Fel is hívtam a Solymári-ördöglyukat üzemeltetető egyesületet, beférünk-e egy vasárnapi túrába. Befértünk, pont jó időpontban, délután negyed 2-kor. Persze nálunk az indulás sosem egyszerű, elcsúszott otthon az ebéd, pont akkor lett kész, amikor indulnunk kellett. Ez azzal járt, hogy féllábon, cipőt húzva, öltözködve gyűrtük kézzel a rántott húst, a maradékot meg a kocsiban toltuk be krumplival.

1 / 12

Közben kicsit rekedtre ordítoztam magam a fiúkkal, de végül felvettük Gabit is, és nagyjából a megbeszélt időpontban megérkeztünk Solymárra, a találkozási pontra.

2 / 12

Szűcs Laci várt minket, aki már nagyon régóta vezet barlangi túrákat az Ördöglyukban. Beöltöztünk overallba, felvettük a sisakot a lámpával, és bemásztunk a bejáraton. Tíz emeletnyit ereszkedtünk kőlépcsőkön a hegy gyomrába, a Pihenőbe, ahonnan a Cirkusz terembe vezet az út. A talaj köves-agyagos, ennek megfelelően csúszós, ezért többször inkább a gatyaféken csúsztunk le a lejtőkön. Az overall jól bírja, a kéz- és lábtörés meg senkinek sem hiányzik. Elég hamar vékony agyagréteg borította a tenyeremet, ami szegény Canonon is hamar meglátszott. Némi kanyargás után a következő nagy barlangterembe, a Labirintusba másztunk be, nagyjából még könnyedén.

A Labirintusból több irányba visznek folyosók, amik aztán össze-vissza kanyarognak - innen a név -, de mi a főutcán haladtunk tovább, immár felfelé. Két létra és egy kapaszkodólánc után farkasszemet nézhettünk a Szemüreggel, ami nem más, mint két 30-40 cm átmérőjű lyuk egymás mellett. Angolna legyen a talpán, aki ezeken át tud fonódni!

4 / 12

Mi ugyan nem próbáltuk, de egy régi történet szerint egy kezdő barlangászt a Szemüregnél akartak avatni a társai. A barlangász annyira újonc volt, hogy még overallja se volt, pulóvere pedig szépen felgyűrődött, aminek következtében úgy beragadt, mint egy jóllakott Micimackó. Persze csöppet se volt tréfás a helyzete, hat órát lógott fejjel lefelé, míg a barlangi mentők egy kisollóval leoperálták róla a lyukban a pulóvert és kiszabadult. Az egyik keze alig kapott vért, ezért kórházba kellett vinni, de végül megúszta komolyabb sérülés nélkül, viszont barlangba többé be se tette a lábát.

5 / 12

A Szemüregtől két létrán lefele érkezünk meg a Krisztus terembe, ami arról kapta nevét, hogy amikor még nem volt létra, széttárt karokkal kapaszkodva kellett beereszkedni oda. Innen vezet út a barlangászok igazi avatóhelyére, a Fehér-terembe. Szűcs Laci elmondása szerint évtizedekkel ezelőtt az volt a divat, hogy az újonc barlangászoknak egy fehér BKV-s járattáblát, vagy utcanévtáblát kellett magukkal vinni a terembe, és egy idő után azoktól fehérlett a fal. Sajnos ma már nem látható a Lenin körút vagy az 59Y busz táblája, mert a termet ki kellett takarítani.

6 / 12

A Krisztus teremig sétagalopp volt a barlangi mászkálás. Innen kezdődik ugyanis a Keserves nyögések folyosója, és annak is a legfinomabb része, a Morzsoló. Esküszöm, alig emlékszem az egészre. A lényeg, hogy félig oldalt, félig háton fekve araszoltam gyűrűsféregmozgással a szűk folyosón, ahogy épp a helyzet megkívánta. Centiről centire. Azt az egyet tudtam, hogy sietni, befeszülni nem szabad. Mert akkor jön a beragadás, és az abból fakadó pánik. (Itt kell megjegyeznem, hogy 85 kilómmal éppen beleférek még abba a kategóriába, akit még beengednek a barlangba, 90 kiló felett kifejezetten nem ajánlatos elindulni.)

7 / 12

De nem volt gond, szépen centizgetve kiértem a Morzsoló szájáig, ami úgy néz ki, mint az ördög segglyuka. Nem tudom, talán innen kapta a nevét a barlang valójában. A Morzsoló meg onnan, hogy tele van kis kaviccsal az alja, az oldala meg sok kis borsónyi bütyökkel. A Lapító nevű, keskeny vízszintes résbe, ha jól emlékszem, oldalt fekve (egyik kéz előre, másik a comb mellé, mint Superman, repülés közben) és fejjel előre gyűrűztem be magam, aztán egy jobb kanyar után háton folytattam az araszolást a szűk folyosó vége felé. De lehet, hogy ez már a Szülőlyuk volt, kicsit összekeveredtek a dimenziók a végére, vagy csak egy gravitációs hullám dobott meg.

8 / 12

Az biztos, hogy a Lapító után értünk el egy nagyon szűk és rövid lyukhoz, ami körülbelül egy méter magasságban ásítozott a sziklában. Ez volt az úgynevezett Őrület szűkület. Laci megkérdezte, hogy ki vállalja be az átkúszást rajta. Persze a bátorság mellett egy másik kritériuma is volt a menetnek: 60 kilónál könnyebbnek kellett lenni. Mivel az utóbbi feltételnek csak két kisebb fiam, Leó és Vili tett eleget, ők indultak neki. Elöl húzva, hátul tolva végül is sikerült mindkettőjüket átsegíteni.

9 / 12

Az ezután következő részt, a Fitymaszűkületet Laci tanácsára kihagytuk, mert lehet, hogy beragadtam volna, ezért visszafordultunk, és újra kilapítottuk magunkat a Lapítóban. Az utolsó megpróbáltatást az úgynevezett Szívószál jelentette: egy függőleges lyukba kellett felhúzódzkodnunk kötél segítségével. Első rénézésre azt gondoltam, hogy ez lesz a legnehezebb rész, de elég könnyen abszolváltam, és pár perc múlva már boldogan nyeltük a friss levegőt.

10 / 12

A túra összesen másfél óra hosszúságú volt, és kijelenthetem, a felnőtteket jobban megviselte, mint a kis termetű gyerekeket. A vezetésért háromezer forintot fizettünk fejenként (ebben benne volt a kölcsönzött overall és sisak-lámpa ára is). Ez kábé egy 3D-s mozi árának és idejének felel meg, de garantálom, hogy mindenki sokkal nehezebben felejti el az élményt.

11 / 12

Ps.: Azt hittem, hogy az Ördöglyuk komoly torna, de rá két hétre leereszkedtünk a bükki Létrási-Vizes-barlang aljába, a 92 méter mélyen levő kis szifontóhoz. A hatórás csúszás-mászás-húzódzkodás-négykézlábazás kék foltjait még ma is érzem, de nagyon nem bánom, hogy lementem. Főleg, hogy már kint vagyok belőle.

12 / 12

Kommentelheted a posztot, ajánlhatsz más jó helyeket a Szép kilátás! blog Facebook-oldalán is, sőt lájkold a blogot, ha még nem tetted!