, ami ugye a Duna. És Nyergesújfalu, a cél. Szőlők és gyümölcsösök között, kellemes hétvégi házak mellett ereszkedünk le, kertészkedő vagy pihenő emberek néznek meg bennünket.

 


Át a székelykapun, elhagyjuk a Szent Donát-szobrot is, itt a város! Meg persze aszfalt, most már végig, előbb a kerékpárút, majd járda és kis utcák. Remek a tempónk most is, még futókat is előzünk. Rengeteg parkoló autó, zöld gyep és a sátrak: beérkeztünk! Nézem az órát, és csak nevetünk: három - nulla - kettő! Azaz, simán meglehetett volna a bűvös három óra, ha odafigyeltünk volna rá. Persze nagyon örülünk ennek a remek eredménynek. Zárásként friss, ropogós pizzaszelet is dukál, ami igen jól esik - és alig várom már a következő évi alkalmat (ami jubileumi, tízedik rendezés lesz).

 

Aztán kocsiba ülünk: irány Pannonhalma! Ott még egy kellemes tízes táv vár levezetésként. A Nyerges 40 elmaradása miatt jutott eszembe: kis híján útba esik hazafelé, és ott is remek túrát rendeznek. Tavaly teljesítettem is a hatvanas távot, és nagyon tetszett. Telefonbeszélgetés a rendezővel: megoldható, igen, bár hivatalosan csak tizenegyig rajtoltatnak Pannonhalmáról (a többi táv rajt-célja Ravazdon van). Megnyugtattam, hogy rögzítem a túrát, fotózok is, és mint kiderült, az EP-k is mind működtek, amikor odaérkeztünk.

 


Így hát pont harangszókor odaballagtunk a főtéri sörözőhöz, és (bár a bélyegzőt nem találta a pultos hölgy) elindultunk. Pompás, szinte magasztos a látvány, a fölénk tornyosuló bencés apátság roppant tömbje. A magasság persze minket is érint, tekintve, hogy ott kezdünk, azaz, oda megyünk most éppen, a sárga sáv jelzésen. Nemsokára azonban letérünk róla, és egy tanösvény vezet tovább, kanyargós úton, gyönyörű környezetben.

 


A hatalmas épületegyüttest balról kerüljük, kellemes ösvényen, majd elénk tárul minden részlete. Kerékpáros verseny van itt idén is, de nem zavarjuk egymást, folytatjuk az utunkat. Sárga bója látszik már messziről, és csakugyan, itt az első EP. Megismerem a tavalyi személyzetet, akik most is igen kedvesen üdvözölnek. Rajtszámot is kapunk az otthon előre kinyomtatott itinerünkre, és mehetünk is tovább. Előbb István király szobrát látjuk magunk előtt, majd balról a Millenniumi emlékmű épületét mellőzzük. És itt a kilátó. Boldog Mórról nevezték el, és igen remek panoráma fogad odafent. Látszik innen a teljes Sokoró kellemes, szemnek tetszetős lankáival, hegyeivel, erdőkkel és mezőkkel. Meg persze alattunk Pannonhalma, igazán kár lett volna kihagyni ezt az élményt.

 


Ereszkedés, hosszan és gyorsan. A szintkülönbségünk túlnyomó többségét meg is tettük az apátsági heggyel, szóval, igen lazák vagyunk innentől. Egy ki hullámzás azért még vár ránk, de még itteni viszonylatban is szerény. Könnyű így elmerülni az erdők szépségében, élünk is a lehetőséggel. Az időjárás kiváló, igazi túrázáshoz való hőmérséklet van, szél nélkül. Kiskertek, hétvégi házak között ereszkedünk, virágzó orgonabokrok illatát élvezhetjük. Aztán már az Illaki-erdőben járunk, sárga kereszt, majd sárga háromszög.

 

 

Igen, itt az Imre herceg-hegy, újabb bója, ellenőrző pont, két igen jó kedélyű és beszédes hölggyel. És ellátással. Nápolyi, pezsgőtabletta - szívesen kínálják, elfogadjuk. És el is beszélgetünk, mi tagadás. Gyönyörű ez a szakasz is, igen kellemes itt haladni. Sőt, a folyamatos lankákon futni is. Az ösvények kifogástalanok, kínálják magukat. Négy vidám túrázót érünk utol, váltunk pár szót, és tovább, előre! Erdőszél, aztán ki is érkezünk, remekül rálátunk Ravazdra, oda megyünk.

 


Mezőket hagyunk el, már látom a halastavakat, és ki is érkezünk az országútra. Előbb csak a Tarjánpuszta felől érkezőre, majd hamarosan a 82-es főúthoz is. Ez utóbbi meglehetősen forgalmas, nagyon figyelni kell. Főleg, hogy utána még kétszer metszenünk kell. Előbb azonban körbejárjuk a IV. Béla-kutat, ahol anno maga a király is járt. Ez egyben önellenőrző pont is: ó, városunk szülötte a helyes megfejtés! - mehetünk tovább.

 


A Sólymosi-kilátó, ahová igyekszünk, a község másik „partján” található. Kellemes emelkedő visz fel, ahol megtekinthetjük az egykori Szent Villebald-templom rekonstruált romjait is. És már előttünk tornyosul a kilátó, szép magas, ami nagyon hasznos tulajdonsága: igazán remek a panoráma. Az alattunk lévő falura is, de távolabb is, egészen a horizonton „lebegő” apátság pompás épületéig. Bevalljam, hogy itt meg diós házi sütit kapunk? Valami fantasztikusat, nagy-nagy kedvességgel, szeretettel. És persze itt is jól elbeszélgetünk, már régen nem számít az idő. Főleg, hogy (dacára az egy órával későbbi indulásnak) még így is szintidőn belül, sőt a négy órát megfelezve érkezünk a célba.

 

 


Már csak az van hátra ugyanis: Jegenye étterem, profi csapattal, gördülékeny fogadtatással. Mi csak most tudunk fizetni, hamar meg is ejtjük. Gratulálnak, oklevelet, kitűzőt kapunk, meg ÉDK-bélyegzőt is, újabb megye, szuper. Jön a célkaja: vadpörkölt nokedlival. Uhhh, tesó, ma több energiát vittünk be, mint amit leadtunk, ez már biztos. De megbirkózunk az utolsó feladattal, és közben ismerősökkel beszélgetünk. Aztán már ballagunk is ki a buszra (éppen itt áll meg), ami percek alatt visszavisz Pannonhalmára, miközben jólesőn nézünk körbe: ezt a tájat jártuk végig az imént.

 

 

 

Szöveg és fotók: Gombos Kálmán

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!

 

Örményország keleten innen, nyugaton túl

Örményország keleten innen, nyugaton túl

2024.10.28.

„És aludni mikor fogtok?” – kérdezte Hovhannes a taxiban, aki maga sem emlékszik, hogy ő mikor aludt utoljára. Hajnali érkezésünk miatt a kérdés jogos, de aludni majd csak este fogunk, messzire kell még eljutnunk aznap. Jerevánt elhagyva kopár dombok szegélyezik az utat, markánsan más a táj, mint nálunk. Furcsán kacskaringóznak a feliratok, próbáljuk kisilabizálni az elsuhanó örmény betűket, mindhiába. Majd felbukkan a Szeván-tó kéken csillogó vize, már ránézni is frissítő.

→ Tovább
Dolomitok – a túrázók paradicsoma

Dolomitok – a túrázók paradicsoma

2024.10.15.

Most már ősz van, de még élénken él bennem a sikeres nyári magashegyi túra élménye, a világ legszebb magashegységének szépsége, a Dolomitok túráinak varázsa. A leglátványosabb túránkat osztom most meg veletek.

→ Tovább