A Pilis-tető alatt már kétszer is elhaladtam, a tavalyi és az idei Kinizsi Százas résztvevőjeként, de egyszer sem volt időm felmenni a csúcsra. Most pótoltam, és a Nagy-Szopláktól nem messze, a Lányok a bozótban egy új világot tártak fel előttem.

 

Mindig ódzkodtam a Dobogókőtől, meg a Báró Eötvös Lóránd turistaháztól a nagy tömeg, meg a rengeteg autó miatt, de gondoltam egyet, és kivettem egy szobát péntek estére kettőnknek Gabival, hátha akkor még nincs senki a hegyen.

 

Dobogókő - Pilis-tető nagyobb térképen való megjelenítése

 

Számításom bevált. Este 7 óra körül értünk fel munka után, és egy kisebb társaságon kívül nem volt senki a házban és a környéken. Még meg is tudtunk vacsorázni: a sztrapacska teljesen rendben volt, a hagymaleves cipóban pedig Gabiból váltott ki megelégedést. Szállásunk inkább egy szállodai szobára emlékeztetett, mint turistaházra, de az összhangulat azért megőrzött valamit a ház hőskorából.

 

Este nekivágtunk egy Thirring-körnek, útba ejtve a Rezső kilátót is. A kilátóig egy kilométeres kellemes séta visz, a Thirring-kör (a jelzése sárga környíl) viszont már egy fokkal bonyolultabb, pláne éjszaka. Le kell ereszkedni a Dobogókő sziklái alá egy összevissza kanyargó ösvényen, majd a Thirring-sziklánál, a siketnémák Mária kegyhelye felé visszajönni.

 

Nem izgultam, mert nálam volt az új fegyver: a gps-es okostelefon a letöltött turistatérképpel. Most fordult a kocka. Eddig én mentem mindig mindenféle irányba, csak a jó utat nem találtam soha, Gabi pedig fejből tudta hol vagyunk, most a sötét miatt Gabi keveredett meg néha a kanyarokban, én viszont széles vigyorral élveztem, hogy jobban tudom nála, merre kell menni. Hát persze, a gps nem téved.

 

 

Másnap reggel erős füstszagra ébredtem. Kintről szivárgott be, ahol felállították már a gulyáságyúkat. Mikor a hagyma is elkezdett pirulni bennük, nem bírtuk tovább. Korgó gyomorral kiugrottunk az ágyból, és rohantunk le reggelizni.

 

 

A zöld+ jelzésen vágtunk neki a Két-bükkfa-nyeregig, ami arról nevezetes, hogy ott keresztezi a turistaút a dobogókői műutat. Szombat délelőtt olyan gépkocsiforgalom volt rajta, mintha a belvárosban lennénk, az autók egymás hegyén-hátán parkoltak. Gyorsan magunk mögött hagytuk, hogy beérjünk a 686 méteres Kis-Szoplák mellé. A hegy nagy testvérénél belém bújt az ördög, hogy csinálok egy portrét barátnőmről a Nagy-Szoplák előtt, majd egyet a Nagy-Szoplák után, de átlátott rajtam, és meghiúsította a tervemet.

 

 

Közeledett a Pilis-tető. Úgy döntöttünk, hogy a turistaútról ráfordulunk a nyílegyenesen az egykori katonai légvédelmi bázishoz vezető műútra. Ahhoz képest, hogy a Pilis-tető nem az a kifejezetten népszerű turistacélpont, legalább tucatnyi emberrel találkoztunk. Érdekes, hogy egyszercsak sms-t kaptam, hogy üdvözölnek a szlovák Orangenet mobilhálózatán. Ennyivel erősebb volna a hazai szolgáltatóknál?

 

 

A telephez közeledve először a hajdani betonkapuba botlottunk bele. Azonnal megcsapott a katonaság rideg emléke, amikor a Garasin laktanya lőszerraktárát kellett védenem téli éjszakákon az ellenséges behatolóktól. Brrrr....

 

 

A platóra kiérve feltárult az egykori rakétaállomás. A hegytetőn lévő katonai bázis (harcálláspont) egészen 1996-ig üzemelt, 11/2 Légvédelmi Rakétaosztály néven, Budapest légtérvédelmét látta el. A bázisból már csak a betonbunkerek maradtak meg, melyekben egykor a rakétaszállító teherautók álltak.

 

 

A légvédelmi bázis fölszámolása után a hegytetőn található építmények folyamatosan az enyészet és a fémtolvajok martalékává váltak, olvasható a területen időjárásmérő-állomást építő Pilismeteor honlapján. (A fenti kép is onnan származik.)

 

 

Napoztunk egy kicsit a bunkerek tetején.

 

 

Megcsodáltuk a kilátást. Már éppen tovább akartunk indulni következő célunk, a Vaskapu-szikla felé, amikor egy kis kincsesláda ikont szúrtam ki a GPS-en, nem messze tőlünk a fennsíkon. Lányok a bozótban - ez volt fölé írva. Nézzük meg, mi ez, mondta Gabi. Sejtettem, hogy ez egy geoláda, ami az úgynevezett geocaching fontos kelléke.

 

• A geocaching egyfajta közösségi gps-es kincskeresés. Valaki eldug egy érdekes helyen egy vízhatlan dobozt, mindenféle mütyürkékkel, egy tollal és egy naplóval, felteszi a koordinátáit a netre, és már indulhat is a kincskeresés. Egy szabály van: ha megtalálod, és ki akarsz venni belőle valamit, akkor neked is bele kell tenni egy mütyürt (leginkább egy nem túl drága, kisebb méretű játékot). Rengeteg ilyen kis kincsesláda van eldugva Magyarországon, aki bővebbet akar tudni, keresse fel a Magyar Geocaching Közhasznú Egyesület honlapját.

A megtalált dobozt Gabi gyermeki örömmel nyitotta fel. Mikor megláttam benne a Kinder meglepetés játékokat, már tudtam, hogy a fiaim nagy geocache fanok lesznek. Nem vettünk ki semmit, de úgy indultunk tovább, hogy az útba eső ládákat megkeressük.

 

 

Odaúton rátaláltunk a Pilis legszebb tisztására. Mintha egy futballpálya gondnoka tartotta volna rendben a füvét. Leheveredtünk, és megint csak napoztunk egy jó fél órát.

 

A 1991-es Pilis és Visegrádi hegység útikönyv írja a szikláról: A Pilis-tető meredeken leszakadó keleti oldalának közepe táján, mintegy 250m-re a völgytalp felett, egy rétegborda oldalában két egymás felett emelkedő, messzire ellátszó, diadalívszerű sziklakapu, a Vaskapu található.

 

 

A legnagyobb nyílású sziklakapu szélessége 15 m, magassága 8 m. Aljában kis oldalüreg található. A két sziklakapu egy elpusztult talán hévizes eredetű barlang maradványa lehet. (forrás: geocaching.hu)

 

 

A kőkapu látványa lenyűgöző.

 

 

Lesétáltunk a völgybe, egészen a Mária padig. Ez egy nagy tisztás, asztalokkal, padokkal és elég sok kirándulóval.

 

 

Áll itt egy csinos esőház is. A hely tökéletesnek látszott arra, hogy megegyük ebédünket.

 

 

A Dobogókőig vissza még egy lelőhely rejtett geoládát: a Zsivány-sziklák közelében emelkedő hegyoldal. A láda Brutálzsivány néven fut a térképen, ezért felkészültünk egy komolyabb szívásra. Ehhez képest aránylag könnyen meglett egy nagy fa gyökere alatt.

 

 

Sötétedésre értünk vissza az Eötvös Lóránd turistaházhoz.

 

Gumi Pofa, a legnagyobb kincs

A gyerekek két hét múlva próbálhatták ki a kincskeresést. Ezúttal a Kő-hegyi menedékházba mentünk a legkisebb és a legnagyob fiúval, valamint Amerika kollégával és Gabival. Most is este érkeztünk, és sötétben mentünk fel. Nem volt hosszú a séta (egy órás), és nálam volt a gps is.

 

Felérve megettünk egy jó babgulyást, gurítottunk rá egy sört és egy pálinkát (a gyerekek szörpöztek), majd kezdődhetett az éjszakai kincskereső verseny. Két részre oszolt a csapat, én a hétéves Vilivel voltam. Mi kezdtünk. A Kortársak nevű geoláda a Petőfi pihenő közelében volt a térkép szerint. Kereken húsz percig matattunk a sötétben, mire felfedeztük egy fagyökér alatt.

 

 

Vilit mintha az aranyláz szállta volna meg, égy nyitotta ki a dobozt. Rövid kutakodás után boldog mosollyal kivett belőle egy Gumi Pofa feliratú minilabdát. Mikor visszamentünk, egy karórát kellett letenni elé, hogy nagy izgatottságában követhesse az időt: gyorsabbak vagyunk-e a másik csapatnál? Végül mi nyertünk, 10 perccel. Az ünneplés után még kártyáztunk (svindliztünk) éjfélig, aztán ledőltünk.

 

 

Vili már kora reggel hétkor kivert az ágyból, hogy mikor megyünk kincset keresni.

 

 

Elsétáltunk megint a Petőfi pihenőig, hogy megnézzük világosban is a doboz rejtekét. Közben Olivér is csatlakozott hozzánk. A pihenőnél ritka látványban volt részünk: alattunk köd borította a tájat, felettünk pedig felhőpaplan.

 

 

Így szinte egy vattacukor-szendvicsben érezhettük magunkat. A reggeli után elindultunk a Vasas-szakdék felé, ahol mint korábban írtam, már jártunk egyszer Gabival. A helyszínen a nem túl blikkfangos, ám annál precízebb (Vasas-szakadék) nevű geoláda várt minket.

 

 

De előbb benéztünk a szakadékba. Aztán következett a keresés. A doboz itt is egy fa gyökere alá volt rejtve, de rendesen meg kellett szenvedni érte.

 

 

Direkt nem teszem be a helyszín fotóját, legyen inkább helyette egy történelmi kép a Vasas-szakadék pajzán munkáslány-tündéréről, amit Pétertől, a kő-hegyi menedékház vezetőjétől kaptam.

 

 

Ő pedig a jelenkori változat. És nem, nem ez a geoláda fája.

 

 

Az aránylag nagy méretű dobozban Vili egy igazi kisautót tálált. Annyira belelkesedett, hogy nem is akarta abbahagyni a kincskeresést. A ládától nem messze gyanús csapatot láttam közeledni: 6-8 fiúgyerek, és három apuka, varázsvesszőszerűen maguk elé tartott mobillal. Aha. Szóltam nekik, hogy kicsit veszélyes lesz a láda ennyi gyerekkel, mert nagyon gurulós helyen van elrejtve. Megköszönték, majd néhány perc múlva azt láttam, hogy a gyerekek fürtökben másznak fel a fa kilógó gyökerein, az apukák meg rekedtre üvöltik a torkukat. Ezt már ismerem, gondoltam magamban, és szépen tovább álltunk.

 

A Kő-hegyi minitó, amit most sikerült először lefotóznom

 

A Dömör-kaputól egy kilométerre értünk ki a műútra, innen még egy óra séta volt a kocsi Szentendrén. Visszafele menet önkéntelenül is a szeméttel teli montenegrói patakmedrek jutottak eszembe, az út mentén ugyanis hasonlóan sok szemetet láttam itt is. Sajnos.

 

A poszt a Szép kilátás! túrabloggal együttműködésben készült.