Ki mondta, hogy télen ne menjünk Horvátországba?
Horvátországgal kapcsolatban a vonzerők mellett egyre gyakrabban felmerülnek a nyári csúcsszezonban tapasztalható negatívumok is: zsúfolt autópályák és órás sorok a fizetőkapuknál, túlturizmus a tengerpartokon, és az általános drágaság. Ha vállalkozunk arra, hogy a szeszélyes téli időszakban utazzunk el az Adriai-tenger partjára, akkor egy kis szerencsével a fenti tényezők egyikével sem kell találkozni, és most azt is elmondjuk, hogyan csináltuk ezt.
December végére szinte minden évben kínszenvedés megfelelő úti célt találni. Hiába a sokszor két hetesre nyújtott ünnepi időszak, a környező országok felkapott helyszínei teli vannak, aranyárban mérik a jobb szállásokat, a sokszor vacak időjárásban az ember pedig jól meggondolja, hogy melyik desztinációra szánjon rá időt, pénzt és energiát.
Évek óta szemezgettünk Horvátországgal, a tavalyi év vége felé pedig végre el is döntöttünk, hogy a 2024-es évet délnyugati szomszédunk tengerpartján fogjuk zárni. És bár a címre utalva természetesen senki sem mondta azt, hogy ne menjünk télen Horvátországa, valahogy mégis elkerülte a figyelmünket az, hogy mennyi mindent lehet ilyenkor is csinálni: jó időben tavaszi körülmények között lehet a szigeteken túrázni, miközben az 1500 méter feletti részeken a magashegyek méteres havat rejtenek.
És igen, még fürödni is lehet a tengerben egy kis szerencsével.
Irány Senj!
Karácsony utolsó napján már a hideg, ködös Kárpát-medence széléhez értünk, és ahogy a horvát A1-es autópálya emelkedik a Nagy-Kapela hegység lankáira felkapaszkodva, úgy értünk ki végre a hazánkra is rátelepedő hidegpárnából.
A Senj feletti hágó 700 méter körüli, ám mégis 30-40 cm friss hó fedte a tájat, érkezésünk előtt ugyanis jelentős havazás volt a Dinári-hegység magasabb pontjain.
A tenger felől fújó, és a téli időszakban sokszor viharossá erősödő bóra nevű szél ezúttal sem viccelt, amint megérkeztünk a városba, és kiszálltunk a kocsiból, majdnem elfújt minket a 80-90 km/óra erősségű orkán.
Nem véletlen a szélerősség, Senj városa ugyanis a horvát tengerpart egyik legszelesebb szakaszán fekszik. A nagyjából 10 ezer fős városka egykori magyar neve egyébként Zengg, ősidők óta lakott, és sokáig magyar fennhatóság alatt állt, ennek ellenére a városban egyszer sem volt említésre méltó a magyar lakosság a történelem során. Senj fő nevezetessége a központhoz közel fekvő 16. századi Nehaj-vár, amelyet szinte eredeti állapotában lehet megtekinteni, de csak egy sima naplementére is érdemes felmenni a vár környékére.
A városka egyébként télen is hangulatos, a központban sokan sétáltak a két ünnep között, sőt, itt ejtettük meg az egyetlen fürdőzésünket is a közeli Plaža Voda strandon, ahol egy szál pólóban lehetett napozni, élvezve a decemberi napsütést. Mi egyénként nemes egyszegűséggel az elhelyezkedése miatt választottuk Zengg települését, innen ugyanis kb. hasonló távolságra esnek Rab és Krk szigetei, az Opatija feletti Učka Natúrpark, és csak egy köpésre van a Velebit-hegység egyik legszebb része, az Észak-Velebit Nemzeti Park. A szállások ilyenkor kifejezetten jó áron vannak, egy magyarországi hosszú hétvége árából itt hat napra ki tudtunk venni egy tengerre néző apartmant.
Az örökzöld Rab-sziget legmagasabb csúcsa
Rögtön a második napon átugrottunk Rab szigetére, amely trükkös módon pont Senj felől mutatja a legkopárabb arcát. Távolról simán mondhatni, hogy ezen a szigeten még a fű sem nő, persze egy kis utánaolvasással kiderült, hogy a sziget csodás turistautakat rejt a híres strandok és Rab városa mellett. Rabra egyébként leggyorsabban a stinicai kompkikötőből lehet eljutni, és bár egy kicsit ritkábban járnak télen a kompok, így is találni hajót 1-2 óránként.
A komp meglepően teli volt, nem volt hiány magyar rendszámos honfitársakban sem, de jól sejtettük, hogy a legtöbben nem túrázni érkeznek a szigetre. Rab legmagasabb pontja a 408 méteres Kamenjak, ahová ugyan részben autóval is fel lehet menni, ám a Mundanije mellől induló túraösvényt kár lenne kihagyni: örökzöld erdők, legelésző bárányok, csodálatos kilátás, és csak alig 300 méter szintkülönbség, mire felérünk a csúcsra. Erre még rátett egy lapáttal a tűző napsütés és a kellemes 15–16 fokos hőmérséklet, amit abban a pillanatban gyakorlatilag semmi másra nem cseréltünk volna el.
Amíg a felfelé úton a Vidilica Tomašić kilátóból Rab szigetét és a Kvarner-öböl jelentős részét belátni, addig a csúcsról inkább a szárazföld felé nyílt ki a panoráma, és Rijekától a Paklenica Nemzeti Park havas csúcsaival bezárólag ráláttunk az egész tengerpartra.
A naplementére végül egy csendes kis öblöt választottunk a Supetarska Draga melletti Gonar településhez közel.
A naplementére végül egy csendes kis öblöt választottunk a Supetarska Draga melletti Gonar településhez közel. A december végi langyos szellő által volt valami egészen tavaszi hangulata annak, ahogy kicsivel 16 óra után az utolsó napsugarakat is elnyelte az Adriai-tenger.
Téli túra a Vojak csúcsára
Az időjárás a horvát tengerparton is elég kiszámíthatatlan télen, de ha Magyarországon ködös, szürke, anticiklonok által uralt időjárás van, akkor szinte biztos, hogy a tengerparthoz érve szikrázó napsütés vár ránk. A tenger fűtő hatása miatt ilyenkor egy keskeny, kb. 10-15 km-es tengerparti sávban simán lehet 14-16 fok is, hiszen nagyjából egész télen pont ennyi a tenger vizének a hőmérséklete is.
Mi is így tettünk az egyik napon, és megcéloztuk az Učka Natúrpark legmagasabb pontját, az 1401 méteres Vojak csúcsát.
A túra Poklon parkolóból, 930 méteres magasságból indul, így még nagy hóban is alig két óra alatt fel lehet túrázni egy meredek, ám kijárt ösvényen egészen a csúcsig. A Vojak tetején egy telekommunikációs állomás kicsit rontja az élményt, de a kilátás így is pazar: alattunk az egész Isztriai-félsziget, de szép idő esetén bőven láthatóak a Júliai-Alpok havas csúcsai is. Senj felé a visszaúton beugrottunk még Rijekába, amelyet ugyan sokan a 15-20 emeletes panelekről ismernek, a központ azonban nagyon szépen fel van újítva, karácsonyi hangulatban kifejezetten javasolt egy órás séta az alulértékelt városban.
Krk, ahogy eddig még nem láttuk
A Kvarner-öböl egyik ékköve a magyarok által már unásig ismert Krk. Az Adriai-tenger legnagyobb szigetét sokan átutazásokból, sokan a baškai strandolásokból, sokan viszont csak messziről ismerik a szárazföld felől nézve. Bevallom, mi sem vártunk sokat a szigettől, pedig hát a legpozitívabb csalódás talán pont itt ért minket.
Természetesen itt is a hegyek felé vettük az irányt, és Baška előtt 2 km-rel, Batomalj városrész szélén tettük le az autót. Az egész szigetet behálózó Camino Krk kékkel jelzett útvonalán először érintettük a Crkva Majka Božja templomot, majd egy erős kaptató után értünk fel egy 400 méter körüli nyeregbe, amely a sziget legmagasabb csúcsát, az Obzovát (569 m) köti össze a Velika Hlam (482 m) csúcsával.
Mi utóbbi felé vettük az irányt, és egészen parádés panorámapontokat érintve túráztunk el a gerincen Krk legdélebbi pontja felé.
Az ösvény jól kijárt és elfogadhatóan jelzett, egyedül a szúrós növényekre, a sokszor sziklás, csúszós terepre és a birkák ürülékére kell vigyázni.
A sziget hegységeiben ugyanis intenzív legeltetés folyik, a nagyobb nyájak elvonulása a délutáni fényekben pedig valami egészen világvégi érzést keltett bennünk.
A krki túránk utolsó kilátópontja a 185 méter Bag-hegy volt, innen már csak egy gyors ereszkedés választott el minket Baška belvárosától, ahonnan még 20 percet gyalogoltunk az autóhoz. A túra így egész hosszúra sikeredett, a közel 13 km-en végül 560 méter szintkülönbséget tettünk meg, de ami ennél is fontosabb, hogy rájöttünk arra, hogy az Adria szigetei télen a tökéletes nyugalom talán utolsó menedékei.
Méteres hó az Észak-Velebit Nemzeti Parkban
A folyamatos szél miatt az utolsó előtti napunkra hagytuk a Senjhez közeli Észak-Velebit Nemzeti Park felfedezését. Nagy túrára nem készültünk, hiszen tudtuk, hogy nagy hó lesz fent, inkább csak látni akartuk, ahogy a havas táj egybeolvad a horizonton kéklő Adriával, és szerencsére nem kellett csalódnunk.
Célunk az 1600 méteren fekvő Dom Zavižan turistaház volt, ahová ugyan fel lehet menni kocsival, de nem voltunk benne biztosak, hogy mennyire fogják takarítani az utat. Mint utólag kiderült, a házhoz menő erdészeti út egyébként november 1-től le van zárva, ezt sajnos behajtásnál nem vettük észre, így végül a tökéletesen letisztított úton, néhol 2 méteres hófalak között értünk fel a ház alatti parkolóba.
Nyáron már jártunk errefelé, és tudtuk, hogy a Velebit-hegység csipkés mészkőcsúcsai között még hó nélkül is kifejezetten nehéz a túrázás, így csak egy rövid körtúra volt tervben.
A menedékház egyébként egész évben nyitva van, hosszabb túrák esetén kitűnő szálláshely is egyben, de mi most csak egy kávé erejéig érintettük. A meglehetősen lefagyott turistaúton először hómacskák segítségével mentünk fel az 1622 méteres Velika kosa csúcsára, majd a Balinovac felé tartó nyeregből már vissza is kanyarodtunk a parkoló felé. Ekkora hóban ez is bőven elég volt, a tűző napsütés és a végtelen tenger látványa viszont minden percét megérte ennek a rövid túrának is.
Novi Vinodolski, és a Vinodol-szeme
Az aktív programok után az utolsó napra jól esett egy kis pihenés. A Nagy-Kapela hegység Novi Vinodolski feletti részein ugyan remek kilátópontokat találtunk autóval (ezek a kilátópontok a Vinodol-szemei), de nagyobb túrára nem vállalkoztunk, hiába volt hívogató a hegység közelben fekvő két leghíresebb csúcsa, a Samarske stijene és a Bijele stijene. December 31-ét írtunk ezen a napon, mi pedig Novi Vinodolski és Senj városaiban tettük meg az év utolsó nagy sétáit, várva a 2024-et lezáró naplementét.
A téli Adria varázsa talán ezen az estén volt a legintenzívebb.
Bármerre is jártunk ezalatt a hat nap alatt, mindenhol azt éreztük, hogy itt bizony megállt az idő.
A tengerpart ugyan valóban kiürül ilyenkor, ám a halászhajók ugyanúgy kimennek halászni, a kompok félházzal ugyan, de üzemelnek, a helyiek pedig már javában elkezdték a visszaszámlálást a minden évben gőzmozdonyként berobbanó turistaszezonra. Az biztos, hogy a téli hónapok alatt nemcsak a helyi lakosság, hanem a természet is fellégezik, és ha mi is pont erre vágyunk, akkor jó helyre fogunk jönni, ha télen is Horvátország felé vesszük az irányt.
A Mondolo eredetileg egy utazásokkal, világjárással és fenntarthatósági témákkal foglalkozó aktív közösségként indult 2016-ban. A spontán szerveződő baráti kollektíva 2019-től vált hivatalosan Mondolo Egyesületté, azóta pedig civil szervezetként projektjeink sok területen futnak egyszerre: foglalkozunk környezeti neveléssel, ismeretterjesztő előadások szervezésével, országos hírű környezetvédelmi street art projektekkel, illetve ehhez kapcsolódó workshopok lebonyolításával is. Élménybeszámolókat írunk utazásinkról, mindeközben pedig azon dolgozunk, hogy a fenntartható turizmus legfontosabb alapelvei mentén járjuk be hazánkat, a szűk környezetünket, és persze alkalomadtán Földünk más szegleteit is.
A Mondolo Egyesület weboldala ide kattintva érhető el, de megtalálod őket a Facebookon és az Instragramon is.
Téli álomvilág a Nagy-Fátrában
2025.01.22.A Nagy-Fátra még mindig jóval kevesebb figyelmet kap annál, mint amennyit megérdemelne. Pedig az Alacsony-Tátrához hasonló távolságban fekszik, 1500 méter feletti csúcsain kiterjedt gyephavasok nyújtanak igazi magashegyi élményt. És ha ez még nem lenne elég, a bivak- és menendékházak meglepően sűrű rendszerével alig látogatott helyekre is el lehet jutni.
→ Tovább
Patagónia természeti kincsei El Chaltén környékén
2024.12.04.Patagónia neve szinte már egybeforrt az érintetlen, vad természettel, a számtalan outdoor lehetőséggel, na és persze azzal is, hogy a világ végére kell utaznunk ahhoz, hogy mindezeket átéljük. A következő cikksorozatban arra vállalkozunk, hogy bemutassuk Patagónia argentin és chilei részének leghíresebb látnivalóit, és egy átfogó képet kapjunk a dél-amerikai kontinens egyik legizgalmasabb vidékének természeti kincseiből.
→ Tovább
Az Albán-Alpok legszebb őszi túrái Theth környékén
2024.11.22.Albániát már régen felfedezték maguknak mind a turisták, mind a hegyvidéki részekre igyekvő, aktív turizmust preferáló utazók. Az Albán-Alpok legkönnyebben elérhető túrái még kora ősszel is egészen zsúfoltak. A technikailag könnyűnek számító trekkingek végén szédületes kilátás várja a túrázókat, az Elátkozott-hegység érintetlensége és vadsága pedig továbbra sincsen veszélyben, miközben remek szállásokon pihenhetünk élvezve a legendás albán vendégszeretet minden pozitívumát.
→ Tovább
Az erdélyi Kárpátok könnyen elérhető "sűrítménye" a Pádis-fennsík.
Hallottál már a déli határ mellett húzódó magyar Maginot-vonalról?
Szigetvárat nem csak egyszer ostromolták meg, de csak egyszer sikerült bevenni.
