Királyi hegyek a zergék birodalmában
A Királykő méreteit tekintve ugyan elbújhat a Déli-Kárpátok többi magashegysége mellett, a híres mészkőhegység csipkézett csúcsait összekötő gerinctúrát nem véletlenül tartják az egyik legnehezebbnek és legszebbnek a Kárpátokban.
Három nap alatt minden szegletét meg lehet ismerni a Brassóhoz közel eső hegységnek: aludhatunk menedékházban, vashuzalok segítségével húzhatjuk fel magunkat minél magasabbra, ahol aztán kapaszkodhatunk a sokszor alig fél méter széles gerincszakaszokon, miközben folyamatos hullámvasútérzésünk lesz a sziklákon fel-le mászva. A gerinctúrát még színesebbé tudjuk tenni egy fent töltött éjszakával, így lehet igazán felfedezni a hegység érintetlen arcát, és persze a Királykőn nagy számban előforduló zergékkel is több esélyünk lesz találkozni.
A Királykő-hegység (románul: Piatra Craiului) a Déli-Kárpátok legkeletibb végében magányos óriásként emelkedik ki a környező völgyekből és medencékből. Szomszédjai kelet felől a Törcsvári-medence túloldalán fekvő Bucsecs- és a Leaota-hegységek, nyugat felől pedig a Jézer-hegység és a Fogarasi-havasok csúcsai sorakoznak. A hegység északi lábánál fekszik a környék legnagyobb városa, a Barcaság egyik központja, a Brassótól alig 30 km-re fekvő Zernyest (Zărnești), amely remek kiindulópontja a Királykő felé irányuló túráknak.
A Királykő viszonylag kis kiterjedése ellenére egészen változatos túraterepet kínál: a hegység lábánál mélyen kivájt szurdokvölgyek szabdalják a keleti és nyugati oldalt, miközben az alig 15 km-es központi gerinc lélegzetelállító sziklaformákkal, leszakadásokkal, kisebb-nagyobb csúcsok sorozatával a Kárpátok legizgalmasabb, fűrészfogszerű gerinctúráját tartogatja. A Királykő izgalmas geológiáját tekintve nem meglepő, hogy a hegység otthona még több mint 160 barlangnak, de itt található többek közt Románia egyik legmélyebb barlangja, a 450 méter mély Grind-zsomboly (Avenul Grind) is.
A részletesen ismertetett háromnapos gerinctúra során először felmegyünk a Déli-Kárpátok egyik legszínvonalasabb turistaszállására, a Curmătura-menedékházba (Cabana Curmătura), a Turnu csúcsa felől függőleges szakaszokat is érintve felkapaszkodunk a főgerincre, majd a Királykő északi részét végigjárva, csúcsról csúcsra jutunk fel a hegység legmagasabb pontjára, a Pásztor-csúcsra (La Om, 2238 m). Az éjszakákat sátorban töltve lehetőségünk van a menedékház melletti füves részeken, illetve a főgerinc csúcsain elhelyezkedő bivakházak közvetlen szomszédságában vadkempingezni.
Első nap: hosszú utazás, majd rövid túra a menedékházig
A Királykő nincs közel Magyarországhoz, egy 20-30 perces határátkelést, két megállót és egy rövid bevásárlást beiktatva nyugodtan tervezhetünk egy 9 órás utazással, de forgalomtól függően ez akár több is lehet. Mi egy forró nyári péntek hajnali indulás után délután 16.30 környékén kezdjük meg a túrát a Zernyestet Magurával összekötő murvás út házhoz legközelebb eső parkolójából.
Az első napi rövid szakaszon a Curmătura-menedékház a célunk, ehhez pedig többféle turistautat is lehet választani. A parkolóból mi a piros jelzést követve, 7,5 km és közel 600 méter szintemelkedés után érjük el az 1450 méteren fekvő turistaházat. A Kis-Királykő (Piatra Mică) lábánál fekvő, nyugati színvonalú, 46 férőhelyes menedékházat egyébként 1937-ben építette az Erdélyi Szász Kárpát Egyesület, azóta pedig szerencsére többször is felújították, nem véletlen, hogy általában tele van. Foglalni mindenképp hetekkel előre érdemes telefonon, ha viszont sátorral megyünk, akkor nem kell aggódni, biztosan lesz szabad hely a ház előtti füves lejtőn (kivéve talán a júliusi, augusztusi hétvégéket jó időben). Az ingyenes sátrazási lehetőség mellett természetesen lehet használni a ház külső illemhelységét és hangulatos éttermét is, forrás két helyen is van közvetlenül a ház mellett. Az egyszerű ételek közül hibátlan választás a bableves, de a székelykáposztára sem lehet panaszunk, csakúgy, mint a csapolt Ursus sörre sem.
Második nap: 5-6 liter víz, fémhuzalok, az a klasszikus csipkés gerinc és zergék közötti naplemente
A házban és környékén nagyjából mindenki egyszerre, reggel 7 körül kel. A kempingezőknél már gázégőkön készül a reggelihez szükséges forró víz, egyesek kotyogóban főznek egy erős feketét. A házban alvók legtöbbje rántottát reggelizik, az asztalok teli, mindenki készülődik az aznapi túrákra.
A Királykő egy igazán praktikus hegység, ahogy fentebb már jellemeztük, hiszen a házból indulva akár egy nap alatt fel lehet menni a gerincre, meg lehet mászni a Pásztor-csúcsot, majd korai indulással akár a hosszú túranap végén haza is lehet indulni. Nekünk is nagy volt a csábítás, hogy a jól felpakolt túrazsákok és a vadkempinghez szükséges felszerelések helyett csak egy laza körtúrára induljunk, hiszen a nehéz terepen egyáltalán nem mindegy, mennyi súlyt cipel a hátán az ember. Végül – szerencsére – nem a könnyű verziót választottuk, mert így pont kimaradt volna az a rész, amit a Kárpátok-béli gerinctúráinkon a legjobban szeretünk:
a hegyen alvás semmihez se fogható varázsa.
Nagyjából 16-17 kg-osak így a hátizsákjaink, ebben már benne vannak a kempingcuccok, illetve az a fejenként 5-6 liter víz, amit a másfél napra szánunk. A gerincen ugyanis nincsen vízvételi lehetőség, mészkőhegység lévén a Királykőre leeső csapadék gyorsan elszivárog, és a gerinctől jóval lentebbi térszíneken, a völgyfők felsőbb részein lehet csak forrásokat találni, igaz, ezekhez legalább 500-600 méter ereszkedés szükséges a gerinctől számítva.
A háztól végül a piros kör jelzésen haladva érjük el először az 1620 méteres Hasadék-nyerget (Șaua Crăpăturii), innen már csak egy köpés a Kis-Királykő, de mivel hosszú napnak nézünk elébe, egyből nekivágunk a Turnu csúcsára vezető izgalmas, sziklás szakasznak. Ausztriában ez a rövid, alig 1,5 km-es rész bőven megfelelne egy A/B-s nehézségű via ferrata útnak (a via ferrata olyan „vasalt út”, ahol a sziklás, kitett, kapaszkodós szakaszokon fémhuzalok és egy egyéb fémeszközök segítik a biztonságos előrehaladást), itt azonban mindenféle figyelmeztetés nélkül egyszer csak már egy sziklafalon találja magát az ember. Az előttünk haladó bolgár csoport is mintha kicsit meglepődne a kitettségen, láthatóan nem jártak még errefelé, igaz, még mi sem, mégis otthonosan mozgunk a mészkősziklák között, így nagyon jó tempóban jutunk fel az 1911 méteres Turnu csúcsra. A kilátás már innen is egészen pazar: a Kis-Királykő mögött a Brassó-medence nagyvárosai is látszódnak, dél felé pedig szinte belátjuk a Királykő egész főgerincét.
A hullámvasút és az igazi kihívások pedig még csak itt kezdődnek,
így spórolunk a vízzel, néhány korty és egy tízórai után folytatjuk az izzasztó gerinctúrát. Egy kicsit fel, egy kicsit le, hol törpefenyvesek között, hol sziklás részeken át, a 20 fok fölé kúszó hőmérséklet és a gyenge hegyi szellő együttes hatására becsülettel folyik rólunk a víz. Amikor egy jó óra után elérjük a Hegyes-csúcsot (Vf. Ascuţit), muszáj egy hosszabb pihenőt beiktatni. Először azért bepillantunk a Hegyes-csúcson épült Lehmann Károly menedékbe (Refugiul Vf. Ascuţit), amely egyike a gerincen kiépült három védkunyhónak.
A hegység első bivakszállása is itt épült az 1940-es évek végén, ez később leégett, majd több verzióban építették újjá, az igluszerű építmény legutóbb 2010-ben újult meg, de már ráférne egy ráncfelvarrás, ez kétségtelen. Az egyszerű fa priccseken 8-10 ember fér el kényelmesen, de hallottunk már olyat is, hogy 15 fő zsúfolódott össze a kunyhóban.
Az ebédszünet után ismét felülünk a véget nem érő hullámvasútra, és bár a Pásztor-csúcsot egyre közelebb látjuk magunkhoz, a Hegyes-csúcstól odáig még legalább 10 db kisebb kiemelkedést kell megmászni. Kiérve a törpefenyvesek világából itt már csak a kopár mészkősziklák maradnak, túrázókból egyelőre nem sokat látunk, még talán túl korán van ahhoz, hogy a hétvégi turisták felérjenek a gerincre. Végül aztán délután három óra magasságában már fent állunk a Pásztor-csúcs 2238 méteres kiemelkedésén,
a kellemes magashegyi csendet itt már csak a legyek halk zümmögése, illetve a román fiatalok felettünk repkedő drónjainak éles hangja törik meg.
Egy jó félórás feltöltődés után már csak 10 percet kell túráznunk a 2206 méteres Grind-nyeregig (Şaua Grind), itt pedig fel is verjük sátrunkat a Grind-nyergi menedékház közvetlen szomszédságában (Refugiul Şaua Grind, Grind II). Vízszintes részből egyet sem találunk, így kissé ferdén, de annál magabiztosabban álló sátrunkból fenséges panoráma tárul elénk a Jézer-hegységre és a Fogarasi-havasokra. Helyi túrázók közül páran hozzánk hasonlóan sátoroznak, egy pár pedig a védkunyhó kényelmi szolgáltatásait veszi igénybe.
Mivel 17.00 óra után kicsivel már készen áll aznapi szállásunk, így kényelmesen állunk a vadkempinges feladatok elé. Egy óra múlva már rotyog a vacsorára szánt tészta, amikor az első közeli találkozóra kerül sor egy helyi zergével. A más erdélyi magashegységekben csak nagy szerencsével látható zergéket itt szinte biztos, hogy látni fogjuk, hiszen a kis területű Királykő-hegységben állítólag 300 példánynál is több él. A gyors fotózás után kíváncsi példányunk nemhogy odébbállt volna, hanem a következő órákat a Grind-nyereg környékén töltötte, hol öt méterre sátrunktól, hol pedig épp felkapaszkodva a szomszédos csúcsok egyikére.
Mindeközben a nyári napsugarak egyre csak szelídülnek, a síkvidéken kibírhatatlan hőség itt is csak este hét után lesz kellemes, az egész napi tűző napsütés után jólesik végre egy kis hűvös légmozgás. A vacsora után nem marad más hátra, mint hogy kiélvezzük a naplemente ismét fenséges fényeit, szemügyre vegyük a horizontot bitorló szomszédos hegységeket, és élményekkel telítve tegyük el magunkat másnap reggelre.
Naplemente után az éjszakára készülve két nehézséggel azonban szembe kell néznünk. A sátrunk ferde, így mindenképp csúszkálni fogunk egész este, illetve a szokásos nyári, magashegyi szélerősödés is próbára tesz minket. Utóbbi aztán menetrendszerűen megérkezik 30-40 km/órás széllökések formájában, végül pedig szépen rázza a sátrat egész este, mindezt úgy, hogy alig két méterre vagyunk a függőleges északnyugati faltól, alattunk 400-500 méteres mélység.
Harmadik nap: alvás a ferde sátorban, hajnali zergekergetés, és gyors lemenetel a parkolóig
A már részletezett, ám korántsem sem jelentős kellemetlenségek miatt kissé kialvatlanul kelünk fel utolsó reggelünkön, de amint körülnézünk, máris megszépülnek az éjszakai emlékek. A távoli Csukás-hegység sziluettje mögött felkelő napkorong már melegíti a környező tájat, miközben mi a frissen lefőzött kávét kortyolgatjuk. A zergepajtások is korán kezdik a napot, és miközben az egyik, vélhetően előző nap is látott példány ismét alig néhány méterre van tőlünk, sikerül megcsinálni magashegyi pályafutásunk legszebb zergés-napfelkeltés fotóit is.
A reggeli utáni gyors pakolás is könnyebben megy így, ám a búcsú meglehetősen fájó, tudjuk, hogy ilyen pazar magashegyi napfelkeltében kevésszer van része a hozzánk hasonló túrázóknak. A Grind-nyeregből néhány perc alatt ismét a La Om csúcsán találjuk magunkat, ahol pedig végre mások kerülgetése nélkül is körülnézhetünk a Királykő főgerincének bármelyik irányába.
Utoljára végigpásztázzuk, hogy mennyit is szenvedtünk a Turna csúcsa óta idáig, illetve megállapítjuk, hogy bármennyire is jó formában érezzük magunkat, a gerinc déli vége felé tartó 4-5 órás kapaszkodós túrát már jó, hogy nem vállaljuk be. Sebaj, legalább legközelebb is lesz miért visszatérni, de előtte még le kell jutnunk a hegyről minél gyorsabban, és persze biztonságosan. Megindulunk toronyiránt a délkeleti völgy felé a piros sáv jelzésen, és alig 45 perc alatt már a Grind-réti menedéknél találjuk magukat (Refugiul Grind, Grind I). Az 1908-ban, a román turista szövetség által építtetett menedékház többször lavina martaléka lett, végül legutoljára 2006-ban építették újjá és bővítették ki úgy, hogy jelenleg 10 fő befogadására alkalmas.
A menedékháznál tartott rövid pihenő után végre friss vízzel tudjuk feltölteni magunkat és a kulacsokat is a közeli Vladuska-nyeregben (Şaua Vlăduşca), ahonnan aztán a piros kereszt jelzés vezet le minket egészen a parkolóig. A gyors ereszkedést csak egy rövid szakaszon szakítja meg az igazán látványos Macska-szoros (Cheile Pisicii), ahol közelről szemügyre vehetjük az időszakos vízfolyások romboló munkáját egy szűk mészkőszurdokban. A péntek délután még szinte üres parkoló vasárnap dél körül teljesen teli van. Egymást kerülgetik a brassói rendszámú autók, amelyekből családok, fiatalok, idősek, és nem egyszer külföldiek szállnak ki, akik épp a környéken dolgoznak.
Az út porát egy forrásban lemosva magunkról ismét úgy szállunk be az autóba, hogy ez a pár nap is felejthetetlen élményeket adott.
A Királykő tálcán kínálja mindazt a plusz izgalmat, amit talán sokan nem találnak meg a Kárpátok kevésbé alpesi jellegű magashegységeiben, és valóban: az égbetörő sziklabércek, a fehér mészkősziklák vad világa és a hatalmas mélységek grandiózus díszletet adnak a gerinctúrához, amelyet már csak azért is érdemes megcsinálni, hogy testközelből találkozhassunk a zergékkel, no meg talán azért is. hogy újra kintebb tudjuk tolni saját magunk komfortzónáját.
A Mondolo eredetileg egy utazásokkal, világjárással és fenntarthatósági témákkal foglalkozó aktív közösségként indult 2016-ban. A spontán szerveződő baráti kollektíva 2019-től vált hivatalosan Mondolo Egyesületté, azóta pedig civil szervezetként projektjeink sok területen futnak egyszerre: foglalkozunk környezeti neveléssel, ismeretterjesztő előadások szervezésével, országos hírű környezetvédelmi street art projektekkel, illetve ehhez kapcsolódó workshopok lebonyolításával is. Élménybeszámolókat írunk utazásinkról, mindeközben pedig azon dolgozunk, hogy a fenntartható turizmus legfontosabb alapelvei mentén járjuk be hazánkat, a szűk környezetünket, és persze alkalomadtán Földünk más szegleteit is.
A Mondolo Egyesület weboldala ide kattintva érhető el, de megtalálod őket a Facebookon és az Instragramon is.
Az istenek lakhelyén jártunk Bulgáriában
2024.10.30.Van egy olyan ország – tőlünk nem is olyan távol –, ahol nem a legmagasabb csúcs a leghíresebb. A 2925 méter magas Muszala ugyan Bulgária, valamint az egész Balkán-félsziget legmagasabb hegycsúcsa, mégis, ha megkérdeznénk a bolgár túrázókat, legtöbbjük azt válaszolná, hogy bizony a balkáni ország nevezetes csúcsai közül a Vihren örvend nagyobb népszerűségnek. Arra, hogy ez miért is van így, illetve, hogy milyen nehéz felmászni a 2914 méteres márványpiramis tetejére, most megpróbálunk válaszolni.
→ Tovább
Így szerettem bele a Retyezátba
2024.10.21.Éves kárpátokbeli gerinctúráinkat ezúttal úgy alakítottuk, hogy a Királykő mellett nyár végére még belefért egy másik három napos túra is, de sokáig nem tudtuk eldönteni, hogy vajon merre is menjünk. Végül arra a Retyezátra esett a választás, ahol ugyan viszonylag sokszor voltam már, mégis mindig volt bennem valami hiányérzet a túrák után. A mostani vándorlás során viszont a Retyezát kegyes volt hozzánk, így szinte túlcsordultunk a hegység csodálatos világával. A hegységhez fűződő különös kapcsolatom tehát végre egyensúlyba került, és ezúttal úgy érezhettem, hogy igen, végre beleszerettem Erdély egyik legizgalmasabb hegységébe.
→ Tovább
Kína egyik legszebb túrája Jünnanban: a Tigrisugrás-szurdok
2024.09.10.A bejegyzés egy évekkel ezelőtti különleges túra visszaemlékezése, amikor a Mondolo Egyesület társalapítói kínai tanulmányaik alatt járták be az ország legkülönbözőbb szegleteit, jelen esetben Jünnan tartomány északi részét és a Tigrisugrás-szurdok túraösvényét.
→ Tovább
