Őriszentpéteren a kempingben szálltam meg, innen egy kora reggeli busszal mentem el Kondorfáig, hogy onnan a kék jelzésen jöjjek vissza Őriszentpéterig. Délutánra már esőt jósoltak, ezért volt a korai kelés, indulás. A buszon röhögtem magamon egy jót, mert az autóbusz-állomáson szálltam fel, de a busz először elment Pityerszer felé, majd a Kömpe szeme kilátó alatt visszafordulva újra bejött Őriszentpéterre, a Hársfa fogadó melletti megállóba. Ráértem volna ott is felszállni... De így viszont megtudtam, hogy az autóbusz-állomáson temetkezési szolgáltatások is elérhetők.

Kondorfára érve ugyanonnan folytattam az utam, ahol előző nap abbahagytam. Átkelve a főúton, a kis utcában a Fővég felé vettem az irányt, majd átkeltem egy fahídon, és köszöntem a bociknak.

Innen erdőben folytatódott az út, lassú ereszkedéssel a kék és a piros közös szakaszán, majd úgy fél kilométer után a piros jelzés eltért nyugat felé, a kék pedig délnyugat felé, Szalafő irányába ment tovább. Itt két helyen is szinte vállig érő termeszhangyabolyok fogadtak.

Ezután egy fenyves következett – csak itt sajnos nagyon rossz az út is, elkerített területek is voltak a kék jelzésen, úgyhogy ez egy elég rossz rész volt. Eleinte lent, a Lugos-patak mentén halad az út, utána viszont felemelkedik balra a domboldalba, és végül felér egy hosszan elnyúló fenti tisztáshoz. A nem jól kitaposott ösvény, az elkerítések, a tarvágott terület és a hiányos jelzések miatt elképzelhető, hogy egy kisebb darabon le is szakadtam a jelzésről. De az irány nagyjából megvolt a térkép alapján, és pár száz méter után ismét találtam jelzéseket. Sajnos itt is jól megfigyelhető a fák pusztulása – egyre több a legyengült, majd a szú által megtámadott fenyő.

Felérve a Nagy-Sári-hegy fennsíkjára, egy jó hosszú kaszálóréten találtam magam. Innen már egyszerű volt a jelzéseket követni. Jó sokáig úgy kellett menni, hogy jobbra legyenek a jelzések a fákon, balra pedig a rét. Egy sarkon befordulás után is ez maradt az „elv”, csak itt már balról jött velem egy villanyvezeték is, lassan egyre közelebb érve. Elől egy vörös cseréptetős, tetőtéri ablakos ház bukkant fel.

Egy kerítés előtt balra kellett fordulni a füves úton, így pár lépés után átmentem a villanyvezeték alatt. A következő vadászlesnél jobbra kellett letérni, ez az út vitt el az autóút felé. Erre balra kellett rátérni (jól ki van jelezve), és végig lesétálni a szép kis házak között. Ez a rész a Papszer nevet viseli. Az út aljában, a kereszteződésben van a Mindenügyi Eligazító.

Itt letértem a jelzésről jobbra, a sárgára. Mivel még alig múlt 9 óra, először a 2018-ban épült Kömpe szeme kilátóhoz mentem fel. Ez egy domboldalban épült fel, előtte egy rét terül el, így az a fő érdekessége, hogy ha nem mész fel a kilátóba, akkor pont ugyanaz a kilátás fogad, mintha pár méterrel magasabbról nézel el arra.

Itt már eléggé felhős volt az idő, de ez nem tántorított vissza attól, hogy a kilátótól visszasétálva, majd a buszfordulótól még tovább kifelé tartva a sárgán, el ne menjek a pityerszeri skanzenbe. Hivatalos neve: Őrségi Népi Műemlékegyüttes. A skanzen sokkal kisebb, mint a szentendrei, de így emészthetőbb is, 1-2 óra alatt alaposan megnézhető. A nyári időszakban konyha is van a pénztár előtti részen, egész nagy gyerekmegőrző is épült, és természetesen hűtőmágnes és hasonló kis ajándéktárgyak is kaphatók.

A régi falusi házak mögött van a völgyben a bivalyrezervátum, de ide már nem tértem ki. Visszasétáltam a kék jelzésig a nagy kereszteződéshez. Az évszázados múltú Gatter Fogadónál érdemes megállni egy percre, és megnézni a hatalmas kocsányos tölgyet. A 2007-09 közötti felújításkor fogadóvá alakult át az egykori fűrészüzem, a szobák nevei az eredeti funkciókat őrzik: élező, szalagfűrész, kútszoba stb. A tölgyfa úgy 250 éves lehet, ez az Őrség egyik legidősebb fája. Kb. 27 méter magas.

Ezután még egy kis erdős rész jött a patak mentén. Ez a szív logós „Szalafő – a mesefalu” feliratos sárga háznál tért ki, a futballpálya mellett haladt el, majd elérte a patak völgyét. Utána betért a fák közé, egy háznál jobbra tért, és átvitt a patak hídján. Utána a lefestett jelzéseknél balra tért le az út, ahogy tábla is jelzi. A kis ösvény hamarosan egy szélesebb földútba kötött be. Ezen kellett sokáig haladni, míg egy jobb kanyarnál ki nem tért róla a kék jelzés – ez jól fel volt festve. Útközben a Szala menti tanösvény tábláit lehet olvasgatni. Erdei földúton, kidőlt fenyők között vitt tovább az út a második hídig, ami egy korlátos fapallónak mondható.

Ezután jött a legszebb rész: gyalogösvény a patak és legelők, kaszálók mentén, ide-oda tekeregve. Ilyenen a legjobb túrázni. Egy újabb fapallós hídon átérve szélesebb földúton folytatódott az út. A kék kereszt innen induló jelzésének elérése után egy szélesebb betonhídon újra átkeltem a patak felett, és elértem az első házakat.

Az Árpád-kori eredetű templomot még megnéztem, de aztán siettem is tovább, mert már elkezdett esni az eső. A Pajta étterem zárva volt, így a főút elérésekor a Hársfába mentem be ebédelni egyet. A bélyegzés a túlsó végen, a körforgalomnál lévő Centrum étterem és panzióban lehetséges. Innen már nem is mentem vissza Őriszentpéterre, hanem – lemondva aznap esti szállásomat – inkább kimentem a vasútállomásra, és visszatértem Budapestre.

A cikk Papp Géza blogján is olvasható.

Az előző részt ide kattintva találod.