Kisnána határának kincsei
Nemrég egy félnapos túra keretében Kisnána rejtett természeti és kulturális értékeit ismerhettük és szerethettük meg Csabai András, helyi patrióta értő túravezetésének köszönhetően, így lett a miénk a Mátra egy rejtett szeglete.
A kisnánai vár parkolójából indultunk egy alig ötkilométeres túrára a környék látnivalóinak, legendáinak felfedezésére. Az előző napok nagy esőzései miatt a talaj erősen felázott, minden keréknyomban vízerecske csordogált, így elég sokáig csak a lábunk alá, bakancsunk elé nézegettünk. De rögtön felkaptuk tekintetünket, amikor megálltunk a Fehérföldes-ároknál. Szinte a semmiből tűnt elő az igencsak meredek falú, hatalmas vízmosás, ami bizony most patakos szurdokvölgyként nyűgözött le minket.
A viszonylagosan puha „galgavölgyi riolittufa” kőzetbe a kis lejtés ellenére is mély eróziós völgy vágódott a jelentősebb esőzések során. Ez nem a Mátrára jellemző földtani képződmény, itt inkább ritkaság. Tovább sétálva feltűnt a feketefenyők egyedeinek, sőt helyenként ligeteinek jelenléte. Csodálkoztunk, amikor megtudtuk, hogy ezeket nem az ember telepítette az egykori elhagyott, felhagyott legelőkre, hanem a magjaik elsősorban madarak segítségével jutottak ide a magasabban fekvő fenyőerdőkből.
Lassú emelkedéssel értük el a Juhászpart hatalmas andezittömbökkel tarkított bokros-bozótos-füves területét. Az egykori sziklagyepes legelőt a falubeliek Nagy-Magyarországként is emlegetik. A trianoni döntés után a kisnánai leventék mementóul kirakták kövekből a békeszerződés előtti Magyarországot ide, a hegyoldalba. Mára már nem rekonstruálható a megható kőalkotás.
Innen nyugatnak fordultunk, irány az Ördögvályú-patak! (Egyes térképeken Forrás-patakként szerepel.) Pár lépés után már mehettünk volna a fülünk után is: egyre erősödő morajlás vezetett minket a bőszülten rohanó vízhez. A megtapasztaltak alapján megértettük, hogy a helybeliek az ördöghöz kötötték (a száraz időben jelentéktelen) patak nevét: őrjöngve rohanó víz, hatalmas földi mennydörgéssel. Most, a patak megáradt állapotában lehetetlen volt megvalósítani tervünket: végigtúrázni a szűk, sziklás mederben felfelé. A megáradt patakon az átkelés is egyre kalandosabb, akrobatikusabb lett. Elkelt a segítő bot és kéz. Nehezen hittük el, hogy itt pár hete kisiskolások száraz lábbal hódították meg a szurdokvölgyet.
A Szkalyina (jelentése: „szégyen”) som- és vadrózsabokrokkal tarkított, sziklákkal szórt hegyi rétjén titokzatos dolgok fogadtak minket a múltból. Itt van máris a hely neve, amely lengyel eredetű a szlovákok lakta Magyarországon. A következő nagy rejtély a Kecskefejes-szikla volt. Sűrű bokrok között bújt meg, őrizvén kincsét, titkát. A néphagyomány szerint a környék egykori nagyura, Móré László a szikla alá (vagy a mögötte lévő barlangba) temette kincseit. Ami biztos: a szikla egyik oldalán emberi megmunkálás nyomai látszanak, ami akár kecskét is ábrázolhat.
A vizenyős, sáros úton haladva vezetőnk egyszer csak lehajolt, és egy öklömnyi májopál darabot mutatott fel. Igaz, ez csak a kistestvére a kisnánai andezitbányában talált különlegesen nagy, hárommázsás faopálnak, de igencsak megcsodáltuk a ritkaságot.
Rácsatlakozva a Mária útra délnyugatnak, a szőlők felé haladtunk. Az ültetvény sarkától nem messze elhagytuk a zarándokutat, és délnek, a Macskavár felé fordultunk.
Itt újabb rejtélyek fogadtak; a táj hirtelen mediterránba váltott, mitikus sziklák, titokzatos kősáncok és olajfákat idéző ligetes facsoportok keltették fel kíváncsiságunkat.
Vezetőnk hamar feloldotta a rejtélyt, egykori állattartó telepen, településen vagyunk, a hajdani Lovásznánán. A kőrakások pedig kőkerítések, itató- és bőrcserző medencék nyomai.
A ligetes, úttalan úton pár száz méteres „sétálva merengés” után a Macskavár hatalmas andezitsziklákkal díszített csúcsán pihentünk meg falatozni. Ilyen gyönyörű helyen utoljára az erdélyi Öreg-havas csúcsán voltam. Élveztük a napsütést, a táj szépségét és nyugalmát.
Felgyorsultak az események, innentől Kisnána felé vettük az irányt. Ráadásként még egy patakos átkelés, majd egy kis terepi helytörténet: megálltunk ámulni a Mosoda-völgyben az egykori kenderáztató, majd termelőszövetkezeti halastó látványán, és a betonvályús, sok férőhelyes mosóhely romjainak emlékén. Innen már a helyi vízmű mellett sétáltunk el a falu központja, a vár parkolója felé.
Teljesítménytúrázás kutyával
Négylábú túratársammal idén ősszel a 30 kilométeres Börzsöny vándortúrát, és a könnyed Téli tókerülő 15-ös távját abszolváltuk. Mostanra szokásunk lett felkerekedni és együtt teljesítménytúrázni, így kiléphetünk kicsit a komfortzónánkból. Az ilyen helyzetekben válnak szorosabbá leginkább a barátságok, s nincs ez másképp a mi kapcsolatunk esetében sem.
→ TovábbÖrményország keleten innen, nyugaton túl
„És aludni mikor fogtok?” – kérdezte Hovhannes a taxiban, aki maga sem emlékszik, hogy ő mikor aludt utoljára. Hajnali érkezésünk miatt a kérdés jogos, de aludni majd csak este fogunk, messzire kell még eljutnunk aznap. Jerevánt elhagyva kopár dombok szegélyezik az utat, markánsan más a táj, mint nálunk. Furcsán kacskaringóznak a feliratok, próbáljuk kisilabizálni az elsuhanó örmény betűket, mindhiába. Majd felbukkan a Szeván-tó kéken csillogó vize, már ránézni is frissítő.
→ TovábbEgy nap az Országos Kéktúrán, Tapolcától Tördemicig
Az alábbi túraleírásból kiderül, milyen élmény egyedül felfedezni a legismertebb túraútvonalunk egyik legkülönlegesebb szakaszát a Balaton-melléki tanúhegyeket is megmászva. Egy rövid spoilerezés: a Kéken sosincs egyedül az ember.
→ Tovább