Ezúttal vasárnapra kerestem programot a teljesítménytúra-naptárban, és rögtön meg is akadt a szemem a Visegrádi-hegységben rendezett Görgei Artúr-emléktúrán. Bár a kiírást olvasgatva rögtön kérdések merültek fel bennem a 40 km-es táv teljesítésével kapcsolatban, mégis úgy gondoltam, remek kikapcsolódás és testmozgás lesz ez a nem túl messzi kirándulás, amihez nem kell sokat utazni, és nem megy el vele az egész nap. Ekkor viszont még nem tudtam, mire is vállalkozok.

1 / 41

Visegrádi sportpálya, ahová egy nap többször is megérkeztem

Jól ismert és kényelmes terepre, úgyszólván hazai pályára készültem, annak ellenére, hogy még a visegrádi rajtban sem volt egyértelmű számomra, hogy mit is kell csinálnom a leghosszabb táv sikeres abszolválásához. Amikor a reggeli nevezéskor közöltem a szervezőkkel, hogy ezen a távon indulnék, kisebb meglepetést okoztam, mögöttem pedig feltorlódott sort. Az egyébként kedves, idősödő szervezőhölgyek mindent megtettek az útnak indításom érdekében, de az már az első pillanatban is látszott, hogy nem nagyon tudják, mit kell csinálni a hosszútávosokkal, illetve hogyan is áll össze egyáltalán ez a bizonyos 40-es.

2 / 41

„Nem tetszik tudni, hogy volt meghirdetve?” - kérdezi tőlem az egyikük, miközben egy másik hölgy a „problémamegoldó” Béla nevet ismételgeti. Nem tudtam, ki az a Béla, de vártam, mint a messiást, hogy végre elindulhassak az egyre bizonytalanabbnak tűnő utamon. Majd amikor már kiötleteltük magunkat az útvonallal kapcsolatban, és a közönséget is megkérdeztük, jött a telefonos segítség, ami Bélánál csörgött ki. Ő aztán megválaszolta a nap kérdését, illetve beigazolta a kiírásban is gyanút keltő félelmemet. Két különálló túrából - egy 25 km-es Görgei Artúr-emléktúra, és egy kb. 12,5 km-es Fedezd fel Visegrádot - állt össze a 40-es táv, amihez mind a kettőnél vissza kellett menni a rajt/célba, ráadásul a második etap nagy részben arra ment, amerre az első, és még sok aszfalt is volt benne.

3 / 41

4 / 41

A 25-ös és a 12km-es távok útvonalai

Elindultam hát, az első 25-ös - valójában 27,4 km-es - túrára, de cseppet sem voltam biztos abban, hogy a második etapot is meg akarom csinálni. - Lesz, ami lesz. - Majd meglátjuk. - Előbb legyünk túl ezen, aztán majd elválik, akarok-e még városnéző kirándulást is a végére. - Ilyen gondolatokkal hagytam el Visegrádot a Salamon-toronynál, miközben a Görgei-bérc felé meneteltem, ahol a túra első ellenőrzőpontja volt. Ha úgy döntök, hogy a második túrát is bevállalom, akkor ide a mai nap folyamán mindenféleképpen vissza kell jönnöm, mert a második túra egyik igazolókérdését itt kell megválaszolni, amit az itiner hiányában még nem ismerek. Bosszantó dolog volt ez számomra, mert nem igazán szeretek már bejárt terepen körözni, illetve az is frusztráló érzés, hogy ott állsz a válasz mellett, csak a kérdést nem tudod.

Ezekről a gondolatokról a szerpentines emelkedő, a nyárias meleg és a kilátás terelte el a figyelmemet, miközben az utat szegélyező sárga, kék, fehér és lila virágok ontották a finom illatokat. Felértem a Nagy-Villám alá. A bobpálya előtti rét zöldellő végtelenje hívogatott piknikezésre vagy egy jó szundításra. Persze itt, a parkoló közelében csak a korai órákban ábrándozhatunk ilyesmiről. Aki a csöndet vagy a magányt kedveli, vagy aki a természetet akarja élvezni, annak ez a környék hétvégén jobbára csak a poklot hozza el sikítozó gyerekek, motorbőgetéssel udvarló lovagok és kutyát ölben sétáltató, parfümfelhőben úszó anyukák formájában.

5 / 41

Reggel 8-kor ennek még nyoma sincs, de ez vihar előtti csöndként hajtott tovább az erdő belseje felé. A sokszor járt kék jelzést majdnem a Hegy-tető pihenőig kellett követni, érintve közben az egyik leghangulatosabb helyet a Visegrádi-hegységben, ami nem más, mint a Barát-halom tetején álló Moli-pihenő. A kilátás ezúttal is remek volt, amit a virágokban úszó meredek hegyoldal fokozott.

6 / 41

Kilátás a Moli-pihenőtől

Egyik lábamat tettem a másik után az ismerős terepen. Gyors tempóban haladva hagytam el a Hajlékos-bércet, az Úrasztala-oldalt és a Pap-rétet. Innen már erős napsütésben követtem az aszfaltutat egészen a Hegy-tetőig, ami a második ellenőrzőpont volt.

7 / 41

A Hegy-tetői pontőrökkel is - aki szintén nagyon kedvesek voltak - átbeszéltük a „hosszú táv” problémáját, vagy, ha úgy tetszik, dilemmáját. Ők sem nagyon tudták, mit kell csinálnia annak, aki ilyesmire vállalkozott, de hamar Bélára hivatkoztak. Biztosítottak, hogy ha valaki, akkor ő tudja, mi a 40-es táv titka, hiszen ő a főszervező, egyben a következő pont őre is. Az előre kikészített frissítők közül csak a bogarak vesztőhelyéül szolgáló vizeskancsóig jutottam el, a légypapírral felérő zsíros és vajas kenyerekig már nem. Nem nagyon voltam éhes, ezért tovább is álltam a zöld úton, ami Pilisszentlászlóra vezetett.

Itt, Pilisszentlászlón találkoztam a már oly sokszor emlegetett Bélával, aki főszervezőként magányosan üldögélt egy padon, és várta az erre haladókat. Pecsételést követően félve kérdeztem meg arról, amit már reggel óta sejtettem. - Végig kell járnom újra a reggel bejárt részeket? - Ő diplomatikusan azt válaszolta, hogy a hosszú távosoknak először a 25-öst, majd külön a Fedezd fel Visegrádot túrát kell megcsinálniuk. Hát igen, sejtettem. Bár már ma is felfedeztem Visegrádot, ha azt akarom, hogy meglegyen a kilométer, akkor még egyszer fel kell. De ezt még mindig volt időm eldönteni.

8 / 41

Pilisszentlászlói ellenőrzőpont

Opcionális volt az út folyatása, amit lehetett a piroson az Apát-kúti-völgyön vagy a Spartacus-ösvényen folytatni. Bár mindkét utat jól ismertem, nem volt kérdéses számomra, hogy az utóbbit válasszam, hiszen a panorámás ösvényt ilyen szép időben bűn lett volna kihagyni.

9 / 41

Egy dologról viszont megfeledkeztem. Az általam ismert spartacusi idillt legtöbbször hétközben tapasztaltam, mikor csak szökőévente találkozni valakivel. Most a szűk ösvényt a vasárnapi forgalomban nyugdíjascsoportok és flaszteren nevelkedett falkák járták. Utóbbiaknak valószínűleg fel sem tűnt saját hangerejük, hiszen otthon a panelrengeteg is visszhangzik, és ez számukra teljesen normális. Mint ahogy a kezükben tartott dobozos sör és cigi is, ami náluk úgy fest, elengedhetetlen kelléke a kikapcsolódásnak. Szóval helyenként lassan, máshol idegtépően ment a haladás, az egyébként gyönyörű és páratlan ösvényen. Szerencsére a nagy forgalom ellenére pár képet is tudtam csinálni.

10 / 41

Kilátás a meredek hegyoldalban kanyargó Spartacus-ösvényről

Persze, tudom! Az erdők és a hegyek nem lehetnek csak az enyémek. Nem is akarom, hogy azok legyenek. Sőt! Azt szeretném, hogy más is felfedezze a természetet. De erre csak azok lehetnek képesek, akik magukon kívül másra és másokra is oda tudnak figyelni. Kívánom a kirándulás műfajával ismerkedőknek, hogy fedezzék fel a csendet és ezáltal sokkal többet is.

11 / 41

Jenő-kunyhó

Miután átvergődtem a Spartacus-ösvény szűk részein és akadályain, elértem a Jenő-kunyhót. Kisebb pihenő után nekiláttam a hegyről való lezúduláshoz, amit végig a zöld jelzést követve, egészen Visegrádig folytattam. A 48-as emlékműnél fordultam rá a célba vezető útra, ami újra az eszembe juttatta a túra tematikáját. Ezzel hangolódtam rá az út folytatására, vagy úgy is mondhatjuk, a második etapra.

12 / 41

Megérkeztem a rajt/célba, ahol újra jeleztem „hosszútávos” szándékomat a szervezőknek, ami a reggeli induláshoz képest már kevesebb zökkenővel járt. Megkaptam az új itinert, és már mehettem is „felfedezni Visegrádot”. Ekkor ismerhettem meg pontosan a feladatot, ami valóban az útismétlés aggodalmát támasztotta alá. Irány megint a Görgei-lépcső, a Görgei-bérc és a Nagy-villám, és ha az Apát-kúti völgyben jöttem volna le Pilisszentlászlóról - mint ahogyan az választható volt -, akkor azt is újra kellett volna járnom.

13 / 41

Ellátás a célban (Paprikás krumpli)

Megint át a településen, mint reggel. De ezúttal már forgalomban és zajban. Kora délutánra ugyanis előkerültek a motorosok is, akik közt nem egy, nem kettő sebességgel és hangerővel demonstrálta a környezetének és a hátul kapaszkodó kedvesének, hogy ő bizony „bika”! - Nem baj, húzzad neki - gondoltam magamban - Lehet, hogy egyszer nekem is kell majd egy máj vagy egy vese...

Miután kénytelen voltam beletörődni, hogy a motorbőgés ilyenkor a környék alapzaja, megpróbáltam inkább a felkeresendő pontokra koncentrálni, illetve a bejárás leggyorsabb módjára. Az itiner ajánlásával ellentétben én fordított sorrendben kezdtem el begyűjteni őket. Először az Apát-kúti-völgybe mentem a Bertényi Miklós Füvészkerthez, hogy megválaszoljam az igazolókérdést, majd innen kapaszkodtam fel a Fellegvárhoz, aztán a Nagy-Villámra, a Zsitvay-kilátóhoz.

14 / 41

Füvészkert bejárata

Máskor szeretem az ilyen pontbegyűjtős túrákat, de ez most egészen más volt. A visegrádi Fellegvár parkolója és bazársora kulturális sokként hatott rám a maga szürreális képével. Az odaégett lángosolaj kavargó füstjében látszólag kényelmesen üldögélő és sétálgató külföldi és magyar turisták a hangszóróból bömbölő latin melódiára válogatnak a kínai szuvenírek között. - Hol vagyok? - Csak ennyit tudtam kérdezni, majd miután begyűjtöttem a választ ehhez a ponthoz is, továbbálltam. A bobpálya környéke ekkorra már hozta azt a látványt, amit korábban prognosztizáltam. Szedtem is a lábamat a Zsitvay-kilátóhoz, melynek építésének idejét kellett megválaszolni. Bár két gombnyomásból már a zsebem is tudta volna a választ, úgy voltam vele, hogy századjára is felmegyek a kilátóhoz, hiszen én akartam ezt játszani, hát végig is játszom.

15 / 41

Zsitvay-kilátó 

A kilátó után a Görgei-bérc jött, amit már reggel is szintén megjártam. Akkor nem mentem ki a pihenőhelytől az emlékműig, mert sejtettem, hogy délután is jövök erre. Ilyenkor legalább a fények is jobbak a fotózáshoz. Ennek az emlékműnek a felavatásáról - sőt, még magáról Görgeiről is - mozgóképet is láthatunk egy 1933-ban készült filmhíradóban. Az emlékmű szerencsére azóta is ugyanúgy fest, mint 84 évvel ez előtt.

Görgei-bérc felavatása 1933-ban 

16 / 41

A Görgei bérc napjainkban

Innen a kék kereszt jelzésen már nincsen messze a Görgei-lépcső, ahol emléktábla őrzi az egykor itt élt hadvezér emlékét. Egy-két gyors fotó, és már sietek is a célba, mert háromra be kell érni, hogy meglegyen a nyolcórás szintidő. Legalább is Béla ezt mondta. Pedig így utólag számolgatva a két résztáv összevont adataihoz - ami kis híján 40 km-t és 1800 m szintemelkedést tesz ki - kicsit szűkre szabottnak tűnik a 8 órás szintidő, főleg, hogy eredetileg a 25-ös távra 7 óra teljesítési idő volt megadva, míg a másikra 3 órát adtak. Egyébként a neten is 7+3 óra volt megadva, na de mindegy. Én hétkor indultam és fél háromra értem be, ráadásul elsőként, amire korábbi túráimon még nem volt példa.

17 / 41

Ennek persze több oka is volt, kezdve azzal, hogy a 40-es távon nyolcan indultak összesen, az egész túrán pedig, minden résztávjával együtt kb. 120-an. Erre a szervezésre rányomta a bélyegét a szombati túrák áradata, illetve, hogy kettőt is a Pilis és Visegrádi-hegységben rendeztek. Aki vasárnap akart gyalogolni, az ezen a napon is több jó túrából válogathatott. Ráadásul nem egyet a budai hegyekben rendeztek, ami a budapesti teljesítménytúrázók zömét könnyen elcsábíthatta. Persze a Szigethalmi Teljesítménytúrázók Egyesülete által szervezett Görgei Artúr-emléktúrák sem voltak rosszak, attól függetlenül, hogy a nyűgösségem rájuk nyomta a bélyegét. 

Szöveg és képek: Lánczi Péter