2015. szeptember 4.

„Ketten erősebbek vagyunk, mint egyedül”

„Nyolc napig a társadra vagy utalva, s nem távolodhatsz el tőle száz méterre sem. Együtt szenvedünk, együtt örülünk.” Az Alpokat átszelő verseny résztvevői egyetértenek abban, hogy ez a megmérettetés azért más, mint a többi, mert itt párban futják végig a 268 kilométert. Németh Csabáék különösen jól tudnak együttműködni: még mindig tartják a kategória második helyét.

1 / 5

A verseny hetedik napjának szintábrája

A magyar futók az utolsó előtti napon is megszenvedtek a második helyért, 37 kilométeren át 1633 méter szintet futottak felfelé, s közel 1400 métert ereszkedtek a völgyig. Némethék ma az ötödik helyen futottak be, de az eddig megszerzett előnyük révén stabilan őrzik a második helyüket, s ezt, ha nem hibáznak, már nehéz lesz tőlük elvenni. Holnap az utolsó szakasz 42,6 kilométerén 2381 méter hegymenet és 1934 méter lejtmenet vár rájuk, amíg elérnek az olasz St. Valentinből az Ortler lábánál fekvő Suldenbe.

2 / 5

Fotó: Molnár Anikó

Együtt könnyebb

Nyolc napig osztoznak a szenvedésben, együtt izzadnak, kínlódnak, esznek, isznak, alszanak. Ha az egyik rosszul van, a másiknak kell lelket öntenie belé, s fordítva. Egymás nélkül nem érhetnek célba.

Jörg ma szinte végig cipelte kettőjük felszerelését, noha a megállapodás szerint ő csak felfelé vinné a zsákot. „Én vagyok az erősebb felfelé, de lefelé Thomas a gyorsabb, ezért a lejtmenetekben általában nála van a hátizsák. De Thomasnak megsérült a lába, nagyon szenvedett, így én vállaltam a nagyobb terhet ma.” Jörg szerint együtt sokkal jobban megy a verseny, mert a holtpontoknál ott a másik, hogy segítsen. Thomas már a nyolcadik versenyén vesz részt, eddig hetet be is fejezett, s reméli, hogy a sérülése ellenére ez is sikerülni fog. Thomas szerint viszont nehéz társsal futni. „A futás magányos sport, én szinte mindig egyedül versenyzek, de ez egy nagyon nehéz verseny, és a társ valóban sokat segít.” Jörg és Thomas Németországból érkeztek, ugyanabban a faluban élnek, régóta futnak és hegyikerékpároznak együtt, vagyis jól ismerik a másikat a hegyi ösvényekről. Thomas es Jörg eddig elsők voltak, egy órával vezették a veterán kategóriát, de Thomas lábfajdalma miatt valószínűleg elveszítik az első helyet.

A kanadai Carrie és René majdnem mindig együtt edzenek a kanadai hegyekben. Szinte együtt és ugyanazt válaszolják arra kérdésre, hogy jobb-e ketten futni, mint egyedül. „A sport, a barátság és a versenyről őrzött emlékek: ezek miatt csináljuk együtt. Ez egy nagyon nehéz verseny, mi most először futunk együtt.” René már ötödször futja végig a Transalpine-t, Carrie-nek ez a harmadik versenye itt. Carrie szerint idén keményebb volt a futás, mint tavaly. „A hőség miatt nagyon nehéz volt az első napokban. Én egyértelműen jobban szeretek társsal futni, mint egyedül. Egyik pillanatban én vagyok a gyengébb, a másikban René, de a nyolc nap minden pillanatában segítjük egymást.”

Az ausztriai Klaus és Thomas az ország két végében élnek, nem tudnak sokat edzeni együtt, de egy éve közös edzéstervet készítettek a versenyre, így mégis együtt készültek fel. Nem is eredménytelenül, hiszen a tizennegyedik helyen állnak. Thomas két napja beteg, és az utolsó napokban Klaus bátorította, hogy egyáltalán célba érjen. „Kilométerenként mondtam neki, hogy mennyi van még hátra, így szinte becsalogattam a célba. Tegnap a többi versenyzővel együtt egy ťbunkerbanŤ aludtunk, és a légkondicionáló ventillátor nagyon hangos volt, alig tudtunk pihenni.” A futók többsége ugyanis nem hotelszobákban alszik, hanem tornatermekben, egy nagy közös hálószobában.

3 / 5

Klaus és Thomas

Fotó: Molnár Anikó

Marie és Nicole Németországból jöttek. Mindkettőjük először futja a Transalpine-t, és először versenyeznek együtt, bár sokat edzettek közösen a verseny előtt. Marie szerint a nyolcnapos Alpokat keresztező verseny az eddigi legkeményebb azok közül, amit valaha végigcsinált. „Ez egy rendkívüli erőpróba, s nem is tudnám talán végigfutni egyedül.”

300 ezer lépésből egyet sem szabad elrontani

Németh Csabáék is érzik a felfelé és lefelé megtett kilométereket a lábukban, a magyar hegyekben nem tudnak háromezer métereket futni felfelé naponta. De a lejtmenet is nagyon megerőlteti a combizmokat, pláne ha több ezer métert kell naponta ereszkedni, nem is akármilyen sebességgel.

4 / 5

Fotó: Molnár Anikó

Németh Csaba erőssége a hegymenet, de sokszor hiába győzi le az ellenfelet felfelé, ha lefelé elszáguldanak mellette. A nehéz hegyi ösvényeken az ereszkedés nagy gyakorlatot kíván, mert igen könnyű hibázni. Az ultrafutók (“ultratávnak” általában a maratonnál, azaz 42 kilométernél hosszabb távokat hívják) ugyanis elképesztő sebességgel ereszkednek - nem ritka a három és fél perces kilométer -, miközben folyamatosan koncentrálni kell a lépésre. Egy 268 kilométeres versenyen közel 300 ezer lépést tesznek meg, s ebből egyet sem lehet elrontani.

Németh Csaba tapasztaltabb versenyző, mint Karlowits-Juhász Tamás, ezért fut ő elöl. „Nehezebb elöl futni, mert a lépéseket nekem kell megtalálni. Sokat elrontok én is, mert fáradok. Tamás elvileg csak a lábamat figyeli, s oda lép, ahova én. A legnehezebb a versenyben az, hogy a hét nap alatt nem láttam a hegyekből semmit, mindig csak az előttem levő pár métert. Annyira kell koncentrálni a lépésekre és a sebességre, hogy nincs idő a panorámában gyönyörködni.”