Ennek a bazaltba zárt mesevilágnak a délkeleti peremén áll őrt a hármas csúcsú Szilvás-kő, amely kőbányáival, beszakadt szénbányavágataival, kettéhasadt főcsúcsával szinte esszenciája a környék látnivalóinak. A magyar-szlovák határkövek mentén kanyargó festői vonalvezetésű Rónabánya-Cered országút éppen a 628 méteres magasságig emelkedő Szilvás-kő lábánál bukik át a Medves-fennsík déli gerincnyúlványán, így a hegy felkeresése nem okozhat különösebb gondot, autóval, vagy akár busszal is könnyű megközelíteni.

Mivel nagyon szeretek ezen a tájon túrázni, ezért én inkább egy hosszabb utat, egy gyönyörű körtúrát választottam, mely során Eresztvényből indulva Somoskő mellett elhaladva, a Medves-fennsíkon átvágva érjük el a célpontot, majd Salgó várának érintésével jutunk vissza Eresztvénybe. Az úton végig gyalogos és kerékpáros turistajelzések is találhatóak, így a túra mindkét módon teljesíthető. Kora reggel, a bágyadt téli napfény árnyékvilágában, csikorgó hidegben, keményen roppanó léptekkel vágtam neki a túrának. Nem is én lennék, ha nem talált volna meg azonnal a környék egyetlen kóbor macskája. A kis jószág hangos nyávogással adta tudtomra, hogy ha már erre járok, adhatnék neki valamit. A Novohrad-Nógrád Geopark impozáns fogadóépülete előtt feleztem el a reggelim a cicával, aki ezek után már elégedett dorombolással engedett utamra a régi keskeny nyomközű bányavasút nyomvonalán Somoskő felé.

Az egykori kőszállító kisvasút falu felett kanyargó töltéséről több ponton is szép kilátás nyílt Balassi Bálint és Losonczi Anna egykori sasfészkére, a somoskői várra. Ezt követően hamarosan a Magyar bánya felhagyott udvara következett, amely ma kőtárként funkcionálva mutatja be a környékbeli kőzeteket, a bazaltot, a bazalttufát, a homokkövet és az andezitet.

Medvék a Medves-fennsíkon

A legendák szerint a Medves-fennsík a „benne szinte nyájként tanyázó nagyvadakról” kapta a nevét. Ha nyájként ma már nem is tanyáznak errefelé, azért olykor-olykor áttéved egy-egy példány a határon. Éppen ezért a kőtár közelében lévő medvék jelenlétére figyelmeztető tábla nem ért meglepetésként, számtalan ilyen van az Északi-középhegység határ menti területein. Szeretem ezeket a táblákat, mert amellett, hogy arra figyelmeztetnek, ne szelfizzünk a medvével, meg hogy ne legyen nálunk sűrített tej, azt is megtudhatjuk, semmi esélyünk velük szemben, mert mindent jobban csinálnak. Gyorsabban futnak, ügyesebben másznak fára, de a szemükbe sem szabad nézni, és ne is fordítsunk nekik hátat…, akkor mit csináljunk? Kész szerencse, hogy az ember – ha nem pimaszkodik vele – igazából egyáltalán nem érdekli a macit.

A Medves-fennsíkon, az egykori Medvespusztánál tanyák, gazdasági épületek is álltak, ezekhez keskeny aszfaltút vezetett, melyen ma a zöld sáv és a sárga kerékpáros jelzés kapaszkodik fel az 550 méteres átlagmagasságban terpeszkedő, sűrű erdők szegélyezte ligetes bazaltplatóra. Páratlanul érdekes ez a fennsík, mert az alföldi rónaságokat idézi úgy, hogy közben tekintetünk a körülöttünk emelkedő hat-hétszáz méter magas csúcsokat – Salgó, Karancs – szemmagasságban pásztázza. Az 525 méteres bazaltkúpra épült somoskői vár éppen csak felbukkan a Sátoros-hegy tömbje alatt, a távolból a hatalmas hegyek katlanjában megbújó egykori magyar járási székhely, Losonc házai integetnek felénk.

A most születő, frissen festett „Medvesi Zöld” jelzésen értem el a fennsíkon futó utak jellegzetes kereszteződését, ahol egy jókora, faragott kőtömb hirdeti a Karancs-Medves Tájvédelmi Körzet 1989-es létrejöttét. Rövid pihenő után a Bányász Körút sárga jelzésén indultam tovább. Alig egy óra kényelmes gyaloglást követően keltem át a ceredi országúton, majd pár pillanat múlva már ott is álltam a Szilvás-kőt és környékét bemutató tanösvény indítótáblájánál.

Beszakadt bányavágatok, pazar bazaltformációk a Szilvás-kőn

A Szilvás-kő hatalmas tömbjét három különálló bazaltkúp tagolja, a Bagó-kő, a Nagy-Szilvás-kő és a Kis-Szilvás-kő. A csúcsok és a bányák megközelítése nem teljesen veszélytelen vállalkozás, erre táblák is figyelmeztetnek. Hogy miért? Mert a bazaltfelszín alatt nagyjából négy méter vastagságban húzódó barnakőszénréteget csaknem mindenütt kibányászták, így a felszín megsüllyedt, az egykori tárnák beszakadtak, a fák megdőltek, a sziklák megrepedtek, bárhol, bármikor beomolhat egy-egy régi bányavágat. A tanösvény elsőként a Bagó-kői bánya impozáns bazaltalakzatait keresi fel, melyek óriási karfiolra és egy monumentális darázsfészekre hasonlítanak. Az egyszerűen csak egyes és kettes bazaltbányaként említett további bányaudvarok érintése után jönnek a legszebb látnivalók.

A Szilvás-kői, vagy más néven Marczinek-féle bánya 1930 és 1970 között működött, 35-40 méter magas, négy-öt és hatszögletű, oszlopos bazalt alkotta fala szinte művészi alkotásként emelkedik a szemünk előtt.

Továbbindulva egy ponton érdemes kilépni az erdőből, hogy megcsodáljuk az ország egyik legszebb fekvésű sípályájának a Bükk hegységtől a Magas-Tátráig nyíló pazar panorámáját. A Szilvás-kő északi lejtőjén kialakított pálya fekvésének nagyszerűségét jól mutatja, hogy a környéken szinte már csak itt található hó. Nem tudom, mióta nem használják, a felvonó szerkezeti elemei még ma is megvannak.

A 628 méter magas főcsúcs felé kapaszkodva találjuk a Szilvás-kő talán legérdekesebb látnivalóját, az alábányászás miatt kettétört, majd a gravitáció következtében leszakadó sziklafalat. A kettényíló bazalttakaróban egy hosszú, 8-10 méter mély hasadék jött létre, melyben a megülő hideg levegő hatására akár még májusban is találhatunk havat.

A csúcsra kilépve ismét gyönyörű kilátások fogadnak, de ennél érdekesebbek a talpunk alatt lévő felszíni formációk. Lövészárokszerű hosszú hasadékok, több méter mély gödrök jelzik a beszakadt bányavágatok helyét. Imitt-amott egy-egy rókalyukszerű üreg jelzi, hogy itt bizony jobb lesz vigyázni, ki tudja, mi lapul még a földben, mélyen az avar alatt.

Órákig tudnék még nézelődni ezen a hányatott sorsú hegyen, de már délután van, lassan ideje visszaindulni. A nyeregből gyors ereszkedéssel érem el a Bányász Körút sárga jelzését, melyen a Medves-fennsík felé indulva a már jól ismert úton alig másfél óra alatt a legendás színészóriás, Zenthe Ferenc szülőfalujában, Salgóbányán vagyok.

Zenthe Ferenc és Sinkovits Imre nyomában

Nagyon szeretem ezt az erdők mélyén, a Salgó bazaltkúpjának tövében, közel 500 méteres magasságban szerényen megbújó kis bányászfalut, ahol a Nemzet Színésze boldog gyermekéveit töltötte. Taki bácsi mindig elragadtatással mesélt szülőföldjéről: „Jó helyre születtem... Csodálatos táj vett körül eszmélésem első pillanatától. Csodálatos táj, és csodálatos emberek.” Amikor csak tehette megmutatta másnak is a környéket. 1955-ben a Gábor diák című film forgatásán a másik színészlegenda, Sinkovits Imre társaságában gyalogoltak fel a Salgó vadregényes romjaihoz. „Ezt úgy élvezte, hogy mindent elmeséltem neki” – vallotta később egy interjújában Sinkovitsról.

A 625 méteres magasságban trónoló romok felé kaptatva érdekes gondolatok járnak a fejemben. Vajon ők merre jöhettek? Volt itt egyáltalán akkoriban út, vagy csapás a várhegyre, vagy csupán Zenthe Ferenc remek helyismerete segítette őket a tájékozódásban? Sosem fogjuk megtudni, de egy biztos: szívesen visszarepülnék az időben, hogy a festői vár fokán állva pár percet beszélgethessek a két színészlegendával.

Odafent egy szlovák turistacsoport találgatja, hogy miket is láthatnak a távolban. Próbálok segíteni, megszólítom őket, és mutogatok közben: „Siator, Vysoké Tatry, Nízké Tatry” - erőlködök csekélyke szlovák tudásommal, mire ők szinte azonnal jelzik tört magyarsággal, hogy tudnak ám magyarul, úgy mondjam. A havas tátrai csúcsokra fittyet hányva leginkább dél felé tekintgetnek, érdekes módon a közeli Mátra és a Kékestető érdekli őket a legjobban.

Gyönyörű erdőben, a salgói vár alatt elterülő évszázados bükkösben ereszkedek az eresztvényi szállásom parkolójában várakozó autómhoz, miközben azon gondolkozom, hogy talán nincs is még egy szeglete az országnak, ahol ilyen kis területen ennyi látnivaló lenne összesűrítve, mint itt a Karancs-Medves-vidéken, ahol egy bazaltból épült kis mesevilág várja a kirándulókat.

A cikk először 2019 februárjában jelent meg.